2009. november 9., hétfő

Grazi babaklub előadás (húzott változat)

Amikor elvállaltam a témát még nem tudtam mekkora fába vágom a fejszémet.
Magyarországon ugyanis nincs kifejezetten gyerekirodalommal intézményesen foglalkozó, azokat összegyűjtő fórum. Sajnos. Csak egymástól elszigetelten létező egységek vannak, és egy maroknyi kutató, gondolkodó ember, akik megpróbálják megadni a témának az azt megillető helyet és komolyságot.
A másik problémám a gyűjtés kezdetekor az ajánlati lista volt. A korosztályt könnyen le lehetett szűkíteni 0-6 éves korig. Aztán jött a kérdés klasszikust ajánljak, újabbakat, adjak-e recenziót művekről, írókról?
Végül a következő felépítés mellett döntöttem.
Elsőként körbejárom kicsit a fogalmat, mese gyermekirodalom.
Aztán beszélnék a mese szerepéről, jelentőségéről egy gyerek életében.
Megmutatom az életkorok szerinti könyvtípusokat.
És utoljára beszélek a könyvkiadókról, illusztrátorokról, honlapokról, tehát arról honnan lehet, érdemes anyagot, könyvet szerezni, keresni.

Elsőként körbejárom kicsit a fogalmat, mese gyermekirodalom.
“A mese epikai műfajcsoport, a legősibb műfajok egyike. A mesék terjedelme kisepikai jellegű, a műfaj eredetileg verses és prózai egyaránt lehetett; újabban az utóbbi forma jutott benne túlsúlyra. Az ide tartozó alkotások fantasztikus-csodás (vagy legalábbis valószerűtlen) elemekkel átszőtt, általában időben és térben is fiktív körülmények között játszódó eseményeket ábrázolnak. A reális világot képviselő hősei jobbára elvont típusok (az öreg király, a legkisebb fiú, a juhász stb.), s ezek legtöbbször képzeletbeli hősökkel (óriások, törpék, tündérek, boszorkányok, varázslók, sárkányok) és fantasztikus tulajdonságokkal felruházott jelenségekkel (beszélő állatok, növények, tárgyak stb.) állnak szemben. Az események is valószínűtlenek, de egy sajátos hagyomány logikáján belül maradva a cselekmény menetében az egyik esemény bekövetkezése már valószínűvé teszi a másikat. Jellegzetes vonása az egyszerű világkép, mely átmeneti típusokat nem ismerve éles határt húz a jók és a rosszak közé. A végkifejletben a mese diadalra juttatja a jókat, és megbünteti a gonoszokat.
A műfaj története az ókorba nyúlik vissza, első fennmaradt emlékei hosszabb epikus művekbe illesztett betétek (Homérosznál Kirké története, Hésziodosznál a sólyom és a csalogány meséje). Az állatmese azonban már önálló formaként is jelentkezett az ókorban, és az antik irodalom egyik legelterjedtebb műfaja lett (Szimonidész, Aiszóposz, Babriosz, Phaedrus, Avianus). Találhatók mesék a Bibliában és a midrásirodalomban is. A középkortól kedve terjedt el az emberi szereplőket is felvonultató mesetípus, a reneszánsz idején főleg a népmesék adaptációja volt népszerű, a klasszicizmus pedig az antik állatmese-hagyományt újította fel. A műmese a francia rokokó irodalomban szerveződött új műfajjá, a felvilágosult szalonok társaságát szórakoztató szatirikus-ironikus tendenciájú formává (Ch. Perrault, Mlle de l'Héritier, d'Aulnoy bárónő). A romantika ismét a naiv népmesei hagyományt állította előtérbe (C. Brentano, Hauff) vagy meséi filozófiai tartalmakat is hordoztak (Novalis, E. T. A. Hoffmann). A 19. század elejéről J. és W. Grimm népmese-feldolgozásai teremtettek iskolát. A mese eredetileg a felnőttek szórakoztatására-okulására szolgáló műfaj (ún. felnőttmese) volt. (pl. az Ezeregyéjszaka meséi). A felnőttmese később háttérbe szorult, de számos nevezetes alkotása ismert, amilyenek E. T. A. Hoffmann, Oscar Wilde Balázs Béla vagy Szini Gyula meséi. A Grimm-mesék hatására, s elsősorban a dán Hans Christian Andersen nyomán a 19-20. század műmeséje általában gyermekmese.

