2011. augusztus 22., hétfő

Gyerekkönyvek a nyelvoktatás szolgálatában

Gondolom mindenki hallotta, olvasta az origós híreket a nyelvek rangsorolásáról, és az angol nyelv tanításának háttérbe szorításáról. Ma olvastam egy kiváló cikket a nyest.hu-n a témáról. Ez a cikk és néhány levél az elmúlt fél évből, megspékelve pár beszélgetéssel indított arra, hogy írjak pár gondolatot én is a téma margójára.

A NYEST-en elolvashatjátok egyrészt miért eget verő hülyeség az angolt, mint könnyen tanulható nyelvet beállítani, másrészt levezetik, hogy a magyar (és néhol európai) nyelvoktatás a latin, görög nyelvészeti hagyományokon nyugszik, ami tökéletesen életidegen. De ez ott remekül le van írva, nem ismétlem.

Az viszont nincs leírva, amit az én itteni nyelvtanárom mondott, aki nem mellékesen épp doktorizna a német, mint idegen nyelv tanítása tárgyból, - hogy ez milyen nehézségekbe ütközik, azt most hagyjuk, - vagyis kétféle diákja van.

Az egyik típus, aki az egykori keleti blokkból érkezett, és remekül tudja a nyelvtant, a kissé elavult szakkifejezésű nyelvészeti kérdésekben nagyon tájékozott, mert megtanították neki.
A másik típus, aki nyugatról, vagy más helyekről érkezett, és remekül beszél, boldogul, de egy helyes nyelvtani elem nincs a mondataiban.
Mit tippeltek kit könnyebb németül tanítani? Hát nem minket!
Saját tapasztalat, hogy át kell lépni egy lélektani határt ahhoz, hogy az ember elkezdjen beszélni, és félretegye a nyelvészeti kérdéseket.
Máig hálás vagyok a kolléganőimnek, akikkel az elmúlt öt évben szerteszóródtunk a munkahelyünkről, hogy akkor megmutatták a nyelvtanulás helyes útját. Kifejezéseket és mondatszerkezeteket, mondatokat kell tanulni. Az egész kicsi gyerekek is így tanulnak nyelvet, tudom, mert látom nap, mint nap.

Szóval az egész magyar nyelvtan alapú idegennyelv oktatás elhibázott. Soha nem lehetek elég hálás dr. Fűzfa Balázsnak, hogy megmutatta, s magam is megtapasztalhattam, az élményközpontú oktatásban rejlő kincseket és lehetőségeket. Ez az egyik oldal.

A másik, rengeteget beszélgettem osztrákokkal, egyéb migránsokkal, és itt élő magyarokkal a kérdésről. Gyerekek és felnőttek nyelvtanulása, ki mikor, mit, hogyan. Mindenki egyetértett abban, hogy a gyerek könnyebben tanul. A mikéntjéről megint a nyest.hu-t hivatkozom. Illetve, megint csak az emlegetett tanárnő hívta fel a figyelmünket arra a meglehetősen gyakori esetre, hogy a két-, vagy többnyelvű gyerekek (most tekintsünk el attól az anomáliától pl., hogy a gyerek kurd és törökül magyarázzák neki az iskolában a német nyelvtant, amit ugyanúgy nem ért,) nagy része ugyan elsajátítja a német nyelvet az óvodában, de mivel az esti mesét (vegyük az optimális esetet, hogy olvasnak neki) az anyanyelvén olvassák fel, így nem lesz tisztában a német írásbeli nyelvvel.
Ezt egyébként mi annak idején rosszul tanultuk, illetve sehogy. Vagyis a gyerek nem fogja tudni, - mert hiszen nem találkozott vele -, a Präteritum, Plusquamperfekt vagy a Konjunktív egyes alakjait.
A legtöbb szülő persze abból indul ki - én is -, hogy miért kellene a gyereknek a szülő akcentusos, rossz kiejtését megtanulnia? Megint vegyük az optimális helyzetet, hogy a környezet toleráns, és nem nézik rosszallóan, hogy a bevándorló nem egyszerre váltja a családi munkanyelvet a befogadó ország nyelvére. (miért is tenné, ugye?) Hiszen meg fogja tanulni a jót az óvodában, iskolában.
Találkoztam már félelemmel, hogy a faluban a dialektust tanulja meg ott is. Egyrészt szókincsbeli eltérést akkor is tanul, másrészt a falusi óvodákban is a köznyelvet használják.Az óvodapedagógus mindenképpen. (Az megint egy másik tényező, hogy a nagyobb városokban elő-előfordul, hogy a gyerek egy harmadik nyelvet előbb hoz haza, mint azt, amit elsajátítania kellene.(Direkt nem használom a tanulni szót.)

