Olivier Tallec: Az én fám, az enyém! - avagy a didaktika viszonya a kínai Nagy Falhoz
A történet ezúttal egy mókusról szól, aki boldogan ül a fájának az árnyékában a tobozával. Aztán, ahogy ez már lenni szokott az embereknél elfogja az elégedetlenség és a birtoklási vágy, hogy ő bizony nem osztozik, mert annak az a vége, hogy a fa, az árnyék és persze a toboz is közös lesz. Kerítést kell hát építeni a fa köré, pontosabban magas falat húzni. Mivel a tett halála az okoskodás, ahogy azt Madách óta tudjuk, így a fal elkészülte után mókusunkat foglalkoztatni kezdi, mi lehet a falon túl. Természetesen hirtelen meglátja úgymond a fától az erdőt, vagyis, vajon a falon túl lehet, hogy egy egész erdő van, sok árnyékkal és tobozzal? Az ő lehetséges erdeje? Fel is mászik a falra, hogy mit talál a másik oldalon, azt nem árulom el.
Régóta mondogatom, mint napi szinten a célkorosztállyal foglalkozó, hogy a gyerekek alapjáraton nem fertőzöttek a felnőttek nettó hülyeségeivel, Természetesen azon frissiben le is teszteltem a könyvet az ovisaimon, nagy tetszést aratott, rögtön egymás szavába vágva versengtek azon, ki lesz a mókus a könyvben, a lelkesedés a történet előrehaladtával sem lohadt. Konklúzió, meg didaktikus következtetés nem lett, ellenben a kitörő mérnőki és ismeretszerző alapú tudásvágy széttörte a könyv által kínált korlátokat, így aztán gyors és rövid úton eljutottunk a kínai Nagy Falig, azaz az egyetlen emberi konstrukcióig, ami a világűrből is látható. Innen pedig még egyenesebb út vezetett az asztonómiához...
Ennyit a gyermeki értelmezésről és didaktikáról, meg arról, hogy kinek és miért is írunk (gyerek)könyvet.
Megjegyzések