A mesék csoportosítása sokféle szempont szerint történhet. Eredet alapján megkülönböztethetjük a népmesét és a műmesét, s mindkettőre találhatunk példákat már az ókori irodalomban. A népmesékből a reneszánsz kora óta sokat merít a műmese, de az eredeti népmesék iránti érdeklődés csak a 19. század elején, a Grimm testvérek gyűjteménye nyomán támadt fel. A folklorisztika a mesének több műfaját különbözteti meg, ezek azonban koronként és kultúránként különbözhetnek. A legismertebb mesei műfaj a mágikus mese vagy varázsmese, a csodamese, amelynek cselekményében a csodálatos események játszanak uralkodó szerepet. Ennek a nyugat-európai és magyar kutatásban tündérmese a neve, noha tündérek viszonylag ritkán fordulnak elő benne. (Tündérszép Ilona és Árgyélus). A hősmese a varázsmese olyan változata, amelyben egy központi hős harcnak ábrázolt küzdelemben győzi le ellenfelét (Fehérlófia). Nagy tömböt alkotnak a tréfás mesék, amelyek legtöbbször ostoba emberekről szóló humoros történetek. A tréfás mesék alműfaja a hazugságmese, mely hazugságok és lódítások sorozata. A formulamese olyan mese, amelynek a szerkezete egyszersmind tartalom meghatározó tényező. A formulamese két főbb csoportja a láncmese és a csalimese. A láncmesében valamely esemény feltételeit és ennek újabb feltételeit sorolják fel, vagy más, külsődleges ötlet alapján állítanak egymás mellé nagyjából ismétlődő részeket. Hasonlít hozzá a végtelen mese, melyben a mesék szokásos befejezése helyett ciklikus folytatódást találunk, vagy hirtelen fordulat következik, amely befejezetlenül hagyja a történetet. A csalimese félrevezeti hallgatóját, és valódi mese helyett más történetet ad: a cselekmény a mese szabályai szerint kezdődik, de egy rövid bevezető után valamely formula végtelen ismételgetése következik a várt mese helyett, vagy a mesét hirtelen befejezik, esetleg a mesélő a hallgatóságtól kérdez valamit oly módon, hogy a válasz nevetségessé tegye a hallgatót. A középkor után terjedt el a novellamese, mely realisztikusabb, életszerűbb. Cselekményének ideje és helyszíne konkrétabb, csodálatos hősei helyébe a valóságos társadalom típusai lépnek, de világábrázolásában változatlanul a meseszerűség, a fantasztikum uralkodik.”

