Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2011

Fehér Klára és Zsoli

Kép
  92 éve született Fehér Klára.  Ajánlás: Igazából mikor erre rájöttem, akkor már fejben félig megírtam ezt a bejegyzést, van ugyanis egy egész "bolhászsáknyi" olvasóm, egyenesen a Négyszögletű Kerek Erdőből. (Nem linkelem őket ide be, majd idekommentelik magukat, ha akarják.) Nekik és a tanító nénijüknek ajánlom ezt a bejegyzést. Szóval a lelkes tanító nénijükről a saját tanító nénim jutott eszembe, akivel szerencsére még össze-összetalálkozom az én poros kisalföldi városkámban, mi több a lányomnak is elmeséltem, hogy ez a néni tanított engem olvasni. Piroska néni annak idején, amikor még szó sem volt élményközpontúságról, oktatási paradigmaváltásról, nem temettük az olvasást sem, és egyáltalán, szóval első osztályban minden reggel (vagy tán csak hétfőnként) elolvasott nekünk egy-egy fejezetet Fehér Klára Lesz nekem egy szigetem című könyvéből. Olyan mélyen belém ivódott a könyv, hogy felnőtt fejjel való újraolvasásáig néhány részletét a saját családi legendáriumunk rész

Konferencia meghívó

Kép
M E G H Í V Ó AZ   OLVASÓ   GYERMEK Konferencia a gyermek- és ifjúsági irodalomról Szeretettel várjuk 2011. 05. 26-án a Magyar Írószövetség dísztermében PROGRAM: 10 .00 Köszöntőt mond: Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke 10 .10-12 .10 Előadások Elnököl: Ekler Andrea kritikus, szerkesztő 10 .10 Gyermek-és ifjúsági irodalom és a közoktatás intézményei Előadó: Dobozi Eszter költő, író, a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója 10 .30 Örömet szerzek, figyelek Rád – Jonatán, a könyvmolyképző Előadó: Lele József, a Jonatán Könyvmolyképző Kiadó igazgatója 10.50 A népmeséről Előadó: Nagy Ilona néprajzkutató, egyetemi docens 11.10 A „beszéd”. Mese a keleti végeken Előadó: Iancu Laura költő, néprajzkutató 11.30 Az x írónemzedéktől az a olvasógenerációig. Rohamos nemzedékváltás – kullogó gyermekirodalom? Előadó: Kovács Lajos író, tanár 11 .50 Empíria és fantázia Kányádi Sándor gyermekverseiben Előadó: Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, főiskolai do

Az olvasás össztantárgyi feladat - Hunra konferencia

Kép
A hétvégén a VII. Gyerekirodalmi Fesztivállal párhuzamosan rendezték meg Szombathelyen a Magyar Olvasástársaság konferenciáját. Személyes: Mivel itt van tőlünk másfél órányira, és mert lassan tíz éve, az első diplomám megszerzése óta, nem jártam ott, magától értetődő volt, hogy megyek. Mi több, pénteken is mentem (köszönet a férjemnek, aki bébiszitter és nagymama hiányában besegített), hiszen Fűzfa Balázs tanár úr előadása aznap volt! Az már csak hab a tortán, hogy az előadók közt volt még dr. Bokányi Péter, a legjobb emlékű vizsgám nála tettem le, végre megismerhettem Szávai Ilonát személyesen, sőt a legkedvesebb szegedi csoporttársam is előadást tartott szombaton. Az pedig már tényleg a non plus ultra volt, hogy a kedvenc szombathelyi csoporttársammal is összefutottam, mi több megérkezéskor egyből Fűzfa tanár úrral találkoztam... A konferencia: Ez aztán kárpótolt, és csak a megnyitóról és a sajtótájékoztatóról maradtam le, illetve a NAT 2011. és a PISA 2009. előadásokról, ez pót

Könyvmutatványosok

Kép
Hihetetlenül el vagyok maradva a bejegyzésekkel, (nem kevésbé a vasalnivalóval, de ezt mindjárt orvoslom) csak olvasok, de nem írok egy árva sort se, mert a szabadidőmben, (ami mondjuk nincs is) valami egészen kitűnő dologgal foglalatoskodtam. Csak beszéltünk, hogy így meg úgy, de jó lenne, aztán felhecceltem a lányokat és nosza belevágtunk. Egyeztetések, némi vita, de általános lelkesedés közepette megszületett a könyvmutatványosok blogja. Rettentő büszke vagyok rá, és a lányokra is. Ami külön öröm, hogy mindenki szintén nagyon-nagy örömmel és segítőkészen fogadta. Például a kiadók is: a Móra , a Vivandra , a Csimota és az Egmont ... És az is nagy öröm, hogy vannak aloldalak is, a navigáció menüpontból lehet eljutni rájuk, Mesemustra, Simon Réka Zsuzsanna szerkesztésével, ahol kortárs írók, költők meséi, versei olvashatók, itt köszönöm szépen Máté Anginak, Kiss Ottónak, Lackfi Jánosnak és Nyulász Péternek, hogy már az indulásnál is jelen vannak. Neveld(e) Harányi Anna s

Fombelle: Vango

Kép
Úgy tíz éves lehettem, amikor az orgonafán felkapaszkodva a szomszéd nyári konyháján sütkérezve volt szokásom olvasni. A kissé nosztalgikus összképet talán rontja, hogy csúzli volt a zsebemben, esetleg fakard, vagy íj meg nyíl (természetesen sk. fabrik) mellettem. Valójában a könyvek voltak az érdekesek: A láthatatlan ember (Gárdonyi, H.G. Wells) Sztrogof Minály (Jules Verne) Sándor Mátyás (Jules Verne) Némo kapitány (Jules Verne, Rejtelmes sziget) Tulipán Fanfan (Benjamin Rochefort) Old Shatterhand, Winnetou (Karl May) Monte Christo grófja (Dumas) D'Artagnan (Dumas, A három testőr, Tíz év múlva, Húsz év múlva) Francia história (Merle) Henri de Lagardere (Paul Féval, A púpos) Természetesen kinyomoztam, mennyiben voltak valós személyek a szereplők, ami az internet előtti korban, egy poros kisvárosban igényelt némi elszántságot. Szóval mióta tudok Vango létezéséről már a regény gondolatára is visszaröppenek a konyhateteji kiskamaszkoromba, amikor a napon szikrázó lapok f