Árnyvadászok


Hiányzik Marika.

Két napja írok és törlök. Legalább három bejegyzés áll a vázlatok közt befejezésre várva.

Egy ideig azzal nyugtattam magam, hogy a notórius halogató lényem az oka, meg még voltak egyéb kifogásaim is. Aztán karácsony előtt minden mindegy már alapon esténként a netflix előtt punnyadtunk a Zsékkel, akik elkezdték nézni az Árnyvadászokat. Erről eszembe jutott a könyv, arról meg megállíthatatlanul szakadt rám 2020 legszarabb pillanata. Mert az Árnyvadászokat anno Marika ajánlotta.

Úgy döntöttem, hogy újraolvasom, aztán rájöttem, hogy az elmúlt nyolc évben Kamper Gergő lefordította a Könyvmolyképzőnek a teljes Cassandra Clare munkásságot. 

Marika 2012-es ajánlója.

A könyvmutira írt 2012-es ajánlónk.

Interjú a fordítóval, Kamper Gergellyel a könyvmutin.

Lett volna dolgom, pl. megírni az ausLESEN képzéshez a házi dogát, amibe majdnem beletörött a fogam (de végül a gyerek karácsonyi drónjának szerelésébe törött bele, szó szerint), meg ilyesmik, aztán azt vettem észre, hogy beszippantott a sorozat újra. 



Azt vettem észre, hogy közben Marikával levelezek, sajnos csak fejben, de tudtam, hogy mit mondana. Azt vettem észre, hogy nem zavarnak a hibák a történetvezetésben, az elgépelések a szövegben, mert maga a sztori, a világ, amit CC felépített élt és a szereplők is összekapcsolódtak, volt eleje meg vége és miután rájöttem, hogy a sorozatnak lett még pár kötete, kerek egésszé állt össze az egész.

Azt vettem észre, hogy CC  pont azt tudja, amit anno Dumas tudott - btw megvettem németül a Háromtestőrhúszévmúlvabragelonvicomteot díszkiadásban magamnak karácsonyra -, beránt egy világba, amiből nehéz kikapcsolni olyan mihasznaságok miatt, mint ebéd, friss levegő. Szerencsére a Zsék is pont ennyire könyvmolyok, úgyhogy míg ők Percy Jacksonnal utazgattak a görög mitológia tájain, időnkénti kiselődásokkal tarkítva tőlem és Trencsényi-Vadalma bácsitól (kicsit szívás, ha az ember anyja (filológus) bölcsész), úgyhogy nem volt gond, amikor azon kaptam magam, hogy nekiálltam Árnyvadász családfákat rajzolni.

Bevallom, hirtelen 12 évesnek éreztem magam, nagyjából akkortájt kezdtem el regényháttereket kutatni és családfákat rajzolni a különféle valós és fiktív karaktereknek. És néha a vacsoránál vénséges vén irodalomprofesszornak, ahogy cetlikre firkálva magyaráztam a furcsán bámuló utódaimnak a görög irodalomból kiindulva az irodalom és a világ működését. Meg a harrypotter típusú könyvek keletkezését. 

Mindenesetre mire végeztem a sorozattal, addigra visszaadott nekem valami fontosat. (Meg a beszélgetés Kamper Gergővel még mindehhez.)

A hibázás gyönyörű tökéletességét. Azt, amiért Marika írta anno a blogját, azt amiért én írtam itt anno. Nem magasröptű irodalomkritikát akartunk írni tökéletes könyvekről és parnasszusi szépirodalomról.

Teljesen mindegy, hogy vannak-e apró hülyeségek egy könyvben, (pl. hogy a vérfarkasok nem élnek 150-200 évig), ha az a könyv amúgy megfelel az alapvető objektív kritériumoknak és megvan benne az a bizonyos plusz, amit most már meg is tudok fogalmazni:

...tükröt tart az olvasónak, aki hajlandó benne meglátni önmaga egy szeletét/változatát.

A mesekutatók már régen tudják, vannak egyetemes történetek, amiket persze máshogy mesélnek el a világ különböző tájain, de az esszenciájuk ugyanaz. Ez az esszencia az, ami ha megvan egy könyvben, akkor abban bárki képes felfedezni önmagát és a könyvből/ben önmagában tenni utazást.

Cassandra Clare nem csinált mást, mint elmondta néhány Árnyvadász fiktív történetén keresztül mit gondol a világról és az emberekről. Szerelemről, barátságról, hűségről és árulásról. Semmi újat nem mondott, de ahogy elmondta, abban visszatüközödik a kor, amiben a könyvei keletkeztek. 

Leképeződik az emberek egymáshoz való viszonya, a hatalom természete és emberekre (tündérekre, nephlimekre stb. - kivéve a boszorkánymestereket) gyakorolt hatása. Nem fekete-fehér karaktereket teremt, kisemberek, kamaszok a szereplői, akik elbuknak, megmérettetnek és többször is könnyűnek találtatnak. 


És nem utolsó sorban jó a könyv humora. (És vannak benne mindenféle kardok és fegyverek!!! És néha istentelen röhögésre okot adó csataleírások.) 

Ráadásul rávett, hogy olvassak végre Dickenst. 
És egy kicsit visszahozta Marikát. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János bácsi keljen fel :)

Fodor Sándor: Csipike -" az elfelejtett" meseregény

Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok