"kétszögletű egyenes"

Az irodalomtanítás innovációja - konferencia

2012-02-13T17:07:00.000+01:00

A hivatalos beszámoló előtt, mellett, hadd mutassak meg valamit, ami oda nem fér be vagy tematikai vagy érzelmi okokból.

Pénteken tehát átvonatoztam volna Szombathelyre, de persze vonatpótló autóbusz volt, persze a magyar oldalon. Így is korábban értem oda, nyakamba vettem hát a várost, mondhatni emléktúrát tartottam. Meglepő módon egyetlen könyvesboltot sem találtam a Fő téren, viszont a farmerboltban, a bölcsész végzettségű eladó(tulajdonos?), akivel hosszasan beszélgettünk, útbaigazított egy GYERMEKKÖNYVESBOLT felé.

Itt látjátok a képeket, a NYME-SEK (régi BDTF D. ép.) melletti Belsikátorban található, a másik oldala csokoládéüzlet. kb. 10 méterre pedig az ART Kávézó, ami olyan régen nyílt, hogy még ültünk ott szemináriumon, persze ki mással, mint Fűzfa Balázs tanár úrral. :)

A GYEREKkönyvesboltban az is izgalmas, hogy gyerekkönyvszerző az eladó. Jósa Judit Festett meséit gyorsan dedikáltattam is vele, kíváncsi leszek a könyvre, és még hosszasan beszélgettünk, nagyon kedves, jól tájékozott, és ahogy a képeken is látjátok, amihez az engedélyt külön köszönöm, jó ízlése is van.
Látogassatok el bátran hozzá!!!

Sajnos a fiam kedvencét, Zalán Tibor A rettentő görög vitéz című művét, Baranyai András nélkülözhetetlen rajzaival nem találtam meg ott, (hiába a jó könyv hamar elfogy!), így tovább zarándokoltam a Lírába, (ami a belső udvarban van, hátrafelé az OTP mögött) kutatva a bunkó(s) ember és Thészeusz nyomait.

Nemhiába mentem, mi több az orrom előtt csomagolták ki a frissen nyomott, könyvillatú Hugo Cabret magyar változatát, be is ültem tehát vele a már emlegetett kávézóba, így egy óra múlva a gyaloglás mellett döntöttem a konferenciára.

Mivel a konferencián arra a kérdésre is igyekeztünk választ kapni van-e még értelme a munkánknak, mármint az irodalomtanításnak, az irodalomtanítás innovációjának, egyáltalán "Kell-e nekünk még Janus Pannónius?"
Erről óhatatlanul az jutott eszembe, mikor anno Domine az első ötödikes osztályommal Janus Pannoniust vettük. Egészen addig voltam csodabogár, míg el nem ejtettem, hogy sajnos a tankönyvben a legérdekesebb versei nem szerepelnek, lévén azok erotikus epigrammák. Késő délutánra járt az idő, mikor megkérdezte a könyvtáros kolléga, ugyan mondjam már meg mit mondtam az ötödikes fiúknak, mert mind vigyorogva kérte a Janus Pannonius kötetet kölcsönzésre. :D
Természetesen következő órán számon kértek, mert ők aztán egy fia olyat nem találtak a kötetben, pedig: "Az összes rövid verset végigolvastuk!" - mondták.
Így aztán belemélyedtünk a metaforák és szimbólumok világába, mindezt egy katolikus iskolában.

Szóval tegyük fel újra a kérdést: Irodalom nélkül lehet élni.De érdemes?
Szerintem minden tanárkollégámnak van hasonló története, és az erre járó szülőknek és diákoknak is. Kommentben gyűjtsük össze őket, ha van kedvetek.
Csak úgy, a magunk szórakoztatására!

(A hivatalos beszámolót majd updatelem.)

Michael Roher: Fridolin Franse friziert

2012-01-31T12:07:00.001+01:00

Aki még nem ismerné a fiatal osztrák illusztrátor, Michael Roher nevét, annak érdemes megjegyeznie. Nem csak azért, mert egymás után zsebeli be a legrangosabb díjakat, hanem mert az általa illusztált könyvek tényleg jók.
(Megjelent a prae.hu-n.)

Michael Roher eredeti foglalkozását tekintve szociál-, játék- és cirkuszpedagógus. Harmincegy éves, Bécsben él. Autodidakta illusztrátor, erőssége a szokatlan perspektíva, az egyszerű, de sűrített mondanivalójú ábrázolásmód. Eddig megjelent könyveiben vékony vonalú tussal dolgozott, és természetes - főképp barnás – földszíneket használt.
2009-ben két könyvvel is elnyerte a DIXI-Preis Legjobb Illusztrátor címet. (A DIXI az osztrák Institut für Jugendliteratur, fiatal szerzők számára létrehozott díja.) A Picus kiadónál megjelent Fridolin Franse friziert című önálló kötete pedig azonnal elnyerte a négy legrangosabb osztrák gyermekkönyves díjat. A kiadó oldalán összegyűjtött méltatások közül talán a Heute című osztrák lap jellemzi a legtalálóbban a szerzőt:

"Fegyvere a színes ceruza, működési területe a két könyvborító közötti felület, küldetése a nevető gyerekszem! Michael Roher elhivatottságból, szenvedélyből alkot – és mintegy mellékesen bezsebeli az összes díjat."

A Fridolin Franse friziert hármas alliterációjú címe mellett alig néhány szót tartalmaz a kötet, igazi picture book. Roher célja egy olyan böngésző megalkotása volt, amelyben minden egyes újraolvasáskor (nézegetéskor) talál az olvasó (nézegető) egy új részletet, amiből újabb történet bontakozhat ki. Bár születtek nagyon jó böngészők eddig is, és német nyelvterületen hagyománya is van ennek a műfajnak, ezt a célkitűzést művészi színvonalon idáig csak Rotraut Susanne Berner-nek sikerült megvalósítania a Böngésző-sorozatban (ez a Naphegy Kiadó jóvoltából magyarul is megjelent).

Tovább>>>

Oriah Hegyi Álmodó Öreg Indián Verse

2012-01-19T21:14:00.000+01:00

Nem kívántam sem boldog karácsonyt, sem boldog új évet, nem emlékeztem meg a 200. bejegyzésről és a 60. olvasóról. Most álltam meg egy pillanatra:

Oriah Hegyi Álmodó Öreg Indián Verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.

Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Laurell K. Hamilton: Anita Blake, a vámpírvadász

2012-01-17T11:35:00.001+01:00

Azt hiszem párszor már írtam, bizalmas, mondhatni közeli viszonyban vagyok a ponyvairodalommal, legalábbis a krimivonulatával mindenképpen.
Így eshetett meg, hogy például a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes nekem tetszett, a fejemben lévő figurákat hozta a film, mert sehogysem bírtam addig elképzelni, hogy a tipikus angol úriemberek, amilyen a más filmek Sherlockja kábszerezzen vagy bunyózzon. Szóval részemről megvettem a filmet kilóra, még akkor is, ha néhány hiba majd kiszúrta még az én szemem is.

A bevezetőből, gondolom, mindenkinek lejött, hogy most egy olyan ajánló következik, ami előtt némi útmutató szükségeltetik. Érdekes párhuzam, hogy amikor eldöntöttem, hogy fogok írni erről a sorozatról, akkor érkezett meg egy ajánló egy ismerősömtől, és egy kérdés, hogy mit szólok a YA (Young Adult) elnevezéshez egy bizonyos könyvtípus esetén. Egyrészt lehetne a kategóriára a Fiatal Felnőttek elnevezést használni (FiF?), ebből csak a rövidítés az én ötletem, de majd még gondolkodom a dolgon. Hogy írni kell róluk az biztos.

A másik érdekesség, ami ide tartozik, hogy majdnem minden embernek megvan a maga idegnyugtatója és szenvedélye (cigi, kávé, alkohol stb.) az enyém az olvasás, az a típusú, amikor az ember nem okosan olvas, hanem nyakig merül a könyvbe, a történet által teremtett világba, s az se baj, ha épp összecsap felette. Recepcióelmélet ide vagy oda.
A gyerekek és a kiskamaszok olvasnak így kalandregényt, de ez a típusú olvasás teremtette meg Harry Potter és Tolkien masszív rajongói bázisát is, (amibe persze én is beletartozom). Ettől rajzolgat az ember kamaszként a fizikalecke helyett Középfölde térképet és tünde családfát. :)
Hogy tovább pszichologizáljak, ez a típusú olvasás teremthet olyan - gyakorta hamis - ideálképeket, amiket az olvasó a valóságban is keresni fog, s hogy mennyire régi sztrereotípiáról beszélek, ahhoz elég annyit írnom Don Quijote vagy Bovaryné vagy itt van a mi magyar variánsunk, Az Isten háta mögött. (Móricz)

Ezt az olvasástípust az ember, vagyis az olvasó ember nem a szépirodalmi műveken gyakorolja, s tegye mindenki a szívére a kezét, azért nem lehet mindig Dosztojevszkijt, Eco-t vagy Kunderát olvasni. De egyébként sem biztos, hogy minden perspektívából vinnék a fődíjat.
Nagy Boldizsár írt a prae.hu-n kiváló bevezetőt, igaz egészen más apropóból, nagyjából ugyanerről.

Lehetne még hosszan ragozni, a magam részéről azt gondolom, hogy kamaszként az ember nem a filozofáló szépirodalmi hősökkel szeretne azonosulni, viszont még néhány filozofikus szépirodalmi hős is elismeri, hogy képregényeket olvasott, gyűjtött, és ponyvahősökkel azonosult. Lehet persze ítélkezni erről az elefántcsonttorony magasából, hiszen alapvetően a klisék működtetik ezt a kultúraszeletet, de ahogy az egyik sorozat jó, magas nézettségű, a másik pedig süllyesztőbe megy, és ennek mérhető, vizsgálható okai vannak, éppígy vizsgálható ez a sztenderd az irodalomban is. (És vizsgálják is, nem is akárhogyan!)

Ha pedig a Fiatal Felnőtteknek szóló kötetek strukturalista elemzésénél megpróbáljuk alkalmazni a Boldizsár Ildikó által képviselt meseterápiát, egészen meglepő törvényszerűségeket fedezhetünk fel, amelyek segíthetnek önmagunk és mások megismerésében, bár ehhez azért némi irodalmi és pszichológiai előképzettség azért szükségeltetik. (Hozzáteszem ezt itt és most nem fogom megtenni.)

Annak idején rengeteg Vavyan Fable könyvet olvastam, mára a rajongás erősen megkopott, mivel nekem inkább a klasszikus krimik és nem a para- és metafizikai vonulat jön be. A mára már lecsengőben lévő vámpíros regényeket pedig messzire elkerültem, az én gyomromnak anno már a Drakula (Bram Stocker) is sok volt.
Gondoltam én, eddig. Aztán jött egy torokgyulladás, és kínomban elkezdtem olvasni azokat a vámpíros könyveket, amiket a tesóm polcán találtam (Kundera és Umberto Eco, meg egy halom filmes és történelmi szakirodalom mellett szorongtak békésen).
És leesett az állam. Függetlenül attól, hogy szívem szerint piros tollal javítva küldtem volna vissza a kötetet a kiadónak (Agave) (ha szerkesztő kell nekik csak szóljanak nekem!), mert hogy a szerkesztőt és a tipográfust páros lábbal kéne kirúgni az fix. Olyan félrefordítások, következetlenségek, stilisztikai katyvasz maradt a sorozat minden egyes darabjában, hogy normális esetben tuti abbahagyom az olvasást.
De nem hagytam, és ez csak részben írható a láz, fájó torok és a kamaszkori nosztalgia számlájára. Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozata ugyanis működik, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a 17 köteten (kb. 300oldal/kötet) másfél hét alatt átrágtam magam. (Ebből öt napot mondjuk az ágyat nyomtam.)

Jók a karakterek, jó a sztori, jó a stílusa (már ha hajlandóak vagyunk olvasás közben a szerkesztői munkát is elvégezni, ugye) képes megteremteni, felépíteni a miliőt.
St. Louisban játszódik a történet, a kulcsszereplő az elbeszélő és főhős Anita Blake, halottidéző, vámpírvadász és parakopó (később kiderül, hogy nekromanta is) mellett Jean-Claude, a Város Vámpírura. Kettejük sorsa szorosan összefonódik Richardéval a vérfarkaséval, együtt alkotnak egy elvileg nagyhatalmú triumvirátust, ami legfőképpen az emberi és vérfarkasi lét közt őrlődő Richard miatt működésképtelen, ő lesz az egyetlen statikus jellem a kötetek folyamán, bár próbál fejlődni, de megragad az önutálatban és az egoizmusban.
Jean-Claude pedig pontosan olyan, amilyennek anno Aramist képzelte az ember a Három testőrben. Erre egyébként történik is utalás, és amúgy is intertextuális aranybánya lehetne a kötet, ha nem valami főiskolással fordíttatták volna, s a szerkesztő legalább kézbe vette volna a kéziratot a pénzéért. (De nem tette, szóval szidom tovább.) Akad benne két vámpír is, akik idézetekkel beszélgetnek, és a sorozat előrehaladtával, amikor már kevésbé krimi, jobban társadalomkritika, megsűrűsödnek a kultúrtörténeti utalások. Az egyik kedvencem, amikor a Harlequin című kötetben - hogy ezt miért nem lehetett a magyar alakjára átírni? - elmagyarázza a comedia d'ell arte-t! És beépíti a regény világába.
Mivel a főszereplő vámpírok francia származásúak, így a francia kultúrával kapcsolatban is számos utalást találhatunk. Mondjuk a franciául nem tudók számára azért nem ártott volna egy szójegyzék a regény végére.
Az egyik kedvencem Belle Morte volt, a vámpírhőseink vérvonalának a feje, elszórakoztam az utalások alapján azon, hogy beleképzeljem egy-egy metresz szerepébe.

Ahogy halad előre a sorozat úgy lehet kitenni rá a korosztályos jelzést, amiről persze az ardeur tehet, és ahhoz, hogy a kéjvágy és vámpírizmus összefüggését megértsük elég néhány szimpla hollywoodi filmet is megnézni a témában. (Az megint más kérdés, hogy sokadszorra vertem a fejem a falba, amikor egy helyen az ardeur-t, egy kissé alulműveltebb szereplő szájába adva "ardo-izé"-nek fordították, merthogy "árdő-izé" lenne a helyes, ha már kiejtés szerint írjuk, de meg lehetett volna más fordítói fogással is oldani, de hagyjuk is, mert ez itt nem a leiterjakab blog.)

Természetesen gyorsan szerves részévé válnak a történeteknek a likantrópok, vagy alakváltók, és velük együtt begyűrűzik a történetbe a másság-kirekesztettség-elfogadás vonal is.
A szerző jól érzett rá arra, hogy az alakváltók közül kell a pozitív hőseit kiállítania, mert ha a vérfarkasok közt nem is, de a vérleopárdok közül sokan találnak szerethető karaktereket, és így nem is kell az olvasónak olyan hirtelen felülírnia a vámpírokkal kapcsolatos előítéleteit, elég lesz a főhősnővel együtt a sztori folyamán lassacskán.

A szerző javára írható, hogy jók a párbeszédei, megtalálja az akció-információ-lelki témák arányát, és kötetenként tartalmas mondatokra, megállapításokra is futja.

Nekem tetszik, és a céltalanul véres, agresszív sorozatok helyett javaslom inkább a Hamilton-rajongótábor gyarapítását, már ha valaki hajlandó átsiklani a first draft kiadás ténye felett.
A kiadónak mindenesetre üzenem, váltsanak szerkesztőt! (Itt vagyok. :) )
UPDATE1: az utolsó két kötetben új szerkesztő van! Rácz I. Péter, majd elolvasom s referálok.

Ha valaki olvasni szeretne innen leszedheti majdnem az egész sorozatot.
Egyébként az Agave Kiadó adja ki könyvben.

2012-01-07T08:06:00.000+01:00

Még szintén tavaly decemberben válaszoltam a prae.hu körkérdésére, de érdemes elolvasni a többiek válaszát is!

A Könyvmutatványosokra pedig VÉGRE ezt írtam.

Tersánszky Józsi Jenő: A rejtelmes bábu

Nem így terveztem, de végül örülök, hogy így alakult. Két éve karácsonykor éppen a Holnap Kiadó Tündér a vonaton című könyve mellett őriztem egy kis beteg álmát.

Most szintén egy Pásztohy Panka által illusztrált kötet mellett ülök, őrzőként látszólag csak a levest vigyázom a strázsán, amibe hirtelen ötlettől vezérelve nem éppen szokványos módon betűtésztát dobtam.

Őrizni kell a holnapot, vigyázni a kultúrát, s imádkozni, hogy a következő év (is) hozzon szellős márciust. Tersánszky Józsi Jenő mesekönyvétől verssorok kezdtek zsongani a fejemben. A kötet kiállítása gyönyörű, ebben még mindig nagyon jó a kiadó, Panka pedig nem egészen új oldaláról mutatkozott be, legalábbis a Subterranean címet viselő illusztrációja után. Mindenesetre a könyv illusztrációi finomak, érzékenyek, az óvodás korosztályhoz is közel hozzák a kicsit szokatlan nyelvezetű szövegeket. A széken hátradőlve abban a rendkívül kényelmes állapotban vagyok, hogy mivel minden negatív, kifogásolható aspektust felsoroltak mások a könyvvel kapcsolatban, (Pagony, Meseutca) így nekem marad a kissé szubjektív, pozitívumokra koncentráló hivatásos olvasó szerepköre.

Bővebben...

Kiss Ottó: Régi kincsek

2012-01-05T07:57:00.002+01:00

A cikk a prae.hu gyerekrovatának évzáró cikkeként jelent meg.
Köszönet a rovatvezetőnek, Boczán Beának!
A belső képekért pedig köszönet a szerzőnek, Kiss Ottónak, hogy rendelkezésemre bocsátotta.

Talán nincs is olyan felnőtt, aki gyerekként ne járt volna a nagyi padlásán, és aki nem kincsekkel dagadó zsebekkel tért volna haza onnan. A padlás ugyanis az a hely, ahol feledésbe merült, titokzatos, porlepte tárgyak várnak arra, hogy valaki újra megtalálja őket, és annak a valakinek a kezében kinccsé váljanak.

Ez az izgalommal teli szituáció a kiindulópontja Kiss Ottó új kötetének is, amely már címével is sugallja, hogy múltbéli dolgok (versek, versformák) újrafelfedezéséről lesz szó. Az alcím, aDudorászós versikék egyszerre utal a rímes, ritmusos formára, és a kicsinyítő képzővel a tartalomra, vagyis hogy az előző kötetekhez viszonyítva talán kevesebb a filozofikus mélységet megragadó vers. Természetesen találunk ilyeneket is, pl. Hinta, Az idő, Fiú vagy lány.

A szerzőtől már eddig is olvashattunk kötött formájú verseket különböző internetes oldalakon (pl. Bárka online) vagy antológiákban (pl. Aranysityak). Most ezeket jelentette meg egy kötetbe összegyűjtve Takács Mari illusztrációival a Móra Kiadó. A korábban már máshol megjelent verseken kívül akad néhány új gyöngyszem is a kötetben (pl. a címadó vers a Régi kincsek,Kertben…).

A padlás kincsei mást jelentenek egy gyerek és egy felnőtt számára. Míg a gyerek szemében minden régiség új életre kelhet, addig a felnőttben a múlt emlékeit idézik fel. Ez a kettősség határozza meg a kötet verseit is, hiszen a szerző a saját gyerekkorának meghatározó versélményeit eleveníti fel, (Iván öt, Anyukám szép, Vasbohóc stb.) s azok egy kisfiúnak (a versek elbeszélőjének) a szájába adva új tartalmat, új értelmet nyernek. Sok a rájátszás, elődök, kortársak dialógusba léptetése, hasonlóan Lackfi János és Vörös István verseihez, melyek aztán az Apám kakasában önálló kötetté álltak össze.

Bővebben...

Tasnádi Emese: Julijuli és Mackó

2012-01-01T09:24:00.000+01:00

Teljesen világos volt, ha medve és Agócs Írisz, akkor egyszercsak könyvtulajdonosok leszünk. Az viszont egyáltalán nem volt világos, hogy ettől kitör nálunk a mackóőrület, s karácsony kellős közepén a huszon-sokéves (igazából harminc-kevés), szóval ősöreg medvém kopott, foszladozó bundáját kell javítanom, mi több védőruhát kell fabrikálnom neki!

Az igazat megvallva arra sem számítottam, hogy egy este végig kell olvasnom az összes történetet, arra meg aztán végképp nem, hogy a mesék hosszát leszámítva még élvezem is.

Azt azért valaki majd megmondhatná, hogy minek kellett Angliába cipelni a helyszínt. Ott mesélősebbek az emberek? Jobban értenek mackóul, vagy több a tündér és manó? Igaz lehet.
Bár nem a Paddingtonnal - nem az állomás, a medverokon - való találkozás lehetőségében, hanem a szerző és szöveg valós mesekeletkezési idejének földrajzi meghatározottságában látom inkább az okot.
De ha már Anglia, akkor miért csak két mondat és egy emeletes busz? Ezen még apa is fennakadt, aki a karácsony és a gyermeki édes terror következtében kötelező jelleggel hallgatta a mesét. (Amúgy élvezte.)

A másik, amin kissé fennakadtam, az a történetek hossza volt. Persze, mese a mesében, a történet távolítása, a hihetőség, mesemondói megbízhatóság, a mesélő szituáció megteremtése - végülis, ha az ember 5 éves, Julijulinak nevezi magát (ebbe frankón többször beletörött a nyelvem, pedig nem is vagyok beszédhibás!) és tündér akar lenni, mi több meséket gyűjt - nem lehet a mesélő elég óvatos.

De az itt-ott kicsillanó természetes humor ráfért volna több helyen is a több ezer éves hagyományú meseszituációra. (közhelyesen Ezeregy éjszaka...)

Különben ne legyek olyan nagy igényű, mert a mese működik, hiteles, hihető hétköznapi történetek. Különösen tetszett, hogy nincs szépelgés, kordivatnak, és anyukarétegeknek megfelelés (kicsit unom már a bio, öko és egyéb o-val végződő trendi mamiknak íródott meséket). Szóval Julijuli és a Nagytestvér(1) bizony tévét néz, míg a szülők ébredeznek, főznek. Bevásárlóközpontban vásárolnak, és a gyerekeket időnként szem elől tévesztik a múzeumban. Jó ez a hétköznapiságba ágyazottság, jó, hogy Julijuli bár cserfes, de azért nem bízik meg akárkiben, érteni kell hozzá mackóul; és jó az is, hogy nem csupán idősektől szerez meséket, hanem a jegyszedő fiútól is, mégha ez is a kötet legdidaktikusabb története.

Legyünk őszinték, a legjobb persze, hogy minden városban van szökőkút, legalább egy olyan Ábécé, aminek a közelében esélyes egy órásmester, akit viszont én nem tudok Szabó Lőrinc óta másképp, mint óriásnak olvasni, ami alapból feltételezi a szakma varázslatosságát (az óra, órás pedig nagyon erős (gyerek)irodalmi toposz). Hasonlóan erős, s egyúttal hétköznapi is a mozi is, mint helyszín. És a teremőr bácsi, mint festő és történetek tudója szintén nem egyszeri találmány, mégis azt hiszem pont ettől működik a könyv.

A kötet, mint könyvtárgy is gyönyörű, látszik a gondosság rajta. Az illusztráció az ugye Agócs Írisz, és részemről ezzel akár minden el is lehetne mondva, de titokban még mindig reménykedem, hogy a következő kislányalakja nem dorkás (Cipelő cicák) lesz, hanem valami más. Viszont mackót és kabalaállatot, manót és zsebtündért, mosolyfakasztó humorral ő rajzol a legszerethetőbben.
Úgyhogy megyek is mackóruhát kötni.
Aztán elolvasom majd még párszor Julijulit, tegyetek úgy ti is!

1) Ebben én Rácz I. Péterrel kivételesen nem teljesen értek egyet, szerintem semmi orwelli nincs benne, tudatosan semmiképp, mivel a történet olyan mélyen determinált a keletkezési körülményektől, hogy a családoknál sokszor használatos gyereknyelvi formát látom csak benne, noha tagadhatatlanul vicces, hogy pont a nővére ért külön beszámoló nélkül is azonnal mindent.

Mandl Péter - Kismarty-Lechner Zita: Sári és Nemszemétke

2011-12-14T10:56:00.002+01:00

A képek forrása Kismarty-Lechner Zita blogja.

Nagyon örülök ennek a könyvnek. Több, meglehetősen különböző okból.

Mióta külföldön élünk, az első hónapok tanácstalanságát leszámítva, öt különböző tárolóba gyűjtjük a szemetet, elvileg kilencbe kellene, de van komposztálónk, az üvegeket és fémet meg a gyűjtőszigetnél válogatjuk szét. Az én gyerekeimnek már az a probléma, hogy a nagyiknál mindent egy kukába kell dobni.
Mióta gyerekeim vannak megtanultam ragaszkodni a dolgokhoz, átalakítani, újrahasznosítani. Megtanultam, hogy a legjobb játék a műanyagflakon, a legszebb babakonyha, amit az apjukkal egy hosszú délután alatt barkácsoltunk.
Mióta gyerekeim vannak, sokkal jobban aggaszt a bolygónk helyzete, például rászólok a férjemre, ha feleslegesen sok vizet tesz a forralóba a teájához.
Mióta komolyabban is foglalkozom gyermekirodalommal, keresem ezt a könyvet, nem alkuszik meg, nem tesz kitérőt, nem keres kiskaput.

Sárit és Nemszemétkét tehát jól leplezett ujjongással, kissé fanyalgó, talán kissé modoros arckifejezéssel vettem kézbe és kérdeztem meg, kibonthatom-e. Az engedélyt megkapva még mindig enyhe kultursznob maszkkal az arcomon lapozgattam, a szemüvegem csak azért nem tologattam az orromon, mert kontaktlencsét viseltem éppen, hiúsági okokból.

Eközben, mint gyereklelkű felnőtt, és mint szülő, legszívesebben leültem volna és alaposan végignézegettem volna ott rögtön. Újrahasznosított papír, egyszerű, követhető, közepesen hosszú történet. Hétköznapi főszereplő, átlagos alapszituáció, még átlagosabb történetvezetés, közhelyes helyszínválasztás, meghökkentő környezetben.
Sárit bújócskázás közben a kukásautó kiönti a szeméttel, és varázslat, meg a rögmagyar valóság (nem darálós a kukásautó), folytán egy szigetre kerül. Innen jön az érdekesség, Nemszemétke felbukkanásával. Futurisztikus, aranyos és szerethető.
És bemutatja Sárinak a birodalmát, olyan szóalkotással közben, ami egész egyszerűen zseniális: buvac és tsai. Tetszik, hogy mer kicsit didaktikus is lenni, egészséges arányt tartva.

Igazából, ha jól meggondolom a szerző semmi, de semmi újat nem talált ki, a meglévő meseelemekből épített újat. Kukába bújás, száműzetés, menekülés (Bux Barnabás Boldizsár), a sziget, mint az irodalmi toposzok egyik legnagyobbika, fura lények, rendrakás, szemétváros építése. Idősebb, a valóságból kiszakadt fiú főhős (Pán Péter) és Sári, akit hazajuttat. Óriáscsúzlival! (A buvac után ez a második kedvencem benne.)

És az illusztráció! Végre egy jó címlap. Végre valami, ami kreatív, utánzásra sarkall, eredeti és mégis kedves, szerethető. Olyan illusztráció, ami nekünk, szülőknek, is új irányt ad a képről, kollázsról, a szépségről való gondolkodásunkban.
Pest felé vonatozván Umberto Eco-tól olvastam a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől címen kötetbe gyűjtött beszélgetéseit Jean-Claude Carriére-rel. Az egy másik kérdés, hogy a könyv nem arról szólt, amiről a fülszöveg, de ez most mindegy is. Ez egyrészt úgy jön ide, hogy többek közt értekeztek a modern szöveghordozók mulandóságáról, internet, áram és egyéb külső tényezőktől függésükről. Tehát jó, hogy születnek ilyen típusú könyvek, mert a fennmaradó példányokból a késői utókor megtudhatja egyrészt milyen technikákat alkalmaztunk, másrészt, hogy legalább az emberiség egy kicsi töredékét zavarta a bolygónk tönkretétele.

Másrészt pontosan Eco volt az, aki megírta A Szépség történetét és A Rútság történetét, rámutatva arra, hogy a szépség egyre gyorsabban változó esztétikai együttható.
Kismarty-Lechner Zita, iparművész, tehát a képeivel újraírta a gyerekkönyv vizualitásról alkotott (magyar) felfogásunkat. Sok ilyen könyvet szeretnék még látni, s őszintén remélem, hogy divatba jön, ellenpólusaként az összecsapott, és/vagy a cukros, giccses, glitteres könyvek divatjának.

Szupermamiknak, ökomamiknak, bezzeganyáknak kötelező!
Az egyéb, normális, hétköznapi szülőknek pedig szigorúan az.

Ennek a könyvnek nem lebecsülendő pszichológiai hatása ugyanis, hogy a folytonos idő-, elvárásprésben és megfelelési kényszerben szenvedő szülők szorongás nélkül vehetik kézbe, a munkafüzet segítségével otthon is könnyedén előállítható tárgyakkal operál, nem közvetít frusztráló, a családi életet és értékeket tökéletesnek ábrázoló illúziót.

Sári az öccse elől bújik el, ideologizálhatjuk bújócskának is, a szemétben és a szeméttel játszik, koszos lesz. A munkafüzet ötleteket ad, amiket aztán átalakíthatunk kedvünkre, és nem e tökéletes másolat létrehozását lebegteti a fejünk felett, hanem a gyerekkel töltött idő szabadságát, az együtt barkácsolás, a gyerek megfigyelésének örömét.

Ajánljátok, szerezzétek be! Csináljátok ti a könyvdivatot! :)

Télapó - Mikulás, ki kicsoda a téli ünnepkörben?

2011-12-04T18:53:00.001+01:00

Forrás: szoborlap.hu

Az elmúlt héten többször belefutottam ebbe a kérdéskörbe, amikor ismerős szülőkkel a különböző kultúrák összepasszításáról beszélgettünk, először a spanyol barátnőmmel (a férje német), aztán az angollal (férj osztrák), és végül a magyar barátnőmmel (férje osztrák), érdekes módon vele az orosz Télapóról kezdtünk dilemmázni. Nem hagyott nyugodni a kérdés, kicsit utánakutattam a neten hogy is van, mert igazság szerint mi hagyjuk sodortatni magunkat az ovis hagyományokkal; lévén mi ugyan mindketten magyarok, de s férjem vallásmentes én meg a vallásom nem gyakorló katolikus.
Az osztrák gyerekintézményekben következetesen Miklós püspök van, és mesélik a legendát is. Még a könyvet is ideadták, hogy fordítsam le a gyerekeknek, és karácsonykor pedig a Christkind jön és a Christbaum is általa kerül a szobába feldíszítve. Nekünk ez remekül megfelel, de lássuk a medvét, illetve, hogy mit találtam:

Egyszer itt van Miklya Luzsányi Mónika remek informatív írása az orosz, svéd és mexikói Mikulásról, illetve Fagy apóról, akiben egyébként vélhetően a mi Télapónkat is tisztelhetjük.

A karácsony minden keresztény kultúrában meghatározó ünnep, ám sok országban különbözőképp ünneplik. A Mindennapi orosz, svéd és mexikói körképe.

Gyed Maroz és SznyegorucskaA kommunizmus évtizedei alatt a Szovjetunióban tilos vagy legalábbis gyanús volt minden, ami a kereszténységhez kötődött, így több generáció nőtt fel valódi karácsony nélkül. Bár Szent Miklósnak hatalmas kultusza van a pravoszláv országban, Mikulás helyett mégis a kékruhás Gyed Maroz, Fagyapó járta végig az iskolákat, tündérforma kísérőjével: Sznyegorucskával, Hópelyhecskével. Ők hozták a Jolkát, a Karácsonyfát is. Gyedmaroz és Sznyegorucska a rendszerváltozással sem mentek nyugdíjba, ma is az orosz gyerekek kedvencei.

Tovább>>>

Egy kicsit viccesebb hangvételű áttekintés, amely viszont remekül feltárja az összefüggéseket.

A Mikulás szülőhazája, Lappföld, FinnországLappföldre Joulupukki és felesége hozza a karácsonyi ajándékokat,. Saját városa is van műhelyekkel, rénszarvasoknak fenntartott istállókkal és postával. A gyerekek itt elsősorban fahéjas kekszet kapnak, de otthon persze bizonyosan várja őket egy pár puha gyapjúkesztyű és sál, és talán a legújabb játékkonzolok.
Hollandia – import mikulássalHollandiába Spanyolországból érkezik a mikulás december ötödikén, nemcsak fehér hóban, hanem fehér lovon is. A jó gyerek finomságokra, a rossz gyerekek pedig egy hosszú utazásra számíthatnak, ugyanis a hagyomány szerint őket a mikulás kísérője Fekete Péter magával viszi Spanyolországba.

Tovább>>>

Találtam egy érdekes blogbejegyzést is Zsófitól, remekül összeszedte ő is a dolgokat, kitérve kicsit a magyar néphagyományokra is.

Lengyelországban a Csillagember (Gwiazdor) december 24-én érkezik. Eredete az Északi Sarkcsillaggal függ össze. Szenteste a lengyel családok csak akkor kezdik el az ünnepi vacsorát, ha megjelenik az égen az első csillag. December hatodikán viszont Szent Miklós (Swiety Mikolaj) osztja a csomagokat náluk is.
Magyarországon a 18.századtól élő népi hagyomány volt, hogy december 6-án egy fekete arcú rémséges alak láncot csörgetve járta a házakat és jutalmazott vagy büntetett, de leginkább a gyerekeket ijesztgette. Több magyarázat is van arra, hogy ez honnan ered, de a legelterjedtebb szerint ez Odin germán főisten alakjának megjelenítése a hagyományokban, és hozzánk is Nyugatról érkezett.

Tovább>>>

A lehető legprofesszionálisabb változata a Miklós püspökkel kapcsolatos legendáknak. Nem tudom ti például tudtatok-e ezekről a dolgokról, mert én nem.

Szent Miklós történeteLapunk Farkas Imre történésztől, a Santa Claus Béke Világtanács európai képviselőjétől kért segítséget a Mikulás utáni nyomozásban.
(A törökországi székhelyű szervezet 2007-ben földrészenkénti képviseleteket hozott létre azzal a céllal, hogy megőrizzék az utókornak a gyermekkori élményvilágot meghatározó Mikulás, mint történelmi valóságalapokkal rendelkező szakrális személy méltóságát, szeretetét és béketeremtő emlékét. A béketanács vezetősége az európai képviseletet Magyarországra, Győr városába helyezte, Farkas Imrét pedig megválasztotta európai képviselőnek, elismerve ezzel karitatív munkáját és több mint két évtizedes Mikulás-tevékenységét. A szervezet 2007-ben Farkas Imrét kérte fel, hogy legyen az év Világ Mikulása Demrében, az egykori ősi török városban, Myrában.)

Tovább>>>

És természetesen van intézményesült csilivilli Mikulásfalva is magyarul, ahol szintén összeszedték a hagyományokat, méghozzá a magyar vonatkozásúakat.

Szent Miklós püspök emléknapja, amely hazánkban az Oláh Miklós püspök prímás alatt 1560-ban tartott zsinat döntése szerint még parancsolt ünnep volt. A kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte. Szent Miklós a kisázsiai Myrában működött, a keleti egyháznak máig legtiszteltebb szentje. A nyugati egyházban csodatevő híre akkor terjedt el, amikor ereklyéit 1087-ben a D-olaszo.-i Bariba vitték. A 11. sz.-tól kultusza egész Európában elterjedt, alakját egyre több legenda vette körül, és népszerűségével csak Szent Antal vetekedett.
Kultusza hazánkba is korán elkerülhetett mind K-i mind Ny-i befolyásra (pl. a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászok által). Emlékét helynevek, templomok, képzőművészeti alkotások őrzik. Egykorú feljegyzések a halászok és révészek patrónusaként említik; a vízenjáróknak, vízimolnároknak, általában a vízi utaknak is védőszentje volt, ugyanúgy a folyók mellé települt mo.-i bencés apátságoknak. „Vízi” kultuszát csak Nepomuki Szent János mosta el, tisztelete a magyar kalmárok, tőzsérek körében is virágzott (bor- és gabonakereskedelem).

Tovább>>>

Információ tehát van bőven, szemezgessen mindenki kedvére s meggyőződése szerint. A végére hagytam a Weinachtsmann Junior című film trailerét, nemrég megnéztük a moziban a Kinderfilmfestivalon. Nekünk tetszett!

Boldog Mikulást mindenkinek!

Karácsonyi könyvajánlók, grazi újságokban

2011-12-02T15:50:00.001+01:00

Ahogy ígértem felteszem a megjelenések sorrendjében a könyvajánlókat ide is. Illetve kivételesen a bábszínházról az egyik résztvevő beszámolóját is, ami az újságban megjelent.
A MAGYIK által ajánlott bábszínházas listáról választották ki Szendét a szervezők, s az égiek erős összeesküvése ellenére az előadás végül jól sikerült.

Grazi Magyar Újság 2011. december - 2012. január

"Október 15-én különleges egyszemélyes láb-bábszínházban volt részünk. Csernik Szende nemcsak a bábokat és a kellékeket hozta magával, hanem a székely mesevilágot és a székely tájszólást is .
Nekem nagyon tetszett, hogy a vállalkozó szellemű közönségből is bevont aprót-nagyot, így nemcsak szemlélői, hanem résztvevői is lehettünk a bábszínháznak. Rendhagyó és varázslatos volt, hogy az elő-adónő bő szoknyája jelentette a paravánt: e ruhadarabra tarkabarka erdőt s házikót varrt a művésznő, és a lábra húzható bábokat életre keltve úgy nézhettük a mesét, mint egy valós történetet, melyet Szende ízes beszéddel és humorral fűszerezve „tálalt” nekünk. Így elérte a mese és a bábszínház valós célját: mégpedig hogy
belehelyezkedjünk a történetbe, és átéljük azt. Jó lett volna, ha több nagyobbacska gyerek jött volna el, hiszen főleg ők érthették meg igazán az előadást, és tanulhattak meg velünk együtt egy-egy tipikus erdélyi kifejezést, mint például a fuszulyka (bab), a murok (répa) vagy a pityóka (krumpli).
Még egyszer köszönjük Csernik Szendének, hogy ellátogatott Grácba, és színessé tette nekünk ezt a délutánt! (S. Anita)"

Az év legmeghatározóbb ünnepe közeledik, nincs könnyű dolga a könyvajánlónak, mert a könyvkiadók olyan sok, és olyan szép könyvvel akarnak megörvendeztetni minket. Így aztán nem is könyvet fogok ajánlani, hanem helyeket, ahonnan biztosan jó, és minőségi könyvtippeket kaphatunk.
Elsőként ott van a Mesekalauz című blog, ahol dr. Pompor Zoltán gyűjtögeti szorgalmasan,
jó ízléssel az idei ősz és tél újdonságait.
Ott van még a Verselő című blog, itt egy Magyarországon lakó anyuka ajánlja külföldi ismerőseinek kicsit részletesebben az általa jónak tartott köteteket.
Természetesen a felsorolásból kihagyhatatlan a Csodaceruza és a Meseutca, a két gyermek- és
ifjúsági irodalom szempontjából meghatározó portál, és a Pagony Kiadó blogja is.
A nemrégiben indult Könyvmutatványosokat hagytam utoljára, mert egyrészt ez a szívem csücske,
másrészt hamarosan komplett, családoknak szóló könyvcsomag ajánlatokkal jelentkezik. Ezeket
megvásárolni – mivel a portál non-profit – kis utánajárással (kereséssel) lehet.
Ha pedig valaki bizonytalan maradt, keressen bátran a könyvtár e-mail címén. info(at)magyik.net
Békés, boldog ünnepeket kívánok!

Grazi Magyar Hírlevél 2011. december

Karácsony közeledtével rengeteg gyönyörű könyv kerül a könyvesboltok polcaira. Nincs mindig idő
mindet átböngészni, megnézegetni, ízlelgetni melyik lenne leginkább alkalmas karácsonyi ajándék.
Szemezgetek a kínálatból, remélem, mindenki talál magának kedvére valót.

Berg Judit két könyvvel jelentkezik az idei karácsonyra, az egyik a Meseleves, amely a Hisztimesék
párjaként a rosszevő, válogatós gyerekeknek szól. Azoknak, akik már kívülről tudják Bögre úr összes
meséjét (Finy Petra) és azoknak, akik szeretik a szerző stílusát. A másik kötet a Két kis dinó a zsírkréta
korban Kőszeghy Csilla illusztrációival biztos telitalálat minden óvodásnak. (Lányoknak is. Teszteltem.)

Itt van a Cerkabella Kiadó új antológiája az Elfelejtett lények boltja, négy illusztrátor (Szegedi Katalin,
Rofusz Kinga, Gyöngyösi Adrienn, Szulyovszky Sarolta) és 24 szerző meséi, versei. Van benne mese,
mindenféle, vers is szépszámmal, az a típusú kötet, amivel leül az ember, és eltölti az egész délutánt a
gyerekekkel olvasgatva békességben.

Az iskolásoknak jó hír, hogy a Móra Kiadó felújította a Már tudok olvasni sorozatát, kortárs szerzők
meséi, és klasszikusok egyaránt már a külsejükkel is képesek kedvet csinálni az olvasáshoz, az
egyszerű szövegű, de érdekes történetek pedig gyors sikerélményhez juttatják a betűkkel még csak
éppen megbarátkozott elsős, másodikos tanulókat.

Hogy a kamaszok se maradjanak ajánlat nélkül az Animus és a Pongrác kiadók kínálatában biztosan
találunk megfelelő kötetet, de karácsonyra megjelenik Nógrádi Gábor Papa, ne már! című kötetének
folytatása: Nem vagyok Samu! (Móra)

Végül, de nem utolsó sorban, végre magyarul is olvasható Philippe Lechermeier és Rebecca
Dautremer könyve, a Nevenincs és sosemvolt hercegnők Pacskovszky Zsolt nagyszerű fordításában.

Jó szórakozást, békés boldog karácsonyt kívánok!

Osztrák gyerekkönyvlista 2011. Óvodásoknak.

2011-11-29T22:46:00.001+01:00

Sikerült végre eljutnom odáig, hogy prezentáljam az ovinak összeállított könyvajánló listát. Ott díszeleg a faliújságon. Szemezgessetek ti is!

Népszerű tyúkok és sokkoló Hófehérke

2011-11-20T11:26:00.001+01:00

Megjelent a prae.hu-n.

A grazi Pedagógiai Főiskolán másodszor rendezték meg azt az egész napos könyvbemutatót, ahol a tanárok, könyvtárosok, és hallgatók részletes tájékoztatást kaphattak az év folyamán német nyelven megjelent gyermek- és ifjúsági könyvekről.
Az előadás egy programsorozat része, amit szinte minden tartományban megtartanak. A rendezvénnyel egybekötött könyvkiállításon az érdeklődők megtekinthették a szóban forgó könyveket, és akár meg is vásárolhatták azokat.
Franz Lettner és Klaus Novak, a bécsi Institut für Jugendliteratur(Gyermekkönyv Intézet) kiadványának, az 1000 und ein Buchnak a főszerkesztői hat órán keresztül mutatták be az idei év gyermekkönyv-termését.
Tizenkét oldalas ajánlólistájukról az osztrák gyermek- és ifjúsági könyveket, valamint néhány olyan német nyelvű kiadványt választottam ki, amelyek a filmbejátszásokkal, felolvasásokkal színesített maratoni előadás során valamiért különlegesnek, érdekesnek mutatkoztak.

Az intézet által szeptemberben a hónap könyvének választott Pippilothek??? című kötet is ilyen volt. A szüzsé szerint a könyvtár egerét a róka kiszemeli vacsorára, mire az egér olvasással vonja el a figyelmét, méghozzá Sven NordqvistTűzijáték a rókának című kötetével. Másnap a róka egy tyúkkal tér vissza, és a történet végül a földgolyón ülő, együtt olvasó róka és tyúkok képében csúcsosodik ki.

Egy egészen különleges, Magyarországon valószínűleg kiadhatatlan kötet a kiadótól a Willy Puchners Welt der Farbencímű album. Willy Puchnerosztrák fotográfus, polihisztor. A világot bejárva számos történetet, képet hozott haza, ennek az apropóján született meg ez a gyönyörű könyv. A belső dupla oldalakat kitölti egy-egy táj, ország, természeti képződmény jellegzetességeit kiemelő kép. A képek hangsúlytalan, homogén részein idézetek, érdekességek, illetve kis négyzetekben palettaként a használt, jellemző színárnyalatok. A Frankfurter Allgemeine Zeitung képgalériájában belepillanthatunk a könyvbe. Festőknek, illusztrátoroknak, művészettörténészeknek, egyáltalán a képzőművészettel bármilyen kapcsolatban lévők számára kihagyhatatlan csemege. Mindez nagy formátumú, keménytáblás, hibátlan tipográfiájú gyerekkönyvként! Páratlan kötet.

Tovább...

Stéphane Servant: Tűzkeresztség

2011-11-20T11:13:00.001+01:00

Harmadik köteténél tart a Móra Kiadó Tabu könyvek sorozata. Így a harmadik kötet után kijelenthető, hogy megvalósulni látszik a szerkesztők célkitűzése, olyan könyveket találni, és a sorozatként az ifjú olvasók elé bocsátani, amelyek témája, ha nem is kimondottan tabu, de semmiképpen sem közbeszéd tárgya.

Olyan rövid ifjúsági regényekről beszélünk, amelyek egy-egy jelenlévő, fontos, néha periferiális témáról szólnak, ami mellett hajlamosak vagyunk a korunkra jellemző elidegenedés és embertelen közönyösség miatt elsétálni. Olyan ifjúsági regényekről beszélünk, amelyek a szülők, pedagógusok, osztályfőnökök magas helyiértékkel besorolt eszközei lehetnek, a diákok véleményének megismeréséhez, az őszinte, érték- és véleménygeneráló kommunikáció elősegítéséhez. Ezeket a könyveket nem csupán magyartanárok forgathatják haszonnal, hanem más tanárok is, hiszen olyan problémákat érintenek, mint a toleranciára nevelés, integrált-inkluzív nevelés stb., amely modern didaktikai felfogásban interdiszciplináris feladat. A könyvek első olvasata is nyitott, őszinte, érdeklődő és főképp rugalmas hozzállást feltételez annak a pedagógusnak a részéről, aki kézbe veszi.
Beate Teresa Hanika kötetének témája a családon belüli szexuális visszaélés, Stéphane Servant könyve a neonácizmus, bandaháború, bevándorlás kényes kérdéseit feszegeti, míg Paola Zannoner a mozgáskorlátozottakkal kapcsolatos beidegződéseinket kérdőjelezi meg.

Hanika kötetét már korábban ismertettük, a sorozat második darabja Stéphane Servant Tűzkeresztség című kötete. Eredeti címe Guadalquivir, amit a fordító, Pacskovszky Zsolt és a szerkesztő, Dian Viktória jó érzékkel a már említett címre változtatott. (A fordítás és szerkesztés is egyaránt elsőrangú munka.) A Guadalquivir folyó a regényben nagyon összetett szimbólum, a magyar olvasó számára mégis túl keveset mond a név a történet ismerete nélkül. (Még akkor is, ha a szerencsésebbek eljutottak a 20. századi világirodalomig, és nem csupán József Attila kapcsán hallottak Frederico(!) García Lorcáról.)
A tűzkeresztség szó, mint cím jó választásnak tűnik, annál is inkább mert a regény értelmezésének arra a szegmensére irányítja a figyelmet, amely a magyar társadalomban is létező problémát érint. Erről azonban később.

A történet alapvetően három jól elkülönülő részre osztható, noha maga a regény csupán számokkal jelölt kisebb fejezetekre oszlik. Az első harmad Krokó (Fréderic) bandabeli beavatása, és a banda története. Ennél résznél fontos előismeret, véleményem szerint, az értelmezéshez az Amerikai história X című film.
A második harmad az utazás története, miközben megismerkedhetünk Fréderic nagyanyjának történetével is, kettejük viszonyával, közös emlékeikkel, minél beljebb haladnak Spanyolországba a vonattal, majd gyalog, annál mélyebbre pillanthatunk a családtörténetbe, és Fréderic számára is egyre nyilvánvalóbb lesz saját tudattalanba száműzött, felülírni próbált identitásdarabja. Az utazást összekapcsolja a felnőtté válással is, ami sablonmegoldás, de nem zavaró. (Az inkább, hogy a banda tagjai ékes francia (magyar) nyelven beszélnek: hiteltelen.)
A harmadik harmad részben átfedi a másodikat, hiszen a családtörténet megismeréséhez vezető valóságos úton az arab férfi, és a lánya, Kenza is jelen vannak. A harmadik harmad azonban a fiú kettős identitásáról, ha úgy tetszik identitásválságáról szól, érintve a bevándorlás, migráció kérdéskörét, szót ejtve ennek legális és illegális variációi közötti különbségekről.

Servant nem félt alkalmazni a személyiség két figurába bontásának módszerét az egyszerűsítés és értelmezés megkönnyítése céljából. Itt azonban nem a jó-rossz ellentétének szétválasztását oldja meg a két szereplő segítségével, hanem a kettős identitás bonyodalmait, és annak időnként önmagukban is összetett problémakörét osztja szét köztük. Azzal, hogy Kenza megjelenik, egyúttal lehetőség nyílik az első harmadban felvázolt alapprobléma kibontására és a következményekkel való jelenbeli ütköztetésre.

Fréderic ugyanis félfrancia. Az apja spanyol bevándorló volt, aki még kemény munkával, majdnem teljes asszimilációval gyakorlatilag franciává vált. Amikor az apa új bevándorlók, vendégmunkások miatt munkanélkülivé válik, képtelen lesz szembenézni önmagával, a megváltozott világgal, és (vélhetően) öngyilkos lesz, így a fiától is elveszi a lehetőséget a szembesülésre és a választásra. Frédericnek nincs választása. Második generációs és franciaként nőtt fel, a sorsa predesztinált. S bár imádja a nagyanyját, Pepitát, nincs valódi kapcsolata, kötődése Spanyolországhoz, egészen addig, míg oda nem utaznak, és meg nem ismeri a családja történetét, a nagyapjának emlékét, az apja születésének történetét, és meg nem érti mi volt az, ami elől az apja talán egész életében menekült. (Ennek az oknak fontos szimbóluma a Guadalquivir, megfejtéséhez nem árt minimális szinten ismerni Spanyolország 20. századi történelmét.)

Tovább...
Megjelent a Könyvmutatványosok oldalán.

Wir Kinder vom Kleistpark - CD

2011-11-15T22:30:00.001+01:00

Azt hiszem sosem sikerült leírnom bejegyzésben konkrétan, hogy külföldön élünk, Ausztriában egészen pontosan, és azt sem, hogy ma rájöttem, hogy hihetetlen szerencsénk van. Sikerült úgy zeneovit találni a gyerekeknek, hogy egy elfogadó, befogadó, multikulturális légkörbe kerültünk, s jóformán az összes barátunk, közeli ismerősünk vegyes család, s egy-egy nagyobb összejövetel alkalmából minimum 3 nyelven folyik a társalgás.

Reggel óvodába menet összefutottunk P.-vel, aki afroamerikai, illetve hát afroeurópai, s érdekes módon most tudatosodott a gyerekekben a bőrszíne, mondtam nekik, hogy szerintem mindegy milyen, mert kedves. S röviden elmagyaráztam hogy lett az afrikaiaknak sötét a bőre, amolyan meseformátumú ismeretterjesztő előadásként.

Ma délután pedig néztem nagyZsét és A.-t (osztrák-francia), a tánckurzuson, helyesek voltak, és arra gondoltam a francia dalnál, hogy milyen klassz, hogy A.-nak ez természetes, érthető. S azon gondolkodtam, hogy a többi zeneszöveg honnan jön. (Az inuit dalra az életben rá nem jöttem volna, hogy inuit.)

Hogy rövidre fogjam, megkérdeztem a tánctanárt, mondja már meg mi a CD címe, amiről a dalokat játssza. Ehhez tudni kell, ő az a típus, aki kiselőadásba kezd, mert imád beszélgetni, nagyon jó a humora, a mimikája, szeretem is hallgatni. Így aztán megtudtam, hogy van egy berlini internacionális óvoda,a Kleistpark, ahol a pedagógusok előnyt kovácsoltak a sokszínűségükből, s bevonták a gyerekek hozott kultúráját a "képzésbe". Annyira jól sikerült a kísérlet, hogy a legnépszerűbb dalokból kiadtak egy CD-t, aztán még egyet. Jelenleg a negyedik CD-jüknél tartanak.

Van a számok között osztrák, magyar (Egy boszorka van), inuit, görög, német, francia, számos afrikai dal, török, japán. Teljesen mutikulturális, és nagyon jók.

Én ugyan nem vagyok zeneileg hozzáértő, de látom a szülőket, gyerekeket, és néhány számot nem ennyire jó hangszerelésben, kicsit másabb dallammal ismertünk mi is.

Hallgassatok bele a zenékbe, a képeken tartva a kurzort, és ízelítőnek itt van két felvétel. A másodikhoz egyébként az oktató mindig hozzáénekli a cápa strófáját is, amit azért szeretek, mert egyrészt vicces, másrészt mert mi így ismertük a dalt.

Ein großer Hai schwimmt im Meer
und der Hai sagt: "Ich möchte nicht mehr.
Ich schwimme lieber in einen kleinen Teich,
denn dort schwimmen 10 Fische und die fress ich gleich!

Der Tag, an dem die Nacht nicht kam - Poly Bernatene

2011-11-14T15:51:00.001+01:00

Picture book, igazi.
Az éjszaka általában akkor kezdődik, amikor a sötétségben feljön a Hold és megjelennek a csillagok az égen, s teljes pompájukban ragyogni kezdenek. (Most tekintsünk el a civilizációs és meteorológiai zavaró tényezőktől.)
A könyv egyetlen szó nélkül meséli el milyen az a nap, amikor nem érkezik meg az éjszaka. A képek sötétek, és mégis tele vannak melegséggel, fényekkel, vidámak, derűsek.
Igazi felfedezőkönyv, ami alatt azt értem, hogy egyrészt böngésző, mindig találunk valami apró, addig még fel nem fedezett részletet a képeken, másrészt jó móka a szerző által képekben megteremtett világ felfedezése, a képzeletbeli város hétköznapjainak kitalálása, a járművek elnevezése.
Olyan, mintha a klasszikus léghajót és a zeppelint keresztezték volna, vagyis a kettő közötti állomás lenne, a technikai korrektség kedvéért.
A csillagvizsgáló is egészen furcsa, kissé talán futurisztikus. Az egész könyv hangulata - számomra legalábbis -, a századeleji Verne regények képi világának, a mai gyerekkönyvek színvilág és gyerekalakjainak ábrázolása és a futurisztikus képregényeknek furcsa elegye. Jó elegye.
A történet dióhéjban, öt gyerek elszalad az esti szürkületbe burkolódzó utcán a csillagvizsgáló torony felé, ami kicsit olyan, mint egy minaret, majd mikor a tudós hiába várja, hogy a krono- és egyéb métereknek megfelelően végre feljöjjön a Hold és a csillagok serege az égre, előveszi a használati utasítást, a tervrajzot, és megnézi hol akadhatott el a rendszer.
Elindul személyesen kivizsgálni a dolgot. Mit talál?
A felelősök az öt gyereket szórakoztatják a Hold és a csillagok segítségével.
Kis belekukkantó:

A kép forrása.

A zoknimanók természetrajza – transzdiszciplináris beszámoló a varázsvilágból

2011-10-26T22:04:00.000+02:00

Ez itt azoknak szól, akik nem olvassák a Könyvmutatványosokat (rosszul teszik). Jelen írás másodközlés. Forrás.

Valahol a roxforti könyvtár mélyén rejtőzik egy terjedelmes tudományos értekezés professzor doktor Hermione Weasley, született Granger tollából, bocsánat pennájából. A vaskos pergamen tartalma - úgy képzelem - nem más, mint a manók, koboldok és egyéb álomlények tudományos bemutatásról, rendszerezéséről szóló doktori értekezés. Különös tekintettel a manók homályba vesző történelmére, hagyományaira. Magyar vonatkozás tekintetében minden bizonnyal szerepel benne a szépirodalmi igénnyel megírt összefoglaló munka a Manógyárról, a látszólag két keresztnevű Lázár Ervintől.

A legújabbkori manókat pedig vélhetően a Mikula nevezetű, foglalkozására nézve zoknimanó képviseli a terjedelmes disszertációban. Mikula tehát a zoknimanók népes fajtájához tartozik, azokhoz, akik a háztartásokban fellelhető fél pár zoknik körüli kavarodások okozói. Időnként, különösen karácsony környékén, kifejezetten megnő lelepleződésük veszélye. Így járt Mikula is, aki afölötti elkeseredésében, hogy közeledik a karácsony (merthogy ez tudvalevően a zoknimanók számára az év legszomorúbb napja!), lelepleződik Soma előtt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sikeresen összebarátkoznak, és Soma segít, hogy ne csupán anyunak, apunak, Samunak és Somának, de Mikulának is örömünnep lehessen a karácsony.

A zoknimanó kalandjait bemutató második kötetből az is kiderül, hogy ez a manófajta (sem) tud olvasni, így a játékra, s főleg a csínyekre mindig kapható. Mikula, barátja, Soma érdekében alkalmazza különleges mágiáját, az időgyorsítást, így Soma számára gyorsan eljön (és el is múlik) az iskolanyitogató napja. Megint a szerencse, a manók nagy barátja, siet Mikula segítségére, így a tanévnyitó is hamar elérkezik, és bár Somának nem áll szándékában a rajongott Harmat Viola tanító néni előtt a némileg vásott manóval leszerepelni, mégis meghatják a Mikula szeméből hulló őszinte könnyek, így aztán magával viszi a zoknimanót az iskolába. Mikula ugyanis végtelenül vágyik a betűkkel való kapcsolatteremtésre.

Nem csupán a zoknimanó kalandjait elbeszélő narratívát értékelte a nevezett doktori disszertáció kiválónak, de úgy értesültünk, elismeréssel szólt a képi ábrázoló, azaz illusztrátor, Szalma Edit munkájáról is. A felnőtt muglik által díjakkal is kitüntetett, bizonyítottan varázstudó ősökkel rendelkező illusztrátor képes volt a két dimenziós, rögzített alakokkal rendelkező varázstalan - legalábbis annak vélt - könyv lapjaira olyan dinamizmust, színt, tipográfiailag is magas szintű bűbájt csempészni - reméljük kellőképpen értékeli a varázsvilág -, amely egészen különleges, mondhatni mágiát árasztó atmoszférát teremt meg a kötet lapjain.

Elismeréssel szólt továbbá a szerző, Miklya Luzsányi Mónika ötletességéről, témaérzékenységéről, és a megfelelő narratív elemek arányát eltaláló kifinomult képességéről is.

A sorozat amellett, hogy betekintést enged, és manótudományilag hiteles tájékoztatást nyújt a zoknimanók természetrajzáról, egyes apróbb hibáktól eltekintve kiválóan alkalmas arra, hogy a betűk, az olvasás, és az iskola világát közelebb hozza, megszerettesse a varázstudó, de még a mugli származású gyerekekkel is.

Az Egmont Kiadó két kötetét (Zoknimanó karácsonya, Zoknimanó és a sulicsoda) jó szívvel ajánlja mind a hivatkozott értekezés szerzője, mind a Könyvmutatványosok zsurnalisztája!

Miklya Luzsányi Mónika
Zoknimanó karácsonya
Illusztráció: Szalma Edit
Egmont Kiadó, 2010.

Miklya Luzsányi Mónika
Zoknimanó és a sulicsoda
Illusztráció: Szalma Edit
Egmont Kiadó, 2011.

Tanulj másképp! - idegen nyelvet is

2011-10-23T16:41:00.000+02:00

Eltelt fél év, és Kata kezébe adtam a Könyvmutatványosok főszerkesztését. Igazság szerint vártam, hogy szomorú leszek, ürességet érzek, vagy legalább egy kicsit kerülgetni kezd amolyan, Négyszögletű Kerek Erdőbe menekülni muszáj módjára a bánat. Hát nem!
Ezen azért elcsodálkoztam, de egyrészt Kata tökéletes lesz, tudom, mert az utóbbi egy hónapot együtt dolgoztuk végig, másrészt most végre szerkesztés helyett többet írhatok, harmadrészt így is aktív részese vagyok a csapatnak, és ami azt illeti vár itt néhány könyv, nem beszélve néhány "fáj a fogam rá" példányról. :)
Addig is, míg ezekre sort kerítek mindenféle egyéb munkáim közepette, hoztam egy igazán remek kezdeményezés ajánlóját, ami a megújult Meseutcában jelent meg.

A gyerekek alapeleme, legelemibb készsége a játék, a játékkal való ismeretszerzés képessége. Attól a pillanattól, ahogy a kisgyermek kétéves kora környékén készen áll a világ és a társak felé nyitásra, ez a játékra való hajlandósága ugrásszerűen megnő.
A rajzolás és a szerepjátékok szeretete később sem múlik el, csak egyre inkább háttérbe szorul a fokozatosan begyűrűző, intézményes keretek között zajló oktatás mellett. De háttérbe szorul, egyre csökken az otthon, szülőkkel, testvérekkel együtt töltött minőségi idő is.
„Megírtad a leckédet? Mindent bepakoltál a táskádba? Összeraktad a holmid a különórákra?” Ezek a kérdések majdnem minden este, majdnem minden családban, ha más formában is, de elhangzanak.
A különórák túlnyomó többségét pedig a nyelvórák teszik ki. Szerencsés esetben a tanár nem csupán a nyelvvizsgára való felkészítésre koncentrál, hanem megpróbál ténylegesen használható nyelvtudást adni, és a másik nyelvben is az otthonosság érzetét megteremteni a diákok számára.
Sajnos a magyar nyelvoktatásra még mindig a nyelvtanközpontúság jellemző, és morfológiai alapú. Holott a használható nyelvtudás a szavak szintjén, de még inkább a frazeológiánál kezdődik.
Az is tény, hogy bár egyre több a játékosan, játékkal ismeretet átadó vagy akár drámapedagógiai műhely, ezek és az élményközpontú oktatás épp annál a korosztálynál nem igazán kapnak teret, amely leginkább fogékony lenne rá. (Bár a tendencia szerencsére emelkedik.) Az óvódás és kisiskolás korosztályról van szó.
Azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik látják a játékkal tanítás lehetőségeit, létjogosultságát, kevés szakmailag is értékelhető, elérhető eszköz áll rendelkezésre.

Öröm a tanulás

Ebben lehet segítségükre a Tanulj Másképp Műhely. Olyan elhivatott emberek hozták létre, akik gondosan megválogatják nem csupán az alapanyagokat, módszereket, amikkel dolgoznak, de a munkatársaikat is.
Filozófiájuk a használható nyelvtudás, nyelvi önbizalom építése játékosan, játékkal. Hosszú ideje dolgoznak az immár létező, elérhető nyelvi műhelyeiken, és az angolul tanítani, tanulni vágyóknak külön jó hír, hogy az Európai Tudástranszfer Kiadó és Kereskedelmi Kft. segítségével létrejött aSmart Cards társasjáték. Klasszikus társasjátékforma, gyönyörű, egyedi játéktáblán, festett fabábukkal, fa dobókockával játszhatnak a játékosok.

Használható nyelvtudás, játékos tanítás
A játékok használata egyszerű: a válaszok szerepelnek a kártyákon, így azonnal ellenőrizhetők. Minden játék tartalmaz egy kiegészítő csomagot arra az esetre, ha valamelyik kártyacsomag nehéz lenne az első játékok során. (A későbbiekben természetes fogékonyságuknál fogva mindent gyorsan megtanulnak a gyerekek, így a cserecsomag funkciója a változatosság megteremtése lesz.)
A társasjáték alapvetően az olvasni tudó gyerekeknek szól, de remekül használható óvodásokkal is, amikor a kihúzott kártyán szereplő kérdést a szülő vagy a nevelő olvassa fel.

Folytatás...

Gyerekkönyvek, amikre felkapod a fejed - Ausztria

2011-09-30T23:25:00.001+02:00

Ha valaki megnézné a noteszomat kizárólag a lehető legváltozatosabb tipográfiával felírt könyvcímeket találna benne, a hétköznapi mindenféle mellett. Szemezgessünk kicsit.

Edit Schreiber-Wicke 1943-ban Schrädingben (Ausztria) született író és költő. Színházelméletet és művészettörténetet tanult, reklámszövegíróként dolgozott, emellett rövidprózát és verseket írt. 1983-ban jelent meg az első gyerekkönyve.
Díjai:

Österreichischer Kinder- und Jugendbuchpreis 1985 für Katzenkarneval
Kinderhörspielpreis des MDR 2004 für Regenbogenkind
Janusz-Korczak-Preis
Eulenspiegel-Preis
Österreichischer Staatspreis für Kinderlyrik - Preis der Kinderjury 1997
Österreichischer Kinder- und Jugendbuchpreis - Preis der Kinderjury 2007 für Zwei Papas für Tango

Nem kizárólag, de főként Carola Holland illusztrátorral dolgozik együtt. Az általuk jegyzett gyerekkönyvek mindegyike a mobing valamelyik összetevőjéről szól. Kiközösítés, másság, gúny csakúgy szerepel a könyveikben, mint a gyermeki terror más eszközei is.

Magyarországon a Szivárványgyermek című kötetük kapható a Holistic Kft. kiadásában.

Az én szemem az Achtung, bissiges Wort! című könyvük fogta meg. Ez most éppen kardinális probléma nálunk, kíváncsi voltam mit kezd egy gyermekkönyv a dologgal.

Laura és Leo barátok. Egy nap, amikor Laurának rossz a kedve kicsúszik a száján egy szó, amit egyébként szégyellne kimondani. A könyv arról szól, milyen nehéz is a kimondott rossz szavainkat újra eltüntetni a világból, de ami ennél sokkal fontosabb, a barátságból, hogy ismét meghitten tudjanak együtt játszani.

A könyv négy éves kortól ajánlott, szerintem úgy 99 éves korig mindenkinek, attól függetlenül, hogy a könyv, mint a szerzőpáros egyéb könyvei is, kissé didaktikus. Nagy vívmánya, hogy a szitokszavakat nem használja, helyettük egy kissé destruált, üres szóbuborékot alkalmaz. (Úgy néz ki, mintha a buborék is fintorogna.) Így nem tanul a gyerek új szitokszavakat, és plasztikusan alkalmazható a könyv az összes szülők és nevelők által szitokszóként definiált fogalom esetében.

Ezt a könyvüket sajnos nem láttam, de szívesen megnézném, mert a történet dióhéjban arról szól hogyan szerez egy kisfiú (a könyvben nincs nevesítve, ahogy az apa sem), egy piros léggömböt, olyan gyönyörű élénkpirosat, mint az édesanyja rúzsa, és minden igyekezete ellenére hogyan engedi kicsúszni a kezéből. Az apa lesz az, aki a vigasztalására siet, elmeséli neki a titkot, léteznek titkos küldetéssel megbízott tárgyak, ennek a lufinak is ilyennek kell lennie...

Tökéletes példája annak, hogy mesével a problémák legnagyobb része megoldható. Az apa a kötetben a klasszikus apaszerepet ölti magára, a gyerek személyes hőséét.

Mindamellett, hogy apa-fia könyv, még téli is...

Folytassuk egy másik kék gyerekkönyvvel, kék a szó színskála értelmében, és a szó jelentéshalmazának értelmében is.

Suzy Lee: Szöulban született, ma Szingapúrban élő festőművész és illusztrátor. A szöuli egyetemen és a Londonban (Camberwell College of Arts) tanult. Szerte a világon ismerik a nevét, könyveit és festményeit.

A picture book címe Wave, Welle, Hullám, a története nem alakítható szavakká. Mégis ez a legdinamikusabb könyv, amit valaha láttam. Képekben meséli el egy kislány találkozását a tengerrel, az őt kísérő öt sirály, és a kislány a gyermeki lélek ismeretlenhez való viszonyulásának összes fázisán, fajtáján keresztülmegy. A megélés könyve ez, ahol nem szükséges a szövegi deskripció, sőt a színek is minimalizálva vannak. A kislány testtartásával, az ecsetkezeléssel "odavetett" tengerábrázolásokkal többet fejez ki, mint bármilyen hosszúságú szöveg.

Ha már festészet folytassuk a sort egy másik festős könyvvel. A könyvmutatványosokon Kata írt a pontokról, és pöttyös könyvekről. Peter H. Reynolds és Julia Waltke könyve a Der Punkt: Kunst kann jeder nem másról szól, mint arról, hogy mindenki tud rajzolni, annyiféleképpen ahányan vagyunk.

Ina nem tud rajzolni, mégis rajzórára kell járnia. Amikor a lapját üresen adja be a tanárnő a hófehér lapban meglátja a sarkkörön játszó jegyesmedvéket. Erre Ina fogja magát és fest egy pontot, ami a tanárnő asztalán landol gyönyörű keretben. Odáig fajul a dolog, hogy Inának az iskolában kiállítást rendeznek a pontalkotásaiból. Az én kedvencem, amikor úgy fest pontot, hogy valójában nem fest pontot a képre. A pontot a képen keletkező hiány képzi.

Hogy mi tulajdonképpen a művészet? Nehéz kérdés, hiszen a látvány annyiféle értelmezést generál, ahányan észlelik. Az interpretáció lehet tudomány, de az észlelés sohasem az. Ina, a tanárnője végtelenül magas empátiájának segítségével művésszé válva levonja a következtetést: Kunst kann jeder. Kis ferdítéssel úgy fordítanám: alkotni mindenki tud.

S hogy az alkotás kinek tetszik és kinek nem, az már az egyéni és a tudományos interpretáció kérdése.

Hagyjátok alkotni a gyerekeiteket!

A mai kedvencem azonban ez:

A képre kattintva nézzetek bele a könyvbe, különös figyelmet fordítva a a kis Tomi ágya felett lógó rajzra.
Amanda Noll - Howard McWilliam: I need my Monster
A könyv díjai:

Alabama Camellia Award 2010-11
Arizona Grand Canyon Reader Award 2011-12
díjazott a Washington Children's Choice Book Award listáján 2010-11

A kisfiú ezen az estén ugyanis nem tud elaludni, nincsenek meg a megszokott félelmetes zörejek a szobájában. Eltűnt a szörnye! Csak egy levelet hagyott, hogy pecázni ment, egy hét múlva jön. Tomi kétségbeesve kopog a szoba fapadlóján. Kisvártatva jön egy szörny, nem jó, nem elég félelmetes (de az, jujj!), kopogás másik szörny, nem jó, nem elég félelmetes (de az, jujj!) kopogás harmadik szörny, nem jó, nem elég félelmetes (de az, jujj!)... a végén aztán hazajön persze Nick, s végzi megszokott esti szörnymunkáját , hősünk pedig boldogan remegve húzza magára a takarót.
A könyv illusztrációi sötétek, a szörnyek tényleg félelmetesek. Komolyan azok, de minden szörnyűségüket elveszi Tomi testtartása és arckifejezése. Neki mindegy milyen szörny, neki csak a saját képzelete által előhívott szörny félelmetes. Le lehet vonni belőle a megfelelő következtetéseket. Most is azt mondom nézzétek meg a kisfiú ágya felett függő rajzot! Persze messzemenő pszichológiai eszmefuttatást lehetne indítani, nem fogok.
Cserébe viszont találtam egy német könyves bloggert, ide linkelem, olvassátok!

Játék!!! Könyvmutatványosok!

2011-09-26T20:34:00.001+02:00

Én nem játszom, viszont ti játsszatok velünk!!! Könyvmutatványosok.

Nyerj tőlünk könyvet a tanévkezdéshez!

Anyablogot vezetsz, vagy anyukáknak szóló blogot, portált, honlapot szerkesztesz, írsz?
Szereted a könyveket? Fontos a kultúra számodra is?
Játssz velünk!
Nem kell mást tenned, mint egy bejegyzésben ajánlani az oldalunkat, s kitenni a bloglistádba minket. (Banner letölthető a honlap játék menüjéből!)

Ha ez megvan hagyj egy üzenetet a Játék menüpont alatt kommentben. Vagy aFacebook oldalunkon. Vagy itt nekem.

Az a két blogger, aki a legtöbb új látogatót hozza könyvet kap ajándékul. (Ehhez nem kell más, mint hogy a wordpress számlálónkban a hivatkozó oldalak közül a tied mellett álljon legmagasabb szám.)

Azok között pedig, akik az ajánlóhelyekről érkeznek szintén könyveket sorsolunk ki. A részvételhez kérlek hagyjatok kommentet a játék menüben.

A nyeremények a következők:

Vivandra Kiadó:
Liza és Micsoda az iskolában
Szeretlek könyv
Ne bánts! könyv

Csimota Kiadó
Csodafa
Formák a tubusból
Csiribiri torna-tár 1.

Móra Kiadó
A pipiske és a fűszál
Lufi és a nyolcpecsétes titok

Simon Réka Zsuzsanna: Pukka és az évszakok

HATÁRIDŐ: október 25.

És még néhány meglepetés, hogy nagyobb legyen az izgalom!

Gráci Magyar Újság - interjú

2011-09-26T16:22:00.002+02:00

A Grazi Magyar Újság interjút készített velem. Némi huzavona után - az önreklámot rosszul tűröm, mármint ha nekem kell magamat -, megszületett a cikk. A terjedelmi korlátok miatt végül pár dolog kimaradt, de mivel itt nincs ilyen korlát, hát a kimaradt részekkel együtt íme. Viszont bocsánat, de az arcmásomat nem mellékelem. Aki kérdez: Petritz Judit, aki válaszol...
Itt pedig a megjelent interjú.
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavasszal a GMH-ből is csináltak velem egyet, csak az végül nem jelent meg.)

„Mert könnyű, könnyű törpék között óriásnak lenni — de nehéz és jobb, ha a törpék között derekabb törpe vagy a többinél” — olvasható ez a Weöres Sándor gondolat Németh Eszter „kétszögletű egyenes” című blogján.
Nagyon találó az idézet, egyben izgalmasnak tartom, hogy mintegy két évvel ezelőtt mi is törpék között ismerkedtünk meg egymással. A gráci magyar törpék között. Azóta a két diplomás bölcsész (magyar nyelv és irodalomtanár, művelodésszervező), drámapedagógus, irodalmi és alkalmazott írói referens minden szakmai tudását bevetve létrehozta a Gráci Magyar Gyermek és Ifjúsági Könyvgyűjteményt.

Miért pont Grácba jöttetek?

A férjem munkája miatt költöztünk ki, én gyesen voltam.

Vannak már Grácban magyar ismerőseitek?

Az elmúlt két és fél esztendő során rengeteg embert ismertem meg, osztrákot és magyart is, és nem egyet mára a barátaim közé sorolhatok, amiért borzasztó hálás vagyok. Jó tudni, hogy van aki érti az anyanyelvem.

Hogyan találtál rájuk?

Hát ez egy vicces történet, mert az Amerikában élő ismerősöm bukkant rá a babaklub online felületére, így mentünk el egy foglalkozásra, s lendületből elveszett a mobiltelefonom, ami addig az otthoniakkal és a világgal való kapcsolatom jelentette. Lehetne akár szimbolikus jelentőségű is... Egyébként a telefonok azóta is folyamatosan kibabrálnak velem.

Milyen magyar közösségeket/egyesületeket ismersz?

Elvben az összest, a könyvgyűjtemény miatt mondhatni szakmai ártalom. A gyakorlatban igazán alaposan egyiket sem, inkább embereket ismerek...

Szerinted szükség van-e magyar közösségekre? Miért?

Most komolyan soroljam fel az indokokat? (nevet) Nyilván nagy szükség van rájuk, össze kell kicsit fogni a kint élőket, segíteni a nyelvi megmaradást, hiszen a többnyelvűség gazdagít.

Milyen programokon vesztek részt?

Egyelőre főképp a gyerekprogramokat látogatjuk, gondolom később aztán fokozatosan a többit is. Szerettem volna a könyvgyűjtemény létrehozásával ebbe egy-egy alkalommal bekapcsolódni, de végül a kevés érdeklődő miatt más dolgok felé fordult a figyelmem, de a tervek és ötletek még megvannak.

Mi is a MAGYIK? Hogy jött létre?

Hivatalosan a gráci Magyar Gyermek- és Ifjúsági Könyvgyűjtemény rövidítése, a mozaikszavából lett weboldalon lehet bővebben utánanézni. (www.magyik.net) Jelen pillanatban adományokból létező közösségi könyvtár, online kölcsönzéssel. Ezen próbálok változtatni, hogy materiálisan is elérhetőbb legyen, ötletek vannak, partnereket keresek hozzá.

Hogy jött létre, magam sem emlékszem, beszéltünk róla, aztán egyszerre kipattant a fejemből az ötlet, hogyan lehetne gyűjteni a könyveket, a kölcsönzést pedig online felülettel megoldani. A logót például Pásztohy Panka barátném, neves magyar illusztrátor, tervezte. Felhívtam Harányi Annát, aki szívvel-lélekkel mellém állt, és az első lépésekben sokat segített, csakúgy, mint a férjem, és néhány barátunk. De aztán a távolság, más életstílus, érdeklődés miatt jelenleg egyedül gondozom a honlapot, miközben egy prosperáló gyerekirodalmi portál szerkesztőjeként (Könyvmutatványosok) is helyt kell állnom a szabadidőmben.
Ne érts félre, mind a kettő szívügyem, de sikeres projekten, jó csapattal, sokkal könnyebb dolgozni, mint egyedül.

Biztosan sokan szeretnének, de kik, és miben tudnának neked segíteni?

Ha valaki Kézdivásárhely felé jár és el tudna onnan egy nagyobb csomag könyvet hozni, az például nagy segítség lenne! Katival (Maurer) beszélgettünk már arról, hogy a gyerekfoglalkozások alatt, ha lenne egy zárható polcos szekrény, nyitva lehetne tartani a könyvtárat. De ha lenne szekrény, és még egy vállalkozó kedvű ember, akkor akár hetente két-három alkalommal is nyitva tudnánk lenni. Így valószínűleg nagyobb lenne a kihasználtság.
Vannak persze más utak is, azokban is gondolkodom, s keresem a kapcsolatokat hozzá. Engem elérni legegyszerűbben az info(at)magyik.net címen lehet, vagy telefonon.

Jelenleg hogy tud valaki könyvet kölcsönözni?

A honlapon bejelentkezve a listából kiválaszthatja a kért könyveket, és a felül lévő kis ablakban megadja az átvétel helyét és módját. Én kapok erről egy értesítést, egyeztetünk, és kész is.

Mi a célod a könyvgyűjteménnyel?

Hivatásból lettem tanár és művelődésszervező. Hiszek az írott kultúra létjogosultságában a média és internet hatalmas térnyerése mellett. Azt gondolom a könyvek papír, vagy e-book formátumban akár, de még mindig olyan ismeretek és tapasztalatok tárházát nyújtják, amiket nem nélkülözhetünk. Egyébként pedig a történetek, azaz sztorik, átszövik az életünk minden területét, (ezt vizsgálja amúgy a narratológia, narratív szociológia – nagyon érdekes terület!) de ha már így, hát olvassunk, és olvastassunk igazán jó, és igényes szövegeket magyarul is.

A magyar anyanyelvi oktatásban lehet hasznosítani ezeket a könyveket?

Ha a kötelező olvasmányokra gondolsz, akkor nem. Viszont rengeteg friss gyerekkönyv is van az állományban főként a Csodaceruzának köszönhetően. Örülök, hogy ezt nyilvánosan is megköszönhetem nekik. A Könyvmutatványosok portál szerkesztése miatt pedig a magyar kiadókkal is jó kapcsolatot ápolunk. Azt gondolom, hogy a kortárs (gyerek)irodalom az élő nyelvet (is) közvetíti azoknak, akiknek nincs folyamatos kapcsolata a magyar nyelvvel. Fel is vettem már a kapcsolatot a tanárnőkkel, Gombos Ildikóval és Veit Zitával. Őszintén remélem, hogy sikerül együttműködnünk.

Szerveznél programokat is a könyvgyűjtemény kapcsán?

Vannak tervek, de mint mondtam, egyedül kevés vagyok.
Viszont, most hogy kérdezed OKTÓBER 15-én délután NÉGYKOR ellátogat hozzánk Csernik Szende és a Lábíta Színház. A programot egyébként Maurer Kati szervezi, viszont mivel a gyerekirodalom miatt mindenfelé van ismeretségem, így az ajánlattételt, majd a kiválasztás után felkérést, egyeztetést én intéztem. Örülök, hogy Szendét hívjuk, láttam már előadását, pillanatok alatt elvarázsolta a felnőtteket is. Népmeséket mond, gyönyörűséges erdélyi tájszólásban, s közben a „csóré lábacskáival” – ő mondja így! – bábozik hozzá.
Gyertek el, s meglátjátok!
Technikailag a leendő részvevőket kérjük az info(at)magyik.net e-mailcímre jelezzék a részvételi szándékot. (Kevés érdeklődő esetén az előadást sajnos le kell mondani.) Köszönjük szépen!

Én is köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok!

Gyerekirodalmi Híradó és GMÚ - Graz, hírek

2011-09-17T22:22:00.001+02:00

Egy ideje újra aktívan írok ajánlókat a gráci magyar lapokba. Különböző könyvekről, különböző ajánlókat. Annyi bizonyos, hogy minden leírt sorom a gyerekeknek és a szüleiknek szól, tájékoztatásul, ajánlásul, segítségül, könyvszemlének.
Ide kívánkozik még, hogy a könyvtár honlapja hamarosan megújul, pontosabban átalakul. Lekerülnek a sallangok, csak a kölcsönzéssel kapcsolatos dolgokra fókuszálok.
(Főleg azért, mert egész egyszerűen nincs időm, és ami azt illeti kedvem sincs.)

Az újságokba írt cikkeim ezúttal mindig együtt, megjelenési sorrendben közlöm itt is.

GRAZI MAGYAR HÍRLEVÉL

A Gyerekirodalmi híradó

Hamar elmúlt a nyár, a nagy pancsolások, kirándulások, nyaralások, álláskeresés közepette hirtelen eszméltem fel, hogy kezdődik a tanév, és már éppen zavarba jöttem, mit is ajánljak, amikor a Móra kiadó a segítségemre sietett.

A rengeteg tankönyv mellé szeretnék egy olyan ismeretterjesztő kötetet ajánlani, ami amellett, hogy már az óvodások számára is érthető nyelvezetű, mégis hiteles információkat tartalmaz, és nem utolsó sorban szórakoztató is. A miért sós a tenger? című kötet felépítése egy érdekes kérdésből, és az arra adott három válaszból áll. Az olvasónak a ezekből kell kiválasztania, amit jónak vél. Ez gyakran nem is olyan könnyű, hiszen az áltudományos magyarázatok sokszor kézenfekvőbbnek látszanak, mint a valódiak, egyes válaszok pedig a gyerekek mágikus-mesei gondolkodásához állnak közel, így számukra ezért hihetőbbek. Nyelvi szempontból a kisiskolásoknak nagyon hasznos, hiszen könnyített formában ismerkedhetnek meg a magyar tudományos stílus alapszókincsével, mondatszerkesztési sajátosságaival, miközben az olvasást is gyakorolhatják, és hatalmas sikerélményt jelent a könyv egy-egy kérdés helyes megválaszolása esetén.

Néhány kérdés Friderike Wilhelmi könyvéből:

Honnan származik a csokoládé?
Miért haltak ki a dinoszauruszok?

Hogy kerül a penész a kenyérre?

Miért görbe a banán?

a) Mert nincs senki, aki kimenne az őserdőbe, hogy sorra kiegyenesítse a banánokat.
b) Mihelyt az egyes gyümölcsök kinőnek az árnyékot adó banánlevelek alól, a fény felé törekszenek, így aztán görbén, fölfelé nőnek.
c) A majmok a nap legnagyobb részét a banáncserjéken töltik, s igen gyakran lendülnek banánról banánra. Ennek következtében elgörbülnek - természetesen nem a majmok, hanem a banánok.
Melyik válasz a helyes?
A megoldást megtalálod a könyvben!

A kiadó honlapján bele is lapozhattok a kötetbe.

Jó szórakozást, eredményes tanévet kívánok!

GRAZI MAGYAR ÚJSÁG

Könyvajánló

Az iskolákba immár becsengettek, s bár még tart az indián nyár, de azért a levél már lassan lefolyik a fákról, és egyre korábban sötétedik, így nem árt, ha beszerzünk néhány könyvet az őszi napokra.

Ajánlom figyelmetekben a Móra Kiadó Zsiráf könyvek sorozatát, amely az olvasni épp csak megtanult, vagy olvasni tanuló korosztályt célozza meg. A rövid történetek hősei érdeklődő, kíváncsi gyerekek, akik nem riadnak vissza egy kis kalandtól sem, ha éppen a szükség úgy hozza. Ilyen kislány Podonyi Hedvig Bertabertája, akit Szalma Edit rajzai keltettek életre.

Bertaberta az a fajta kislány, aki nem elégszik meg a készen kapott, könyvekből megtanulható válaszokkal, s nemcsak folyton kérdez, de maga ered a válaszok nyomába. Így aztán bekukkanthatunk a Világ Legszebb Királykisasszonyának szépítőkencéi mögé; kiderül, hogy a legtöbb varázsló olyasféle, mint Óz, vagy Lázár Ervin Vacskamatija, azaz világméretű csaló. De kisül az is, hogy a Világ Leggazdagabb Királya mitől gazdag, s ha azt hiszitek az arannyal színültig teli kincstárát mutatta meg Bertabertának, bizony mondom tévedtek! S az is kitudódik, hogy a Finnyás királykisasszony miért is utasít el minden herceget, grófot, bárót és királyfit. Egyszóval Bertaberta - aki mint már láthatjuk, nem hisz el mindent -, komolyan vette a mesét záró felszólítást, s utánajárt.

Hasonlóképpen fog egy fénykép alapján nyomozásba Janikovszky Éva Cvikkedlijének főhőse, Dani, akit az Már óvodás vagyok, és az Már iskolás vagyok című kötetekből ismerhettek. Ezúttal Dani egy fényképet talál, amelyen egy cvikkedli mögé rekkentett, szomorú bácsinak kell segítenie. Ki kell derítenie a személyazonosságát. De ez nem is olyan egyszerű dolog, hiszen Cvikkedlit senki sem ismeri a családban. Dani azonban nem adja fel, és ezzel aztán meg is töri a fényképen ülő átkot, mi több, az is hamar kiderül, hogy ki is Cvikkedli, s hogyan kötődik néhány idős családtaghoz.

A történet egyszerre hordozza magán a klasszikus mese, és a gyermeki kíváncsiság elemeit, mindezt Janikovszky Éva megunhatatlan stílusával.

Úgy vélem kitűnő szórakozás lehet akár a nagy óvodásoknak felolvasni, akár a kisiskolásoknak első olvasmányként.

Jó szórakozást, sikeres tanévkezdést kívánok!

Október 15.-én pedig találkozzunk a Bábszínházban!

Böszörményi Gyula

2011-09-14T21:13:00.000+02:00

Szeptember van, és ettől erős szomorúság ül rám, hogy nem foghatom meg a ropogós papírú, friss osztálynaplót, az üres, reménykedő oldalaival, nem sétálhatok be az unott képű kamaszok közé, nem ülhetek fel félsódérosan a tanári asztalra, és nem átkozhatom el a MTA szótárkészítőit, hogy a sódéros vagy sodéros(?) szó miért nincs bent a szótárban, holott borzasztó fontos, mint látható.
Szóval lassan leszámolóban vagyok a reménnyel, hogy valaha taníthatok még, s szívfacsarás, könnyhullatás helyett hova is, mint olvasásba menekülök.

Ilyenkor cseppet sem alkalmas a felnőttirodalom. Brrrrr... Ilyenkor csakis és kizárólag ifjúsági regény jöhet szóba, szerethető, azonosulható, választható hősökkel, teremtett világokkal.
Az pedig, hogy nem a jól megszokott, esetleg unalomig ismert történetekhez nyúltam, csakis és kizárólag a kedvenc szülőhelyem, kedvenc könyvtárának köszönhető. Tavasszal ugyanis, a frankó kis depresszív periódusomban, "egy életem egy halálom, én a könyvön most magam átrágom" alapon kikölcsönöztem Böszörményi Gyula Gergő-könyveit.

Magyar "harrypotter", meg parafrázis és egyéb jelzők ide vagy oda, "lesz, ami lesz végigolvasom" alapon futottam neki. Az első résznél Gergő és az álomfogók még erősen csóváltam a fejem, s szakadatlan jegyzeteltem, a másodiknál azért még alibinek ott volt a jegyzettoll, a harmadik részen pedig önmagamról megfeledkezve időnként hangosan nevettem, de itt történt meg az is, hogy a takaró alól kipattanva lázasan vertem a billentyűzetet, majd a térdem csapkodtam a szerző humorán. Meg a saját magamon, hogy egy mondatból felismertem kinek a kritikáját idézi a szerző szó szerint a kötetben. (Hozzáteszem a nevezett kritikát addig nem is olvastam.) Most az elmúlt héten a Gutenberg-lovagrend 2., Monyákos Tuba 1, 2, 3 illetve Zsófi 1, 2, 3, + A bolhedor lovagjain rágtam át magam. A 9, 8, 7 című kötetet túl depresszívnek ítéltem az alkalomhoz, így azt legközelebbre hagytam.
Ennyit az olvasmányélményekről.

Böszörményi Gyula varázsló, egész konkrétan szómágus. A Gergő-történetekkel elkezdve, egész világot épített fel a magyar mitológia elemeit felhasználva, beépítve, szerves részévé téve.

Legismertebb művei a Gergő-sorozat meseregényei:

Gergő és az álomfogók, Magyar Könyvklub, 2002
Gergő és a bűbájketrec, Magyar Könyvklub, 2003
Gergő és a táltosviadal, Magyar Könyvklub, 2004
Gergő és az álomvámpírok I., Jonathan Miller Kiadó, 2005
Gergő és az álomvámpírok II., Könyvmolyképző Kiadó, 2006

2007-ben jelent meg a Gergő és az álomfogók német fordítása Julius Bessermann szerzői névvel (Julius Bessermann: Greg und die Traumfänger, Schenk Verlag, Passau).

Ugyanebben a világban játszódik a háromkötetes Zsófi-sorozat:

Zsófi és az elnévtelenedett falu, Jonathan Miller Kiadó, 2005
Zsófi és a boszorkánypláza, Jonathan Miller Kiadó, 2005
Zsófi és a Dalnok, Könyvmolyképző Kiadó, 2008

A Gergő-regények egyik szereplőjéről szóló háromkötetesre tervezett sorozat kötetei:

Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében, Könyvmolyképző Kiadó, 2007
Monyákos Tuba és a csatornalidércek, Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Monyákos Tuba és a Tűzhangya sámán, Könyvmolyképző, 2010

Ezen regények is a Gergő-sorozat világában játszódnak:

Rúvel hegyi legenda (felújítás), Beholder Kiadó, 2005
A bolhedor lovagjai, Beholder Kiadó, 2007 (Wikipédia, kiegészítve)

Ezen a dualista (révülők világa, a Tetejetlen Fa világa - Valóság) mágikus-misztikus világteremtésen túl, a regények másik lényeges építőkövét a J. K. Rowling által teremtett mesevilág adja. Pontosabban az arra való folyamatos reflektálás, párhuzamteremtés.

Ami miatt mégsem lesz paródia, vagy egyszerű epigon-irodalom, de még csak sima parafrazáció sem a Böszörményi-világ, az a tény, hogy mind a Gergő történetek, mint a Harry Potter-sztori, és az összes varázsló és fantáziavilág (Tolkien, Lázár Ervin, Michael Ende) valamint néhány tudományos-fantasztikumon alapuló krimi világa (Umberto Eco, megkockáztatom a fénykori Lőrincz L. László-t?, Nemere Istvánt) egyenrangúként helyet kap benne. A Tetejetlen Fának ugyanis nincs teteje, van viszont számos levele, s rajta annyi álomvilág, amit a Gyémánt Jurta, és az Álomfelügyelet sem képes ellenőrizni.

Vagyis a Tetejetlen Fa egyfajta Mese-, vagy Fantázia Birodalomként manifesztálódik, amelynek nincs egy meghatározott, centralizált ellenőrző apparátusa, és - ami nekem a legszimpatikusabb -, nem állítja, hogy a Gyémánt Jurta lenne a legfőbb hatalom, egyszerűen csak a szerző által teremtett világok irányítójaként definiálható, s mint ilyen, természetszerűleg képes belátni a létező álomvilágok történéseinek legnagyobb részét. Az nem derül ki a könyvekből, legfeljebb sejthető milyen viszonyban is vagyunk a nyugati és más égtájak/kultúrák varázslóival . Jó példa erre a Monyákos Tuba-sorozat utolsó kötete, vagy a Rúvel hegyi legenda, esetleg A bolhedor lovagjai. (Ezek egyébként korábban keletkeztek, s némi átdolgozással válhattak a Gergő-univerzum részévé.)

Persze nem csupán kritikusokat idéz meg, hanem meseírókat is. A Zsófi - kötetekben megjelennek szereplőként az elődök, Csukás, Lázár, és Békés Pál is, az általuk teremtett mesealakokkal egyetemben.

A Zsófi, és az elnévtelenedett faluban képet kaphatunk arról - szerintem -, milyen lehetett Karkarov és Krum iskolája Északon. És bár lehet, hogy semmi köze sincs a kettőnek egymáshoz, de a kezdetektől ott motoszkált bennem a rájátszás és invokáció valamire, aztán rájöttem Szabó Dezső: Az elsodort falu kötetének címe sejlett fel bennem.

Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében, ennél a kötetnél pedig majdnem azonnal beugrott A rózsa neve, mint történetszövési, krimis párhuzam.

Sokáig folytathatnám még a sort, de elunnátok.

Az érdekes jelenség még, hogyan nő az író, a kiadó és maga a történet a sikerhez és a feladathoz fel.

Az első Gergő történetekben még számos szerkesztési, elgépelési hiba, következetlenség található. (Egy ilyenből derül ki, hogy Zsófit eredetileg valószínűleg Emesének akarta a szerző hívni - az oldalszámot sajnos nem írtam fel.) Eleinte a mellékszereplők miatt érdemes olvasni a regényeket, Gergőből sose néztem volna ki a későbbi kötetek remek, megfontolt figuráját.

Hogy mennyire jól sikerültek a mellékalakok azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ketten is önálló kötetet kaptak, (lásd Monyákos Tuba) pontosabban a régi írásokból kerültek, dolgozódtak át (l. Éjlépő Kajtár, A bolhedor lovagjai, de szerepel a Zsófi-történetekben is).

Számos olyan elem, szereplő akad a sorozatokban, akik önálló történetre várnak. Mivel vélhetően még jópár szeptemberben leszek szomorú, egy olvasója biztos akad majd a történeteknek. De a honlapot elnézve inkább rengeteg sok. Olvassátok ti is!

Folyt.köv.

Interjú a szerzővel.

Mesemustrás történet - vigyázat szívfacsargatós!

Honlap

Blog - sajnos nem frissül.

Tatu és Patu fura masinái

2011-09-14T11:42:00.003+02:00

Eredetileg a Marikától kapott svéd gyerekkönyvekről akartam írni, de Zsiga fiam megtalálta a könyvespolcon a Tatu és Patu fura masinái című könyvet, s nekem sem volt sok kedvem "tanárnénisetprincesszineset" játszani ezredszer, (kicsit unom már a rossz diák és a sárkány, meg hasonló szerepeket - talán túl testhezálló, nem tudom :D ) szóval mondom megörültem a könyvnek, s fergeteges röhögés vette kezdetét.
A csúcs egyértelműen a mumusűző volt - felolvasás közben ugyanis hihetetlen idétlen hangokat bírok kiadni, (nem, nem mutatom meg!) - ki is terveltük az előállítását, mert bármit is állítanak a rokonok (finnek), s Bába Laura fordító, mumusok igenis léteznek!!!
Aki nem hiszi járjon utána, ajánlom figyelmébe Lázár Ervin Manógyár című könyvét, tökéletesen leírja a mindenféle manók, mumusok, lificek, ágyalatti rémek természetrajzát. Ha nem beszerezhető, - ilyen fontos könyvnél előfordulhat, esetleg ti sem szeretitek Faltisz Alexandra illusztrációit, amikkel amúgy nincs baj, csak én nem bírom a stílusát -, akkor egyszerűen olvassátok, nyomtassátok etc. a MEK-ről.

