"kétszögletű egyenes"

Általában olvasás után hordozom még magamban a könyveket, ott belül. Angi Mamóját tárgyként hordoztam magammal egy darabig olvasás előtt, s lassan ért ide, mintha bizony gyalog jött volna két határon keresztül, hogy ideérjen. Hosszan jött, meg-megállt, sokat hallgatott, itt is, ott is. Végül aztán magam mentem elébe, s várta a polcon türelmesen mikor nyitom ki. Ma végre elült a meleg, elcsendesült a pörgés, fogtam a pöttyös bögrém, meg a könyvet, s míg a gyerekek visongattak a medencében kiültem a terasz szélére (mert ott a kövön, füvön jó olvasni) és megolvastam. Meglassúdott köröttem az álmos nyári délután, s ahogy a fák árnyéka nőtt, úgy nőtt bennem is magasra a szorítás. Nem az a gombóccá sűrűsödő típusú, hanem az a komótosan, alaposan terjengő fajta. Ahogy Angi senkiével össze nem téveszthető nyelvezete lassan betölti az embert. Szinte ott voltam, láttam a kislány érzéseit.

Gondolom mindenki hallotta, olvasta az origós híreket a nyelvek rangsorolásáról, és az angol nyelv tanításának háttérbe szorításáról. Ma olvastam egy kiváló cikket a nyest.hu -n a témáról. Ez a cikk és néhány levél az elmúlt fél évből, megspékelve pár beszélgetéssel indított arra, hogy írjak pár gondolatot én is a téma margójára. A NYEST-en elolvashatjátok egyrészt miért eget verő hülyeség az angolt, mint könnyen tanulható nyelvet beállítani, másrészt levezetik, hogy a magyar (és néhol európai) nyelvoktatás a latin, görög nyelvészeti hagyományokon nyugszik, ami tökéletesen életidegen. De ez ott remekül le van írva, nem ismétlem. Az viszont nincs leírva, amit az én itteni nyelvtanárom mondott, aki nem mellékesen épp doktorizna a német, mint idegen nyelv tanítása tárgyból, - hogy ez milyen nehézségekbe ütközik, azt most hagyjuk, - vagyis kétféle diák ja van.

A német cím: Von der Kunst, das Glück wiederzufinden Első rész. Második rész. Ez a harmadik. A szívdobogós olvasáson túlesve, gyorsan el is olvastam még kétszer, mert a szívdobogásból adódóan volt némi értelmezési zavarom a szöveg és kép között. Az első részből megtudtuk, hogy milyen fontossá tudnak észrevétlenül is válni a dolgok. Ha emlékeztek még a második rész arról szólt, hogy mi az, amit megteszünk a szeretteinkért, gyerekeinkért akár az életünk kockáztatásával is, hogy nekik örömet szerezhessünk. Miről másról szólhatna a harmadik rész, mint a boldogság, a kapcsolat melegének megőrzéséről. Arról, hogy nem is olyan egyszerű a világba vetett embernek, legyen bár farkas, megőrizni az életterét, önmagát, mindazt, ami a lényegét alkotja. S nem is olyan egyszerű a szívünkkel látni, hiszen sokszor épp azt zárjuk száz lakatra, építjük körül vastag erődökkel. Manapság a várakat nem a hegyek ormára, hanem a szívünk köré építjük.