Tehát egyrészről ezért lenne nagyon fontos a kétnyelvű gyerekkönyvek megjelentetése és forgalmazása. Mert meg lehetne kérni az óvó nénit, gondozónőt, hogy az adott ország nyelvén megjelent, a gyerek által anyanyelven ismert meséket olvassa fel. Nekünk szerencsénk volt, a Micsoda idő! (Berg Judit) létezik németül is, fel is olvasták.(Elég neutrális könyv kulturálisan.)
De mindezt megteheti Magyarországon a nyelvtanár is, hiszen ezzel máris struktúrát tanít, nyelvi logikában való gondolkodást. Ez hogy volt magyarul? Hogy mondta a német, angol stb.

Fontos továbbá, mert ahhoz, hogy egy nyelvet tökéletesen beszéljünk el kell sajátítani az ún. babanyelvet is, mondókakincset, különben hiába perfekt valaki, nem fogja például Heinz Janisch verseit megérteni.
Kinderlieder 
Eia popeia
was raschelt im Stroh?
Das ist der keine Mario
der muss aufs Klo
 A, B, C, 
Die Katze lief im Schnee
"Der Winter gehört verboten!"
rief sie und rieb sich die Pfoten
Vagy csak korlátozott lesz a megértése, és jó néhány jelentésréteg rejtve marad előtte. Ezt például a játékos nyelvtanítással remekül orvosolni lehet, nem beszélve arról, hogy a gyerekek nyelvtanulásának mintája szépen követi az egyszerűtől a bonyolult felé irányultságot. Mind szókincsben, mind nyelvtani szerkezetben.

Sok szülő egyaránt hordja a gyerekét osztrák és magyar mondókázós csoportba is. És ezek a gyerekek könnyebben és nagyobb biztonsággal is szólalnak meg a fogadó ország nyelvén.

Nézzük meg a másik oldalról a dolgot. Sokkal jobb az arány a magyarra lefordított külföldi könyvek esetén. Ez a fentieken túl azért is érdekes, mert a külföldön élő magyar migráns családok némelyike már elvesztette a kapcsolatát a szülőhazával, így a magyar nekik másodlagos nyelvvé vált, ráadásul az esetek többségében egy x évvel ezelőtti konzerválódott állapotot őriznek. Ők az új külföldi könyvek új, friss magyar fordításával, vagy a magyar könyvek idegen nyelvre fordításával frissíthetik a nyelvtudásukat.
Az új fordítások tükrözik ugyanis az aktuális élőnyelvváltozat írott formáját.

Hosszan lehetne még mindezt ragozni persze. Úgy gondolom, ha valakinek kérdése van megtalál az nretzsekukacgmail.com címen, de írhat a konyvmutatvanyosokkukacgmail.com-ra is, akad ott szakember a kérdésekhez.

És ide tartozik, amit sokan kérdeznek tőlem, milyen színvonalas osztrák gyerekkönyvkiadókat ismerek.

A kiadók (az idei díjazottakra szorítkozom most):
Akik nekünk magyaroknak nagyon fontosak: 
Schenk Verlag
http://www.sauerlaender.de Az előbbi három az, aki a kiadókról alkotott elképzeléseinkhez jobban igazodik.
Az utóbbi kettő különlegesebb könyveket ad ki.
http://www.bibliothekderprovinz.at/
http://www.picus.at/

Nyelvtanuláshoz jól jöhet:
http://www.deutsch-perfekt.com/
http://www.osd.at/

Hátha valaki nem ismeri őket.

Kis meglepetés: kattintsatok ide!

4 megjegyzés:

Xanita írta...