Ez azonban csak a mese fogalma.
Mi a helyzet a gyermekirodalommal? Sokan, sokféle aspektusból vizsgálták, megkülönböztethetünk pedagógiai, pszichológiai, szocilógiai, néprajzi megközelítést. Az irodalom leginkább osztályozni próbálja, bár újabban vannak más jellegű kutatások és törekvések.
“A mesék természetével, mibenlétével számtalan tudományos irányzat foglalkozik a folklorisztika határain belül és azokon kívül egyaránt. A mesemotívumok történeti és földrajzi elterjedését vizsgálta a század elején a finn iskola, a mese mûfajelméleti tanulmányozását a mese szellemének - ahogy akkoriban mondták "lényegének" - kutatásával kapcsolták össze az André Jolles, Honti János, Max Lüthi nevével fémjelezhetõ teoretikusabb megközelítések. A pszichoanalitikus ihletésű szerzők érdeklődése elsõsorban a mesékben található archetípusokra, a személyiségfejlõdésben fontos szerepet játszó magatartásmintákra irányult. A Mark Aszadovszkij, Ortutay Gyula, Dégh Linda és mások nevéhez kapcsolódó egyéniségkutatás részben a mesemondó életének szocio-kulturális körülményeivel, részben pedig repertoárjának egyéni stiláris és tematikus ismertetõjegyeivel, valamint a mesélõ kreativitásának kutatásával foglalkozott. V. J. Propp mesemorfológiája - amely késõbb továbbfejlõdött a történet-nyelvtanok (story grammar) megalkotása során - a mese narratív szerkezetének formalizálására tett kísérletet.
A megközelítésmódok sokasága felveti a kérdést: vajon melyik az a módszer, amely teljesen adekvát a mese lényegével, melyik kényszerít kevésbé külsõleges szempontokat erre az irodalomban is elõforduló, de elsõdlegesen mégiscsak folklórmûfajra? Boldizsár Ildikó könyve szerint a továbblépés egyik lehetséges útja a mesekutatásban az, ha félretesszük mind az írott és a szóbeli mûfajok különbségeivel foglalkozó évszázados vitákat, mind a mesét szociológiai, lélektani, nyelvészeti dokumentumnak tekintõ megközelítéséket, és a mûfajt mint irodalmat, vagyis mint sajátos világlátással és formai jegyekkel rendelkezõ mûalkotást szemléljük. (8., 186.) Ebbõl a szempontból nézve található a legtöbb eredeti megállapítás is a kötetben, hiszen a hazai mesekutatás elsõsorban az egyéniségkutatásra, a gyûjtésre és a mese-motívumok és típusok vizsgálatára helyezi a hangsúlyt.” (http://www.c3.hu/scripta/jelenkor/1998/05/20havas.htm)

Én most egy ezeket szintetizáló, és saját nézőpontú értelmezést fogok adni. Gyakorló tanárként mindegyik új osztályomban felvetődött minimum egyszer a kérdés, hogy mire való az irodalom. Minek tanulni, mi a haszna? Gyakran szülőktől is hallottam, hogy mit erőltetem a tantárgyamat, úgyis ki fog pusztulni stb.
És valljuk be a mai világban a rohanó szülőgenerációk számára egyszerűbb betenni egy mese-dvd-t a lejátszóba, vagy rosszabb esetben bekapcsolni a mesecsatornák valamelyikét. “Minek olvassak, nincs rá időm, nem tök mindegy?” Jönnek a kérdések.
Mire való? Élni segít, élni tanít. Életvezetési stratégiákat, problémamegoldási kulcsokat ad az irodalom és a jó gyermekirodalom is. Megmutatja a dolgok szinét, visszáját, azt, hogy másokkal ugyanaz a dolog hogyan történt meg, ők hogy élték át.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a jó gyerekirodalom didaktikus, és mindezt direkt szembetűnően terjeszti. Nem, szórakoztat, és a sokat emlegetett katarzishoz visz. Bettelheim és Boldizsár Ildikó egyetértenek abban, hogy a jó mese, mű mindezt burkolt formában teszi, úgy hogy a gyerek, sőt a felnőtt sem jön rá, miért is szereti az adott történetet, miben és hogyan segít neki a többszöri elolvasás, felolvasás.
Tessék gyanakodni és elolvasni, ha egy gyerek ugyanazt a mesét kéri, még századszorra is. Mert az valamiért fontos neki. Ha elkezdjük figyelni a történet szüzséjét és nem ragadunk le a fabulánál rengeteg mindent megtudhatunk a gyerekről.

A másik lényeges dolog, hogy a nekünk jelen pillanatban fontos korosztály számára szükséges, hogy a történetnek legyen eleje, közepe és vége. A klasszikus történetmondási elveket kövesse, tehát mindenképpen egy időben egységes, lineárisan haladó mű legyen.
Ez a pszichológiai és egyéb szempontok mellett azért is fontos, mert a formabontáshoz előbb el kell sajátítani a formát.
Belevehetnék még a definícióba sok mindent, de nem szeretnék irodalmi kurzust tartani. Pontosabban nem fér bele az időkeretbe.

A mese szerepéről, jelentőségéről egy gyerek életében.
A mesék a világ megtapasztalásának sajátos emberi módjai. A lelki apparátus modelljei; a lélek belső folyamatainak leképződései (Bettelheim 1985). Minősítő-értékelő (attributív), meghatározó-besoroló (definitív) kategóriákkal és a hozzájuk kapcsolódó értékelésekkel, érzelmi-indulati jellemzőkkel, viselkedési késztetésekkel operálnak. Az egyén viselkedési rendszereit, célratörő vagy védekező stratégiáit és belső kontrollját (önkép, szociális kép, lelkiismeret) alakítják. A mese, mint minden nyelvi szöveg, nem leképezi a világot, hanem modellezi.
 „Másik anyanyelv"-ként (érzelmi jelrendszerekkel) segítik a belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe (Andrásfalvy 1992). A mese a csoda, a fantasztikum „lehetséges világa”, amelyben elmosódnak az emberi tudás (reális és transzcendentális) határai. A meseélményben a gyermek tudja, hogy ami a mesetörténetben van, az irreális, mégsem kételkedik, vagyis az igaz – nem igaz kategóriáját rövid időre felfüggeszti.
A meseélmény nem kognitív, érzelmi vákuumban keletkezik. A gyermek a képzeletbeli történeteket, jellemeket a tényleges emberek, események analógiáira emlékeztető módon dolgozza fel. A lélektani hatást a hőssel való azonosulás teremti meg. A mesei modellek a fantázia segítségével utánzási, szereptanulási és identifikációs alkalmakat nyújtanak. Nagy előnyük – a játékokhoz hasonlóan –, hogy sérülések nélkül teszik átélhetővé az eseményeket. Fontos funkciójuk a társadalmi valóság megjelenítése az adott kultúra, a csoport és az egyén számára. Nem mindegy tehát, hogy miként részesül a gyermek szociokulturális csoportjának a történeteiből. (http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=161)
Az óvodáskorú gyerekek gondolatvilágába a mesék tökéletesen beleillenek. A mesét (és a gyermeki világlátást) az az alapvető hit működteti, hogy a világban rend uralkodik, s ha ez meg is bomlik egy időre, a harmónia helyreáll. A történet végkimenetele megjósolható, de az az út, amely a végkifejlethez vezet, előre nem belátható események sorozata, megjósolhatatlan események eredménye. Ebből következően a mese másfajta (ösztönszerűbb vagy spirituálisabb) megértésmódokat hív elő. A mesevilág erkölcsileg rendezett, igazságos, kozmikus világrenden alapul, és bármilyen egyensúlytalanságot képes helyreállítani. Optimista szemlélete terápiás hatású (Boldizsár 2005), a gyermek pozitív szemléletét táplálja.
A mesemondás, a mesehallgatás fontos kapcsolatépítő eszköz a pedagógiában, jótékonyan hat az interakciókra és a közösségi életre. A mesehallgatáskor életbe lépő szimultán kettőstudat örömforrás: feszültségteremtő, feszültséghordozó és feszültségelvezető. Gondolkodási műveleteket végez: összehasonlít, analizál, szintetizál, ítéleteket alkot, következtet, általánosít. A meseszövegek megalapozzák idő- és térszemléletének kialakulását, megerősítik a távolság, az irány, a nagyság és a forma észlelését. A szinkretikus sémák, a szóingerek aktivizálják előzőleg szerzett ismereteit, emlékképeit, képzeteit. Az emlékanyag újra feltöltődik feszültséggel, és újra hat. A mesét hallgató gyermek gondolkodása, ismeretrendszere az esztétikai élmények, a katarzis hatására bővül és megszilárdul.
„Az ember az emberért mesél, hogy a mesék tiszta, szelíd fényénél felébredjenek és növekedésnek induljanak a szív első gondolatai és erői.” (Jacob Grimm)
„A gyermeki játék kifelé irányuló tevékenység. Abban segíti a gyermeket, hogy felnövekedvén jobban boldoguljon a külvilágban. A mesehallgatás viszont mindig befelé, a lélek felé irányul.
A lélek hangszerhez hasonlít, amely azt szeretné, hogy játsszanak rajta. A mese gazdag fantáziaképei színessé, gazdaggá teszik a gyermek lelkét: megmozdítják benne a lélek húrjait. Ha a lélek nem kap ilyen táplálékot, akkor tompa és érzelemszegény marad, nélkülöz mindenfajta elevenséget, mozgékonyságot. Mai elgépiesedett, természeti élményekben szegény világunkban a mesének egyre fontosabb küldetése van, hiszen belülről mozgásba hozza, megérinti, betölti és felvidítja a lelket.

