2011. augusztus 11., csütörtök

Brun-Cosme, Olivier Tallec: Grand Loup & Petit Loup -Une si belle orange

A német cím: Von der Kunst, das Glück wiederzufinden
Első rész.
Második rész.

Ez a harmadik. A szívdobogós olvasáson túlesve, gyorsan el is olvastam még kétszer, mert a szívdobogásból adódóan volt némi értelmezési zavarom a szöveg és kép között.
Az első részből megtudtuk, hogy milyen fontossá tudnak észrevétlenül is válni a dolgok.
Ha emlékeztek még a második rész arról szólt, hogy mi az, amit megteszünk a szeretteinkért, gyerekeinkért akár az életünk kockáztatásával is, hogy nekik örömet szerezhessünk. Miről másról szólhatna a harmadik rész, mint a boldogság, a kapcsolat melegének megőrzéséről. Arról, hogy nem is olyan egyszerű a világba vetett embernek, legyen bár farkas, megőrizni az életterét, önmagát, mindazt, ami a lényegét alkotja.
S nem is olyan egyszerű a szívünkkel látni, hiszen sokszor épp azt zárjuk száz lakatra, építjük körül vastag erődökkel. Manapság a várakat nem a hegyek ormára, hanem a szívünk köré építjük.

Hogy ezt mennyire nem én magyarázom bele a könyvbe, arról mutatok néhány képet.

© Olivier Tallec
© Olivier Tallec

A nagyobbik farkas is eltöpreng a könnyebb megoldáson. Amikor leszakítja a gyönyörű, áhított gyümölcsöt tétovázik, hogy odaadja-e, végül persze a kis farkas szemébe nézve ledobja neki a vágyott gyümölcsöt, ami azonban elgurul. Mindketten szomorúak lesznek, így ezúttal a kicsi lesz az, aki utánaered. S nem jön vissza. A nagyobbik, miután bemerészkedett az idegen erdőbe, s megtalálta a narancsot, de a kis farkast nem, elgondolkodik:
"Er dachte, vielleicht wäre es besser heimzugehen. Die Orange einfach zu essen. Irgendwie war es jetzt genug. Vielleicht kam der kleine Wolf ja auch von selbst zurück. Ohne sich groß anzukündigen. Bestimmt war er schon zu Hause.
Der große Wolf sah den Baum vor sich. Und dann sah er sich unter dem Baum, ohne den kleinen Wolf. Da zitterte er von Kopf bis zu den Füßen."

De valahogy mégis követnie kell a nyomot, mert vannak olyan dolgok, amikre gondolni sem merünk, hogy megtörténhetnek. A képek segítségével, ahogy fokozatosan besötétedik, elnéptelenedik az idegen erdő, azaz a város, lesz úrrá az olvasón, gyereken és felnőttön egyaránt a szorongás. A félelem a sötéttől, a fenyegetettségtől.
Tallec azonban vigyáz arra, nehogy elhatalmasodjon rajtunk a kívülről fenyegetettség érzése. A sötét nem túl sötét, a tér pedig rendezetten üres. Amit érzünk az a hiány. A nagy farkas (felnőtt) szemszögéből láttatja a félelmet, ahogy lemegy a metróba, és bár üvölt a félelemtől, de mégis megy, mert meg kell találnia a másikat, a kicsit, bármi áron. S persze megtalálja, egy sokkal jobb helyen, amely a képeken a tengerpartban realizálódik.
A felnőtt azonban még mindig szorong, mi van, ha mégsem ő az, s mikor rájön, hogy de igen, akkor pedig készíti a szemrehányásait.
Végül azonban csak vesz egy nagy levegőt, s elkezd örülni. És a kicsi mindent tudó mosollyal, hatalmas, pimaszul ártatlan szemekkel ránézve kinyújtja a kezét a narancs felé...

© Olivier Tallec
Nem tudom kiben mi ötlött fel, nem elvethető a könyv esetében a halál, a gyász feldolgozása sem, de még inkább arra tanít, hogy a jó gyermek - szülő kapcsolatért a szülő éppolyan, ha nem még inkább felelős, mint a gyerek. Felelősek vagyunk azért, akit a világra segítettünk.
Van nekem egy ismerősöm, akitől azt tanultam, mielőtt a gyerekemnek nemet mondok kérdezzem meg magamtól miért mondok nemet. Mert nekem úgy kényelmesebb vagy mert tényleg baj történhet. Jó tanács.

A könyvet egyébként végig áthatja újra a kis herceg története. (Van Louis de Saint-Marché tollából folytatása Kis herceg a nagyvárosban címmel.) Vajon a kis herceg elmondta-e valaha is a rózsának miért ment el? Utána ment volna a rózsa, ha teheti? S vajon mit mondanak egymásnak, mikor újra találkoznak?

Ebben a felgyorsult világban nincs már idő a szemrehányásokra, olyan kevés az igazi, minőségi idő az interperszonális kapcsolatokban, hogy felesleges vitára, veszekedésre, szemrehányásra használni.

Nekünk egyértelműen ez a kedvenc farkasos könyvünk. Nekünk, mert a gyerekek is megértik. Az elsődleges olvasatot mindenképpen. Hogy elveszni borzasztó dolog, s jól át tudják érezni a nagy farkas szorongását, félelmét és az ebből táplálkozó haragját is. És mintát ad arra, hogyan lehet kezelni mindezt...

2 megjegyzés:

Dia írta...

Szia Eszter!

Ennek a bejegyzésednek kiváltképp örülök, mert ajánlóid alapján nagyon megtetszettek a könyvek, s már vagy két napja szerelmesen nézegetem őket, s most kiváltképp jókor jött. Köszönet, hogy mindháromról írtál már! Azt hiszem hamarosan a mi polcunkon is ott lesznek! :)


Dia

nretzse, Pöszke írta...

Szia Dia!
Én is köszi az ajánlókat, amiket küldtél. Hamarosan írok.