Én is olvastam az említett cikket, és köszönöm, hogy hozzátettél egy új tapasztalatot a "kétféle diákról" :)
Van azonban pár dolog, amiről kicsit másképp gondolkozom: én Magyarországon egynyelvű környezetben élek, tehát mások a lehetőségeim a többnyelvű nevelés terén. Nem olyan könnyű anyanyelvűt "felhajtani", hogy olvasson vagy beszéljen a gyermekeimmel. Emiatt nem érzem óriási problémának a szülő rossz akcentusának elsajátítását. mert vegyük az optimális esetet: a környezet toleráns, tudja, hogy nekem az adott nyelv nem az anyanyelvem, tehát nem az akcentusomon fog lovagolni :) Mint ahogy engem sem zavarnak azok, akik erős akcentussal beszélnek magyarul. Munkám során - ahol sokszor angolul kellett kommunikálnom mindenféle európai emberrel - az anyanyelvűek kivételével mindnek volt akcentusa, mégse zavart senkit, nem volt lényeges. Másrészt melyik a helyes kiejtés? Az egyetemen német szakon három anyanyelvű lektorom volt, egy osztrák, két német két teljesen különböző helyről. Hárman háromféle kiejtéssel beszéltek. Az angolt meg inkább meg sem említem, mert szinte minden kontinensen beszélik anyanyelvként...
A tökéletes nyelvtudás koncepciójával is vitatkozni tudok, mert ilyen szerintem nincs. Még anyanyelven sem. Mondom ezt úgy, hogy van magyar szakos tanári diplomám, és egy nyelvművelő édesanyám, aki kora gyermekkoromtól kezdve rengeteg energiát fektetett abba, hogy a magyar "beszédkészségem" tökéletes legyen :)
Harmadrészt: miért a kétnyelvű könyvek? A magyar mellett nagyon sokat olvasok a gyerekeimnek eredeti angol, orosz és néha még német gyermekirodalmat is. Igaz, nagyrészt prózát és nem verseket. Egynyelvűeket. Ha kedvük van hozzá, a tartalmat könnyen visszaadják magyarul így is.

nretzse, Pöszke írta...

Xanita, köszi. :)

A dolog ott kezdődött, hogy relatív régóta hallgatok a témáról mindenféle véleményt, de azt sose szabad elfelejteni, hogy a vélemények az azt kimondó élethelyzetéből adódnak!
Akié pedig nem az nyelvész doktor és kutató, vagy borzasztó elkötelezett. (Én egyik se vagyok, na jó elkötelezett igen.)

Te egy másik élethelyzetről írsz, és ebből a szempontból egyetértek veled. Ha otthon élnénk én is hasonlóan tennék.

(De nem otthon élünk, és elsősorban nem is Magyarországban élőknek szántam a bejegyzést.)

Akikkel én beszélek, azok külföldön, többnyelvű környezetben élnek - a blogolvasók ezt tudják is, az adatlapomon is rajt van asszem - (most éppen a stájer szomszéd olasz munkásait hallom az ablakon keresztül).
Tehát nekem ez az alapszitu.
Errefelé mindenki azt vallja, hogy a gyereknek az itteni kiejtést kell elsajátítania, én is. Mert az én gyerekeim itt fognak élni, és integrálódniuk kell, hogy boldogulni tudjanak.

A másik fontos feladatunk pedig a magyar nyelv megőrzése. Én ezért nem olvasok idegen nyelvű könyvet, mert nekem a lehető legtökéletesebben át kell adnom a magyar nyelvet, hiszen ők magyarok (is). És az első nyelv forrása az anya, és a mi (migránsok) gyerekei nem magyar nyelvű környezetben élnek... stb.

Így aztán csak köszönni tudom, hogy kiegészítetted a bejegyzést a te, azaz hazai, nézőpontoddal!
Köszönöm!

nretzse, Pöszke írta...

Ja, a helyes kiejtéshez még valami!
Mindig az a helyes, amit az adott helyen élők használnak. :)

És azt se felejtsük el, hogy az emberek nagy többsége intoleráns, és egyre intoleránsabb a külföldiekkel szemben. De ez olyan probléma, amibe nem mennék bele.

De azt elárulom, hogy ezt a kérdést levélben kérdezték, és én is azt válaszoltam, egyrészről hogy (alkalmazott) nyelvészeti értelemben nem beszélhetünk tökéletes nyelvtudásról, és dialektusmentes kiejtésről.
De ezt megint csak a tananyag és oktatási metódusra kéne visszavezetni: mi minden hülyeséget tömünk a gyerekek fejébe praktikus tudás helyet.
Tehát az átlagembereknek ez nem egyértelmű, és intoleránssá teszi őket sok esetben. Itt is, odahaza is.

Xanita írta...

Azt észrevettem az írásaidból, hogy nem Magyarországon éltek, és ebből az élethelyzetből tökéletesen értem az akcentus kérdését is. Más egy adott helyhez hosszútávon kötődni, és más "pusztán" egy jobb, hatékonyabb, élvezetesebb nyelvtanulási móddal kísérletezni, mint a nyelvtanra alapozottal.

A külföldiekkel szembeni intoleranciát én is sokszor tapasztalom, úgy, hogy nem is én vagyok az érintett... Nem is tudom, hogy lehetne megoldani, a magam életében annyit tudok tenni, hogy toleráns vagyok, és ezt a példát mutatom a gyerekeimnek. Szerencsénkre pl. az oviban is van egy török-magyar kislány, és a gyerekeimben fel sem merült, "utálkozzanak", inkább próbálnak tőle egy-két kifejezést tanulni :)