De ne viccelődjük el a bejegyzést, vagyis én ne viccelődjem el, szóval már a belső címlapon Tatu és Patu, -akiket maximum a ruhájuk színéről lehet megkülönböztetni, amit viszont agyafúrt módon le-lecserélnek munkaruhára, erre-arra -, műhelye fogad. A gyerek kérdez, s eleinte még a gyanútlanabb anyuka lelkesen válaszolgat is az "Ez, mi ez? Mire való? Miért itt van?" és hasonló kérdésekre. Aztán jön a "Hogyan működik? Ez milyen csavar, fogó, fűrész, csavarkulcs?" és egyéb ismereteket feltételező csavaros kérdés.

Szóval szerelésben, szerszámokban járatlanabb anyukák figyelem, ez (inkább) egy APA-KÖNYV!!!

Csupa szerencse, hogy apukám lakatos, így aztán az elektromos készülékeket leszámítva frankón eligazodom a mindenféle kacat között, az elektromosok(k) között csak azért nem, mert úgy 4 évesen, a szomszéd 3 éves Karesz barátommal profi módon szétszedtünk egy tévét, és össze is raktuk. Iszonyú komolyan dolgoztunk, a rosszalkodás minden izgalmával (no meg engedéllyel, mert a készülék már amúgy is rossz volt, kint porosodott a sufniban, "játsszatok vele nyugodtan gyerekek!"), és persze nem vettük észre, hogy apám, meg a szomszéd srác nagyapja a fészerajtóban könnyesbüszkére kacagja magát.

Ezt most azért is anekdotáztam ide, mert a Tatu és Patu kiválóan alkalmas a gyereket önálló szerelésre buzdítani, megtanítani nemcsak a hihetetlenül izgalmas sufni, fészer, bungi, műhely szavakat, hanem emellett a jelentésüket is.
A könyv ezenkívül is elképesztő módon gyerekbarát. Először is tökéletesen logikátlan és antipraktikus dolgokat találnak fel. Mármint felnőtt szemmel. Gyerekszemmel ennél logikusabb és praktikusabb dolog kevés létezik. Gondoljunk csak a mumusrisztóra!!!

Az ügyeletes kedvencünk, szülőként, a reggeli készülődés-automata. A lehető legtökéletesebben kifigurázza a reggeli készülődést minkét formáját egyszerre. Egyrészt azt, ahogy a szülő ébred gyerekszemmel, másrészt ahogy a szülő ébreszti a gyereket, harmadrészt pedig a hétköznapi reggelek stresszes automatizmusát.- Jó tanács, minél idiótább géphangokat adunk ki a gépben történtek végigmondására annál jobban élvezi mindenki. (És a szomszéd macskája is meglép végre az ablakpárkányról!)

Ha túlestünk a reggeli mindenfélén akkor irány el! (Titkos rendezőelv érvényesül a könyvben, tessék figyelni!)
Magyarországon annyira nem divat, és sajnos nem is kötelező, a különféle járművekhez bukósisakot viselni, pedig okos és hasznos találmány, ennek következtében persze a gyerekek nagyrésze utálja. (Mi speciel pont nem, mivel testközelből meggyőződtek a hasznosságáról.)
Nade, most aztán vége az utálkozásnak, Tatu és Patu feltalálta a sisakbiciklit! Ami azért is praktikus, mert ha megunod tekerni, akkor nem kell a kezet használni a cipeléséhez. Márpedig a szülők pontosan tudják, hogy ennél praktikusabb dolog kevés van!

Célhoz érve, a szülők otthon gyerek utáni romeltakarításba fognak. Nekik, - tuti nekik,- találta fel a két kópé a takarítóöltözet. :D

És amikor úgy érezzük teljesen elhavazódtunk, és elhúznánk melegebb éghajlatra, jön a gyermeki kreativitás és logika, húzz a fejedre hógömböt, esetleg a Földközi-tengert, vagy egy másikat, de mehetsz a Szaharába is, ott biztosan elég meleg van.

Mindeközben a csemeték feltalálták a pocsolyakészítő-gépet. Amire egyébként szeretett kis hazánkban az útkarbantartók működési hatásfokát tekintve semmi szükség, de ahol mi lakunk, azaz külföldön, hasznos szerkezet lehet. Szerény észrevételem szerint a gyorshajtású bioüzemanyagos motort lehagyták róla, pedig a feldühödött gazdák elől való meneküléshez fontos kellék! (Az csak hab a tortán, akarom mondani kád a babakocsivázon, hogy minden képen normál berendezési tárgyak az alkatrészek.)

Na kérem, ha végre eljutottunk az ebédig, akkor gyorsan csatoljuk fel a pfújosétel-kijelző készüléket. Finnyás gyerekeknek kötelező! Remekül kiszűri az álságos szülői manipulációkat, például a halrudacskához sütött spenótot, pizzára csempészett gombát, húshoz adagolt zöldséget!

Ha jóllaktunk, akkor irány az utca, de a túlélőszemüveget otthon ne hagyjuk! Számos előnnyel rendelkezik, naptár, toll, esernyő, térkép, centi, lámpa, pohártartó etc., és ha ezek után semmit sem látnánk, akkor sincs gond, a készülékhez beépített légzsák jár! Csak ma, csak nektek, csak itt, csak most!

Ha pedig nem vesznek elég komolyan minket, esetleg fontos tárgyalásra sietünk, vagy csak hódításkor a tesztoszteronjelző borostát szeretnénk bevetni, de egy árva szőr sincs még rajtunk, semmi gond. Apa borotvája mellett remekül elfér a szőrösítő. Csak apa össze ne keverje!

Nálunk kb. ebben a tér-idő kontinuumban hangzik el a legnyomatékosabban, az "ülj már el fiam, kezd elegem lenni belőled!" intelem. Na, ilyenkorra való a babragép. Mivel mi felnőttek úgyis egész nap nyúzzuk, most adjuk oda olyan tényleg fontos dolgok elvégzésére, mint pl.

mellénykötés a hangyának
hajszálhasítás
minitorta-sütés
bélyegből csákó hajtogatás
a barbinak tetoválás készítés
kisautó rendszámtábla festés
jékockaszobor-faragás etc.

Lemerült szülői elemek, és gyermeki elemek újratöltését legegyszerűbben egy boltban oldhatjuk meg. Azért nem árt, ha az embertengeri mentőmellényt visszük, s a gyerekre adjuk! Ez egyébként szerintem a legkevésbé felnőttagy-antipraktikus találmány a könyvben. Ha az autóra csináltatnak egyesek matricát, akkor egy ilyen mentőmellény már sokkal hasznosabb.

Ha mindenki épségben hazatért, tuti a kulcs nincs meg. Semmi gond, Tatu és Patu megoldja! Feltalálták a sisakkulcsot. :)
És ha bejutottunk, akkor ideje lemosni a napi koszt. Ehhez azonban, különösen víziszonyítiszben szenvedőknek, nélkülözhetetlen kellék a zuhanyvédő. Használható UFO-jelmeznek is, hallótölcsérnek, műholdantennának, de titkos megbeszélésre is. (Nálam az utóbbi kivágta a biztosítékot, itt már vinnyogva röhögtem.)
Ne feledjük azonban, hogy lefekvés után, a sötétben, úton a szülői ágy felé a legeslegfontosabb, legeslegpraktikusabb, legesleghasznosabb kellék a MUMUSRIASZTÓ. Nagy előnye, hogy a legügyetlenebb gyerek is össze tudja lopkodni a háztartásból a kellékeit, és elkészítheti. Legyünk jó szülők, felejtsünk elől zseblámpát, zajkeltő eszközt, csillogó eszközt, biciklicsengőt (vámpírdenevér elleni fokhagymát, a foghagyma maradhat a szájban), tartalék elemet. Mumusriasztó vérmedvét minden gyerek tart. Ja, és ne berzenkedjünk, ha botot akar behozni!

Miután mindenki elhelyezkedett, lerúgott, bokán, vesén stb. rúgódott álmodjunk fagylalt-labdákról.:D Úgyis, mint hideg, úgyis mint édesség.
Szép álmokat!!!

Sven Nordqvist: Pettson és Findusz

2011-09-12T16:20:00.001+02:00

Felénk Pettersonként vonult be a köz-, azaz a csemetetudatba. Hangoskönyvvel kezdődött az ismeretség, folytattuk a filmekkel, s úgy jött a könyv.
Általában véve jobban szeretem az ilyetén variációk közül a könyvet. Most azt kell mondjam kezdem érteni Brigi barátnőmet, aki hangoskönyvekkel és videóval kezdte a gyerekeit megismertetni a költözésük előtt a rájuk váró idegen nyelvvel. De a nyelvoktatáson túl Sven Nordqvist meséi csak úgy, megnézni is jók.
Fel is olvastuk, a könyvtárban volt egy, a kakasos, magyarul, de az fele olyan élvezetes sem volt. A német hangoskönyvhöz nagyon eltalálták a hangokat. Eleinte - én a felnőtt -, majd megőrültem mi a franc az a mucklas, kérdeztem a férjem, ő se tudta, a gyerek se tudta. Délután aztán versenyeztünk ki találja meg előbb a világhálón, lefőztem kérem az informatikust. :D

Este pedig megnéztük rajzfilmen, s kollektíven odaragadt a család a számítógép elé.
Boldog békebeli történet, a világtól elzárt tanyán, a természet lágy ölén éldegél Petterson, akihez Frau Anderson, a szomszédasszony beállít egy Findusz, zöldborsó konzerves dobozzal. Így lesz a benne lévő kismacska neve Findusz. Amikor Findusz kicsi volt, és eltűnt... ez a sorozat kezdődarabja, a többi rész nem épül egymásra, így bármilyen sorrendben olvasható/nézhető.

Egyszerű, tiszta mese. Nagyapa és az unokája, izé, macskája.
Nem csupán az élettér, a történetek, életmód, életvezetési elvek is jól körülhatárolhatóak. Nincsenek nagy bonyodalmak, van viszont kaland, kincskeresés - mi is az igazi kincs? -, nagy álmok, s boldog ébredések.

Minden mesének van tanulsága, de cseppet sem didaktikusak, Findusz minden nap tanul valamit az életéről, a környezetéről. Sok mindent szeretek a Petterson és Finduszban, főképp azt, hogy teljesen azonosulhatóak az alakjai, ja, és hogy borzasztó provinciális.
Pettson: Idős, magányos bácsi, aki remekül ellátja magát, de pipázik, rigolyás, nem szeret úszni, nem igazán kedveli az egyébként nem túl szimpatikus szomszédját, amolyan kutya-macska barátságban vannak. Idegenekkel általában undok, és egészen be bír gorombulni, ha valaki átlépi a territóriuma határait.
Findusz: igazi gyerek, az internet, tévé, s médiatérnyerés előtti vidéki kiskölyök, pukkancs, akarnok, hízelgő, imádnivaló, csintalan, olykor kimondottan vásott. Pont mint egy óvodás. És nagyon tud örülni, a pillanatnak él. Jelszava a carpe diem. Előképe Pipi Landgström és főleg Nils Holgerson. Nilsnek a piros sapka az ismertetőjegye, Findusznak a csíkos nadrág.
A tyúkok: albán tyúkok, nem vagyok tyúkszakértő, így nem tudom, hogy ez valami általánosan jobban tojó tyúkféle, vagy a svédekre jellemző külföldiek iránti látszattolerancia könyvbeli megjelenítése-e, (szerintem simán olyan tyúkja volt amúgy Nordqvistnek, és annyi - közben megnéztem, elvileg ilyen fajtájú tyúk nincs is, na tessék!). Mindenesetre a tyúkok jófejek, igazi baromfiudvar, s nyugodtan lehet alatta érteni a vidéki nénikék szeretetteljes kifigurázását is. Amúgy tényleg teáznak, kötnek is, és amolyan pótnagymamái Findusznak.
Gustavson: na ő az a szomszéd, akinek a kertje mindig zöldebb, s ráadásul ezt tudja is magáról.

Ahogy néztük a filmeket egyrészt örültem, hogy végre valaki a hóbortos szomszédainkról, - nekünk is van - a vidéki életről, a mi gyerekkorunkról, hétköznapi történésekről, nem agyonturbózott, komoly vagy mondvacsinált problémákról beszél, hanem csak úgy a hétköznapi létezésről.

Jó, persze lehet mondani, hogy Petterson az egyedülálló apák hőse, meg hogy ez tipikusan apukatörténet, de ne legyünk igazságtalanok, apameséket legeslegjobban úgyis a mi Lackfink tud. (Domboninneni mesék, meg a szerkesztett kötetei pl. Autósmesék.) De akkor még szóba se hoztuk May Szilviát és Prikler Évát az ő Imbusz mesterükkel, amit még az én ezermester, és nem épp meseolvasásról híres apukám is szívesen olvasott fel!

Innen le lehet tölteni a részeket.

A többit meg amúgy is megkérdezte Boldizsár az interjújában, meg Marika is leírta, szóval aki nem olvasta őket most tegye meg.
Aztán pedig nézzétek meg a videókat.

Máté Angi: Mamó

2011-08-22T23:15:00.003+02:00

Általában olvasás után hordozom még magamban a könyveket, ott belül. Angi Mamóját tárgyként hordoztam magammal egy darabig olvasás előtt, s lassan ért ide, mintha bizony gyalog jött volna két határon keresztül, hogy ideérjen.

Hosszan jött, meg-megállt, sokat hallgatott, itt is, ott is. Végül aztán magam mentem elébe, s várta a polcon türelmesen mikor nyitom ki. Ma végre elült a meleg, elcsendesült a pörgés, fogtam a pöttyös bögrém, meg a könyvet, s míg a gyerekek visongattak a medencében kiültem a terasz szélére (mert ott a kövön, füvön jó olvasni) és megolvastam.

Meglassúdott köröttem az álmos nyári délután, s ahogy a fák árnyéka nőtt, úgy nőtt bennem is magasra a szorítás. Nem az a gombóccá sűrűsödő típusú, hanem az a komótosan, alaposan terjengő fajta.
Ahogy Angi senkiével össze nem téveszthető nyelvezete lassan betölti az embert. Szinte ott voltam, láttam a kislány érzéseit.

Nem másról szól a Mamó, mint az elbeszélő visszaemlékezéseiről, ahogy a nagyanyjára, gyerekkorára emlékszik vissza. Nagy érdeme a szövegnek, hogy valóban a gyermek szemével látjuk a történéseket, vagy inkább történettelenségeket. Néha ki-kiszól a visszatekintő elbeszélő a történetből:

"A ruhakefét csak most mondom, mert akkor nem ismertem, olyanja nem volt Mamónak, ..." (63.p.)

Mégis ez a másik elbeszélő, - azt gondoljuk nem lehet sokkal idősebb, - azonos hangon szólal meg.
Az alkotás végén kiderül, hogy Mamó halálával egy újabb, minőségileg más élet kezdődik a kislány számára.

Egyszerűen, gyermeki látásmóddal van elbeszélve mindez, finom szinesztéziákkal. Tulajdonképpen az egész szöveg egy nagy szinesztézia, amikor a különböző érzékszerveinkre hat a képeivel, s nem is felfogjuk, hanem érezzük az egész történetet.
Ezáltal a szóvarázslat által, ahogy a borítóbelső fülszövegében Lackfi János is írta, éli túl a gyermekben a lélek annak a nyomornak az éveit, amelyek nem is a fizikai nyomorúságtól, a tömérdek sóskaevéstől lesznek igazán sanyarúak, hanem attól a szeretetlen légkörtől, amiben nőnie kellett. De valahogy aztán mégis van szeretet a Mamóban, a maga egyszerű, merev módján. S a gyermek érzi is ezt.
A narráció folyamán végig érezhető az a szándékosan letompított emlékezés a Mamóval kapcsolatban, amely egyrészről a fejlődéspszichológiával függ össze, - kevés eseményre emlékszünk, inkább hangulatokra a gyerekkorunkból.
Másrészt ott érezzük a háttérben a néha megemlített óvodát, s szimbolikus jelenet, a történet egyik gyújtópontja, a gyerek hintázása, repülése, az ahogy a Mamó aztán elkapja, s hazaviszi. Gyermeki egyszerűséggel beszél a halálról, arról, hogy az anyja ruháiból hogyan lett szőnyeg, aminek arra a csíkjára aztán nem tudott rálépni. A boltost, aki néha cukrot ad neki. A kis örömökről, a felfoghatatlan, homályba úszó bánatok mellett.
Mamó alakja bennem Kosztolányi Édes Annáját idézte meg. Szabó Anna, így hívják a Mamót. Meg József Attila Mamáját, aki ugyan nem Anna volt, hanem Borbála, de éppen olyan egyszerű kegyetlenséggel ment a padlásra, mint ahogy Mamó hasogatta csíkokra a halott lánya szoknyáit az unokája szeme láttára. Nem igazi kegyetlenséggel, lefojtott dühvel inkább, becsülettel. Ugyanilyen becsülettel adja át a gyereket gondoskodó kezekbe, amikor ő már nem tud többé gondoskodni róla.

Szeretem ezt a könyvet. Ideballagott hozzám, s mikor elolvastam, tudtam a kék házat, a sóskát, a szomorúságot. Négy éves voltam, mikor meghalt a nagyanyám. Nem tudtam mi az a halál, de az én Olga mamám hiányát máig hordom magamban. S volt neki egy testvére, az Angi néni. Sokat emlegettük, sokáig. Emlékszem Angi néni házára is, szürke volt, szomorú. Kicsi ház volt, más nagyobbak között.

Azt hiszem, ha összetalálkozom Máté Angival egyszerre megismerjük majd egymást, s leülünk valami csöndes helyre, s mélyeket, igazakat hallgatva hagyjuk majd telni a lassú, hömpölygő időt. Ahogy a könyv jött: szeretettel, öleléssel...

Gyerekkönyvek a nyelvoktatás szolgálatában

2011-08-22T15:43:00.000+02:00

Gondolom mindenki hallotta, olvasta az origós híreket a nyelvek rangsorolásáról, és az angol nyelv tanításának háttérbe szorításáról. Ma olvastam egy kiváló cikket a nyest.hu-n a témáról. Ez a cikk és néhány levél az elmúlt fél évből, megspékelve pár beszélgetéssel indított arra, hogy írjak pár gondolatot én is a téma margójára.

A NYEST-en elolvashatjátok egyrészt miért eget verő hülyeség az angolt, mint könnyen tanulható nyelvet beállítani, másrészt levezetik, hogy a magyar (és néhol európai) nyelvoktatás a latin, görög nyelvészeti hagyományokon nyugszik, ami tökéletesen életidegen. De ez ott remekül le van írva, nem ismétlem.

Az viszont nincs leírva, amit az én itteni nyelvtanárom mondott, aki nem mellékesen épp doktorizna a német, mint idegen nyelv tanítása tárgyból, - hogy ez milyen nehézségekbe ütközik, azt most hagyjuk, - vagyis kétféle diákja van.

Az egyik típus, aki az egykori keleti blokkból érkezett, és remekül tudja a nyelvtant, a kissé elavult szakkifejezésű nyelvészeti kérdésekben nagyon tájékozott, mert megtanították neki.
A másik típus, aki nyugatról, vagy más helyekről érkezett, és remekül beszél, boldogul, de egy helyes nyelvtani elem nincs a mondataiban.
Mit tippeltek kit könnyebb németül tanítani? Hát nem minket!
Saját tapasztalat, hogy át kell lépni egy lélektani határt ahhoz, hogy az ember elkezdjen beszélni, és félretegye a nyelvészeti kérdéseket.
Máig hálás vagyok a kolléganőimnek, akikkel az elmúlt öt évben szerteszóródtunk a munkahelyünkről, hogy akkor megmutatták a nyelvtanulás helyes útját. Kifejezéseket és mondatszerkezeteket, mondatokat kell tanulni. Az egész kicsi gyerekek is így tanulnak nyelvet, tudom, mert látom nap, mint nap.

Szóval az egész magyar nyelvtan alapú idegennyelv oktatás elhibázott. Soha nem lehetek elég hálás dr. Fűzfa Balázsnak, hogy megmutatta, s magam is megtapasztalhattam, az élményközpontú oktatásban rejlő kincseket és lehetőségeket. Ez az egyik oldal.

A másik, rengeteget beszélgettem osztrákokkal, egyéb migránsokkal, és itt élő magyarokkal a kérdésről. Gyerekek és felnőttek nyelvtanulása, ki mikor, mit, hogyan. Mindenki egyetértett abban, hogy a gyerek könnyebben tanul. A mikéntjéről megint a nyest.hu-t hivatkozom. Illetve, megint csak az emlegetett tanárnő hívta fel a figyelmünket arra a meglehetősen gyakori esetre, hogy a két-, vagy többnyelvű gyerekek (most tekintsünk el attól az anomáliától pl., hogy a gyerek kurd és törökül magyarázzák neki az iskolában a német nyelvtant, amit ugyanúgy nem ért,) nagy része ugyan elsajátítja a német nyelvet az óvodában, de mivel az esti mesét (vegyük az optimális esetet, hogy olvasnak neki) az anyanyelvén olvassák fel, így nem lesz tisztában a német írásbeli nyelvvel.
Ezt egyébként mi annak idején rosszul tanultuk, illetve sehogy. Vagyis a gyerek nem fogja tudni, - mert hiszen nem találkozott vele -, a Präteritum, Plusquamperfekt vagy a Konjunktív egyes alakjait.
A legtöbb szülő persze abból indul ki - én is -, hogy miért kellene a gyereknek a szülő akcentusos, rossz kiejtését megtanulnia? Megint vegyük az optimális helyzetet, hogy a környezet toleráns, és nem nézik rosszallóan, hogy a bevándorló nem egyszerre váltja a családi munkanyelvet a befogadó ország nyelvére. (miért is tenné, ugye?) Hiszen meg fogja tanulni a jót az óvodában, iskolában.
Találkoztam már félelemmel, hogy a faluban a dialektust tanulja meg ott is. Egyrészt szókincsbeli eltérést akkor is tanul, másrészt a falusi óvodákban is a köznyelvet használják.Az óvodapedagógus mindenképpen. (Az megint egy másik tényező, hogy a nagyobb városokban elő-előfordul, hogy a gyerek egy harmadik nyelvet előbb hoz haza, mint azt, amit elsajátítania kellene.(Direkt nem használom a tanulni szót.)

Tehát egyrészről ezért lenne nagyon fontos a kétnyelvű gyerekkönyvek megjelentetése és forgalmazása. Mert meg lehetne kérni az óvó nénit, gondozónőt, hogy az adott ország nyelvén megjelent, a gyerek által anyanyelven ismert meséket olvassa fel. Nekünk szerencsénk volt, a Micsoda idő! (Berg Judit) létezik németül is, fel is olvasták.(Elég neutrális könyv kulturálisan.)
De mindezt megteheti Magyarországon a nyelvtanár is, hiszen ezzel máris struktúrát tanít, nyelvi logikában való gondolkodást. Ez hogy volt magyarul? Hogy mondta a német, angol stb.

Fontos továbbá, mert ahhoz, hogy egy nyelvet tökéletesen beszéljünk el kell sajátítani az ún. babanyelvet is, mondókakincset, különben hiába perfekt valaki, nem fogja például Heinz Janisch verseit megérteni.

Kinderlieder

Eia popeia
was raschelt im Stroh?
Das ist der keine Mario
der muss aufs Klo

A, B, C,

Die Katze lief im Schnee
"Der Winter gehört verboten!"
rief sie und rieb sich die Pfoten

Vagy csak korlátozott lesz a megértése, és jó néhány jelentésréteg rejtve marad előtte. Ezt például a játékos nyelvtanítással remekül orvosolni lehet, nem beszélve arról, hogy a gyerekek nyelvtanulásának mintája szépen követi az egyszerűtől a bonyolult felé irányultságot. Mind szókincsben, mind nyelvtani szerkezetben.

Sok szülő egyaránt hordja a gyerekét osztrák és magyar mondókázós csoportba is. És ezek a gyerekek könnyebben és nagyobb biztonsággal is szólalnak meg a fogadó ország nyelvén.

Nézzük meg a másik oldalról a dolgot. Sokkal jobb az arány a magyarra lefordított külföldi könyvek esetén. Ez a fentieken túl azért is érdekes, mert a külföldön élő magyar migráns családok némelyike már elvesztette a kapcsolatát a szülőhazával, így a magyar nekik másodlagos nyelvvé vált, ráadásul az esetek többségében egy x évvel ezelőtti konzerválódott állapotot őriznek. Ők az új külföldi könyvek új, friss magyar fordításával, vagy a magyar könyvek idegen nyelvre fordításával frissíthetik a nyelvtudásukat.
Az új fordítások tükrözik ugyanis az aktuális élőnyelvváltozat írott formáját.

Hosszan lehetne még mindezt ragozni persze. Úgy gondolom, ha valakinek kérdése van megtalál az nretzsekukacgmail.com címen, de írhat a konyvmutatvanyosokkukacgmail.com-ra is, akad ott szakember a kérdésekhez.

És ide tartozik, amit sokan kérdeznek tőlem, milyen színvonalas osztrák gyerekkönyvkiadókat ismerek.

A kiadók (az idei díjazottakra szorítkozom most):

Akik nekünk magyaroknak nagyon fontosak:

Schenk Verlag

Nilpferd Rezidenz Verlag,
Jungbrunnen Verlag

http://www.sauerlaender.de Az előbbi három az, aki a kiadókról alkotott elképzeléseinkhez jobban igazodik.

Az utóbbi kettő különlegesebb könyveket ad ki.
http://www.bibliothekderprovinz.at/
http://www.picus.at/

Nyelvtanuláshoz jól jöhet:
http://www.deutsch-perfekt.com/
http://www.osd.at/

Hátha valaki nem ismeri őket.

Kis meglepetés: kattintsatok ide!

Brun-Cosme, Olivier Tallec: Grand Loup & Petit Loup -Une si belle orange

2011-08-11T07:14:00.001+02:00

A német cím: Von der Kunst, das Glück wiederzufinden
Első rész.
Második rész.

Ez a harmadik. A szívdobogós olvasáson túlesve, gyorsan el is olvastam még kétszer, mert a szívdobogásból adódóan volt némi értelmezési zavarom a szöveg és kép között.
Az első részből megtudtuk, hogy milyen fontossá tudnak észrevétlenül is válni a dolgok.
Ha emlékeztek még a második rész arról szólt, hogy mi az, amit megteszünk a szeretteinkért, gyerekeinkért akár az életünk kockáztatásával is, hogy nekik örömet szerezhessünk. Miről másról szólhatna a harmadik rész, mint a boldogság, a kapcsolat melegének megőrzéséről. Arról, hogy nem is olyan egyszerű a világba vetett embernek, legyen bár farkas, megőrizni az életterét, önmagát, mindazt, ami a lényegét alkotja.
S nem is olyan egyszerű a szívünkkel látni, hiszen sokszor épp azt zárjuk száz lakatra, építjük körül vastag erődökkel. Manapság a várakat nem a hegyek ormára, hanem a szívünk köré építjük.

Hogy ezt mennyire nem én magyarázom bele a könyvbe, arról mutatok néhány képet.

A nagyobbik farkas is eltöpreng a könnyebb megoldáson. Amikor leszakítja a gyönyörű, áhított gyümölcsöt tétovázik, hogy odaadja-e, végül persze a kis farkas szemébe nézve ledobja neki a vágyott gyümölcsöt, ami azonban elgurul. Mindketten szomorúak lesznek, így ezúttal a kicsi lesz az, aki utánaered. S nem jön vissza. A nagyobbik, miután bemerészkedett az idegen erdőbe, s megtalálta a narancsot, de a kis farkast nem, elgondolkodik:

"Er dachte, vielleicht wäre es besser heimzugehen. Die Orange einfach zu essen. Irgendwie war es jetzt genug. Vielleicht kam der kleine Wolf ja auch von selbst zurück. Ohne sich groß anzukündigen. Bestimmt war er schon zu Hause.
Der große Wolf sah den Baum vor sich. Und dann sah er sich unter dem Baum, ohne den kleinen Wolf. Da zitterte er von Kopf bis zu den Füßen."

De valahogy mégis követnie kell a nyomot, mert vannak olyan dolgok, amikre gondolni sem merünk, hogy megtörténhetnek. A képek segítségével, ahogy fokozatosan besötétedik, elnéptelenedik az idegen erdő, azaz a város, lesz úrrá az olvasón, gyereken és felnőttön egyaránt a szorongás. A félelem a sötéttől, a fenyegetettségtől.
Tallec azonban vigyáz arra, nehogy elhatalmasodjon rajtunk a kívülről fenyegetettség érzése. A sötét nem túl sötét, a tér pedig rendezetten üres. Amit érzünk az a hiány. A nagy farkas (felnőtt) szemszögéből láttatja a félelmet, ahogy lemegy a metróba, és bár üvölt a félelemtől, de mégis megy, mert meg kell találnia a másikat, a kicsit, bármi áron. S persze megtalálja, egy sokkal jobb helyen, amely a képeken a tengerpartban realizálódik.
A felnőtt azonban még mindig szorong, mi van, ha mégsem ő az, s mikor rájön, hogy de igen, akkor pedig készíti a szemrehányásait.
Végül azonban csak vesz egy nagy levegőt, s elkezd örülni. És a kicsi mindent tudó mosollyal, hatalmas, pimaszul ártatlan szemekkel ránézve kinyújtja a kezét a narancs felé...

Nem tudom kiben mi ötlött fel, nem elvethető a könyv esetében a halál, a gyász feldolgozása sem, de még inkább arra tanít, hogy a jó gyermek - szülő kapcsolatért a szülő éppolyan, ha nem még inkább felelős, mint a gyerek. Felelősek vagyunk azért, akit a világra segítettünk.
Van nekem egy ismerősöm, akitől azt tanultam, mielőtt a gyerekemnek nemet mondok kérdezzem meg magamtól miért mondok nemet. Mert nekem úgy kényelmesebb vagy mert tényleg baj történhet. Jó tanács.

A könyvet egyébként végig áthatja újra a kis herceg története. (Van Louis de Saint-Marché tollából folytatása Kis herceg a nagyvárosban címmel.) Vajon a kis herceg elmondta-e valaha is a rózsának miért ment el? Utána ment volna a rózsa, ha teheti? S vajon mit mondanak egymásnak, mikor újra találkoznak?

Ebben a felgyorsult világban nincs már idő a szemrehányásokra, olyan kevés az igazi, minőségi idő az interperszonális kapcsolatokban, hogy felesleges vitára, veszekedésre, szemrehányásra használni.

Nekünk egyértelműen ez a kedvenc farkasos könyvünk. Nekünk, mert a gyerekek is megértik. Az elsődleges olvasatot mindenképpen. Hogy elveszni borzasztó dolog, s jól át tudják érezni a nagy farkas szorongását, félelmét és az ebből táplálkozó haragját is. És mintát ad arra, hogyan lehet kezelni mindezt...

Multilanguages - ici-pici pókfi

2011-07-20T10:39:00.002+02:00

Délutáni mászókázás,
fiam (magyar) üvölt: noch eimal!,
a barátja (osztrák-angol) akarok,
a lányom (magyar, de tanul angolul) let's go!!! :)
Mi szülők meg pörgettük a körhintát ganz fleißig! :D

Ja, és mellé énekeltük az ici-pici pókfit is angolul meg magyarul, mert a német variáció nem jutott eszünkbe.
Ha megtalálom a dán, svéd stb. variációt majd felteszem.

Magyarul:

Ici-pici pókfi a vízköpőbe bújt
jött nagy eső, s kimosta a fiút
kisütött a nap és felszáradt a víz
ici-pici pókfi a köpőbe bújt megint.
(Igen tudom, hogy sok variációja van. Mi ezt szeretjük.)

Angolul:

The Itsy-Bitsy-Spider went up a water spout,
down came the rain and washed the spider out.
Out came the sun and dried up all the rain,
and the Itsy-Bitsy-Spider went up the spout again!

Megkerestem németül is:

Klitze-kleine Spinne krabbelt an der Wand-
kam der große Regen ... spült sie in den Sand.
Kam die liebe Sonne - trocknet Dach und Land -
klitze-kleine Spinne krabbelt an der Wand.

oder

Imse Wimse Spinne,
wie lang dein Faden ist.
Kam der Regen runter
und der Faden riss.
Da kam die liebe Sonne,
die leckt den Regen auf.
Imse Wimse Spinne,
krabbelt wieder rauf.

oder

Klitzekleine Spinne krabbelt an der Wand-
kam der große Regen ... spült sie in den Sand.
Kam die liebe Sone - trocknet Dach und Land -
klitzekleine Spinne krabbelt an der Wand.

oder

Eine kleine Spinne krabbelt rauf und runter,
Kommt der große Regen,
fällt die Spinne runter.
Kommt die liebe Sonne,
trocknet alles auf.
Eine kleine Spinne, krabbelt wieder rauf.

British council animáció:

Berg Judit: Galléros Fecó TITKOS naplója, Rumini Datolyaparton

2011-07-14T12:00:00.003+02:00

Sorozatot írni nem könnyű. Olyan sorozatot pedig, amit ekkora várakozás előz meg, azt gondolom, még sokkal nehezebb. Szerencsére akadnak nekünk itthon is olyan íróink, akiknek ez megy. Nem is akárhogyan!
Ha emlékeztek még a Ruminiről írtakra, akkor talán arra is, hogy mennyire kíváncsi voltam Fecó naplójára, amit egyszerre olvastam aztán a Datolyaparton című résszel.
Az a feltevésem mindenképpen igazolódott, hogy az első kötet után a szálak előremutatnak egy utolsó rész felé, a Datolyaparton első fejezetében pedig felbukkan Sajtos Rozi is, noha főhősünkkel ügyet sem vetnek egymásra.
Nagyon-nagyon jó ötletnek tartom, hogy kipróbálta a naplóformát a sorozatban Berg Judit, egyrészt mert nem laposodik el, másrészt pedig számos adatot, magyarázatot beletehetett anélkül, hogy a regénysorozat cselekményét terhelné magyarázgatásokkal.

Galléros Fecó naplójához majdnem biztos vagyok abban, hogy a szerző elővette a saját kamaszkori naplóját. Ezt a stílusátmenetet csak az tudja hitelesen megteremteni, aki maga is írt naplót gyerekként. Az első tétova mondatokat, aztán a belelendülést, miközben azért ott az emberben a félsz, te jó ég, ha megtalálja valaki, s a folyamatos latolgatást, hogy ezt most leírhatom vagy sem. S a vége felé pedig a naplótól való elszakadás, mikor újra a külső kapcsolatok lesznek a fontosak, s egyre lényegre törőbben, rendszerezőbben ír az ember, bocsánat egér. Mert már nem szükséges a pótszer. Fecó naplója ilyen napló.

Mikor kiteszik Datolyaparton elveszettnek érzi magát, s jön Doppler Tóni, aki jó érzékkel naplóírásra buzdítja, így megismerhetjük Fecó ottani életét, s aztán további kalandjait is Subterrában, majd Zúzmaragyarmaton. És ezzel ki is derül miért kellett Ruminiéknak Zúzmaragyarmatra utazni a második kötetben.
Amit különösen szeretek a naplóban, hogy Berg Judit nem fél a toposzoktól. Könnyed csuklómozdulattal beépíti a történetbe a vérszívó denevéreket, egyszerre két másik szövegre is utalva. Egyrészt a mitikus Drakula történetekre, - az pedig régóta nem érdekel senkit, hogy Vlad Tepesnek és Drakulnak mi köze mindehhez, esetleg Zsigmondnak s a Sárkányos lovagrendnek, (no jó Bán Mór éppen foglalkozik ezzel a Hunyadi sorozatában, de erről máskor.) Másrészt a Macskafogóra. Ki ne emlékezne Lusta Dickre és a szaxofonjára? (kicsit off, s titok: Ez egyébként a kedvencem Berg Judittól, minden interjúban bebizonyosodik, hogy mennyire ugyanazokat a műveket olvastuk, ami ugyan nem jelent semmit, de én mégis örülök.)
A Prae portál interjújában meghallgathatjátok a bejegyzés végén a névadási ötleteit.
Nekem mondjuk nem annyira a szívem csücske ez a Fecó, mint a szerzőnek (talán, ha másképp hívnák), de volt egy tanítványom, Máté, akit nagyon kedveltem, na őt juttatta eszembe ez a Galléros.
És Kálmán Anna is szuper volt megint a rajzokkal, borítóval. Ahogy halad a napló, úgy jön bele Fecó a rajzolásba, s úgy előlegezik meg a rajzok a Datolyaparton című részt. Az meg, hogy végül Tóth Krisztina írta a tengerészballadákat külön unikum a kötetben. Vagy éppen rum, johohó! :)

Rumini Datolyaparton számomra kicsit csalódás volt a napló után. Vissza a kalandregény sorozatkliséihez. A Rumini regények kulisszái közé. Hajózás, Negró és a galibák, majd a vízen történik valami, ezúttal kalózok, első kikötés, száműzött herceg, a szereplők elszakadnak egymástól, több szálon futó kalandok, gonosz varázsló (a Négy jogarban jó varázsló volt), találkozás s megoldás.
És a Rumini Datolyaparton nagy öröm is volt, vissza a pergő kalandregénybe, a szeretett szereplőkhöz, ismét Rumini és Balikó, Negró és a többiek. Örültem, hogy Tubák ismét felbukkant egy mondat erejéig, és bosszankodtam Rikárdón. Nem lepődtem meg, hogy egy húron pendül Negróval, s azon gondolkodtam miért minden tengerészregényben a fedélzetmester a rossz. Rájöttem. Ti rájöttök?

Nagyon szerettem a könyv beszélő neveit, és ahogy egy-egy tollvonással összeköt a kortárs gyermekirodalommal, nem bírtam nem észrevenni Illatica alakjában Fombelle Ágrólszakadt Tóbiásának Illajáját. A beszélő papagájokban egy kis fricskát az aktuális eseményekre, vagyis a sajtószabadsággal kapcsolatos döntésekre. Szerettem, ahogy Rinya, a papagáj az író szívéhez nőtt az írás során, mintha ott ülne az asztalánál, a lámpán, s folyamatosan csipkedné a szerzőt, hogy

"írj már bele!; jaj, meséld már el a történetem!; most milyen vagy, ne legyek már ilyen negatív alak!; úgysincs azon a nyamvadt hajón papagáj, milyen hajó, nem is hajó úgy!; jaj maradj már a papagájok nem is esznek egeret, különben is ez fikció nem biológiaóra!"

Szerettem még a beszélő neveket a könyvben, s a ripacsokat, s szerettem Kálmán Anna rajzait, s nagyot nevettem a cápa fordító-víz alkalmazásán.
És izgatottan várom mit tartogat a következő levélregény formában íródandó kötet, s kik között zajlik majd a levélváltás. Bár azért akad néhány tippem. Hát nektek?

A kimondhatatlan dolgok - Soha senkinek, Wofür die Worte fehlen

2011-07-08T17:41:00.003+02:00

Az osztrák Jugendbuchpreis 2010. nyertese Carolin Philipps könyve és a Móra Kiadó által gondozott Beate Teresa Hanika kötete ugyanarról a témáról beszél, a gyerekek, fiatalok ellen elkövetett szexuális zaklatásról.
A téma tabunak számít, ezért is a Tabu könyvek sorozatban jelentette meg a Móra.
Érdekes, hogy külföldön milyen gyorsan reagál a könyvpiac (is) a társadalmi problémákra. Még el sem csendesedett a német egyház körüli (pedofília) botrány, már jó színvonalon megírt kötetek segítik a trauma feldolgozását, és a későbbi esetek megelőzését.

Hogy nálunk mennyire hallgatás övezi a témát, azt az is jól mutatja, hogy a késztetésemnek engedve magam is zárójelbe tettem a pedofília szót.
Hanika egy lány történetén keresztül mutatja meg a témát, Malvina szemszögéből látjuk az eseményeket. A nagyapa egész családra kiható lelki terrorja, manipulatív uralkodása ellen senki sem mer fellázadni, áldozatul dobják oda a hat, majd tizenhárom éves kislányt. A kiskori zaklatás a barátnő Lizzy megjelenésével szűnik meg, aki a péntek délutáni kötelező nagyszülő látogatásra elkíséri barátnőjét, megkímélve ezzel a rendszeres, hetenként ismétlődő délutáni fürdésektől a nagyapával. A könyv olvasója nem értesül róla mi történik a pontosan a fürdőzések közben, de a körülmények szégyenlős gondolati számbavételével nem nehéz kitalálni. Lizzy megjelenésével ez abbamarad, s Malvina elfalazza a lelkében, s a gondolataiban a történteket, egészen addig, míg egy tavaszi szünet alkalmával barátnő nélkül kénytelen (Lizzy síelni megy) a "beteg" nagyapát meglátogatni. S elkezdődik minden elölről, csak még brutálisabban.
Hanika történetében (is) ott van a családtagok, s a környezet felelőssége. A család másik két férfitagja az apa és Paul elvonulnak az empátia, családi gondoskodás, felelősség, hála hangzatos szózatainak álarca mögé, bezárják a fülüket a kislány segélykérése előtt, aki nem tud beszélni róla, csak annyit mond, de megcsókolt. Ők elbagatellizálják a dolgot. Az anya a migrénjébe vonul a családi problémák, konfliktusok, munka és minden elől. Életképtelen. Anne, a nővére pedig a megbízhatatlan kategóriába sorolódik Malvina és Lizzy szerint, mégis ő lesz az egyetlen, aki a regény végén... nos ehhez olvassátok el!
A legszívszorítóbb az a jelenet, amikor kiderül, hogy mivel is vették rá a kislányt a hallgatásra. A nagymama rákos, s ahhoz hogy meggyógyuljon a kislánynak örömöt kell szerezni. A nagyi, aki végigasszisztálta az egész szexuális bántalmazást, a halálos ágyán megígérteti a gyerekkel soha nem beszél a történtekről. És a gyerek hallgat.
Ahhoz, hogy Malvina végül beszélni kezdjen külső segítségre van szüksége. A nagyapa házában lejjebb lakó lengyel származású Bitschek néni lesz, aki felfigyel a kislány kínlódására, és mivel gyermekként nem tudta megmenteni a barátnőjét, így kiáll Malvina mellett szóval és cselekedettel egyaránt. A legfontosabb lökést a régi történet, Katja történetének elmesélése adja, nem szabad hallgatni, mert a hallgatással még mélyebbre süllyedsz a pokolba, míg végül menthetetlen leszel.
A másik segítője Zakó (zakkant), azaz az eredetiben Klatsche, a valódi nevét nem tudjuk meg, közte és Malvina közt lassan kibontakozik a szerelem, s a félelem, hogy a fiú megtudja a titkot, hiszen már sejti is, képessé teszi Bitschek nénivel a háta mögött, a szembeszállásra.
A nyílt konfrontációra azonban nincs lehetőség, a nagyapa gutaütötten hever otthon. De Malvina mégis beszélni kezd.
Közben egy másik szálon fut a tavalyi nyár története, ahol Lizzyvel ketten szállnak szembe a telepi fiúkkal a grundért, ami ezúttal egy villában testesül meg. Amikor a villát lerombolják kezdődik a fiú bandavezér Klatsche és Malvina kapcsolata. Szimbolikusan is ledőlnek a régmúlt, állott, ódon, titkokat rejtő falak, nem csupán a valóságban.

Azzal, hogy nincs utalás, csak néhány sornyi a szülők lelépéséről, de nem tudható hogyan, hova; nincs, csak utalás a pszichikai gát átszakadásáról, csak arról tudósít, hogy tud kiáltani végre; Hanika lebegővé teszi a történetet. Nem befejezetlenné, lezáratlanná, az is, de az nem baj, hanem lebegővé.

Mégis minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább érezem a hatását. Ez a napló nem ráz meg olyan elemi erővel, mint a Wofür die Worte fehlen, mégis hat. Kár, hogy a magyar kiadótól független okok miatt egy jelentésrétege elbújt a könyvnek.
A eredeti cím ugyanis Rotkäppchen muss weinen, vagyis Piroskának sírnia kell rávilágítana arra a tényre, hogy az abúzus eseteinek túlnyomó részében az elkövetőt családon (rokonság, ismerősök) belül kell keresni! Érthetővé teszi, hogy az anya, aki utálja az apósát miért küldi a kislányt a nagyihoz, hogy a beteg nagymama miért hagyja, hogy felfalja az unokát a farkas, és, hogy végül miért lesz Klatsche (puska) a "vadász." (Egyébként roppant érdekes, hogy miért pont a fiúval való találkozás után üti meg a nagyapát a guta. Bettelheim meseértelmezése ITT.)
(Győri Hanna amúgy nagyszerű fordításához annyit fűznék hozzá - remélve, hogy válaszol - hogy lett Klatsche-ből Zakó, és a nevek fordítása miért nem egységesen magyar vagy német? A becenevek át lettek ültetve magyarra, a keresztnevek nem.)
Ekultúra, Prae (Dávid Ádám!)

Ami miatt mégis hetek óta halogatom a bejegyzés írását az a másik könyv. Carolin Philipps Wofür die Worte fehlen, az osztrák Judegndbuchpreis kiosztó után megvettem, s hatalmas lelkesedéssel nekiláttam olvasni. Nem azért tartott eddig, mert németül annyival lassabban olvasok, (annyival azért nem) az egész 120 oldal, nem különösebben bonyolult szöveg, hanem mert időről időre abba kellett hagynom.
Legutoljára Ivo Andric Híd a Drinán című könyve viselt meg ennyire, mikor a karóba húzós jelenet olvasásakor kétszer rohantam ki hányni. (Ezt most azért írom, hogy érzékelhető legyen a könyv súlya.) Carolin Philipps nem naturalista, nem részletes, nem is tudjuk meg mi rejlik a "férfijátékok" szó mögött pontosan, egyszerűen tárgyilagos. Adott egy fiú, akinek elbeszéli a történetét, az osztrákokra jellemző távolságtartással. Mégis ez a tárgyilagosság, távolságtartás lesz, amitől nagyon erős a történet. Fokozatosan tudjuk meg a részleteket, a családi hátteret, hogy kezdődött milyen tünetei vannak.
A szlovákiai faluból származó anya, a zabigyerekével belekapaszkodik az osztrák jómódú férfiba, s fiút szül neki. Később erősebben is összefonódnak a családok közti szálak, s így az anya kénytelen idős, beteg édesanyja ápolása miatt újra és újra hetekre elutazni. Az apa pedig kihasználja a veszekedésekkel, állandó üvöltözésekkel teli családban felnőtt kisfiú félelmét, és megfelelni akarását. Kristian iskolai előmenetele ugyanis a családi mérgező légkör miatt csalódást okoz az apának. S lassan elkezdődnek a "férfijátékok", míg a félnővér fiúzik, majd elköltözik és gyereket szül.
Az egyetlen dolog, amely a zaklatás, és a családi terror miatt nem kerül veszélybe a rajzolás. A fociedzések is nehézzé válnak a fiú folyamatos hasmenése, rosszullétei miatt.
Kristiannak szintén külső segítségre van szüksége, a Manga-rajz tanárára és a lányára. Nekik nyílik meg fokozatosan a rajzok és a fekete lovag történetén keresztül. És amíg róla magáról van szó, addig hallgat, mert az apa szavát vette! De amikor a kicsi unokaöcs, a féltestvérének a fia kerül veszélybe Kristian megteszi az első lépéseket.

Mind a két történet írója nagy hangsúlyt helyez a fontos dolgokra, noha egyikük sem didaktikus. Mind a két esetben kiderül, a család felelőssége, megtudjuk a családi anamnézist.
Gyenge anyák, akik mással vannak elfoglalva, érzelmileg zsarolhatók, manipulálhatók. Erős, zsarnoki apa, aki lelki terrort folytat, beavatatlan testvérek, vagy kicsik, vagy a szülőhöz szolidárisak, megvehetők.
Folyamatos családon belüli érzelmi fenyegetettség, pszichés bántalmazás előzi meg a cselekményeket.

Hangsúlyozzák, a felnőtt kizárólagos felelősségét. És ez nagyon fontos! Szexuális bántalmazás és visszaélés esetén MINDIG a felnőtt, az elkövető a hibás. Az áldozat soha. Tökéletesen mindegy, hogy látszólag akár beleegyezett a történtekbe. Nem hibás, nem az ő felelőssége, nincs oka szégyenkezni, és hallgatni.

És ez a harmadik fontos dolog. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Aki hallgat, nem jelez, megtartja a zsarolással vett szavát egyre mélyebbre süllyed, egyre kevésbé lesz kiútja a szituációból. Mindig kell keresni valakit, aki odafigyel, meghallgat és tud értünk tenni valamit. És azoknak sem szabad hallgatni, akik látják, tudnak róla.

Végtelenül fontos, hogy a Móra Kiadó felvállalta a Soha senkinek című könyv kiadását, legalább ilyen fontos, hogy a fordító nagyon jó munkát végzett. És még ilyen fontos lenne ennek a könyvnek az összes iskolába való eljuttatása, oktatási segédanyaggal együtt!
Amit biztosan mondhatok, hogy az osztrák testvére a könyvnek a felelős osztrák minisztérium jóvoltából minden iskolába eljut. A díjkiosztón legalábbis elhangzott az ígéret.
El kellene végre nekünk is jutni idáig.

Itt egy link a gyerekbántalmazás honlapjához.
Amit én még nagyon szeretnék, tárgyilagosan beszélni ezekről a könyvekről, de hiába, ökölben a kezem még mindig. És hogy szülessen hasonló könyv a testképzavarokról is. Az anorexia és a bulimia legalább ilyen káros, lélekromboló (ön)bántalmazás, amihez még csak zűrös családi háttér se szükséges... de erről máskor, máshol...

A könyv feldolgozását segítő oktatási segédanyag, németül.

Német nyelvű recenziók: (a blogokat Diának ajánlom szeretettel:)
Hoppsala, Jugendbuch-couch.de, Kielfeder, paperblog, eselsohr

Emblematikus sorozatok - avagy mit olvastunk gyerekként

2011-07-03T10:52:00.003+02:00

Mikor legutóbb otthon voltunk a szüleimnél kénytelen voltam át/visszapakolni a könyvespolcomon a könyveket. (Hiába kérem a rendszer az rendszer, a megszokás meg a korral egyre jobban belénk csontosodik.) Az lett a vége, hogy írtam egy szép hosszú listát, ami aztán elveszett és megkerült, és most itten közzéteszem. Már csak azért is, mert tegnap összefutottam egy kedves ismerős családdal, ahol a két nagyobb gyerek Anna és Marci falják a könyveket. Legalább így ők is tudják mit kérhetnek kölcsön tőlem.

Csoportosítottam is sorozatok szerint.
"A Delfin Könyvek sorozat az 1960-as évek elejétől jelent meg rendszeresen Magyarországon a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában. A sorozatszerkesztő hosszú évtizedekig Rónaszegi Miklós volt. A sorozatban különböző műfajok – sci-fi, kalandregény, stb – szerepeltek, de elsősorban a magyar történelem élvezett elsőbbséget." (Wikipédia)
Én ezt annyiban árnyalnám, hogy a kötetek az inkább lányoknak szóló Pöttyös és a Csíkos könyvek mellett a fiúk sorozata volt, csupa "fiús" témával.

(Mindenféle rendezési elv nélkül.)
Jaan Rannap: Az utolsó fehértollú - a történet egy sasfiókáról szól, és arról sikerül-e a könyv főhőseinek megmenteni a kipusztulásra ítélt madárfajta egyik utolsó képviselőjét
Francisco Marins: Az aranybányák titka
Csukás István: Keménykalap és krumpliorr - elcsodálkoznék, ha be kellene mutatni valakinek Kisrecét, meg a teveképűt, és Péterkét, akit a nagysikerű filmváltozatban lány alakított. Hogy Bagamériről, ki fagylaltját maga méri, már ne is beszéljünk.
A. P. Gajdar: Timur és csapata - most éppen nem divat kedvelni az oroszokat, de az az igazság, hogy az elmúlt 20 évet leszámítva erősen jelen voltak az irodalmunkban, így a gyerekkönyv kiadásban is. Épp olyan sajátos típust képviselnek, mint a mi (keleti blokk) könyveink egy része. S levéve az ideológiai mondanivalót szerintem a Timur és csapata ma is jó olvasmány lehet.
Daniel Defoe: Bob kapitány - még fogalmam sem volt akkoriban holmi Robinsonokról, amikor ezt a történetet elolvastam. Később aztán újra kellett olvasni a másik regény fényében.
Krysztof Baranowski: A polonez vitorlás - útleírás ifjúsági regény formában
Vaszilij, Jan: A jégmezők lovagja - ennek a könyvnek az olvastán kezdett érdekelni az orosz történelem, a XX. századig persze sose jutottam el. Beszippantott a középkor. :)
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Benedek Elek által tolmácsolva - ebből a könyvből kiindulva sose értettem miért olyan hatalmas nagy baj, ha valamit igényes rövidítésben olvasunk el. http://klasszikusok.info/
Alexa Tamás: Egy utas eltűnt - bevezetés a krimibe :)
Fehér Klára: A földrengések szigete - ez kérem szerintem alap. A MEK-ről elolvasható.
uő. Hetedhét tengeren - az épp olvasni megtanultaknak ideális lehet, ez Móra Könyvklubos könyv volt amúgy. És emlékszem, hogy mennyire utáltam Mészáros Márta rajzait benne. :)
Conan Doyle: A sátán kutyája - máig bennem van a borzongás a borító láttán, s nem volt megállás, jött a többi Sherlock, Watson...
Szürke Bagoly: Két kicsi hód - nagyon fontos témákat vet fel a könyv, amit egy tényleg indiánná lett egykori skót kisfiú írt. Környezettudatosan nevelő szülők gyerekeinek kötelező!
Mándy Iván: Robin Hood - ez könyvtári volt, emlékszem azon a nyáron egyfolytában sk. íjjal és nyíllal rohangáltam. Egyszer aztán leestem az almafáról, és akkor nekiláttam újra a Dumas könyveknek.
Itt megvan a teljes lista. Rengeteget elolvastam a könyvtáriakból is.

Tematikailag ide tartozó könyvek:
R. L. Stevenson: A kincses sziget - hát a sztorit gondolom senkinek sem kell bemutatni, rengeteg feldolgozása is van, egy-kettő mellett az eredeti regény már-már unalmasnak tűnhet. Azért érdemes elolvasni.

Karl May: A sivatag haramiája, A sivatag úrnője -tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy "Máj Károlyt" csakúgy, mint Verne Gyulát nekem is majdnem magyar szerzőként adták el, s hogy May nevéhez leginkább A nagy indiánkönyv kötődik. A sivatag haramiája című könyvet Sienkiewicz Sivatagon és vadonban című könyve közelében olvastam, végülis elhatároztam, hogy nincs mese, ha megnövök arab író leszek, (nem kell röhögni kb. 8 éves voltam!) s nagy komolyan ki is találtam, hogy az egyszerű, de nagyszerű retzse temén néven fogom mindezt művelni. Az ambíció időközben elolvadt, de a név megmaradt, innen jön tehát az nretzse. :) Semmi köze Nietzsche-hez, annál több az eredti nevemhez tehát, elég visszafelé olvasni.
Sienkiewicz: Tűzzel-vassal, Kislovag, Özönvíz - az előzőek után törvényszerű volt, hogy folytatom a szerzőt, s mivel történelmi regényt is írt, méghozzá trilógiát, becsülettel végigrágtam magam rajta, bár felnőttként újraolvasva sokkal többet értenék belőle azt hiszem.
Rónaszegi Miklós: Kartal - könyvei sokkal megfelelőbbek voltak korban és nehézségben. :) Nem beszélve arról, hogy addigra már eljegyződtem a francia történelmi regényekkel, szóval az Anjou Károly Róbert, akiről később derítettem ki, hogy amúgy olasz, nyerő szereplő volt nálam. S hogy milyen a sors?! Tíz évvel később vagányan hátradőlve pimasz tekintettel soroltam a mindenféle tetteit az érettségi feleletkor. (Ehhez persze hozzájárult az is, hogy Tóth Imre tanár úr személyében brilliáns töri tanárunk volt.)
Bellér Béla: Magyarok Nápolyban - még elég olvasmányos, de már elég tudományos is a 12 évesek számára a nápolyi magyar érdekeltségekről.
Ha már történelmi: Merle: Francia história - az 1977-2003 között írt sorozat végigkísérte a kamaszkorom, hiszen az utolsó kötet 2003-ban jelent meg, így az utolsó két kötetet már én szereztem be a szüleim polcára. Ha valakit érdekel a történelem, középkor, és a francia udvar és politika, de utál száraz történelmi dokumentumok közt bogarászni, vagy még túl kicsi hozzá, akkor ezt feltétlenül el kell olvasni.

Merle: Üvegfal mögött - az előbbiekből következik, hogy kíváncsi lettem a szerző többi művére is, és az Üvegfal mögött pont olyan meghatározó regény lett számomra, mint másoknak Salinger Zabhegyezője, amit itt tartigálok a polcon, hogy újraolvassak, mert abból szinte semmire nem emlékszem, noha az angollal "fertőzőtt" Nóri barátnőm (nem Between!) elolvastatta velem.

S ha már: Pergaud: Gombháború - ezt francia Pál utcai fiúknak is nevezik, de szerintem lényegesen jobb, például azért, mert megtanul az ember frankón káromkodni, másrészt pedig nincs ráhúzva a kötelező magyaros tragédia, "az életünket és vérünket a hazáért!" és a grundért. (Amivel nincs semmi baj, csak a tizedik kötet után már unalmas.) Tesómmal "botrányhősök" is lettünk magyarórán, mert én Csónakost gondoltam vagánynak, mit nekünk Boka meg Áts Feri! A húgom, meg Jumurdzsák szemszögéből vizsgálta meg az Egri csillagokat. (Amiből például nekem Mekcsey és Török Bálint gyerekei voltak a kedvenceim, nem kis részben azért, mert Török Jancsit Benkő Péter játszotta.))
Szombathy Viktor: A félhold vándora - hogy azért a törököket se utálja az ember annyira.
Alvó lovagok - lengyel regék és mondák - így utólag visszanézve nem is furcsa, de végül úgy tűnik elég tematikus volt az érdeklődésem.
Ignácz Rózsa: Róza leányasszony - avagy téveszmék oszlatása és építése Jókairól, avagy hogyan teremtsünk magunknak színésznő példaképet. A könyv elolvasása után nem igen tudták már elhitetni velem a nagy romantikus képet Petőfiről. De jobb volt nekem, s Petőfinek is azt hiszem.Azóta már Ignácz Rózsáról is tudok egy'smást.

Most jöjjenek azok a bizonyos Pöttyös könyvek.
Fekete Gyula: Kincskereső Pipitér - a lélekturkászok biztos örülnének, ez volt a kedvenc könyvem a pöttyösökből, nagyon remekül tudtam azonosulni Pipitérrel, elég hasonló volt a sorsunk akkoriban, leszámítva, hogy én nem ástam fel a kastélyparkot, tekintve, hogy a mi inkább várunkból, csak a várárok maradt.
Magyar Katalin: Ének a küszöb előtt - klasszikus napló formából induló lányregény, Zódor Klári folyton a súlyán aggódik, meg azon mikor köszönt be hozzá a szerelem, s aztán rácsodálkozik a küszöb előtt.
Sohonyai Edit: Macskaköröm - Sohonyai Edit egyik legjobb könyve, felnőttként is jókat lehet vidulni rajta: "Sokáig gondolkoztam azon, hogy mit kívánnék akkor, ha csak egyet lehetne. Azt hiszem, kiszúrnék a tündérrel, és egy varázspálcát kérnék."
Nagy Katalin: Szív a kerítésen - nem is emlékszem pontosan miről szólt, valami filmforgatás, falu, meg szerelem is volt benne, akkortájt gondolkodtam a fiúk szemszögéből miért nem írják le sose a történetet, még szerencse, hogy hamar a kezembe akadt az Egymás szemében Szilvásitól.
Jens Bahre: Nicky és a szerelem - az egyik kedvenc pöttyös könyvem volt, nagyon bírtam benne Nicky talpraesettségét, meg Jupp-ot, főleg a nevét. S elég ritka szituáció, hogy a 4 gyerekes apuka barátnő találásának története is szerepel egy könyvben.
Thury Zsuzsa: Angéla - nem szerettem benne sem Angélát, sem Valenta Gusztit, igazából az egész regényt sem szerettem. Nagyon didaktikusnak éreztem, az apuka disszidálása miatt a fiút kirekesztik, s a munkáscsalád kislánya lesz a megváltó barát számára. Nekem valahogy életidegen volt már akkor is a sztori.

Csíkos könyvek: a nagyobb lányoknak való, komolyabb témákat feszegető sorozat a Pöttyös könyvek nővére
Szántó György: Boszorkány - történelmi alapokon nyugvó regény, Tötösi Borbáláról, az első (?) női orvosról
Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy - Florence Nightingale élettörténete.
Charlotte Brontë: A lowoodi árva - Jane Eyre története, nem szerettem, a teljes Jane Eyre kicsit később jobban lekötött.
Dániel Anna: Margot királyé gobelinjei, Az együttes
Thury Zsuzsa: A tűzpiros üveggömb - mikor olvastam még nem értettem, mikor már értettem volna akkorra untam.
Selma Lagerlöf: Arne úr kincse - az első "északi" típusú ifjúsági regényem, jó indítás volt, nagyon szerettem azt a világot, amit megismertem. Koppenhágában sokszor eszembe jutott a könyv hangulata.
Pálosy Éva: Hat lány villája - folyamatosan "csak" a Balatonig jutó gyerekként borzasztó érdekes és vonzó volt az Égei-tenger mellett nyaraló, tanuló lányok története. S mikor végül egyszer Olaszországban ücsörögtem az apartman erkélyén eszembe jutott a regény.

Neptun könyvek
James Hilton: A kék Hold völgye - azért szerencsénk volt annak idején, hogy a nagy műveket ilyen-olyan formában eljuttatták a kezünkbe."Tibet és a Kék Hold völgye sokak szemében máig egyet jelent: a földi Paradicsom tökéletesen megvalósult modelljét. Ezt a képzetet hét évtizeddel ezelőtt James Hilton angol író teremtette meg, aki 1933-ban kiadta a 20. század később talán legismertebbé vált regényét, A Kék Hold völgyét. Azt a krimit, amire egyformán bólint rá ma is a legfinnyásabb irodalmi ízlésű olvasó és a krimirajongó is. Ezért fordították le londoni megjelenése után szinte azonnal számos nyelvre, köztük magyarra, és az sem véletlen, hogy magyarul éppen Déry Tibor fordításában jelent meg." Libri ismertető.

Csukás István: Utazás a szempillám mögött - legalább olyan jó, mint a Gombháború, és mint az összes Csukás.

Nógrádi Gábor: A mi Kinizsink - így ismerkedtem meg Nógrádi Gáborral, akkoriban csak könyvben, s hihetetlen szerencsének tartom, hogy a valóságban is megismerhettem évekkel később a szerzőt. Az elfogódottságot tán sose küzdöm le, s máig nem értem, hogy az egyik legjelentősebb ifjúsági szerzőnket mi a fenéért nem halmozzák el elismeréssel? De ebbe most ne is menjünk bele. Szóval tessék Nógrádit olvasni.

Mányi Nagy László: A Nagy Balhé a világűrben - szerintem zseniális, artistacsoport megy vendégszerepelni a Marsra, s amellett, hogy sci-fi a javából (igaz nem a most divatos high-tech kütyüs :P ), de van benne szökött tesó, cselszövés, leleplezés, kutya, meg minden ami egy sikeres ifjúsági regényhez kell. Imádtam.

Egyebek:

Mándy Iván: Csutak - a nagy írók ifjúsági történetei azért jók, mert ha jót írnak, később a komoly műveiket is elolvassa az ember. Ha jó írók, akkor az ifjúságit is újraolvassuk más szemmel.Ilyen tőle a Robin Hood is.

:) (Az még érdekesebb, hogy a mai szerzők közül ezt csak Kiss Ottónál vélem felfedezni, egyformán jól ír gyereknek, felnőttnek s szülőként ide-oda jár az ember az azonos magas igénnyel általa teremtett világok között.)

Lucy Maud Montgomery: Anne Shirley - igazi romantikus, boldog békebeli rehényfolyam a Prince Edward szigetekről.

Olvasni tanulok: ez most nem a klasszikus sorozat bemutatása, hanem azon könyvek listája, amivel már meg tud birkózni egy első, második osztályos gyerek is.

F. H. Burnett: A padlásszoba kis hercegnője - a Hamupipőke és a Twist Olivér kislányoknak való változata. Alapmű.

Karin Michaelis: Bibi, Bibi és az összeesküvők - azt hiszem létezik Pöttyös variációja , egyébként pedig a Harisnyás Pippi szelidített változata. ;) Tiszta lányregény.

Cécile Aurby: Poly - egy póniló története, akit a gyerekek megmentenek.

uő. Belle és Sébastien - a bernáthegyi és a kisfiú, mind a ketten árvák, kirekesztettek, végül egymásra találnak-e a hófödte Alpokban... hőségben tökéletes olvasmány.

Panigay Róbert: Egy medvebocs története

Gianni Rodari: Torta az égen - egyszerűen zseniális, pont annyira komoly és vicces, mint Kästner vagy Goscinny kis Nicolasja. :)

Lehet kérem szemezgetni. Ezek mind megtalálhatók a könyvtárakban is, és még sok más nagyszerű könyv, amiket, ha nekiállnék sorolni, hát sose érnék a végére, így is 2 hétig írtam a bejegyzést. No nem folyamatosan!

Esküszöm a könyveket elolvasni egyszerűbb volt.

Műfordítókkal beszélgetek...

2011-06-24T11:05:00.001+02:00

A Könyvfesztivál, majd a Könyvhét kapcsán rengeteg új, izgalmas könyv került forgalomba. Egymást érték az interjúk, könyvbemutatók. Szöget ütött a fejembe, hogy bár rengeteg fordításkötet jelent meg, valahogy a fordítókra nem nagyon figyelünk oda. Így aztán a sok szerkesztés mellett indítottam egy sorozatot a Könyvmutatványosok oldalán, ahol fordítókkal beszélgetek.

Elsőként az általam csodált Pacskovszky Zsoltot kérdeztem, s a kedves reakción úgy elbámultam, hogy még a nevét se bírtam rendesen leírni. Szerencsémre azért nem sértődött meg, legalábbis remélem.

Felnőtt könyveket is fordít, mennyiben más, ha más, egy ifjúsági regény fordítása?
Amikor olvasóból átvedlek fordítóvá, már nem igazán van különbség a kettő között. Egy szöveg van előttem, és én igyekszem minél hűebben tolmácsolni magyar nyelven azt, amit a szerző papírra vetett. Ha ezt tartja felnőtt irodalomnak, hát ezt. Ha ezt tartja ifjúsági irodalomnak, hát ezt.
Épp most fordítottam a Móra Kiadó Tabu Könyvek sorozatába egy francia regényt, amelynek pár szkinhed szereplője meglehetősen vaskos kifejezéseket használ. Némelyik esetében nem keveset morfondíroztam azon, hogy miképpen fordítsam magyarra, de ennek pusztán az volt az oka, hogy sok francia káromkodás magyar megfelelője nem mindig ugyanúgy hangzik egy magyar fülnek, mint a francia megfelelő egy francia fülnek. De az eszembe se jutott, hogy azért finomítsak-tompítsak rajtuk, mert ifjúsági regényről van szó.
Talán annyi különbség mégis van, hogy ha a szöveg- és stílushűség valami erősebb szemponttal kerül összetűzésbe, akkor egy ifjúsági regény esetében könnyebben belenyúlok az eredeti mondatokba. Így volt ez az Ágrólszakadt Tóbiásesetében is, ahol egyik-másik mondat egész egyszerűen elviselhetetlenül érzelgős, giccses volt. Ezekből irtani igyekeztem a franciáknak talán kedves sziruposságot, a könyv egészében pedig a nyelvi játékosságot erősítettem inkább, mintegy ezzel próbáltam közelebb terelgetni a regényt a magyar olvasókhoz. Hűségre törekvés ide vagy oda, ennyi csalást megengedhetőnek éreztem. Igen, ifjúsági regény esetében egy picivel talán könnyebben csalok. Már aznap megcsinálom azt, amit egy felnőtteknek szóló könyv esetében csak kétnapnyi morfondírozás után tennék meg…

Ön csak franciából fordít. Hány nyelvből tud minőségi fordítást készíteni egy ember?

Nem hiszem, hogy ezt számszerűen meg lehetne határozni. Elsősorban költemények esetében ugyan, de számos példa létezik arra, hogy valaki nagyszerű fordítást hoz létre nyersfordításból dolgozva egy olyan nyelven íródott műből, amit ő maga nem beszél. Azt gondolom, hogy annak a műfordítónak, aki magyarra fordít, elsősorban magyarul kell kiválóan tudnia, rendelkeznie kell a magyar nyelvben rejlő lehetőségek kiaknázására való képességgel, és képesnek kell lennie arra, hogy írásban számtalan hangon és stílusban tudjon megszólalni.
Persze nagy előny, ha valaki tökéletesen bírja azt a nyelvet, amelyből fordít. De nem tartom olyan nagy tragédiának, ha többször is a szótárhoz kell nyúlni. Ami egy fordításnál fontos, az az, hogy a fordító pontosan érezze, milyen az eredeti mű stílusa, hangja, és hogy hasonló regiszterben tudja magyarul megszólaltatni. Nem árt, ha érzi, érzékeli, hogy, mondjuk, Camus és Boris Vian stílusa között van egy kis különbség.

Folytatás...

Rét Vikivel már kissé könnyebb dolgom volt, legalábbis nem voltam annyira elfogódott.

Hogy lett belőled fordító és szerkesztő? Te honnan hozod az angol nyelvet?

A gimnáziumban kezdtem angolul tanulni, és az első perctől a kedvencem lett az egész. Csodálatos tanárom volt, imádtam őt is és a nyelvet is. Szinte nem is volt kérdés az angol szak, ami mellé még az esztétikát vettem föl. Az egyetem alatt kezdtem fordítani, egy kedves ismerős lepasszolt nekem egy-két munkát, ha túl sok volt neki. Az egyetem után aztán elgondolkodtam, merre tovább: tudok angolul, szeretek olvasni, mihez kezdjek? A General Press újsághirdetésben keresett kiadói szerkesztőt, és én pályakezdőként megkaptam ezt a lehetőséget. Akkoriban még egészen kicsi volt a szerkesztőség, de már rengeteg a könyv, mélyvízbe kerültem és sokat tanultam. Itt kezdtem el szerkeszteni. Azóta mondogatom, mennyire szerencsés vagyok: ugyanazt csinálom, mint amit gyerekkorom óta a legjobban szeretek (vagyis olvasok), csak most piros tollal a kezemben.

Hogy áll a dolog a Lewis Carroll könyvekkel? Ami azt gondolom több számodra egy egyszerű fordítói, lektori, jegyzetírói munkánál…

Hát, ez tényleg külön történet… Carroll igazi szerelem. Egészen korán szerettem bele, már a gimiben, amikor angolul tanultam. Aztán később az egyetemen is sokat foglalkoztam vele; vittem fejezeteket a műfordító szemináriumra, részt vettem róla szóló tudományos konferencián Wales-ben, és belőle írtam a szakdolgozatomat, amiből legnagyobb büszkeségemre Szegedi Kata is merített, amikor az Alice-en dolgozott; így esett az is (mivel a képein helyenként utal ezekre a háttéradatokra), hogy jegyzeteket írtam a kötethez.
Aztán ott a Sylvie és Bruno, amelynek a fordításán sok-sok (bruttó majdnem húsz) éven keresztül dolgoztam, persze nem folyton. (Olyan érdekes, hogy Carrollnak meg majdnem húsz évig tartott, míg megírta! És ő is darabonként, szösszenetenként rakta össze szépen lassan…) Ez valójában nem is “munka” volt, egészen máshogy készült, mint egy “sima” fordítás, amihez leülök, elkezdem az elején és befejezem a végén. Ez a szöveg (az első kötet) mindössze nyolc szerzői ív, de olyan rengeteg apró tekervény és trükk és szójáték van benne, hogy tényleg éveket kotlottam rajta. Persze azért is, mert a magam kedvére csináltam az egészet, így aztán határidőm sem volt: kiadót csak akkor kezdtem keresni, amikor már kész voltam vele. Bár már elég sok elkészült kötetben láttam a nevem megjelenni, ezt a könyvet a kezemben tartani egészen különleges boldogság volt. Ráadásul egy általam nagyra becsült, szigorú kritikus csodaszépeket mondott a fordításomról, úgyhogy teljes volt az öröm. Aztán sajnos elég meredek fordulatot vett a történet: a második kötet nem az én fordításomban jelent meg. (Ezt majd egyszer, máskor, máshol megírom talán… Csúnya sztori.) Természetesen ott hever a fiókomban lefordítva a második kötet is, és még reménykedem, hogy egyszer talán újra nekifuthatunk a dolognak.

Folytatás...

Viki után Segesdi Mónika következik...

Lackfi János: Domboninneni mesék

2011-06-22T00:10:00.003+02:00

Folyamatosan próbálom magam utolérni, rohangálok, kapkodok, mobiltelefon és kulcs lóg a nyakamban...
Na, erről a kulcsról, meg az esti meseolvasáskor a polcra pillantva, a hatalmas könyvek között félszegen pirosló gerincű kötetről jutott eszembe, hogy milyen régen akarok írni a Domboninneni mesékről.

Elsőként azért, mert ezer éve felleltem egy bevezető mesét valahol, neten, vagy újságban már nem is tudom, a férjem, aki némely meséket kissé fanyalogva olvas fel, hihetetlen érdeklődéssel, és lelkesedéssel mesélte. Szerinte, (és szerintem is,) kimondottan apuka-felolvasós könyvnek sikerült.

Másodszor azért, mert az egyszerű alapszituációból a Lackfi-féle humor és nyelvtekerős játék már megint olyan szöveget csinált, hogy muszáj volt időnként hangosan felröhögnöm. A kedvencem A nagy kesztyűbe dudálás című mese. De egyébként is tele van a szöveg ferdítésekkel, félrehallásokkal, nép(gyerek)etimológiával esetleg mezei(bocsánat lakóparki) szókifacsarással.
Harmadszor azért, mert Lackfi össze bírt hozni egy mesekönyvbe egy vadmacskát (lány, Janka), egy denevért (fiú, Köles), egy fókát (fiú, Elemér) és egy hangyászt (fiú, Dinnye). Kész állatkert, bocsánat lakópark. A fiús játékok dominálnak, de remekül beilleszkedik Janka is, elfogadják a lányos dolgaival együtt. És ez (is) a remek a könyvben. Az elfogadás. Különbözőek, mégis egyformák, azaz gyerekek. (Az a képtelenség is csak nekem szúr szemet, hogy a denevérek nappal alszanak. Mindegy, nem kérem számon a természetrajzot a mesekönyvön, mivel nem erről szól.)

Az elfogadásról szól, a csapatról. Arról az újraismétlődő jelenségről, hogy lakótelepek helyett lakóparkok nőnek ki gombamód a földből, egymás mellé sodorva mindenféle rendű és rangú, szokású emberek (állatok) sokaságát. A szülők még mindig sokat dolgoznak, de a gyerekek csakúgy, mint a mi időnkben, kulccsal a nyakukban, megtalálják egymást, és nem törődve társadalommal, előítélettel és szocializációval, remekül eljátszanak. A dombon innen, s nem az Üveghegyen vagy az Óperenciás-tengeren túl.

És ez az, amit a legjobban szeretek Lackfinál, ahogy az "itt és most"-tal, a jelennel foglalkozik. Magától értetődően észreveszi, felméri, átlátja, reagálja, megmutatja, rábök a jelen történéseire. Arra is, ami problémás s arra is, ami csak van. Hangsúlyt ad a létnek. A Kölesekének, a Jankákénak, a Dinnyékének és az Elemérekének. (Mégha az Elemérek nem is tudnak énekelni.)

A Domboninneni mesék a mi meséink, a ti meséitek. Meg Molnár Jacquelinéi, aki meglepően kevés kollázst, de sok rajzot használ, a meghökkentő láttatási mód azért nem veszett el. S az illusztrációjától nyeri el a kötet az a sajátosan egyedi, fricskamutató karakterét, amolyan Lackfi-Molnár fajtájút.

Pagonynál Papp Eszti írása.
Itt beleolvashatsz.

Simon Réka Zsuzsanna: Pukka és az évszakok

2011-06-07T12:18:00.010+02:00

Ez a könyv bizony nem kerül a könyvespolcunkra, határozottan kézbe való ugyanis. Éppen időben érkezett, s már régóta vártunk rá.
Réka jó régóta írja a meséket az erdélyi gyerekfolyóiratokba, (Napsugár, Szivárvány, Cimbora, Székelyföld) magyarokban (Dörmögő Dömötör, Csodaceruza, meg antológiákba (Legszebb karácsonyi ajándék a nátha, Nini néni, Levelek a mesefáról), épp itt volt az ideje, hogy a meséket kötetbe szedje végre valaki.
Ezt tette meg jó érzékkel a Koinónia.
A kötet főszereplője Kapukki Pukka, egy kismanó, aki éppen olyan, mint bármelyik óvodás. Vagy éppen kisiskolás, esetleg gyereklelkű szülő. Kedvence a margarétaszirom, néha kedves és bölcs, néha pedig durcás és szófogadatlan. Legjobb barátja Hapci Franci, a törpesárkány, aki lángfúvás helyett inkább csak tüsszögni tud, de így remekül megspórolják erdőtakarítás közben a porrongyot, és a kötet vége felé az is kiderül róla, hogy remekül bánik az ecsettel.
Mindannyian a Lombgyűrű erdőben laknak, nem messze Péter nagypapa házától és kertjétől. De nehogy bárki azt higgye unalmas arra az élet. Mindig történik valami, hol a gombok veszekednek, hol a konyhamanó veszti el a nevét, mind a 25 mesében bajba kerül vagy bajt okoz valaki. És minden mese végére meg is oldódnak az apró problémák.
Klasszikus felépítésű mesék ezek, pontosan olyanok, amik talán eddig kicsit hiányoztak a mai mesekínálatból. Már nem képeskönyv, de még nem is komoly, nagy mesék. Egyszerű hétköznapi dolgok, gondok, történések mentén szerveződnek, visszaemelik a mesébe a hétköznapi tárgyakat, élettel telítik meg azokat. (Rehabilitálja a klasszikushangú antropomorfizációt.)
A meséken érződik a transzszilvániai miliő, s a szereplők, mintha csak Csipike Korhadozóbelű Bükkfája és eredje melletti erdő lakói lennének. Annyi kis különbséggel talán, hogy Simon Réka Zsuzsanna meséin már nem érződik a Csipike keletkezését, hangulatát befolyásoló politikai kor hangulata.
Pukka meséi felszabadultak, letisztultak, nyugodtak. Hasonló mikrovilágként funkcionálnak, mint Fodor Sándor könyvében a történet egésze és az egyes fejezetek, egyes csipikebeli szereplők rokonai ki- kikacsintanak Pukka könyvének lapjairól is, a mérges galóca vagy éppen a mesehallgató vadmalac.
Más szereplők pedig más mesék szereplőivel mutatnak távoli rokonságot. Ezek az egyezések azonban nem teszik parafrázissá, vagy továbbírássá a kötetet, épp csak annyira ismerősek, hogy a meseolvasó felnőtt is otthonosnak, ismerősnek érezze a meséket.
(Azt csak zárójelben jegyzem, meg, hogy a (nép)mesék gonosz farkasa (általában a Piroskáé) itt is megjelenik, halálra rémítve Könyv Balázst. Érdekes megfigyelni, hogy a különböző műmesék hogyan viszonyulnak a farkas alakjához.)
Ezeket a finom hangulati egyezéseket Fodor Sándor meséjével vette észre jó érzékkel az illusztrátor Kovács Katalin. Néhány kép, néhány szín, egy-két figura finoman idézi Rusz Líviát. Közben az illusztrációk erősen karakteresek, néhol talán túlságosan is, és modernek. (Pl. ha a 87. oldalon Mindent Megkoppintó Koppantó alakját megnézzük.)
Mesebeli világ teremtődik a keze alatt, egyszerre naturalista (pl. a csigák ábrázolása 29.p.), és gyermeki. (pl. a szél 21.,46.p.)

Megszerettük a könyvet, ideális minden +3 éves gyereket nevelő család számára. Esti meséknek egyenesen kötelezően ajánlott. Bátran mondom, mert teszteltem.
Nálunk tehát nem kerül a könyvespolcra. A párnák alatt vándorolva fog tisztaságot, frissességet lopni álmainkba.

Megjegyzés:

Ami miatt kicsit azért szomorú voltam, hogy bár a mesék nagyszerűek, a tördelésről ez már nem mondható el. Azontúl a képek hangulati egységéért és stílusbeli harmóniájáért is (én azt gondolom) a szerkesztő felel, s bizony egy első mesekönyves illusztrátornál kellett volna a külső szem segítsége, így nem fordulhatott volna elő, hogy például a szél ábrázolása kilóg a könyv képei közül.

És ami még lábjegyzetként ide kívánkozik, örülök, hogy a terjesztés során az én recenzióm egy része szerepel a könyv leírásaként, noha erre senki nem kért, és nem kapott engedélyt.

A prae.hu írása a kötetbemutatóról.

Hogy nekem honnan van könyvem? Nem titok, nézzetek át a Mesemustrára Rékához és megtudjátok. :)

Janisch és Saskia Hula: Hídak és fák...

2011-06-06T23:38:00.001+02:00

Már egy ideje akarok írni az új Janisch-könyvről. Meg a Háromra fel a fákra címűről is. Nem azért, mert díjazottak, na jó, azért is. Kinyitom, megnyitom, nekifogok... beszippant a kötet.
Heinz Janisch/Helga Bansch: Die Brücke
Jungbrunnen Verlag, Wien

A szöveg nem túl sok, nem túl bonyolult, de azért igényes, néhol költői is kicsit. (Senkit ne riasszon vissza a beszerzéstől, ha nem tud németül szóljon, már lefordítottam.)
Maga a történet csupán annyi, hogy egy hatalmas medve és egy óriás találkoznak a folyó feletti függőhíd közepén, egymás mellett nem férnek el, visszafordulni nem akarnak... s
Semmi baj, megoldják. Nem is akárhogy. A Jugendbuchpreis konferanciéi szerint a politikusoknak kötelező olvasmánnyá kellene tenni. :D A történet keretes:

"Der Fluss kennt viele Geschichten." Er kennt auch die Geschichte von der großen Brücke..." A folyó rengeteg történetet tud (ismer). A nagy híd történetét is ismeri..."

Szövegszinten azonos mondatokkal záródik a történet, képi szinten viszont csak látszólag. Egyébként pedig a vizuális megjelenése az, ami egészen különlegessé teszi a kötetet. Nemcsak a finom, apró, bujtatott játékok, szimbólumok miatt, nemcsak a kollázs miatt, nemcsak a meglepő perspektívák okán, hanem a képek szintjén megvalósított variációs ismétlődések miatt is.
Képi szinten valósítja meg a mesék fontos elemét, az ismétlődés, a variációs ismétlődés adta emlékeztetést, bevésést, biztonságot.

Az első képen (a teljesség igénye nélkül) bal oldalt fent repül egy léghajó, lent a folyóparton egy anyuka gázol a gyerekével a vízbe egy sirály felé, a labda, homokozóvödör törölköző, kosár a parton, a csónak mellett egy kutya hasal. A jobb oldalon a hegyek különféle papírokból kivágva, az egyiken egy szélmalom; ez a hegy egyébként egy régi térkép papírja, - a következő feliratok betűzhetők ki: Grün B. ...heim, K.O., in Trat...- de van hegy kockás papírból is, kínai írásjeles is, és egy (tán) arab írásjelekkel. A folyó jobb partja üres. A híd felé igyekszik a medve és az óriás távoli, elmosódott alakja, egy hátizsákos kiránduló a kutyájával, messze az óriás mögött.
Az utolsó képen azonos fókusz, azonos táj. A léghajó a jobb oldal sarkán távolodóban, a kiránduló eltűnt, ugyancsak távolodóban a hídtól a két főszereplő. Anya és gyermeke már hazatértek, csak a vödör árválkodik a parton, s a piros labda úszik a folyón a híd felé. A bal oldalon kikötött csónakok, szám szerint négy. A kutya a teli halaskosarat fején cipelő halász nyomában ugrándozik. A jobb part nem üres, lándzsás lovag és fegyverhordozója itatják lovaikat, és bámulnak a túlparton álló szélmalom felé. (sic!)
A szélmalom alatti hegyen megváltozott a térképfelirat: Sandbergen (homokhegyek), s a vízbe lóg a Neudorf (Újfalu - gondolom ők nem, de én bizony Toldira gondoltam) felirat alja.
Hát így variálódnak a képek, mesélődik a történet.
A második képen közelebb megyünk, ha úgy tetszik rázoomolunk a hídra. A léghajó kosarából kihajoló látja, amint a kosár a szélmalom egyik vitorlájával ütközve megrongálja azt, a térképhegyen a közelítés miatt jól látszanak az aprócska falvak nevei. A bal oldalon (oldalpárokon lévő képekről utánszórajzolok) a mezítlábas, sisakos, kutyás hegymászó figyeli érdeklődve, ahogy a medve és az óriás ellenségesen méregeti egymást a híd két végén.
A harmadik képen még közelebb zoomolunk, de megváltozik a látószög nem is madártávlatból, inkább léghajótávlatból láthatjuk ahogy a medve és az óriás a roskatag függőhíd közepén találkozik.

Ahhoz, hogy tovább utánszórajzoljak el kellene mesélnem az egész történetet, azt viszont nem akarom. Szóval tessék beszerezni a könyvet. Mint mondottam fordítás van.

Heinz Janisch weboldal.
Helga Bansch weboldal.

A másik könyv pedig a Háromra fel a fákra! (Sasika Hula - Ulrike Möltgen: Bei 3 auf den Bäumen, Sauerländer Verlag ) pedig az "előkészítem és eltüntetik" esete történik meg rendszeresen.
A 2,5 éves azért szereti, mert színes és állatos, szerinte fejjel lefelé értelmes a könyv, mert na ugyan mégis mit keres az elefánt a fán? (Hiszen az eleFÁNt eleve a fán van.) És persze van benne tigris is, ráadásul bömböl. Hát kérem ez aztán tetszik neki.
A 4 éves meg azért szereti, mert színes, van benne tigris, akitől mindenki fél. (Ő is.) De a kis turista, külföldi tarajos sül (nem, nem sün!) szembeszáll a nagy tigrissel (a nyelvi nehézségek ellenére) és győz. A tigris elszégyelli magát, és többet nem bömböl, nem fitogtatja az erejét. Szóval határozottan azonosulásra csábítja.

Nekem azért tetszik a könyv, mert nehezen adja oda magát, a látszategyszerűség mélyén titkok rejtőznek, és bár képeskönyv, van benne nyelvi kihívás. (És ezzel nem a nyelvtörő nevű Stachelschweinre gondolok!) Több szempontból is értelmezhető, átélhető a történet. Klasszikus a szó azon értelmében, hogy hármas tagolást és ismétléses fokozást használ. Hármat üvölt a tigris, és végigsorolja mindegyik állat mit csinál a sorban jövő üvöltéseknél.
Lehet találgatni miért üvölt a tigris, miért futamodik meg a tarajos sültől, ahelyett, hogy beváltaná a fenyegetését. Mi is a parancs nem teljesítésének következménye? (Milyen ismerős szülői attitűd.)
El lehet gondolkodni azon ki a legbátrabb az állatok között. Miért fél az elefánt a tigristől? A leopárd vajon miért ugrik már a második bömböléskor a fára? Konfliktuskerülés, strucc-, bocsánat vízilótechnika.

A majmok, akiket úgysem érhetne el miért másznak feljebb?
A tarajos sül esete pedig jól példázza nem csupán a nyelvi különbségből adódó megértési nehézséget, vagy a kulturális különbséget, de az ezekből fakadó félreértéseket is. De azt is, hogy az üvöltés nem csupán a megfélemlítés vagy a harag eszköze, de a fájdalomé, a tehetetlenségé vagy akár a félelemé is.
Miben áll a tarajos sül "bátorsága", egyáltalán bátorság-e a (meg) nem értésre válaszként adott dacos hárítás?

Egyébként nehogy azt higgye valaki, hogy didaktikus a könyv! Sokkal inkább jellemzi a komikum, a szellemes vicc, amit a gyerek is ért.
Ehhez jönnek aztán a duplaoldalas, színpompás képek, amelyek felerősítik, továbbfűzik a komikumot. De nem csak ennyit tud, hihetetlen erős a karakterábrázoló készsége az illusztrátornak, miközben relatív egyszerű (annak látszó kollázs-) technikát használ. Különböző színű, mintájú, vastagságú papírokat ragasztgat egymásra, fest be.
Az embernek (gyereknek) kedve támad utánacsinálni. Ne fogjuk vissza!

Saskia Hula oldala.
Ulrike Möltgen képei. A kötetből is!

Bátky András: Pipogya és a Városvédő Szent

2011-06-01T10:18:00.002+02:00

Interjú Bátky Andrással a Könyvmutatványosokon.
Kétkezes Betweennel.

Mi történik, ha a szuperhősök elunják a világ megmentését? Mi lesz az “angyalokkal”, ha “Charlie” az unokaöccse esküvőjére Új-Zélandra(sic!) utazik? Hol a bizalom határa a varázsgolyók varázstalanítása és a teljes láthatóvá válás között? Helyrehozhatják-e a gyerekek a felnőttek hibáit? Szentek-e a szentek?
Erről és a felelősségvállalásról, villamoseltérítésről és egyéb humoros és komoly kérdésekről szól Bátky András új Pipogya története. Hőseink ezúttal nélkülözik kicsit a süteményt, talán épp ezért össze is zördülnek, de azért ne aggódjunk a könyv végére sütemény is, béke is lesz, sőt a villamos is menetrendszerűen közlekedik.
Mi viszont gazdagabbak leszünk legalább egy órányi vidámsággal, csinos cakkosra rágott körmökkel, és néhány piros homlokfolttal a csapkodás miatt.
Mindehhez pedig sütihabnak megkapjuk Gyöngyösi Adrienn újabb mosolyfakasztó illusztrációit, s hogy ne feledjük az előző kötetet néhány archív felvételt is.
Jó szórakozást!

És egy kis bónusz mese, ki ismeri fel az oroszlánt és a medvét? :D

Fehér Klára és Zsoli

2011-05-22T21:22:00.002+02:00

92 éve született Fehér Klára.
Ajánlás: Igazából mikor erre rájöttem, akkor már fejben félig megírtam ezt a bejegyzést, van ugyanis egy egész "bolhászsáknyi" olvasóm, egyenesen a Négyszögletű Kerek Erdőből. (Nem linkelem őket ide be, majd idekommentelik magukat, ha akarják.) Nekik és a tanító nénijüknek ajánlom ezt a bejegyzést.
Szóval a lelkes tanító nénijükről a saját tanító nénim jutott eszembe, akivel szerencsére még össze-összetalálkozom az én poros kisalföldi városkámban, mi több a lányomnak is elmeséltem, hogy ez a néni tanított engem olvasni.
Piroska néni annak idején, amikor még szó sem volt élményközpontúságról, oktatási paradigmaváltásról, nem temettük az olvasást sem, és egyáltalán, szóval első osztályban minden reggel (vagy tán csak hétfőnként) elolvasott nekünk egy-egy fejezetet Fehér Klára Lesz nekem egy szigetem című könyvéből. Olyan mélyen belém ivódott a könyv, hogy felnőtt fejjel való újraolvasásáig néhány részletét a saját családi legendáriumunk részének gondoltam...

A könyvek: Kovács Zsolti, alias Zsoli, egészen hétköznapi alsós kisfiú. A nővérei már nagyok, a szülei dolgoznak, és ő is sokat segít otthon. Viszont nagyon szeretne egy saját kuckót. Egy nap aztán kitalálják az édesapjával, hogy a fáskamrából éppen lehetne szigetet építeni, ha Zsoli egész héten jól viselkedik.
A falon lévő dühöngőre (firkapapír) fel is rajzolják a szigetet, a tengert és a bójákat. Kis papírcsónak bukdácsol a hullámokon.

Hanem lássuk be a tenger az veszélyes víz. A méteres hullámok belsejében liftes űrhajókirándulások, leáztatott okmánybélyegek, és ki tudja még mi lakik. Így aztán a hajó többet megy hátra, mint előre. Pedig meghívott vendégek is akadnak Sanyi, aki magával vinné Benőt, ő pedig egy igazi, élő sündisznó.

"- Én nem tudom... éhén nem tudom... én mindig jó akarok lenni... de nem tudok egyedül... mert mindenki csak azt látja, amikor rossz vagyok. Amikor jó vagyok, azt nem mondja senki. Mindig csak a rosszaságot írják fel."

Így aztán matrózok szegődnek a papírcsónakhoz. Hanem hát a spenót nem virág, és segítség ide vagy oda, a szigetre való eljutáshoz bizony kell belső iránytű is!

Szerettem ezt a könyvet, nemcsak azért, mert hétköznapi gyerekről szól, hétköznapi rosszaságokkal, hanem mert az én gyerekkoromban még ilyesmi volt egy átlagos család. Manapság persze más a helyzet, a gyerekeknek sincsenek feltétlenül feladataik, de lássuk be kevés gyereknek van szülői munkával készített saját szigete. Kevés gyereknek van bármije, amihez idő kell, kreativitás és figyelem.
Kevés gyerek tanulja meg manapság, hogy együtt könnyebb, csapatban sokkal könnyebb. Ha van egy célunk és álmunk, csak meg kell próbálni elérni, s ha nem megy, akkor lehet segítséget kérni.

Azon is gondolkodtam, most hogy a Neveldébe írtam egy gyereknevelési könyvről, hogy azért nem csupán segítséget kérni nehéz, de jól segíteni is. Sokszor kapom én is azon magam, hogy már-már megcsinálom a gyerek helyett a dolgot. Pedig a jó szülő, és jó tanár tudja, elég ha ott van, elég, ha biztat, elég, ha a jó irányba fordítja a figyelmet. Akkor vagyok igazán jó nevelő, ha képes vagyok a vállam tartani, hogy a nevelt arra lépve, támaszkodva jusson feljebb, de sose felejtse el honnan indult.

Erről szól Az indián kertje.
Zsoli kisdobos, első önálló nyaralására indul, táborozni. "Vanegyötletem tanár úr" rossz(?) érzékkel a nagyfiúkhoz osztja be, akik el is kezdik őt terrorizálni. A mai kiskamaszoknak talán már nevetséges lenne egy szellem, és totemoszlop, a mobiltelefonok korában pedig nehéz lenne bárkit is URH adóvevővel, és mikrofonnal "becsapni", de ettől eltekintve is szórakoztató a kötet.
A végén nem marad el persze a tanulság, egyrészt lehet nyávogni és kukorékolni úgy, hogy nem röhögi ki az embert az egész tábor, másrészt aki megbűnhődött, azt nem kell tovább szekálni, harmadrészt

"Azután Félelmetes állt fel.- Ha éppen tudni akarjátok... én csak egy napig voltam dühös a szellemre. Mert egész jó mulatság volt a vízhordás meg az üdülőolimpia is. Sokkal mulatságosabb játszani, mint folyton verekedni."

Az amerikaiak tudnak azért valamit. És az osztrákok sem felejtették el a közösségért végzett munka értékét.
Külön is jó, de együtt sokkal jobb.
Zsoli története pedig kiváló belépő az önálló olvasáshoz, és kicsit előképe talán A Pál utcai fiúknak is.
Még akkor is, ha én jobban szeretem a Gombháborút. "Velransiak valagra!" Ami persze a francia "pálutcai".

Ha pedig végeztünk Zsoli történeteivel, akkor folytathatjuk a (szülői fel-)olvasás, például Nyulász Péter Helkájával, esetleg a szerzővel közös kedvencünk A kis Nicolas kalandjaival, amin garantáltan jól fog szórakozni a szülő is.
A sok mozgás, kirándulás, pancsolás mellé izgalmas, kalandos könyvekkel teli nyarat kívánok a bolháknak. Hamarosan nyílik a zsák szája... :)

Konferencia meghívó

2011-05-20T11:38:00.001+02:00

M E G H Í V Ó

AZ OLVASÓ GYERMEK

Konferencia a gyermek- és ifjúsági irodalomról

Szeretettel várjuk 2011. 05. 26-án a Magyar Írószövetség dísztermében

PROGRAM:

10.00 Köszöntőt mond: Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke

10.10-12.10 Előadások

Elnököl: Ekler Andrea kritikus, szerkesztő

10.10 Gyermek-és ifjúsági irodalom és a közoktatás intézményei

Előadó: Dobozi Eszter költő, író, a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója

10.30 Örömet szerzek, figyelek Rád – Jonatán, a könyvmolyképző

Előadó: Lele József, a Jonatán Könyvmolyképző Kiadó igazgatója

10.50 A népmeséről

Előadó: Nagy Ilona néprajzkutató, egyetemi docens

11.10 A „beszéd”. Mese a keleti végeken

Előadó: Iancu Laura költő, néprajzkutató

11.30 Az x írónemzedéktől az a olvasógenerációig. Rohamos nemzedékváltás – kullogó gyermekirodalom?

Előadó: Kovács Lajos író, tanár

11.50 Empíria és fantázia Kányádi Sándor gyermekverseiben

Előadó: Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, főiskolai docens

Ebédszünet

13.00-14.00 Előadások

Elnököl: Erős Kinga kritikus, szerkesztő, a Magyar Írószövetség titkára

13.00-13.20 Mesenyelvmese a Négyszögletű Kerek Erdőből

Előadó: Nagy Gábor költő, író, kritikus, irodalomtörténész

13.20-13.40 Hogyan kezdődik az olvasás szeretete? Gondolatok Kárpáti Kamil Hogyan kezdődik a szerelem? című regényéről

Előadó: Rózsássy Barbara költő, kritikus

13.40-14.00 Gyermekirodalmi jelenségek Erdélyben

Előadó: Fekete Vince író, szerkesztő

HÁTSÓ SZÍNPAD

15 órától a gyermeknap alkalmából vendégeink a Világsuli és a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói

Sorozatszerkesztő: Lázár Balázs

Nap Panni, beavató-színház

A budapesti Pinceszínház nagy sikerű gyerekdarabjának kulisszatitkaiba, egy igazi lány-rosszcsont varázslatos utazásába pillanthatnak be az érdeklődők az Írószövetség Hátsó Színpad című új színházi sorozatában, a két szereplő, Tallián Mariann és Dian Róbert előadásában, az író-rendező Matuz János főszereplésével, Lázár Balázs szerkesztésében.

Az olvasás össztantárgyi feladat - Hunra konferencia

2011-05-16T23:32:00.003+02:00

A hétvégén a VII. Gyerekirodalmi Fesztivállal párhuzamosan rendezték meg Szombathelyen a Magyar Olvasástársaság konferenciáját.
Személyes:
Mivel itt van tőlünk másfél órányira, és mert lassan tíz éve, az első diplomám megszerzése óta, nem jártam ott, magától értetődő volt, hogy megyek. Mi több, pénteken is mentem (köszönet a férjemnek, aki bébiszitter és nagymama hiányában besegített), hiszen Fűzfa Balázs tanár úr előadása aznap volt! Az már csak hab a tortán, hogy az előadók közt volt még dr. Bokányi Péter, a legjobb emlékű vizsgám nála tettem le, végre megismerhettem Szávai Ilonát személyesen, sőt a legkedvesebb szegedi csoporttársam is előadást tartott szombaton.
Az pedig már tényleg a non plus ultra volt, hogy a kedvenc szombathelyi csoporttársammal is összefutottam, mi több megérkezéskor egyből Fűzfa tanár úrral találkoztam...
A konferencia:
Ez aztán kárpótolt, és csak a megnyitóról és a sajtótájékoztatóról maradtam le, illetve a NAT 2011. és a PISA 2009. előadásokról, ez pótolható, amit jobban sajnáltam az Kálmán Attila Matematikatanítás és az oktatás fejlesztése című előadása volt.

Az olvasás nem egy tantárgy, hanem az egész oktatás maga, az iskola alapja. Ha ez megvalósult volna, ha nyilvánvaló volna, hogy ez mindenki felelőssége és lehetősége, akkor most nem ülnénk itt - mondta megnyitójában dr. Győri János, a Magyar Olvasástársaság elnöke. - Minden tantárgy pedagógusának elemi érdeke, hogy a gyerek tudjon olvasni. Hiába van ez az álláspont, kellenek a technikák is, a módszerek, melyek által mindezt sikeresen lehet közvetíteni a gyerekek számára. Erről szól ez a konferencia.

Viszont már ott voltam Baranyai János Problémaalapú biológiatanítás és az olvasás előadásán, azontúl, hogy hihetetlenül informatív volt, és rávilágított arra, hogy az olvasástudás és szövegértés minden ismeret elsajátításának az alapja, arra is, hogy a gének és a kultúra nem elválasztható, az olvasás eszköz az egymást követő generációk közötti tudásátadásra, de megtudtuk azt is, hogy az olvasás, a szép beszéd, metaforahasználat milyen előnyökhöz juttatja az embert a párválasztásban. Cyrano-effektus és Seherezádé-effektus.
Azontúl, hogy hihetetlenül szórakoztató is volt az előadás, örömmel láttam viszont a régi versenyeink nevét, hogy még mindig ugyanazokból a folyóiratokból (nyilván az évfolyamszám azért nőtt) készülnek rájuk a diákok, és bólogatva egyetértettem, hogy az Élet és Tudomány, Természetbúvár folyóiratok cikkeinek feldolgozásához nem elég az egyszerű olvasni tudás, szövegértő képesség kell, méghozzá más, mint a humán órákon.
Az mindenesetre biztos, hogy G. C. Williams A pónihal lámpása című könyvét nagyon sokan el fogjuk olvasni. Ezt a cikket is hallottuk róla.

Kell-e nekünk Janus Pannonius? címmel pedig dr. Fűzfa Balázst hallottuk, aki az élményközpontú oktatás mellett arról is szólt, hogy jó esetben mi volna a célja az irodalomtanításnak. Mi volna más nyilván, mint a matematikának, gondolkodásra nevel. Örömmel hallottam újra a tőle tanultakat, az irodalomtanításnak már régóta nem arról kellene szólnia, hogy lexikai tudást verünk a gyerekbe, és irodalomtörténeti vetületben tanítunk. Alkalmazkodnia kell a tanárnak a medializálódott világhoz, ahhoz, hogy a gyerekek már a digilektusok és a hipertext korában élnek.
Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott aztán Fenyő D. György is, aki konkrét példákat hozott elemzésre.
Az megint csak egy kis hab volt a tortán, hogy tisztán felrémlett bennem, éppen hasonló gondolatokat olvastam a minap a Bárkában Lackfitól Pofátlan klasszikusok cím alatt.

Másnap reggel álmosan az éjszakába nyúló beszélgetés után (mert szerencsére Tomiék elfogadták az invitálásunk, ha már konferencia) kissé még kóválygó fejjel ültünk be Szántóné Czecze Enikő bemutatójára a Panoráma sorozatról, amit Kiss János folytatott az Apáczai Kiadó képviseletében, és Alexa Károly az Életünk folyóirat szemszögéből vizsgálta az olvasható és olvastató folyóiratokat.
Mint kiderült nemcsak én hiányoltam az előadásból a jelenlegi helyzet áttekintését, egyfajta (gyerek)folyóiratkörképet, egyszóval valami olyat, ami használható fogódzót ad a hallgatóságnak. Azért a hozzászólásban elhangzott a Csodaceruza neve, s 1,5 órával később hallhattuk Szávai Ilonát a Fordulópont főszerkesztőjét. (Gyerekeknek szóló újságokról sorozat a napocska.hu-n.)
Ez az előadás egyébként a Sikeres fejlesztési módszerek az iskolán kívül szekcióban hangzott el, és remek példa volt arra, hogy tud két ugyanazon ügynek elkötelezett ember megbeszélés nélkül is egymás keze alá dolgozni. Mivel volt internet, amit a Berzsenyi Könyvtár könyvtárosa 2 perc alatti problémamegoldással varázsolt elő az előző előadónak a laptopra (mindenképpen említésre méltó teljesítmény!), így Ilona előadása alatt Fűzfa tanár úr folyamatosan mutatta a honlapot és a Fordulópont éppen aktuálisan szóba kerülő számát.
Előtte pedig Bilicsi Erika mutatta be az Olvasás Portált, továbbképződtünk csonkolásos keresésből. Szóval, ha valaki ott akar keresni, akkor először üsse be ezt: $
Massányi Kingától pedig a digilektusokról hallhattunk, mintegy az előző napi utolsó két előadásra visszautalva.
És dr. Bokányi Péter tanár úr ott kezdte, ahol aztán Szávai Ilona abbahagyta, vagyis nem az a kérdés, hogy olvasnak-e a gyerekek, mert olvasnak, hanem az a kérdés, hogy mit? Pontosabban mihez kezdünk ezzel? Vajon melyik a jobb, ha olvas a gyerek, vagy ha ragaszkodunk foggal-körömmel a kötelezőkhöz. Megoldás sajnos nem volt, hacsak nem számít annak a tanítványai által felkínált megoldás: műfajhalmazok, listázott könyvekkel, amiből a tanulók választanak. :) Ez persze igényel némi munkát a tanároktól, és nem árt tisztában lenni a kortárs ifjúsági- és gyermekirodalommal is ugye...
A szünetben hála a Berzsenyi Könyvtárnak kaptunk kávét, és süteményt.
Frissen hallgattuk tehát Nagyváradi Enikőéket az Öböl Könyvtárról. Zseniális, örültem nekik nagyon, ezek szerint nem vagyok egyedül az "eszement" könyvtár alapítási ötleteimmel. :)
Ezek után egy múzeumpedagógiai előadást hallhattunk Tóth Kálmántól, voltak kimondottan érdekes ötletek is, amiket sajnos nem tudott bővebben kifejteni az idő rövidsége miatt. Kár. :(
Aztán pedig Zsigri Mária majd Sz. Tóth Gyula mesélte el valódi meseként, mi több Mária papírszínház segítségével hogyan lehet egy igazi kisgyerekből igazi olvasót nevelni, illetve a külföldi iskolarendszer után visszatanítani a gyereknek a magyarul írást-olvasást.
Fehér Pétertől pedig megtudhattuk, "Kindle ante portas!", nagyon meggyőző érveket sorakoztatott fel az e-book mellett, már amennyiben regényt vagy ilyesmit akarnánk olvasni rajta, mert képeskönyvre (még)nem alkalmas ezt ő is elismerte. Mindenesetre itt a blogja.
Végül pedig ha úgy tetszik fátyollibbentésként a reklámokról hallhattuk Lózsi Tamást, s megtudhattuk miért fontos, hogy jól tudják a gyerekek a retorikát, hiszen a reklámok arra épülnek, így bizony egy egyszerű reklám is komplex szöveg (kép) értési feladatot rejt.

Sajnáltam, hogy nem osztódhattam, mert így lemaradtam a kortárs magyar gyerekirodalmi művek pedagógiai projektjéről, és a könyvtári szekcióról is. :(

Viszont igazi meglepetésként még volt idő, lehetőség kis csevegésre finom falatok mellett.
Fényképek pedig ITT vannak.
Lesz majd még az előadások anyagát tartalmazó oldal is, akkor belinkelem.

Konklúzió: Amellett, vagy azontúl, hogy az oktatásnak immár sok oldalról nehezedő körülményekkel kell megbirkóznia, a tanárokat lassan ellehetetlenítik kis hazánkban, azért még nincs minden veszve, amíg vannak elkötelezett napszámosai a munkának. Vannak olyanok, akik megszervezik, eljönnek, megosztják... Mindenképpen bebizonyosodott az is, hogy az olvasás kulcsfontosságú, a jól olvasás pedig a XXI. századi civilizáció kulcsa, mindannyiunk feladata, hogy ezt a kulcsot a diákok kezébe adjuk, megtanítsuk melyik zárba hogyan illik. Az olvasás nem ajtónyitókártya, lehúzom s kész, hanem régi típusú míves kulcs, de ha jól használjuk minden ajtót nyit, még a kulcskártyásat is.
Köszönjük !

Személyes:
Másnap pedig, hogy a szellemi mellé szintén jóleső fizikai fáradtságra is szert tegyünk, elcipeltük (immár családilag) a vendégeket Riegersburgba, ahol meggyőződhettek róla, hogy a tudás azért nem is olyan veszélytelen dolog.

Könyvmutatványosok

2011-05-09T21:22:00.002+02:00

Hihetetlenül el vagyok maradva a bejegyzésekkel, (nem kevésbé a vasalnivalóval, de ezt mindjárt orvoslom) csak olvasok, de nem írok egy árva sort se, mert a szabadidőmben, (ami mondjuk nincs is) valami egészen kitűnő dologgal foglalatoskodtam.

Csak beszéltünk, hogy így meg úgy, de jó lenne, aztán felhecceltem a lányokat és nosza belevágtunk. Egyeztetések, némi vita, de általános lelkesedés közepette megszületett a könyvmutatványosok blogja.

Rettentő büszke vagyok rá, és a lányokra is. Ami külön öröm, hogy mindenki szintén nagyon-nagy örömmel és segítőkészen fogadta. Például a kiadók is: a Móra, a Vivandra, a Csimota és az Egmont...

És az is nagy öröm, hogy vannak aloldalak is, a navigáció menüpontból lehet eljutni rájuk,

Mesemustra, Simon Réka Zsuzsanna szerkesztésével, ahol kortárs írók, költők meséi, versei olvashatók, itt köszönöm szépen Máté Anginak, Kiss Ottónak, Lackfi Jánosnak és Nyulász Péternek, hogy már az indulásnál is jelen vannak.

Neveld(e) Harányi Anna szerkesztésében, hamarosan mindenféle nevelési szakkönyvekről osztjuk meg a tapasztalataink, véleményünket.

Kreatív Papsai Felföldi Judit koordinálja, megmutatjuk mit barkácsolunk a gyerekeinkkel, hátha más is ötletet tud meríteni belőle.

A blogokban természetesen örömmel látunk vendégírókat is, így aki kedvet érez, véleménye, mutatnivalója van ragadjon klaviatúrát, fényképezőgépet és írjon, ossza meg velünk, olvasóinkkal azokat.
A címünk:
konyvmutatvanyosok@gmail.com

És hogy honnan a név? Természetesen Darvasi László A könnymutatványosok legendájának könyvcíméből, amolyan Szabó Lőrinchez hasonló el-olvasással, s mert azért kicsit illik is ránk.

És végül, de nem utolsó sorban, hatalmas köszönöm illeti Cserháti Hajnit, aki kibírta a mindenféle ötletünket, és hihetetlen alázattal megalkotta a fejlécet. Mindeközben, higgyétek el, végtelen önuralomról téve tanúbizonyságot.

Mostantól tehát a tiétek!
De természetesen a saját blogok is mennek tovább átfedésekkel néha, de nekem például rengeteg a mondanivalóm, itt bizsereg az ujjamban a Coming soon, a kért könyveitek és még ezer más...

Fombelle: Vango

2011-05-01T22:45:00.007+02:00

Úgy tíz éves lehettem, amikor az orgonafán felkapaszkodva a szomszéd nyári konyháján sütkérezve volt szokásom olvasni. A kissé nosztalgikus összképet talán rontja, hogy csúzli volt a zsebemben, esetleg fakard, vagy íj meg nyíl (természetesen sk. fabrik) mellettem. Valójában a könyvek voltak az érdekesek:
A láthatatlan ember (Gárdonyi, H.G. Wells)
Sztrogof Minály (Jules Verne)
Sándor Mátyás (Jules Verne)
Némo kapitány (Jules Verne, Rejtelmes sziget)
Tulipán Fanfan (Benjamin Rochefort)
Old Shatterhand, Winnetou (Karl May)
Monte Christo grófja (Dumas)
D'Artagnan (Dumas, A három testőr, Tíz év múlva, Húsz év múlva)
Francia história (Merle)
Henri de Lagardere (Paul Féval, A púpos)

Természetesen kinyomoztam, mennyiben voltak valós személyek a szereplők, ami az internet előtti korban, egy poros kisvárosban igényelt némi elszántságot.
Szóval mióta tudok Vango létezéséről már a regény gondolatára is visszaröppenek a konyhateteji kiskamaszkoromba, amikor a napon szikrázó lapok fényében belebújtam a hősök bőrébe, egyszerre voltam a hős, és az értük remegő szívvel epedő hősnő, nem sokat törődve a történet fiktív jellegével.
Persze nem véletlenül soroltam fel a fenti hősöket, az ő nyomukban lépked ugyanis Vango, pontosabban Evangelisto Romano, az Ég és föld között című első kötetben, mert a másodikra várni kell még kicsit.
Az objektivitás pedig ugye a tíz évesek rajongásával kivitelezhetetlen, de azért igyekszem, a regényt is igyekeztem lassan, mértéktartóan, nem előre lapozva olvasni (naná, hogy nem bírtam megállni!), figyelni a tipográfiára, fordításra. Így is fájdalmasan rövid volt.
És az első kötetben nem igazán kapunk a fő kérdésekre választ: kicsoda Vango, kik voltak a szülei, hogyan kötődik Oroszországhoz? Ki ölte meg Jean apátot? Találkozik-e még Mademoisellel? Hogyan alakul a mellékszereplők sorsa? Beteljesedik-e Andrej és Émilie (Vakond) szerelme?
Mert azért az nem kérdés, hogy Vangoé és Ethelé az utolsó lap utolsó soraiban igen, hacsak Vango, akit a regény elején majdnem pappá szentelnek, ellen nem áll önmagának is.

"Negyven fehér ruhás férfi feküdt a kövezeten." El bír így kezdődni. A történet egyébként különböző időbeli és térbeli síkokon zajlik, sok a múltbeli visszatekintés, így a narratív koherencia érdekében szükség van az omnipotens narrátorra.
Fombelle már az Ágról szakadt Tóbiásban is megmutatta mesteri elbeszélőkészségét, fantáziáját, de míg ott egy tökéletesen fiktív világot teremtett, a valóság tényeiből, addig a Vangoban megfordítja ezt, a valóságos események köré épít fikciót, felhasználva nem csupán a romantikus hősöket, de az amerikai képregény és a korai (l. Iwanhoe) történelmi regények elemeit is.

A regény 1915-1935 között játszódik, a két világháború közötti időszakot mutatja be, Vango sorsa keresztezi valós történelmi személyekét, pl. Hugo Eckener, Sztálin és a lánya Szvetlana, Prokofjev. De létező volt természetesen a Graf Zeppelin, vagy a regényben szereplő magas rangú náci tisztek. De a szakács álruhában diszidáló német színész alakját is valós színészekéből gyúrhatta össze a szerző, hiszen a német Conrad Veidt vagy az osztrák Paul Henreid is 1935-ben emigráltak. (Mindketten játszottak a Casablancában, utóbbi Victor László szerepét.)

De ugyanígy létező személy Lady Drummond Hay is, aki valóban a Graf Zeppelin újságíró utasa volt.

A fiktív szereplők közül pedig bár Pacsovszky Zsolt nem magyarította (a karakterek szempontjából nincs is jelentősége) néhánynak beszélő neve van, például Boulard felügyelő, aki az anyjával él, és mindene az evés, a minőségi calvadosáról, és whiskyjéről híres Boulard família nevét kapta, a felügyelői Avignon és Esquirol, utóbbi katalánul mókust jelent.
Fombelle már a Tóbiásban is bebizonyította, hogy mestere a karakterteremtésnek, kevés szóval, cselekedetekből, beszédből képes tökéletesen felépíteni a mellékszereplők karakterét is.

Ahogy persze Vangoét is, a titokzatosét, aki sok nyelven beszél hibátlanul, úgy mászik a falakon, hogy a pókok is megirigyelnék. A regény ugyanis azzal kezdődik, (ez már említettem) hogy a pappá szentelése napján a Notre Dame előtt megpróbálják megölni, mire ő felmászik a harangtoronyba, ahol a kissé félkegyelmű harangozó épp találkára készül. (sic!) Mivel az üldözői oroszok, s maga Sztálin ad utasítást a történet szerint Vango likvidálására, akit a nevelőnője nevel szülei halála után rejtegetve mindenki elől, a vezetékneve pedig Romano, azonnal felmerül a lehetséges egyezés a Romanov család köré szőtt legendákkal, és éppenséggel akad is találat, na nem Alekszej Romanovval, hanem Nyikolaj Mihajlovics Romanov orosz nagyherceg életrajzi adataival. Aki 1910 környékén beleszeretett Nelli Barjatinszkaja hercegnőbe.
Viszont a második kötetből egyértelműen ki fog derülni, hogy ez téves nyom, így inkább érdemes eljátszogatni az Evangelisto Romano névvel, hiszen a Vango eszerint csak becenév. És persze az sem lehetetlen, hogy álnév, hiszen a szülei halála után Mademoiselle mindent megtett, hogy megvédje a fiút.
Szóval fogtam magam, s megérdeklődtem, hogy van-e valami különleges jelentése a nevének Szicíliában, s a Lipari-szigetek környékén.

"A romano, mint olasz szó magyarul annyit jelent, hogy római. Állhat főnévként és melléknévként. Romano - római - lehet római kori, vagy Rómában élő, de utalhatnak vele a Vatikánra is. Nincs több jelentése az olaszban, de ugyanígy a szicíliai dialektus(ok)ban sincs. Hímnemben romano, nőnemben romana, de többesszámban hn romani, nn romane, ha írva látod. (Latinul, romanus főnév és melléknév hn-ben)"

Az evangelisto pedig elég egyértelműen az evangélista főnévre mutat, római evangélista eszerint, aki nem más, mint Márk, de attól tartok ennek nincs sok köze a Vango-rejtély megfejtéséhez, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy Vango 10 éves korában elmegy a templomba (monostor), többször is szerzetesként él, és papi elhivatottságot érez, rendelkezik a nyelveken beszélés adományával, és a madarak (fecske) barátja, akik különleges ragaszkodást éreznek iránta.
Vango azzal, hogy kilép a szigetéről, és az elszigeteltségéből nem csupán a felnőtté válás útjára lép, de misztikus, arctalan figurájává, legendájává válik korának. Olyan hőssé, mint a bevezetőben említett alakok. Az olvasó pedig körmöt rágva, szívdobogva aggódik a sorsáért.

A mű eközben bővelkedik a krimi elemeiben, mesterien vegyítve a romantikus kalandregények miliőjével. Ethel figurája, az angol (skót) nemesi családok titokzatos, lázadó alakja, egyszerre érzékeny kislány, szelíd szerelmes, és "wamp", aki férfiakat bolondít magába, csavar céljai érdekében az ujja köré, hagy összetört szíveket a bálok, és estélyek táncparkettjén maga után, hogy aztán odaadóan ápolja szerelmét, s ne merje kimondani a szeretlek szót.
Nem beszélve arról, hogy a regény tipográfiája is a díszlet és miliőteremtés eszköze, a Graf Zeppelin rajza és a kronológiát feltüntető oldal pontosan olyan, mintha egy Verne-regényt lapoznánk.

Ami pedig a legmeglepőbb a történetben, hogy a krimi elemeit egyszerre szolgáltatja a történelmi valóság, Hitler és a nácizmus előretörése, az (angol) arisztokrácia diszkrét sznobizmusa, és a titkosszolgálatok professzionalizálódásának esetlen átmeneti időszaka. Az egyik oldalon már ott a Gestapó, míg a másikon a 19. században ragadt francia rendőrségi módszerek. Persze nem kevésbé félelmetes az sem.
Ezt, és az idősíkok és helyszínek váltakozása, a folyamatos elhallgatások teremtette feszültséget Fombelle mesterien oldja fel a jókor alkalmazott helyzet-, és jellemkomikummal.
A mű annyira kompakt, hogy hosszan lehetne folytatni, zárásként még mindenképpen felhívnám a figyelmet arra, ahogy a vidéki miliőt (pl. Everland Manor), a szigetek mikrovilágát megteremti és szembeállítja a nagyvárosok kapitalista urbanizációjával, anélkül, hogy értékítéletet mondana bármelyikről.
És arra a tényre, hogy a bejegyzés elején említett regényhősök mindegyike, de különösen Edmond Dantés egy kis halászfaluból indul, ugyanúgy három gazemberrel kell leszámolnia, miközben ő is elkerülhetetlenül belebonyolódik a hatalmasok, a világ sorsát irányítók játszmáiba.
Eközben a Vango ízig-vérig modern történet is, fegyverkereskedőkkel, bandaháborúval.

Mindezek mögött azonban ugyanaz a képlet, mint az Ágról szakadt Tóbiásnál: hatalom és elnyomás áll szemben a szabadsággal, és alapvető morális kérdések húzódnak meg a történet hátterében. Fombellenek sikerült teljesíteni a célkitűzését, maradandó művet alkotni, amely újabb mítoszt tesz hozzá Európa (irodalom)történetéhez.

Bele lehet olvasni magyarul, franciául.

Köszönjük a Móra Kiadónak a kötetet.
Kiadó: MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ ZRT
346 p.
ISBN: 9789631189278
Fordító: PACSKOVSZKY ZSOLT

Silvana de Mari: Tünde-tetralógia

2011-04-27T22:11:00.003+02:00

Még úgy 10-15 könyvvel ezelőtt olvastam a Csodaceruzában Gombos Péter ajánlóját Az utolsó tündéről, és a 3 kötetes folytatásáról Az utolsó orkról, ami amúgy önmagában is megáll a lábán, pontosabban a gerincén, borítóján.
Érthetően roppant mód megörültem, mikor mind a négy kötet ott sorakozott a könyvtár polcán, s nagy lelkesedéssel láttam olvasásnak, de őszintén szólva a tizedik oldaltól becsületből rágtam magam tovább a betűhalmokon, majd feladtam, s hátralapoztam.
Szerencsére kiderült, hogy a sárkány ezúttal megmenti, ha a királylányt, (mert az nincs) nem is, de a regényt biztosan.

Mit mondjak, öregszem, s kopik a fantáziám és a humorom, vagy az igényességem ér lassan az égig, vagy ki tudja sznob lettem, de az első 50-100 oldalon sok minden érdekeset nem találtam. Bár lehet, hogy csak túl sok fantasyt olvastam. Valahogy inkább szánalmas volt a kis tünde vergődése a felsőbbrendűségével, úgy hogy nem beszéli rendesen a megmentőinek a nyelvét, s nem is érti, miközben a gondolatain keresztül, (amit tünde nyelven gondol) értesülünk az eseményekről, mintegy visszaemlékezésként. Alaposan meg van ez csavarva, de a lényegen nem változtat, igen, az indiánokhoz hasonlóan az utolsó tünde rezervátum is oda, mocskos, gonosz emberek, két önzetlen lélek, megmentik, városka, rasszizmus, akasztás, menekülés, jóslat... hipp hipp hurrá...
Ja igen, természetesen találkoznak az utolsó sárkánnyal... na kérem innentől éri meg a könyv. (Szóval úgy járok vele, mint amikor A kőszívű ember fiainak az olvasására kellett rábírnom a hetedikeseket. Elmeséltem az első cirka száz oldalt, és a lelkükre kötöttem, hogy a farkaskalandtól kezdjék. Mielőtt valaki kövezne, mutasson legyen szíves olyan hetedikest, aki élvezi, és nem adja fel az olvasást elvérezve Jókai első száz oldalán. Na ugye!)
Innentől kezdve tényleg zseniális a könyv, pörög, ott a Gombos Péter által magasztalt humor, fokozás, minden. Érdekes egyébként, hogy a tünde gyerek onnantól lesz okos, hogy belép a sárkány által őrzött könyvtárba, kvázi ahogy megtanul olvasni, úgy nyílik ki előtte a világ, ez szép párhuzama a sárkánynak és a repülésnek, de nem lövöm le a poént.
Időnként gurultam a nevetéstől. És a szerző aztán tudta még fokozni.
Az utolsó ork sztorija szépen halad a fantasyk és kalandregényektől megszokott úton, semmi extra, semmi meglepetés. Megismerjük Rankstil kapitány történetét, kitaláljuk a családi titkokat jó előre, és igen, elég határozottan emlékeztet a Gyűrűk urára. Rankstil példának okáért egyértelműen Aragorn "rokona", és a 2. (tertalógia szinten 3.) kötetben az utolsó tünde visszatérése, családi élete és halála is beleillik a képletbe.
Miben ad mégis többet, mást? A narráció több nézőpontból láttatja az eseményeket, megmutatkozik a különböző fajok (sárkány, tünde, ork, ember, főnix) egyazon történéshez való más-más hozzáállása.
Kihasználja a helyzet és jellemkomikumot, és ami nekem leginkább tetszett, és amitől a könyv igazán különleges, hogy moralizál. Meg meri csinálni. És nem válik lapossá tőle, nem lesz didaktikus vagy patetikus, még csak nevetséges sem.
A szövegszinten ügyesen beleszőtt gondolatok, nem lógnak ki a szövegből, hitelesen hangzanak a szereplőktől, és mégis képesek merészen feszegetni a máskor átgondolni sem mert dolgokat az átlag és az elit (politikai, hatalmi) viszonyáról, a rasszizmusról, az elmagányosodott emberről, a tömegeffektusról, és egyáltalán a idegentől való félelemről.
A tetralógia másik kiemelkedő vonása a karakterteremtés, és karakterábrázolás. Minden szereplője mögött ott van egy-egy külön megíratlan(?) regény, ami hitelessé, árnyalttá teszi, megmutatja mindegyikük jó és rossz oldalát is, bebizonyítja, hogy senki sem ilyen, vagy olyan.
És ez tetszik nagyon nekem, ez a mindent láttató, mindent megengedő, de a jó és rossz közé mégis sziklaszilárd határt húzó ábrázolásmód.
Ott a helye minden szemben, hogy aztán fejben hurcolhassuk tovább, s eszünkbe jusson úton-útfélen.
Csak az az első száz oldal...

IBBY 2010.

2011-04-16T10:02:00.002+02:00

Tegnap kiosztották az IBBY 2010. díjait.

Úgyhogy itt is sok szeretettel gratulálok Máté Anginak az Év Gyerekkönyve 2010. Díjhoz!
ITT olvashattatok a könyvről.

"Szeptemberi könyvajánlómban arról a könyvújdonságról írok fogok írni, ami remélhetőleg hamarosan klasszicizálódik, ha nem tette máris, ami megszólítja az óvodás korosztályt, az iskolást és a felnőtteket egyaránt.

Olyan mesekönyv, csodakönyv ez, amely ötvözni képes a népmesék világát, szófordulatait, a Lázár Ervin-i szóteremtő alkotóerővel; a lírát, a gazdag hangulatfestő szavak ötletes alkalmazásával.

A fogékony lélek már a könyvet látva elvarázsolódik, majd belelapozva, forgatva, azt kinyitva rabul ejti a történetek szépsége, egyszerű nemessége."

Hát kérem, minden kívánságom bár így teljesülne. :)

És Szalma Editnek a Trapp illusztrációjáért járó díjhoz. :)
ITT, ITT és ITT volt szó a könyveiről.

Elekes Dóra és Greskovits Endre
Rudyard Kipling: Hogyvolt-mesék című könyvének fordításáért kapott elismerést.

A életműdíjat Békés Pál kapta, posztumusz.
Az Év Gyermekkönyve 2010. díjban részesül Csodaceruza folyóirat ismeretterjesztő tevékenységéért.

Gratulálunk!

A laudációkat és további adatokat megtaláljátok:

a Papiruszportálon, vagy a prae.hu-n.

Könyvfesztivál 2011.

2011-04-13T17:39:00.004+02:00

A teljesség tökéletes igénye nélkül, a legnagyobb szubjektivitással, és szeretettel ajánlom figyelmetekbe a könyvfesztiválra megjelent könyvekből az általam nagyon vártakat.

Először is a Könyvfesztivál honlapja.
Másodszor is a bookline oldala, ahol lehet előre nézelődni.

Móra Kiadó ajánlatai:

Kiss Ottó két új lapozója Állatos album és Barni világot lát címmel Takács Mari illusztrációival jelenik meg. Ezek amolyan „előlegek” az ősszel megjelenő nagyobb kötet elé. :D

A Könyvfesztiválra jelenik meg Móra Ferenc két könyve is: a Zengő ABC lapozón, új rajzokkal, Pásztohy Panka illusztrációival érkezik, A didergő király pedig Kass János felújított rajzaival.

Megjelent egy két nyelvű „vakond különlegesség”. A VAKOND és az évszakok / LITTLE MOLE'S ADVENTURES from Spring to Winter. A korábban négy lapozón megjelent történetek egy kötetben szerepelnek, és az oldalpárok egyikén Varró Dániel fordításában magyarul, a másikon Mike és Theresa Baugh fordításában angolul olvashatók a versikék.

A Pöttyös sorozatban lát napvilágot Éléanore Cannone: Családcsere című, fergeteges humorral megírt regénye. Hortensia teljesen különbözik hóbortos, mozirajongó szüleitől, feltaláló nagybátyjától és háborúsdit játszó nagyapjától. Úgy érzi, bolondok házában él. Martinnek családjában minden nap kiszámíthatóan unalmasan telik, tökéletesen tiszta házban élnek, ahol a vacsora 33 percig tart. A nagyon rendes és a bolond család is agyára megy a gyerekeknek. Egyszerre pattan ki fejükből a mentő ötlet: egy hétre családot cserélnek!

Nógrádi Gábor :Gyerünk haza! Menekülés Magyarországon át című regényében két angliai testvérpár magyarországi vakációjának kalandos történetét meséli el.

Még mindig Móra, amit ha törik, ha szakad, de én mindenáron beszerzek: Timothée de Fombelle: Vango.

A fordító az a Pacsovszky Zsolt, aki Fombelle előző regényének az Ágról szakadt Tóbiásnak a fordításáért megkapta a 2008. Év Gyerekkönyve fordítói díját, hogy mennyire méltán, azt szavatolom.

És Vangonak van saját magyar oldala tadám!... ahova nem más írt jó kritikát, mint Pompor Zoltán.

Szóval ez nekem bőven elég is lenne, hogy mindenképpen el akarjam olvasni, de a honlapon fent van az első két fejezet is...

Elsőre azt hiszem megint egy olyan művel állunk szemben, ami az összes létező mítoszt vegyíti, a pókembertől, a láthatatlan emberen át a világkalandorokéig. Szóval, remélem nem csalódom, de feltétlen beszámolok.

Aztán itt van végre valahára Helka. Nyulász Péter megírta, Bohony Beatrix illusztrálta, a Betűtészta meg kiadta.

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok!

Vajon Kamor a Bakony varázslója tényleg felér Merlin szakálláig, vagy tovább?

Ha eddig nem, hát ezután sem nézek már utána a legendának, előbb elolvasom a könyvet. És ti?

Gordan, Kajsa - Güettler, Mia Maria:
Kifli kutyaoviba megy

Ez a könyv azért érdekes számomra, mert svéd gyerekkönyv, magyarul. Larsson Marika fordította, akit ti is ismerhettek INNEN.

Van néhány tőle kapott, s általa ajánlott könyv a polcunkon, amiket nagyon szeretünk, így biztos vagyok benne, ez a könyv is nagyszerű. Kiadó: Manó Könyvek.

És van itt még két kötet, az egyikre a Móránál találtam rá, ez itt az ajánlószöveg:

Unika

"Az Élet Lángja különleges fantasy. Izgalmas, mint egy vérfagyasztó krimi, és lenyűgözően látványos, mint egy 3D-s mozifilm. Titkokkal teli krónika szerelemről, barátságról, hatalomvágyról és az eszmék iránti hűségről.

Három tizenöt éves fiatal életét egy csapásra felforgatja néhány rejtélyes és aggasztó eset. Kérdéseikre egy kivételes professzor ad választ, aki ráébreszti őket a hihetetlen igazságra: egyikük angyal, noha nem tud róla. Sőt, azt sem sejti, hogy a szívében őrzi az Élet Lángját, az univerzum irányításáért felelős, két Alapvető Létező egyikét. Vajon ki az angyal a három fiatal közül? Mi a története? Miért viseli a Lángot a szívében? És mi lesz a sorsa?"

Szeretem a krimit, és a fantasyt is. (hiába, senki sem tökéletes :D) Szóval kíváncsi vagyok erre is. Hamarosan indul a könyv honlapja: www.unika-mora.hu

Azt előre megmondom mi a könyv baja, ami a Vangoé is. Sorozat. Szóval a fene egye meg várakozhatunk majd mindig a következőre!

Az Animus pedig kiadta Christine Nöstlinger Szép kis család című művét. El is határoztam, hogy elmegyek a könyvtárba s elolvasom eredetiben.

Mindenkinek jó szórakozást, nézelődést, szerencsés könyvválasztást, és jó olvasást kívánok!

Költészet Napja

2011-04-11T19:48:00.003+02:00

Gondolkodtam mivel készüljek mára. Az ez és azon túl inkább szólok gyorsan, hogy holnap különleges kedd lesz a Móránál a Könyvfesztivál újdonságait 50% kedvezménnyel adják!

S ha már költészet napja, nézzétek meg ezt a két blogot:

Akad erre egy ígéretes tehetség, meglátjuk mivé nő, de mindenesetre érdemes odafigyelni rá egy pöttyenetet. :D

Nemes Orsi:
(A vers a szerző engedélyével került másodközlésre. Köszönöm.)

Hajcihő

Méghogy hajam csupa kóc?
Tükörképem egy bohóc?
Szénaboglya a fejem?
Nekem ez a védjegyem.

Nem kell sampon, nem kell krém,
Vidd innen a hajkefém.
Hogyha borzas üstököm,
Jobban ízlik früstököm.

A másik blog pediglen a Költögető. Költenek ott mindent, főképp persze verset, nevetést, sírást, de nevelnek költőpalántákat is, esetenként fájdítanak bordát és szívet. Nagyon szeretem olvasgatni.

Népmese - mesekönyvsoroló

2011-04-07T10:00:00.000+02:00

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. A mondás is így tartja, és szószaporítás helyett következzenek azok a mesekönyvek, gyűjtemények, amelyekből nyugodtan olvashatunk a gyerekeinknek estére népmesét.

A Móra Kiadó kötete az alapmű, mind a mesék megbízhatósága, mind pedig a sorrend miatt. Az Icinke-picinke a Cini-cini muzsika meseantológia párja, a meséket életkor szerinti bontásban rakja sorba. Vannak benne rövidített mesék, a rövidítés azonban e kötet esetében nem szerkesztői húzás, hanem a mese egy létező rövidebb változatának a kötetbe válogatását jelenti.

Első lépésként, a népmesék világába való bevezetésnek tökéletes. Én magam is ebből olvasok esténként.

Aki nem szeretne látatlanba próbálkozni, annak pedig ajánlom a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) vonatkozó oldalát. Itt ugyan Reich Károly rajzai nélkül, de elérhetők a mesék. >>>

Számtalan kiadásban, cím alatt futnak Benedek Elek meséi, kiadót érdemes figyelni. Lehet, hogy kultursznobizmus részemről, de ebben az esetben a Móra Kiadóban bízom. Mivel a mi könyvespolcunkon csak szó szerint rongyos Benedek Elek kötetek találhatók, így a képen látható A vitéz szabólegénybe ruháztunk be. Aki a „lányosabb" variációt kedveli, annak figyelmébe ajánlom A világszép nádszálkisasszonyt K. Lukáts Kató rajzaival.

A Móra klasszikus könyvei mellett szóba jöhet még a General Press Kiadó, ők is megbízhatóan igényes kiadványokkal szolgálnak. Vagy megint csak ajánlom a MEK vonatkozó oldalait >>>

Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjét remélem, szintén nem kell bemutatni senkinek. Itt is érdemes a Mórát, vagy a szintén megbízható Osiris kiadót keresni.

A MEK-en itt érhető el >>>

A cikk foilytatása...

Tavasz Ojnival - francia gyerekkönyvek

2011-04-03T20:05:00.003+02:00

Gondolkodtam melyik könyvvel folytassam, dehát tavasz van, meg az illusztrátor vonalat van kedvem folytatni, és különben is itt az ideje megmutatni a kedvenc tavaszos könyvemet.
Meg aztán itt az ideje bemutatni Ojnit annak, aki nem ismeri. Francia könyveket illusztrál, nem is akárhogy! Nagyon szeretem a színeit, figuráit, ötleteit. Egyébként a munkái egy része (sajnos nem a könyvek) elérhetők a Meskán.
Ennyi reklám után jöjjön a lényeg.
Ojni blogján is sok részletet találtok az Ünnep van! (2009-es) című könyvből, de IDE kattintva bele is lehet lapozni.
A könyvhöz fordítás is van, csak éppen kiadó nincs, amit borzasztóan sajnálok, mert igazi tavaszváró lapozó, egyszerű, kedves ki történettel.
Történt ugyanis, hogy a kis szilvafa nem ébredt fel időben téli álmából, s bizony a madaraknak kellett segítségére sietniük, hogy méltóképpen várhassa a tavaszt. Nagyon szerettem magyarítani, (s még tudnám is csiszolni) különösen, hogy mindegyik madár hangjára más, és megfelelő hangfestő szót kellett találni. Mert ugye a szarka cserreg...
És hát a képek! A színei, Hajni színeibe nem lehet nem beleszeretni. Élénkek, vidámak, és mégsem rikítóak vagy harsányak.
A madarak megoldották a problémát a bölcs bagoly segítségével (ja igen, azt is szerettem, hogy madársztereotípiákkal dolgoztak, a bagoly bölcs stb.)

"Ma reggel minden fa korán ébredt a kertben.

Egyikük az ágait rendezi, virágait tárogatja,

míg másikuk törékeny szirmait simogatja."

"A madarak is káprázatos koncertre készülődnek.

Mindegyik igyekszik, hogy az ő hangja csengjen a legszebben, legtisztábban,

hogy az ő énekétől váljék tökéletessé a nap."

A másik könyv, amit szintén Hajni illusztrált A La musique des quatre saisons (2010), amihez CD is tartozik természetesen Vivaldi Négy évszakával. A könyv egy évszakorgia. Először is a zene, aztán az évszak leírása után mellette egy-egy odaillő Monet festmény.

Ha a festményoldalt kihajtjuk, mert kihajtható!, akkor pedig három oldalnyi gyönyörű Ojni kép. Itt a tavaszt láthatjátok, a kiadó http://www.ruedesenfants.fr/ oldaláról hoztam. A következő oldalpárokon pedig rövid leírás az évszakra jellemző időjárásról, a növényekről, állatokról és az ünnepekről.

Nem sok, nem bonyolult, az egész 3-4 éves gyerekek kezébe való, akik már nem tépik a könyvet, de még nincs szükségük tudományos magyarázatokra, absztrakciókra. Csak egyértelmű, hiteles útmutatókra, hangulatában akarják, tudják megfogni az évszakokat. Ez a könyv ugyanis csodálatosan alkalmas arra, hogy a hangulatot fogja meg, adja át audio és vizuális eszközökkel. Hajni képei pedig böngészőként is megállják a helyüket, minden kinyitáskor lehet valami újdonságot találni a tablóin.

Szeretjük!

És, ha már madarak, meg tavasz, mivel ezt a blogomat többen olvassátok, kreatívak is vannak köztetek, közzétennék egy felhívást: http://ludvignicolette.blogspot.com/p/mesek-es-madarak.html

Csatlakozzatok! Én Hajni egyik madarát próbálom majd valamilyen technikával fölédesgetni a mesetarisznyára. És ti?

Miértek és hogyanok? A népmeséről.

2011-03-31T19:54:00.003+02:00

A Boldizsár Ildikóval és Zalka Csengével készített interjú során a kortárs gyerekirodalmi alkotások mellé itt az ideje összegyűjteni a klasszikus népmesés köteteket. Ezáltal felvetődik néhány alapvető kérdés is, a népmesék és műmesék kapcsolatáról, a gyerekek viszonyáról ezekhez. A beérkezett kérdések alapján járom körül a mesekönyvajánlók előtt a témát. A kérdésekre adott válaszaim a népmesék szempontjából értendők!

- Mi a népmesék és műmesék közötti különbség, melyik mikor(tól) javasolt és miért?

- A legegyszerűbb válasz: a műmese írója ismert, a népmeséé pedig ismeretlen, illetve az utóbbi évszázadok során szájhagyomány útján ránk maradt alkotás. A népmesét sokféleképpen lehet definiálni, és rengeteg oldalról megközelíteni, Boldizsár Ildikóhoz visszacsatolva egyfajta kollektív, kikristályosodott tudást közvetít, szimbólumrendszere megkönnyíti az életben s önmagunkban való eligazodást. A különböző meseműfajok különböző népek, idők, korszakok termékei, mégis közös jellemzőjük a szilárd szerkezet, nyelvi ritmus, költői megkomponáltság. A népmese az élőbeszéd művészete. (Erre még visszatérek.)

A kérdés második felénél egyrészt szeretnék visszautalni az esti mesékről szóló írásomra>>>, másrészről pedig nem a mű- és a népmese egymáshoz való viszonyában húznék határt, hanem a különböző műfajok tekintetében. Népmese esetén 3-4 éves korban az állatmesékkel, formulamesékkel (legismertebb formája a csalimese) érdemes kezdeni, 5 éves kor körül kerülhet sor a tündérmesékre, és a többi mesefajtára.

(...)

- Itt adódik a kérdés: mikortól meséljünk a gyermeknek és mit? Mivel kezdjük a legkisebbeknél (1 éves kor körül)? Mit olvassunk másfél-két és fél éveseknek? Mit olvassunk óvodásoknak?

- Először mindig a fejből mesével érdemes kezdeni, a gyerek napját leírni egyszerű szavakkal, már egy-két hónapos kortól, aztán jöhetnek a lapozók, textilkönyvek, képről mesélés, versikék. Egy, másfél éves korban lehet kezdeni próbálkozni a képeskönyvvel, beszélgetni a képekről, szavakat, kifejezéseket tanulni. Ehhez nagyon jó tippeket kaphatunk a Könyveskuckós lányoktól >>>, utána jöhetnek a képes mesekönyvek, ezekről pedig én írok sok ismertetőt a blogomon >>>. Fokozatosan lehet bevezetni a népmeséket, ahogy már írtam fentebb. Mivel a népmese élő műfaj, érdemes megtanulni egy-egy mesét, ami nekünk tetszik, és azt fejből mesélni a gyereknek, hiszen ezzel tanítjuk, a saját világnézetünkből is átadunk egy darabot, és az a jó, ha nem szó szerint mondjuk fel a mesét neki.

- Miért szeretné a gyermek minden nap ugyanazt a mesét? Mit tudhatunk meg a gyermekről a kedvenc meséjéből?

- Biztonságot ad neki. Az ismertség örömével tölti el, a tudás, emlékezés első lépései ezek. Birtokba veszi, megtanulja a mesét sokszori hallásra. Belakja. A szereplők az ismerősei lesznek. A későbbiekben pedig emellé társulhat, hogy olyan élethelyzetet, problémát tárgyal a mese, ami őt valamiért foglalkoztatja. De vigyázzunk, a mese tartalmából, felszíni értelmezéséből nem szabad következtetéseket levonni, az a szakember dolga. Inkább kérdezzünk vissza melyik a kedvenc része, mi a legérdekesebb a mesében, ki a kedvenc szereplője, mit csinálna másképp, és meséltessük el vele a mesét. Figyeljünk arra mit változtat meg benne, mit emel ki, mit hagy teljesen el. Ezek árulkodó motívumok, de a következtetéseinket, feltételezéseinket inkább csak a párunkkal beszéljük meg.

A többi kérdés és választ ITT.

Nagyító alatt - Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő

2011-03-27T11:27:00.000+02:00

A gyermekeink testi egészsége mellett nagyon fontos a szellemi, lelki is. Az utóbbi kialakításának nélkülözhetetlen feltétele a jó könyv. Ahogy nem tömjük naponta csokoládéval, édességgel és fagylalttal a gyereket, legalább ilyen gondosan és változatosan kell megválogatni a szellemi táplálékát is.
Kevés olyan szülő van, aki ne hallott volna Bartos Erikáról és az Anna, Peti és Gergő sorozatról.

Megkockáztatom, a megítélése pont úgy megosztja az embereket, mint a csokoládé. Azt mindenesetre biztosan kijelenthető, hogy a gyerekek szeretik, de vizsgáljuk meg objektíven a dolgot.
Először is a kötetek vastagok, átlagosan 13 történettel, ehhez képest korrekt az ára. Képeskönyv, azaz nagy, színes képek, kevés szöveg, vagyis a legkisebb 1-3 éves korosztályt célozza meg. A kötetcímek Irány az óvoda!, Irány az iskola!, Kistestvér érkezik stb.
A látszólag tematizált kötetek nem igazolják az olvasói elvárásokat az iskolás könyvben összesen egy, azaz egy darab történet szól az iskoláról. A Kistestvér érkezikben valamivel jobb az arány, két történet szól a 13-ból a testvér születésével kapcsolatos dolgokról. Ez csak rendezés kérdése lenne, rengeteg történet van a 11 kötetben például Gergőről, amikor még kisbaba.
Folytatás...
A családinet.hu oldalon megjelent cikk. Légszíves ott kommenteljetek. Köszönöm.

Sorsolás, meg a technika ördöge :P

2011-03-27T11:06:00.003+02:00

át kérem a technika összes ördöge hozzánk költözött. A mobil nem tudta levideózni csak darabokban, a minőséget meg hagyjuk, a rendes kamerában lemerült az aku, végzetesen úgy tűnik. :( Úgyhogy fotóztam végül. De csak ma, mert a gyerekek a kezdeti próbálkozásokat úgy megunták... Ímhol az eredmény. Mivel kisZsé is mindenáron húzni akart, így két nyertes lett, de gondolom a várakozásért cserébe senki sem bánja. :D

Kéretik írni az nretzse@gmail.com-ra a nyerteseknek.

Gratulálok!

Legközelebb húsvétkor és KÖNYVért játszhattok, jó?

Japán

2011-03-24T13:53:00.000+01:00

Írtam már a Dömdödömről. Nem ragoznám sokat a dolgot. Kata kitalálta, mi csatlakoztunk.

Itt a linkje: http://www.konyvetjapanba.blogspot.com/

Amire szükségünk van: támogatók
- könyvvel, postaköltséggel
- egy illusztrátor plakátot és logót csinálni
- a kezdeményezés terjesztése

Az egyik gyűjtőpont a MAGYIK. Az elérhetőségem ott vagy az info@magyik.net címen. Tudjátok.
KÖSZÖNJÜK!

És add tovább!

Liza és Micsoda JP Arrou-Vignod és Olivier Tallec

2011-03-20T06:00:00.013+01:00

Ha már rajongásokról posztoltam, következzen a következő nagy szerelmünk. Gondolom nem okoz túl nagy meglepetést senkinek. :D

Először is az adatok. A Gallimard-Jeunessse Kiadó adja ki a sorozatot 2006 áprilisától. Magyarul pedig a Vivandra adja ki, Hotya Hajni fordítja. (erre még visszatérek), Olivier Tallec illusztrálja.
Ha jól számoltam eddig 15 kötet jelent meg. Magyarul négy. Számtalan nyelvre lefordították, például németre (Rita und Dingsda), angolra (Rita & Whatsit), japánra (Rita to Nantoka)

A sztori, Liza 5 éves, születésnapjára rengeteg ajándékot kap. Nem egy egyszerű eset, mert ahelyett, hogy örülne, csak duzzog. Végül az egyik doboz megmozdul, s a kötet végére kiderül, hogy valaki a legjobb ajándékot találta ki, egy igazi kutyát kap ajándékba, akit elnevez Micsodának, a kutyáról ekkor kiderül, hogy tud beszélni, és hogy méltó párja Lizának, már ami a rosszalkodást, szemtelenséget és manapság divatosan hiperaktivitásnak nevezett elevenséget illeti.
A szöveg zseniális, rövid, velős, nagyon humoros, szeretem felolvasni, mert élő, eljátszható, hozza a karaktert egyből.

Számomra Goscinny-Sempé A kis Nicolas című halhatatlan, szintén francia, történeteit idézi. Azt gondolom ugyanazt a csipkelődő, ironikus, néha gonoszdi humort találta meg az Arrou-Vignod és Tallec szerzőpárosa is. De ugyanez a franciás, nyelvi humor jellemzi a szintén örök Aszterix és Obelix sorozatot is. (Minő véletlen, azt is Goscinny jegyzi.)
Az illusztráció pedig egyenesen zseniális.
Ha valahogy le kellene írnom (vigyázat erős szubjektivitás esete forog fönn!), akkor valahova az újságkarikatúra + gyerekrajz-imitáció és a képregény kategóriák közé tenném. Különleges a minimálgrafika alkalmazása, ami mellé egyetlen színt használ állandóan Liza ruhájának a pirosát. Kötetenként beön még egy-egy szín, de soha nem több. (Nézzétek meg a legfelső képet, esetleg Tallec honlapját, vagy a másik posztjaimat.)

A szereplők: Liza, az eredetiben Rita (ezt különben nem értem miért kellett megváltoztatni), mint mondtam tipikus 5 éves. Duzzog, kissé elkényeztetett, nagyszájú, szemtelen, akarnok. Amolyan kis mini diktátor. Őszintén szereti Micsodát, és hol anyukaként, hol nővérként, hol pedig húgként viselkedik vele. Van önálló élete és barátai, ez derül ki Az iskolában című részből.
A szülei említésszinten megjelennek a történetekben, meg is szólalnak néha, például A kutyaól című sztoriban (magyarul még nem elérhető), ahol egyrészt az anyuka ajándékozza a kutyaházat, másrészt ő a tévét, apa pedig a biliárdot kéri számon a barátokon.
Micsoda: csodakutya, tud beszélni, szemtelen, bosszantó, időnként nagyképű, és visszaél Liza szeretetével, és néha kifejezetten terrorizálja. Persze vannak kifejezetten kutyás tulajdonságai, de nem az a legjellemzőbb.
Kettejükre inkább a testvéri viszony jellemző legtöbbször.

A történetek. Teljesen hétköznapiak. Mi történik karácsonykor, mi történik szülinapi ünnepségen, vasárnap, az uszodában, a strandon, piknikezni mennek, látogatóba, Párizsba. A finom humorú történetek mögött persze mindig akad tanulság is, de soha nem didaktikus.
A mi kedvencünk A kutyaól című rész. Röviden Micsoda kap saját házat, ahová fél lakást Liza segítségével kirámolva beköltözik, este pofátlanul elküldi a játszani akaró Lizát, mire az leüvölti a fejét (a fiam itt mindig visít: anya nézd Liza sárkány, Liza sárkány! - tényleg hasonlít kicsit az ásító sárkányra a Pompomból :D ) majd elhessegeti a jóéjtpuszihoz igyekvő anyáskodó Lizát is. Persze, mikor jött az éjszaka, mind a ketten remegve indulnak a másikhoz, s minden jó, ha a vége jó. Vagyis nem kell legénykedni, a sötétben minden tehén fekete.

Végezetül a magyar fordításról. Szerintem Hotya Hajni nagyon jó munkát végzett. Mivel megküzdöttem magam is A kutyaól fordításával, tudom, hogy nem is olyan könnyű megtalálni azokat a kifejezéseket, amik egyszerre adják vissza a szövegbeli nyelvi játékokat, magyarul is megteremtik azt, és a gyerekkel kacsintanak össze, nem pedig a feje felett.
Például:
"Még az orrod hegyét se dugd ki, különben kutyabajod lesz!"
"Liza és társai piramist formáznak. Mindjárt világcsúcsot döntenek, amikor hirtelen... valaki őket dönti fel! Tanító néni! Romokban heverünk!"(Az iskolában)

Egyéb linkek, érdekességek :

Olivier Tallec oldala. :D
Képnézegetés ITT.
Francia blog ITT.

És aki eddig eljutott, annak itt a JUTALOM!

Érdekesség: 2010-ben egy japán stúdió 25 részes (5-5 perces) tévés epizódokat készített a sorozatból.
Ha nem működik a videó erre kattintsatok: http://player.youku.com/player.php/sid/XMjM1NDk5Njk2/v.swf

http://www.rita-machin.jp Ezen a linken tudjátok megnézni mely részek vannak készen. :)

Nyilasi Judit: Wan-Wan és a kacagóvirágok

2011-03-18T09:43:00.003+01:00

Aki régebb óta olvas, az tudja, hogy Agócs Írisz rajongók vagyunk, mármint én meg a gyerekek. Pedig most nem (csak) jót fogok írni. A dolog úgy áll, hogy mikor először megláttam Nyilasi Judit könyvének borítóját igencsak elcsodálkoztam, hogy lehet ilyen ronda, vicsorgó sárkányt gyerekkönyv borítóra tenni?
Megmagyarázom, tudjátok vannak azok a trükkös érzékcsalódáson alapuló rajzok, amik állítólag szemtornásztatásra is jók. Na így jártam a borítóval a monitoron keresztül, az üveg, a három színes virág középen, a közelebb lévő szárny és a zöld fej, ami elbújik az "és" kötőszó mögé szép szimmetrikus háromszöget adott ki, és én bizony elnéztem a közepét vicsorgó sárkányarcnak. Mikor kézbe vettem a könyvet (sokkal később, mert nem fűlt a fogam hozzá) láttam azonnal, hogy egy rendes egyfejűről van szó, aki minden csak épp nem ijesztő, de mégis azt gondolom, hogy a kép nem igazán szerencsés, és még szerencsétlenebb választás volt címlapra tenni. Na mindegy.

Itt egy rendes kép Wan-Wanról Írisz blogáról:
Lássuk be, vagy valljam be, nem túl nagy lelkesedéssel láttam olvasásnak, illetve felolvasásnak. Ez, vagy az életkorral fogtam mellé nem tudom, mindenesetre alaposan faképnél, pontosabban könyvképnél hagytak, és azóta sem kérték újra a mesét. Én azért becsülettel elolvastam, fintorogva.
Első olvasat:
Biztos Süsüvel van a baj, rajta kívül nem rúghatnak egyfejűek labdába a mesepiacon? Pedig ez a szegény Wan-Wan amúgy aranyos sárkány. Házias, bambuszt(!) termeszt (miért pont bambuszt? kínai importsárkány lenne?), és egy eperlepkével él együtt. Ja és kertészetet tanul, (Süsü is szereti a virágokat, meg a lepkéket,) a lepke meg igazi művész, táncművész, ha úgy tetszik.
Semmi extra, a lepkénk megbetegszik, akinek amúgy Leperke (lepke+eper=szóösszerántás ötletes! :D ) a neve. Wan-Wan nem orvoshoz megy, hanem a könyvtárba, ahol külön polc van a lepkékről szóló könyveknek.
Komolyan el tudom képzelni azt a gyereket, aki nekiáll faggatózni:
- Anyu, hol laktak? Sárkányvárosban? Ott mindenki sárkány volt?
- Anyu, ott mindenkinek lepkéje volt? A sárkányoknál a lepke a háziállat?
- Anyu akkor a könyvtáros az orvos is?
Az utolsó kérdésre tudom a választ!
Viccet félretéve, egyébként ez mind nem is fontos, ami sokkal megdöbbentőbb, Wan-Wan rájön, hogy mi Leperke baja, hazarohan, összecsomagol s otthon hagyja a nagybeteg barátját három napra segítség nélkül. Jó hogy dadog, meg félős, de ez volt a legésszerűtlenebb a könyvben, hogy a számomra legfontosabb lényt nagybetegen, segítség nélkül otthagyom. Egy csésze teával, mézes szőlővel. De a kertben az öntözést azért beállítja!
Három napos repülés után odaér a Holdkapu közelébe, ahol Mzu a mókus segítségét kell kérnie a kapu megtalálásához. A mókus, aki hajszálra mintha Tersánszky Misi mókusából lépett volna elő, relaxálásra buzdítja. Ez persze bejön, csak kicsit másképp.
Hősünk természetesen pont azt a kérdést kapja a kaputól, amire a legjobban tudja a választ, (erre még visszatérek,) miért is emlékeztet ez engem a Hollóháti házát záró "ajtóra" a Harry Potterből?
Virágok megvannak, irány haza, természetesen elülteti a virágokat, szerencsére másnapra Leperke egészen jól lesz a nevetésterápiától, olyannyira, hogy még az egyéni mozdulatát is megtalálja, és Wan-Wan is levizsgázik végre bambusztermesztésből, sőt még a dadogását is elfelejti.
És most jöjjön a DE. Elég sokat gondolkodtam a könyvön. Ami végül megfogott benne másodszori, harmadszori olvasásra, hogy remekül lehet olvasás közben hanggal karaktert teremteni (a Liza és Micsoda egyik előnye is ez, de erről legközelebb), illetve maga Wan-Wan.
Kicsit Süsü, kicsit olyan kínai szerencsesárkány forma, ahogy kertészkedést tanul, de semmiképpen sem a klasszikus európai mesehagyományban keresném a gyökereit. Legalábbis nem a távoliban.
A másik, hogy olyan problémával foglalkozik, ami jó pár embert érint, mégis keveset beszélünk róla. A dadogást.
Wan-Wan ugyanis dadog, és természetesen magán viseli ennek egyéb jegyeit is, félénk, visszahúzódó, konfliktuskerülő típus, nem megy el vizsgázni bambusztermesztésből, mert fél, hogy kinevetik. A könyvtárba is csak Leperke miatt merészkedik be, mert fél a könyvtárostól és a nevetségességtől.

Máig nem felejtem el annak a kislánynak és a nagyapjának az arcát, akikkel egyszer együtt homokoztunk. Szokásos homokozós, kisgyerekes történet, csak épp mind a két kislány inkább a félénk kategória volt (az enyém is), hosszas unszolásra elfogadták tőlünk a játékot, mikor egyszercsak odakutyorodott mellém a lányka és elkezdett mesélni mindenfélét. Én meg hallgattam, s közben homokoztunk. Néha visszakérdeztem. A nagyapa meg ült s nézett (ismertük amúgy egymást). A kislány ugyanis dadogott, elég erősen. Később aztán elmesélte, hogy a lányka helyett mindig mindenki befejezi a mondatot, szavakat, illetve tudják, hogy mi miatt dadog, de... na mindegy ez már nem ide tartozik.

Miért meséltem mégis el? Mert néhány nagyon fontos dolgot is megtanít a könyv Wan-Wan és Leperke kapcsolatával.
Egyrészt Leperke, mivel nem zavarja Wan-Wan dadogása, ezért nem is értheti, veheti észre, hogy a sárkányt ez feszélyezi. És ez minden problémára igaz. Ami bennünket zavar, afelett legtöbbször elsiklanak mások, mi magunk vagyunk, akik felnagyítjuk, láthatóvá tesszük a problémákat. A szeretet nem egy tulajdonságon múlik, hanem a nagy egészen. (olyannyira közhelyes, hogy már el sem hisszük)
Másrészt tudni kell elfogadni a szeretetet, és Wan-Wannak ez megy. Jól megvannak Leperkével, ahogy a gyerekek is egymással. A konfliktusokat a mi felnőtt elvárásaink generálják.
Harmadrészt a barátság nem önfeladás. Igenis be kell állítani az öntözőrendszert, össze kell rakni az útibőröndöt, mielőtt a világ vagy a barátunk megmentésére indulunk. A kapkodással nem megyünk semmire. (Írja ezt egy kóros kapkodó. :D ) Képzeljétek csak el, ha Wan-Wan nem vitt volna vázát a virágoknak, vagy hálózsákot. Akkor sem ért volna oda hamarabb, csak rosszabbul érezte volna magát közben. Segített volna ezzel a barátján?
Negyedrészt mindig csak annyit kell adni, amennyire a másiknak szüksége van, vagy el tud/akar fogadni. Hajlamosak vagyunk mások helyett "érted" címszóval mindent megoldani, odaadni, feláldozni, s várjuk a hálát. Wan-Wan pont annyit tesz, amennyi szükséges. Alkalmazza a keleti filozófiát. (Mondom én, hogy importsárkány. :) )
Odakészíti a teát, ennivalót s megy a gyógyszerért. Hazaér s elülteti a virágokat s lefekszik aludni. Másnap elmegy vizsgázni. Többet úgysem tehet. De nem is kell.
Leperke sem ad fel semmit, vannak közös dolgaik, de mindegyiküknek megvan a maga hobbija.

És végül még egy nagyon fontos dolog, ha Wan-Wan szemszögéből nézzük a Holdkapu kinyitását, ami elég egyszerűnek látszik, végtére is csak egy kérdésre kell válaszolni, s aztán gyorsan cselekedni, akkor hamar rádöbbenünk, hogy neki ez hihetetlen sárkányt próbáló feladat.
Beszélni kell! Válaszolni! - Hiszen vizsgázni sem mert elmenni.
Gyorsan dönteni és cselekedni, holott ő egy türelmes, tervező típus, aki szívesen bíbelődik növényekkel.

A gyerekekkel kapcsolatban szülőként hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a problémáikat. "Ó, ha nekem csak ennyi gondom lenne! Fene a jó dolgodat fiam, majd megtudod mi az igazi...!" - ismerős mondatok, ugye?
És itt hadd fejezzem be. Én megszerettem végül a sárkányt, s pár év múlva újra próbálkozom vele a gyerekeimnél.

Játék - na még egyszer

2011-03-16T11:33:00.000+01:00

Eredetileg a Wan-Wanról akartam ma írni, de nem tudok nyertest sorsolni a játékban. Ne már, hogy 6 emberből kelljen sorsolni, hol itt az igazság?

Szóval kérek:
1 db gyerekkönyvcímet
1 db gyerekzene CD címet

Új határidő: márc. 25.
Tessék játszani!

Az eddig hozzászólások természetesen érvényesek!
(Sorsolni a két manó fog, s levideózom nektek, jó?)