Az a jó, ha a szülő vagy a tanító, vagyis egy élő személy mesél. Még ha tökéletlen is az előadásmódja, akkor is sokkal hasznosabb, mint ha a gyermek művien mesélő kazettákat hallgat. A személyes meséléskor egy emberi szív, egy hang, egy szempár is jelen van, ami a gyermekkel közösen alakítja azt a lelki burkot, melyet semmilyen gépezet nem pótolhat. Amire korunk gyermekeinek (és felnőtteinek) mind nagyobb és nagyobb szüksége van, az a nyugalom, a csend és a hangulatos bensőségesség, és nem a művi felkorbácsoltság, ami sajnos az ellenőrizetlen televíziózáson keresztül ártalmasan hat a gyerekre. “ (Az írás forrása Jakob Streit Nevelés, iskola, szülői ház és a Waldorf-pedagógia c. műve.)
A mesehallgató gyerek egy sajátos viselkedésmód, ez 4-5 éves korban kialakul. Szerintem annál a gyereknél, akinek nagyon korán kezdik a mesélést sokkal korábban.
A mesehallgatás nagyon sokáig az egyetlen olyan magatartásmódja a gyereknek, amelyben passzív képzeleti beleélésre képes. Ebben a világban ráadásul ugyanazok a szélsőségek uralkodnak, mint a gyermeki gondolkodásban.
Másrészt, a gyerekkel való foglalkozásban szerintem fontos a minőség is és nem csak a mennyiség. Sokféleképpen lehet a gyerekünkkel időt tölteni. A közös játék mellett nagyon fontosnak tartom a befeléforduló időt is.
Bettelheim írja, hogy ha a szülő meséli a gyereknek a meséket, amiket ő átél, amikre önmagában reflektál, leképezve az ő világát, problémáit, azzal azt is erősíti kimondatlanul a gyermekben, hogy fontosak neki a gyermeke gondolatai, maga a gyerek, elfogadja őt, akármilyen is.
Azt mondhatnánk erre, hogy ez egyértelmű, természetes, a gyerek tudhatná, végtére is megkap mindent. Én erre azt mondom, nem a legújabb játék, kütyü a fontos, hanem a minőségi idő. És erre a mese az egyik legalkalmasabb.
Az a szülő, aki időt szán arra, hogy a gyerekének meséljen nagy valőszínűséggel kamaszkorban is megtalálja a hangot, időt, alkalmat a beszélgetésre, és nem szakad meg a kötődés. Mert a felolvasott mese kötődést erősít.
Miért felolvasás? Vagy még inkább szabad mesélés? Olvastam egy érdekes tanulmányt a rajzfilm és az olvasott mese viszonyáról.
Természetesen megvizsgálta az erőszak oldaláról is jó alaposan, én mégsem ezt ragadnám ki. Az egyik fontos dolog, hogy nagyon kevés a gyerekeknek való rajzfilm. A mesecsatornákon vetített filmek többsége vagy hihetetlenül bugyuta vagy végtelenül erőszakos. Persze vannak kivételek. De ne felejtsük el a filmek ma már a 6 másodperc/akcióval operálnak. Így a rajzfilmek is. 6 mp alatt pedig nehéz nemhogy átélni, de felfogni is valamit.
A másik, hogy mesehallgatáskor az építő fantázia lép működésbe, az eseményeket a gyermekek a saját belső képességeiknek megfelelően képzelik el. Fontos a szülői jelenlét, az, hogy a mesehallgatás kölcsönös viszony, melyben lehetőség van a hallottak megbeszélésére, a feszültségek feloldására.
A rajzfilmnek a szerkezete is eltér a mesékben megszokottól. A mesékben gyakoriak a visszatérő cselekménymotívumok. Az epizódok visszatérése egyúttal a szóbeli fordulatokkal való újratalálkozás örömforerása. A ceremoniális sorrend révén mindenki előre tudja, hogy mi fog következni.  Nem gondolja végig, de benne van a várakozás a következő ciklusra, és amikor bekövetkezik a várakozási feszültség feloldódik.
A rajzfilmek szerkezete ezzel ellentétben bonyolult. Gyakran több szálon fut a cselekmény, egyidejűleg több helyszínen játszódik. (Szalai Nóra: Csőrre töltve, In: A megértés felé, Pont Kiadó, 2003.)
És ami az érdekes, hogy az estimesét főleg az iskoláskorú gyereknek szánják, holott nem ők, hanem a náluk kisebbek nézik rendszeresen.
A másik a belső fantázia fejlesztése és annak védő kontrollja mellett, hogy a mesélt történet ill. a felolvasott mese követi az eredeti történetet, az animáció azonban egyúttal adaptáció is. Az hogy megteremti a gyerek helyett a képi világot majdnem elhanyagolható amellett a tény mellett, hogy legtöbbször pont a lényege veszik el a történetnek. Gondoljunk csak a Walt Disney-féle Grimm adaptációkra.
Továbbá először a történelem folyamán a meséket nem a szülő vagy iskola, törzs, közösség, egyház, vagy akár az ország találja ki, és meséli el, hanem a globális kereskedelmi konglomerátumok egyre szűkülő csoportja, amelyek célja az eladás. A gyerekek ma olyan kulturális környezetben nőnek fel, amelyet egy világot átfogó marketing-stratégia kívánalmai határoznak meg.
És itt jön szóba a képeskönyv.
Mivel az illusztrátoroknál lesz szó az illusztráció minőségének fontosságáról, itt csak arra szeretnék visszautalni, hogy az illusztrált mesekönyvek, és képeskönyvek a nagyobb gyermekek fantáziájának határt szabnak, a kisebbeknél viszont nagy szükség van rá, mivel ő a képek alapján (is) szerez új tapasztalatokat, ismer/tanul meg dolgokat, fogalmakat, szókapcsolatokat.
Egyszerre ismer rá bennük a saját környezete tárgyaira, és ébred rá azok különbözőségére, tanulja meg az elvonatkoztatást, általánosítást. Gondoljunk csak arra, hogy egy mászó, majd totyogó kisgyerek számára ugyanaz az egy szék hány szék valójában. Pontosan annyi, ahány szögből látja. És csak később ébred rá, hogy az a „sok” szék valójában csak egy szék.
Pontosan ezért nem mindegy milyen nyelvezetű mesekönyvből olvasunk, mesélünk.

A mesék szerepe az anyanyelvi és kommunikációs készségek fejlesztésben
A meseélmény gazdagítja a gyermeki személyiséget, formálja az esztétikai, erkölcsi érzelmeket, fejleszti az értelmi képességeket, kibontakoztatja a gyermeki világképet és az anyanyelvi-kommunikációs képességeket. A gyermekek a beszéd talán legváltozatosabb kelléktárát sajátíthatják el a népmesékből. A mesetudat és az empatikus képességek révén megjegyzik a mese jellegzetes nyelvi fordulatait, mondatpaneljeit, szövegrészleteit. Az utánzásos tanulás útján később ezek megjelennek a beszédben, a legkülönfélébb kommunikációs helyzetekben és tevékenységekben.

A mese mintát szolgáltat az árnyalt stílusra, a párbeszédre, a tömör mondatalkotásra. Hatása maradandó a szókincs gyarapításában, a kifejezőkészség fejlődésében, a nyelvi illemtan alakulásában. A gyermek számtalan kommunikációs kifejezőeszközt sajátíthat el a népmesékkel való találkozásokkor (Dankó 2005):
Fokozottan érvényes mindez a műmesékre. Kedvenc példám Marék Veronika Kippkoppjából az a mondat, hogy „Halk neszezéssel szitálni kezdett az eső.” A szóválasztás, a mondat zeneisége versbe illő.
Ellenpéldaként hoznám Bartos Erika „AnnaPetiésGergő” sorozatát. A könyvajánlóban vettem a bátorságot és magam írtam hozzá a kritikát. Nyelvileg kimondottan borzalmas. Az a rengeteg szóismétlés, egysíkú fogalmazás, globális kohézió semmi, gyakran még a lineális kohézió alapkövetelményeit sem tartja be, azt meg már ne is említsük, hogy nem egyszer vét az alapvető nyelvtani szabályok ellen, tárgyas ragozást használ ott ahol alanyit kellene, nincsenek egyeztetve az igék módban, személyben és/vagy számban.
Holott a 2-3 éves korosztály számára akár egy jó, hasznos könyvsorozat is lehetne. (Kicsit igényesebb kiadásban.)

És ezzel elérkeztem a következő részhez, az életkorok alapján történő bontáshoz. Különböző helyekről, pedagógiai, pszichológiai és kiadói forrásokat nézegettem. A következő felosztásban egyeztek.
0-1    év: képeskönyv, keménytáblás, keménylapos, textil és fürdőkönyvecskék, rímes versek
1-2 év: rímes, képes mesék, fokozatosan a puha lapú könyvek, rövid mesék, akár szülői mesék a gyerek mindennapjairól, vagy az őt körülvevő tárgyakról
2-3 év: kevesebb kép, több szöveg, jöhetnek a rövid mesék, lassan a hossazabbak is, hosszabb verseket lehet már akár tanítani is
4-6 év: kép nélküli vagy kevés képpel illusztált történetek, művészi könyvek, és fokozatosan a népmesék, Andersen, Grimm-mesék, az utóbbiaknál kiemelten fontos a folyamatos reflektálás a gyermekre a veszélyek elkerülése végett, nehogy félelmet ébresszünk az esetleg még nem neki való mesékkel
6 évesek lassan megtanulnak olvasni, jöhetnek a rövidebb, majd hosszabb, több estés meseregények, aztán majd úgyis egyedül olvas.

És itt szeretném újfent hangsúlyozni, hogy a legeslegfontosabb, hogy ismerjük a saját gyerekünket, figyeljünk oda rá, a viselkedéséből egyértelműen látszik mikor milyen típusú mesére van szüksége. Amikor elkezdünk mesélni neki eleinte érdemes inkább reggel, vagy nap közben, de ne elalvás előtt, (a népmeséket, ill. Grimm és Andersen meséit én később sem ajánlom esti elalvás előtti mesének) ne várjuk, hogy odaül mellénk és figyelmesen hallgat. Szaladgálni fog, vagy játszani, autózni. Ne vegye el senki kedvét, a füle nagyon is ott van. