"kétszögletű egyenes"

Somogyi Dóra rajza a Cimbikről   A Mesék a Világutcából vadhajtás. A Cimbiken kezdődött A Világutca végén című mesével, aztán így továbbíródik, hol itt, hol ott bukannak fel a gyerekkori emlékeim, az eperszájú alakjába sűrítve a gyerekeim, az ovisaim és persze saját magam.  A Ki a hős? című mesének szomorú apropója, hogy a mese hőse nemrégiben elhunyt. Lassan foszlik szerteszét a gyerekkorom biztonságos helyszíne, én meg ugye öregszem. Mesélek hát. Így volt, nem így volt? Senki sem tudja. Az eperszájú egere Einstand - Bechtel Helga Gyerekkorom című képére A Világutca végén  - Somogyi Dóra rajzával Ablakmese  - Maul Ági képével Kockabajusz és hitellekvár  - Szántói Krisztián illusztrációjával Fára mászni szabad! Ki a hős? Az eperszájúnak sose volt talpalatlan vagy lyukas cipője. Ronda cipője, amit semmiképpen sem akart felhúzni persze akadt, de szakadt szandálban csak addig lézenghetett az árokparton, a ház előtt, amíg Laci bácsi meg nem látta. Nem volt menekvé...

 Zalka Csenge blogjáról hoztam, mert én sem tudtam ellenállni. Meg, mert Csengéhez különleges kapcsolat fűz és vhogy jó érzés, hogy most, ha áttételesen is, én válaszolok az ő kérdéseire. Nem beszélve a mai workshopos kiszólásáról.  Kis anekdota hozzá. Reggel a kávé mellett realizáltam, hogy a workshopra regisztrálni kellett volna és fizetni is, ugye. Bár utóbbit már a gyors regisztráció után vettem észre. Sajnálkozva el is engedtem magamban a programot és nekiálltam megszerelni a gyerek ágyát, ami folyton szétesett, de hétközben egyszerűen nem volt rá idő. Aztán porszívózáskor halálra ijesztettük az új macskánkat, így hát kissé tanácstalanul álltam épp a konyhában, amikor látom ám, Csenge írt, hogy hahó, itt a link. (Köszi!) Volt tíz percem zuhanyozni és kitoloncolni a másik, leckét író gyereket a saját íróasztalomtól. Ezek után vhol az előadás közepén arról esett szó, hogy tesztelik a fiúnak öltözött, harcolni kívánó lány mesehősöket. Pl. "kiviszik a piacra és ha ékszert vás...

A Kétszögletű egyenes gyerekirodalmi blog szerzőjeként és minden más minőségemben és szerepemben, úgy is, mint szülő, és mint több diplomás, évtizednyi gyakorlattal bíró pedagógus és gyerekirodalmár minden tekintetben elhatárolódom minden olyan megnyilvánulástól, amely az egyetemes gyermeki és emberi jogokat támadja és sérti. Hiszem, vallom és élem, hogy minden ember egyenlő, egyenlő esélyeket és bánásmódot érdemel. Hiszem, vallom és élem a gyerekek kultúrához, olvasáshoz és művelődéshez való jogát. Az irodalom minden időkben mentsvár és élni segít. Elítélem az uszítást, a gyűlölet- és félelemkeltés mindenfajta megnyilvánulását. Hiszek az alkotói szabadságban és tudom, hogy a népmese természetes formája az élőszó, amely szabadon felhasználható, formálható, úgy, ahogy a mesemondók mindig is tették, és tenni fogják, mióta világ a világ. Hiszem és tudom, a népmesekincs közös kincsünk, minden ember elidegeníthetetlen joga annak segítségül hívása, minden alkotó elidegeníthetetlen joga enne...

Itt van az ősz, itt van újra, ezt ugyan nem Lajos írta, hanem Sándor, mindenesetre Lajosunkra is igaz, hogy az ősz, különösen az őszi szél szép, amíg... De ne szaladjunk a dolgok elébe. Az ősz tehát szép, szeles, vessző nélkül is hiteles, de elég a rímekből, bolond lyukból bolond szél birkára való papírkoronát fúj, így lesz Lajosból számozva a birkák királya. Természetesen jogarra és trónra is szüksége van, ami egy erdő szélén legelő birkanyáj esetében nem túl nagy kihívás.  Természetesen beszédeket is tart, és hát nem király a király vadászat nélkül, még oroszlánra is vadászik, bár az oroszlánt, mivel nem honos, importálnia kell. Az utóbbi kép megalkotásánál szerintem Tallec röhögőgörcsöt kapott párszor, sokadszor emelek kalapot a humora előtt. A királyi kert és balett láttán már szemernyi kétségem sem maradt, a fickónak nemhogy humora, de történelmi ismeretei is vannak.  Miután a szépségre és pompára hivatkozva megosztja a népét, a birkák... nos, nem lázadnak fel ellene. Ám ...

Személyes bejegyzés, ámde nem könyvmentes.  Kölcsönösen a rajongásig szeretjük egymást a törpekorú és méretű munkaeszközeimmel, újabban a napi második kávém egy csorba, műanyag bögrében érkezik, ami csordultig van. Kávé helyett szeretettel. Nyilván, mint mindennek, így ennek a csiribiri-bóbitás szeretetnek is vannak mellékhatásai. A kis kópék, szöcskék és fruskák abszolút fertőzöttek lettek gyerekirodalommal és minőségi gyerekkönyvekkel.  Közben mindenféle egyéb változás is történt (munkahelyen és privát egyaránt), így esett, hogy a problémák elöli menekülőutam nem csupán a saját kiskorú utódaimra ragadt át, mint most kiderült, (a pénztárcám nagy bánatára,) hanem a kópék, szöcskék és fruskák számosságára is. Ráadásul a kollegina is osztozik (más, nemkevésbé értékes irodalmi irányból) a szörnyű kórban. Így aztán elirodalmasítottuk a közös teret és időt, olyannyira, hogy megelégelve a rendszertelenül és követhetetlenül kikölcsönzött ovis és magánkönyvek nyomonkövetését, felcs...

 Az abszolút kedvenc illusztrátorom (és könyvszerzőm), most is rögtön kiszúrtam téblábolás közben a könyvesboltban.Mintha vatrázslst vezetne, szedtem ki a polcról.  A történet ezúttal egy mókusról szól, aki boldogan ül a fájának az árnyékában a tobozával. Aztán, ahogy ez már lenni szokott az embereknél elfogja az elégedetlenség és a birtoklási vágy, hogy ő bizony nem osztozik, mert annak az a vége, hogy a fa, az árnyék és persze a toboz is közös lesz. Kerítést kell hát építeni a fa köré, pontosabban magas falat húzni. Mivel a tett halála az okoskodás, ahogy azt Madách óta tudjuk, így a fal elkészülte után mókusunkat foglalkoztatni kezdi, mi lehet a falon túl. Természetesen hirtelen meglátja úgymond a fától az erdőt, vagyis, vajon a falon túl lehet, hogy egy egész erdő van, sok árnyékkal és tobozzal? Az ő lehetséges erdeje? Fel is mászik a falra, hogy mit talál a másik oldalon, azt nem árulom el.  Régóta mondogatom, mint napi szinten a célkorosztállyal foglalkozó, hogy a g...

Elmentünk a moziba, a kiskorú utódaim megjegyezték ugyan, nincs iskola, hagyjuk a fizikaórát. Ráadásul egy barátnőm is jött, akivel előszeretettel beszélgetünk hajnalig könyvekről, feminizmusról, szexről és ezekről vegyítve. Hogy jön ez a filmhez? Elmondom. Az hagyján, hogy Edison ugyan remek üzletember volt és kevésbé jó feltaláló, sőt az is hagyján, hogy a film nagyon tipikus amcsi, holyvúúúúd darab. Igazából azon sem lepődtem meg, hogy Edison szerepére Benedikt Cumberbatch-ot kérték fel, hozta is jó iparos módjára az arrogáns, tudálékos seggfej karakterét. A Teslát alakító  Nicholas Hoult  a gigerli, beképzelt és bogaras tudós szerepében egyszerűen lejátszotta időnként a vászonról, amit az ember Hoult hétköznapi gyerekképét nézve egyáltalán nem gondolna. Említésre méltó még  Michael Shannon , a Westinghouse-t alakító színész és ezzel vége is.

A szerzőt történetesen ismerem is futólag, úgyhogy roppant megörültem, mikor megláttam versekkel állt elő. 2008-ban debütált a Kasse 53-mal - igazából 2006-ban egy elbeszéléssel, ami rögtön díjat nyert a 11. MDR-Literaturwettbewerb-en, amit 2009-ben a Ich wäre tendenziell für ein Happy End (Alapvetően a happyendre szavaznék) majd 2010-ben következett a Ballade von dünnen Männern (Vékony férfiak balladája). 2011 Es war einmal Indianerland - azonnal elnyerte vele a német gyerekirodalmi díjat. 2013 Stadtrandritter 2014 Mogel Három ifjúsági mű a felnőtté válásról. Olvassatok Nils Mohlt! Meg mondjuk a Stadtrandrittert ki is adhatná valaki magyarul, teljesen új dimenziókat nyitna az ifjúsági regényírók számára.

Az "ügy" a vesztegzárral kezdődött, amikor is a mutin felsoroltunk egy halom szóbajöhető mit olvassunk a bezártság idején könyvet, magyarán listákat gyártottunk. Meglepő módon azonban nem a Vesztegzár a Grand Hotelben t olvastuk, hanem megtaláltam hangoskönyvben a Piszkos Fred, a kapitány t, így aztán ezzel szórakoztattam kiskorú, folyton unatkozó utódaimat. (Mindkettő Rejtő Jenő, alias P. Howard) Természetesen abszolút és mindenféle hátsószándékkal, ami be is jött (részben), merthogy újraolvastam Rejtőt. Aztán eszembe jutott Sherlock is. Végül most, hogy a helyi strand mindenféle érthetetlen okokra hivatkozva bezárt, pedig anyáméktól tényleg át lehet köpni a napozórészre, leszedtem a polcról Christie-t.

Ma reggel olvastam egy cikket a zeit.de oldalán. Moritz Herrmann interjújáról van szó Christiane Kassamával. ××× Közben jött a hír, amit már tegnap lehetett sejteni, felállt az index szerkesztősége. A nap beszélgetésekkel telt el, pl. a cikkről is a kétszögletű FB oldalán (van ilyen is, bizony!), most pedig pár órája itt ülök, hogy kitegyem-e ezt a bejegyzést egyáltalán. Marika jutott eszembe - megint - őt nem érdekelte, írt a könyvekről, amit jónak gondolt, mainstream ide vagy oda. Az is eszembe jutott, hogy cserébe milyen sokszor hűtötte a forró fejem. Kicsit NyusziViki vette át a szerepét (aki ebben a pillanatban írt rám), azzal a kitétellel, hogy inkább forralja, mint hűti az időközben hűvőssé kalapált kobakom. Szóval a következőkön gondolkodtam el az interjú és a rasszizmus által megszűrt gyerekkönyvek kapcsán. Akinek meg nem tetszik, hát ne olvassa!

Eredetileg teljesen mást kerestem (ahogy ez már lenni szokott) a könyvesboltban. Végül - hogy ez mennyire szól mentségemre, nem tudom - két akciós (nemgyerek) könyvvel jöttem ki.  A könyvesboltba járást, mint a közös reggeli kávéház utáni unalmas elfoglaltságot, dögunalmas embereknek, mindenesetre tradicióként való bevezetésre ítéltük a barátnőmmel.  Amit mondani/mutatni szeretnék, hogy az unalmas művészek - akik nélkül halálra untuk volna magunkat a Vesztegzár a COVID19 alatt -, efféléket találtak ki:

Ez az a könyv, ami magáért beszél. Szerintem minden szülőnek és minden gyerekekkel foglalkozónak erősen ajánlott. Vigyázat, humor szükségeltetik hozzá! Davide Cali & Benjamin Chaud So was tun Erwachsene nie! Thieneman, 2019

Öt hosszú év telt el, mióta utoljára írtam ide. Sok minden történt, de ami ennek a blognak a szempontjából a legfontosabb, Marika elment , már a túlvilági lényeknek és lelkeknek ajánl könyveket. Hónapok óta meg-megállok, ha új könyvet veszek a kezembe ott motoszkál bennem, milyen jó lenne megmutatni neki, pedig az utóbbi két évben alig beszéltünk. Elég volt a tudat, hogy van, hogy működik, hogy az irodalom szövete egyre szebb lesz a keze által. Hetek óta könyvmutogatási vágyam van. NyusziViki, akivel látszólag nem hasonlítunk, egy hete újraindította a zenei ajánlóit. Ő is érzi a szakadást a szövetben. Ehhez a bejegyzéshez ő adta meg az utolsó lökést. Lássuk hát! Eredetileg a Mijade Publications, Namur, Belgiumban megjelent könyv címe Szerelmesek, de németre a Szerelem szóval fordították, szerintem jobb. (Namur egyébként a Három testőrben is szerepelt vagy Merle Francia históriájában, mint csellel bevett erőd, ez most a publikációs adatokat nézve jutott eszembe.) Hélène Delfo...

Csak látszólag lustultam el, az igazság az, hogy három másik helyre írok sokat, csak nem hozom át ide. Egyrészt könyvajánlót, kritikát: Interjúkat: Saját írásokat:

Ez az a pillanat, amikor, ugyan csak halkan, de megjegyzésem van. Meg (egy kicsit) elegem a mindenféle tankönyvbotrányokból, költők körüli hajcihőből. És úgy jártam, mint KJÁ, akit ráadásul nagyon szeretek, mint költőt és gondolkodót, hogy háromféleképp lett elegem. Mint gyerekirodalmár, mint szülő és mint tanár is. http://librarius.hu/2014/11/19/kommentaradatot-inditott-el-gyerekgyilkos-anya-tortenete/ Hosszú fejtegetések és magyarázgatások helyett két dolog: Forrásmegjelölés nélkül minden hiteltelen, hiszen a mondás is úgy tartja: messziről jött ember azt mond, amit akar. Tanulmányozhatom a fát az erdőben, lehet az fenyő, de ennyiből kijelenteni, hogy egy fenyvesben állok, ha a többi fa kivétel nélkül tölgy? Nem szabad elveszni a részletekben, globális, összefüggő képet kell alkotni. Csak hát az idő, kutatás, figyelem. Ítélkezni, előítéleteket mozgatni könnyebb. Igaz. A másik dolog, és ezek már a kérdéseim: - hány szülő kapcsolja át a tévét a híreknél? - hány sz...

A szöveg még 2011-ben íródott szülinapi ajándékként valakinek. És mivel ma van Zsuzsi barátném szülinapja, hát, Kedves, isten éltessen sokáig, szóljon ez most az 5 órás vonatutak emlékére, ezúttal Neked! „Ami a megpillantásakor úgyis nyomban elfelejtődik: a vonásai. Átmenet nélkül megszűnik, hogy nincs is időd megnézni a vonásait: a fellépő teljes „mártasága” megsemmisíti, mint arcot.) És amúgy sem az a feladatod, hogy felismerd őt a leszállók közt, hanem az, hogy a már közeledő mozdony füstjéről meg tudd mondani, rajta van-e ő is a vonaton (vagy lekéste).” Ottlik, Buda Intercity volt, a kocsik kerekei belül tompábban kattogva falták a kilométereket. Egyesek, egészen sokan, zenét hallgattak, változatos műfajok szűrődtek a vonatzajba, nehogy benső ritmusuk átvehesse a vonatkerekek ütemes, tompa ritmusát. Mások olvastak, újságot, regényt, ilyesmiket, szemüket inkább a sorok statikus, szabályos egymásutániságán pihentetve, nehogy feltűnjön a villanásokban változó táj, amely masszáv...

Kissé kaotikusra sikeredett a nyár, leginkább sehova nem írtam semmit. Most, hogy a gyerekek intézményesítve vannak, elkezdem sorra venni, mit olvastunk, olvasunk, és miről fogok aztán írni szeptember folyamán, míg itthon lopom a napot. Lássuk tehát visszafelé: L. I. Lázár, Rejtőző kavicsok című regényét olvastam legutoljára, így szeptember elején egészen rossz döntésnek bizonyult, mivel a főszereplők diákok, no, meg a magyartanár. A kicsit idealizált, nekem talán sok helyen túl romantikusra sikeredett, a kötet mindenesetre elérte a kívánt hatást. A szívem szakad meg a katedra után újra. Részletesebb ajánló hamarosan.

Kicsit elhanyagoltam a blogot az utóbbi időben, de majd most! Szóval halmozódnak a jobbnál jobb könyvek, mert most éppen óvodában dolgozom, ami napi szinten minimum 10 képeskönyv felolvasását jelenti. Sokszor felolvasását. Németül. De nem bánom. Ülünk a meseolvasó kanapén, vagy a tornateremben, mint ma, lassan a leghangosabb gyerek is elcsendesedik, odahallgat. Állandó olvasópartnerem egy Philipp nevű hatéves, aki rendszeresen a karkötőm babrálja felolvasás közben, a fiam meg itthon műveli ugyanezt, ketten együtt már leamortizáltak párat. De az sem baj. Tű van, damil van, csak jó reflex kell időben a lehulló gyöngyök alá tartani a kezet. Hogy mit olvasunk?! Daniel Napptól a Dr. Brumm versteht das nicht Dr. Brumm focimeccset akarna nézni, de elmegy az adás. Nekilát, hogy helyrehozza a hibát. Először is visszafejti a kábelt a falból, majd felmászik és leesik a tetőről. Ezt követően biciklire ül, követni kezdi a vezetéket. Találkozik három hóddal, akik elmegyarázzák neki, hogy a...

Hogy akkor már mégse kelljen kikukázni az egész mai napot. Még egy régi... „Idegesítő. Már megint egy emlékfoszlány tele pontos részletekkel, és az egészre nem emlékszem. Ez valahol volt. Elég semleges helyen, é semmi különös, rendkívüli, megjegyezhető valami nem volt benne. Rossz, jó, közömbös? Inkább jó érzés volt ott lenni, mint közönyös. Apró bajok? Nincs igazi baj.” (Ottlik Géza, Buda, Európa, 1993, 222.p.) Múltkorokban kézlegyintéssel akartam elintézni valami bagatellt. Rámeredtem a kezemre, valahonnan foszlányként visszaszűrődött egy mondat. „Milyen kicsi a kezed!” S az érintés melege a tenyeremben. Kinek a szerelme? Emlékszem egy kandalló előtt álltunk, nem égett benne tűz, nem érdekes. Nem volt romantikus. Nem megfogható a milyensége. Maga a csók, utána, sem lényeges, nem volt folytatása, már ez is megcsalásként volt értelmezhető bizonyos síkok bizonyos metszetein. A kéz kicsisége és a tenyér melege, az volt a fontos. De melyikünk szerelme? Idegesítő. Sokszor fogt...

Újra kellett telepíteni a gépet, s találtam néhány írást, ami évek óta várakozik egyik mappából a másikba pakolva. Kedvem lett megmutatni... Ültünk a kávézó teraszán Budán, tavasz volt. A bejáratot figyeltem hozza-e már a pincér a tejeskávém. Végre meghozta, s belekapaszkodtam a kanálba. Valamit magyarázott, nem tudom már mi volt az, csacskaság. A kávét lassan kell inni, komótosan, kevergetve, kortyolgatva. Belekevertem a habot, s figyeltem a kanál körül a koncentrikus köröket. Megszédültem. Pont, mint sok évvel azelőtt, amikor megláttam a vért. A gyönyör ára. Akkor azt gondoltam ez fontos, hogy vele, azzal a másikkal, örökre tart. Nem tartott, de többe került, mint vérbe. Akkor, azt hittem, neki, annak a másiknak, mindent elmondhatok, megérti. Nem értette. Velem van a baj, gondoltam, nem jók a szavak. Elindultam a szavak után. Elcsitultak a körök, felemeltem a csészét s belekortyoltam a kávéba. Keserű volt, a tej meg kissé savanykás, mint a vér. Mikor felreped az ember szája...