"kétszögletű egyenes"

További hírek innen. Lassan végéhez közeledik a 2011/12-es tanév, amely úgy gondoljuk sok izgalmas, és remélhetőleg felejthetetlen pillanattal, dallal, verssel, mondókával és tudással gyarapította a 0-6 éves gráci magyar gyerekeket. Szeretnénk, ha ez a következő tanévben is így maradna, ezért jó ideje keressük a megoldást, hogy az iskoláskorba ért, vagy akár a betűk világa iránt élénken érdeklődő 5 éveseknek is lehessen olyan foglalkozásrész, amely a magyar tudásuk fejlesztésében és megőrzésében segít.

Másodközlés. Eredeti itt . Trendek jönnek, trendek mennek, avagy mit ér az elv, ha minden nap konzekvensen sír a gyerek? A történet valamikor ősszel kezdődött, amikor az óvodai csoportváltás nyomán kisebb krízishelyzet alakult ki nálunk. Ha nem a saját fülemmel hallom el sem hiszem, hogy az egyik anyukatársat megkérik az óvónénik, hogy beszéljen a gyerekeivel, mert aki nem a lánykái által preferált macskafigurát hordja mindenhol, (nem szeretném megnevezni) azzal nem játszanak. Egész odáig próbáltam a délutánonként el-elpityeredő gyerekemet megnyugtatni, hogy biztos lesz barátja hamarosan. Végül én adtam be a derekam. Macskafigura után jött a póni-ügy, nagyszülőkkel súlyosbítva. Határhúzás, anyai mustrán átment pónik beköltözve. Innen egyenes út vezetett a Könyvfesztiválon a Móra standján álló csillogó pónis könyvekhez. Nem örültem, de a gyerek annál inkább. Marcus Pfister a  Regenbogenfisch  című nagysikerű könyvéhez tudnám a Móra Kiadó pónis mesekönyvét hasonlítani. És a szivá

Valójában ezt elve ide kellett volna... Emlékeztek még Mészáros Zsófira, Zsoltira és Szücsire? Meg a bökős pulóverére? Számomra  tízévesen a bökős pulóver maradt meg a könyvből, meg a hangulata. Most ugyanez a hangulat ragadott el egy másik történetben, ahol már nem a Bross kontra Depeche Mode  a sláger, hanem a Mocsok Csillag ésLouis Amstrong. És most sajnálom igazán, hogy sose volt pont olyan korú tanítványom, aki miatt (újra)felfedezhettem volna Sohonyai Edit regényeit. A stílusa augyanolyan eleven, olyannyira, hogy időnként hangosan felkaccantam. Különösen “Gyula és Bea” sms váltása tetszett, ahol a nemeket nem egészen tükrözi a név, de nem szeretném lelőni a poént.  Kockacukor tipikus kamasz, aki a szülei válása és egy szerencsétlen betegség miatt védőhájat növeszt maga köré, mígnem 17 évesen őt is eléri a szerelem. Vagy legalábbis az, amit annak vél. Miközben pontosan az a lányfigura, akivel – csakúgy, mint Mészáros Zsófival anno – minden lány azonosulni tud. Azok is, akik

Kedvenc sorozat. :) Véletlenek márpedig, úgy hiszem, nincsenek. Valószínűleg tehát nem véletlen, hogy a Könyvfesztiválon szerzett (kapott és vásárolt) könyvek közül a hazafelé úton  A hazátlan herceget okezdtem el olvasni. Bizonyára az sem véletlen, hogy az elképesztően (önmagamat meglepő intenzitással) várt könyvet végül nem olvastam aznap végig. Ösztönösen választottam a következő olvasnivalóm, mintha megéreztem volna, hogy a megoldás, a kulcs, Umberto Eco új tanulmánykötetében keresendő, amit – milyen meglepő – épp a  feuilleton  műfajával és a  felismerés mechanizmusával foglalkozó esszénél csaptam fel. (1) Még mielőtt messzemenő következtetéseket vonna le a kedves olvasó a regény színvonalára nézve, szeretnék rámutatni, hogy a fenti fejtegetés a következtetés aktusára vonatkozik.  Arra a pillanatra, amikor az olvasó (- én) tetten éri a pillanatot, ami a könyv hatásmechanizmusának vizsgálata közben történik, vagyis amikor a fragmentumok  hirtelen szintetizálódnak. Egyszerűb

KTE Konferencia – Szombathely Nemsokára itt is olvasható lesz a bejegyzés, de addig is: Mindig is kicsit irigykedve néztem Kinga képeit , s nemrégiban Kata , szintén papírszínházazni kezdett. Ekkor kérdezte meg Zsuzsa, hogy tudnék-e segíteni a hozzám közel eső szombathelyi előadásban, ugyanis ők éppen Bolognában lesznek. Mivel alapvetően a kortárs gyerekirodalom új megjelenéseit és őket kellett volna bemutatni, és egy kicsit a papírszínházat a „Naná!“ helyett visszafogottan igent mondtam. Mondhatni rebegtem. Végtére is kapok egy Papírszínházat kölcsön! Persze azonnal gyakorolni kezdtem vele, először csak itthon. Jobb, mint a diavetítés, mert nem kell hozzá sötét - ujjongtak a kölykök -, majd a magyar oviban, ahová időnként eljárok mesélni. Kitaláltuk, hogy a „doboz“ varázsszóra nyílik. Közben kiderült, hogy az előadás a Papírszínházról fog csak szólni, erre azért kicsit berezeltem, sóhajtva félretettem a kis cetlijeim a különböző könyvek, regények címével, tartalma s egyéb