2011. május 9., hétfő

Könyvmutatványosok

Hihetetlenül el vagyok maradva a bejegyzésekkel, (nem kevésbé a vasalnivalóval, de ezt mindjárt orvoslom) csak olvasok, de nem írok egy árva sort se, mert a szabadidőmben, (ami mondjuk nincs is) valami egészen kitűnő dologgal foglalatoskodtam.

Csak beszéltünk, hogy így meg úgy, de jó lenne, aztán felhecceltem a lányokat és nosza belevágtunk. Egyeztetések, némi vita, de általános lelkesedés közepette megszületett a könyvmutatványosok blogja.


Rettentő büszke vagyok rá, és a lányokra is. Ami külön öröm, hogy mindenki szintén nagyon-nagy örömmel és segítőkészen fogadta. Például a kiadók is: a Móra, a Vivandra, a Csimota és az Egmont...

És az is nagy öröm, hogy vannak aloldalak is, a navigáció menüpontból lehet eljutni rájuk,

Mesemustra, Simon Réka Zsuzsanna szerkesztésével, ahol kortárs írók, költők meséi, versei olvashatók, itt köszönöm szépen Máté Anginak, Kiss Ottónak, Lackfi Jánosnak és Nyulász Péternek, hogy már az indulásnál is jelen vannak.

Neveld(e) Harányi Anna szerkesztésében, hamarosan mindenféle nevelési szakkönyvekről osztjuk meg a tapasztalataink, véleményünket.

Kreatív Papsai Felföldi Judit koordinálja, megmutatjuk mit barkácsolunk a gyerekeinkkel, hátha más is ötletet tud meríteni belőle.

A blogokban természetesen örömmel látunk vendégírókat is, így aki kedvet érez, véleménye, mutatnivalója van ragadjon klaviatúrát, fényképezőgépet és írjon, ossza meg velünk, olvasóinkkal azokat.
A címünk:
konyvmutatvanyosok@gmail.com 

És hogy honnan a név? Természetesen Darvasi László A könnymutatványosok legendájának könyvcíméből, amolyan Szabó Lőrinchez hasonló el-olvasással, s mert azért kicsit illik is ránk.

És végül, de nem utolsó sorban, hatalmas köszönöm illeti Cserháti Hajnit, aki kibírta a mindenféle ötletünket, és hihetetlen alázattal megalkotta a fejlécet. Mindeközben, higgyétek el, végtelen önuralomról téve tanúbizonyságot.

Mostantól tehát a tiétek!
De természetesen a saját blogok is mennek tovább átfedésekkel néha, de nekem például rengeteg a mondanivalóm, itt bizsereg az ujjamban a Coming soon, a kért könyveitek és még ezer más...

10 megjegyzés:

:) Csilla :) írta...

Juhéééééééé!!!! (Már bocs, csak ezt muszáj volt így kiengedni! Valamelyik gyerekkönyvben így olvastam... :)))

Szóval kicsit felnőttesebben: nagyon juhééééé! Én nagyon örülök neki, hogy ezt így összehoztátok, végre egy helyen lehet elolvasni mindent, amit a gyerekkönyvekről, zenéről, családi kreatívkodásról érdemes, nem kell szanaszét keresgetni Benneteket!

Pöszke, nem tudtam, hogy erre készülsz, de csak annyit mondhatok, minden szülő örülhet, hogy vagy nekünk!!!

Pusszantás!!!

:) Csilla :)

Borsheka írta...

Még sok birkabőr!!!
Gratulálok és nagyon örülök az új honlapnak - talán ha lett volna időm átböngészni, elkerülöm a mai kínlódós délelőttöt...

A szülinapi zsúrra invitáló meghívó a csereruhák alá volt diszkréten becsúsztatva. Rajta hatalmas Gomba, csöpp kis Alma. Rutintalanságom nem is tudtam volna leplezni, így jobbnak láttam Alma-anyunak szegezni a kérdést, mit is vigyünk az ünnepeltnek. Aztán a cseppet sem meglepő választ mormolgatva inkább a könyvesbolt felé vettem az irányt, érezvén, hogy a rózsaszín póni vagy baba (illetve mindegy mi, csak rózsaszín legyen) nem túl esélyes választás, mert ezeket a részeket valamiért mindig elkerülöm a játékboltban. "Röpke" egy órás kutakodás után aggódni kezdtem, mert bármilyen egyszerű feladatnak tűnik, hogy egy 4 éves kislány királylányos vagy hercegnős mesekönyvet kapjon, mintha ebben a témában nem készülne "jó" könyv. Vagy nem néztem szét elég jól?
Mindenesetre megvettem a Nagyapa látcsövét : )) Egyelőre magamnak, mert már régi vágyam volt : )))

Borsheka írta...

Egy kis javítás (bár inkább a fejemben kéne valamit helyrecsavarozni): naná, hogy nem nagyapa, hanem nagypapa, akinek nem látcsöve, hanem távcsöve van. Remélem Kiss Ottó megbocsát...

nretzse, Pöszke írta...

:D Örömmel látom nemcsak én bírok félreolvasni. Rendszeresen Ór(i)ásokat láttam régebben, mostanában csak maximum "Schmuck, Uhr" vagy "Bijou Brigitte" feliratot látok. :(

De a kedvencem a páCSó, és a háZSor volt:
Laura: Eszti néni, Eszti néni, mi az a háZSor?
Eszti néni kerek szemekkel rohan oda, (közben holmi házsongrádi temetőkre meg Aletta van der Maatokra gondol, meg hogy ez 5. osztályban tuti nincs az olvasókönyvben,) majd vigyorogva: Ház-sor, Lau, ház-sor, mikor egymás mellett álldogálnak a házak sorban.
Vmelyik fiú, talán Tamás: Nem sorban, az 1 után a 3 jön, nem a kettő.
Kitör a közröhej, legjobban persze én röhögtem. (Azóta meg basszus elballagtak.)

Csillus, a neveldébe titokban várok ám holmi írásokat tőled. :)

:) Csilla :) írta...

@Pöszke, drága, kicsit bajban vagyok, nem találom az emailcímed, ahová írhatnék Neked...

Az enyém csak úgy nemes egyszerűséggel himercsilla@gmail.com...

Nyulász Péter írta...

Várólistás - de meddig még?
Mikor érkezik a széleskörű publikáció nagy napja?

nretzse, Pöszke írta...

Péter, a Mesemustrát Réka szerkeszti, nincs beleszólásom a sorrendbe. :(

De gyanítom a Helka ajánlóra időzíti, hogy minden oldalon te legyél akkor fókuszban. :)

nretzse, Pöszke írta...

Eltűntek a megjegyzések, a fene... szóval Borsheka és Csilla. :)

Ha lesz mondanivalótok ti se fogjátok vissza magatokat!

Nyulász Péter írta...

Pöszke, félek félreértettél :)
Én a Könyvmutatványosok kilövésére gondoltam, mert az oldalon még ez olvasható: "Az oldal fejlesztés alatt. Köszönjük türelmüket!"
s mintha arra utaltál volna a bejegyzésben is, hogy még nem teljeskörűen publikus az oldal - ezért is nem posztoltam még a facebookon sem... :)

nretzse, Pöszke írta...

Jaaa, bocsánat. :( (Konferenciáztam (Hunra) a hétvégén, meg vendégek, s alig aludtam.)

Meg kell még oldani kb. egy technikai problémát, de hivatalosan egyébként május 5.-én indult Lázár Ervinhez kötve.
A koncepció szerint csinadratta nélkül, személyes ajánlásokkal, megkeresésekkel stb. építjük fel, szépen lassan.
De ne már, hogy ezt egy PR-esnek magyarázzam! :D
Szóval, ha ajánlod akkor köszönjük szépen. És minden visszajelzést is. az egy db. problémát meg igyekszem gyorsan megoldani. :D