Születésnapok

Holnap a van a költészet napja, József Attila születésnapján. Úgy gondoltam közkincsé teszem a családi legendáriumunk róla szóló történetét. És ha valaki végigolvassa a bejegyzést jutalmul(?) talál némi meglepetést is.

Nálunk József Attilát emberként hagyomány nem szeretni. (Csak, mint költőt lehet.)
Öregapám pesti asztalosinas évei alatt ugyanis egy udvarban lakott vele, amikor ő Szántó Judittal élt, később, amikor szó esett arról mekkora költő, mindig csak legyintett: "Semmirekellő naplopó volt, mindent az a szegény asszony csinált. Cipelte a szenet, AZ meg csak hevert egész nap. A munkakerülője!"
Valahogy így. Aztán, hogy a nagyapám valóban segített-e fát, meg szenet cipelni Szántó Juditnak (valódi nevén Ludmann Juliannának) már sose derül ki, de nem is érdekes.

Most a "naplopó" születésének 105. a nagyapám születésének 98. évfordulóján az irodalommal foglalkozó blogíró  és unoka tiszteleg előttük.

Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!


És ma én is ünneplek. József Attila tán megbocsátja, hogy főhajtásként előtte így:

Hát így

Harminc éves lettem én
nem túl meglepő eme tény,
eltelt
ez is.


Kora gyerekkor messzi már
ki ismer tudja nem nagy kár.
Barát
hiány.


A boldog középiskola
kamaszkor édes zamata.
Arany-
kora.


Főiskola a nagy eszmélés
Ottlik s Fűzfa nagy példakép.
Okít
ma is.


Ajándék volt az egyetem.
A sok vonatút Szegeden,
fősuli
után.


Akartam lenni annyi más,
de lettem mégiscsak tanár.
Szegény
diák.


Élveztem én a katedrán
tanítást, tanulást egyaránt.
Weörest,
Aranyt.


Elmúlt egy nyolc éves kapcsolat
sok sebet kaptunk ez alatt.
Hol ő,
hol én.


Később jött ez a mostani,
ló nélkül lehet igazi?
eldől
talán.


Van aztán két gyerekem
sok gondom, no meg örömem.
Lányom,
fiam.


A szekér rúdja kifele állt
a munka külországba várt,
viszlát
hazám.


Onnan írom e versikét
hadd szórakozzon aki épp
blogba
benéz.

Hát így. Remélem senki nem bánta, hogy végigolvasta.
Isten éltessen benneteket a mai és a holnapi napon, no meg egész évben, és még tovább is!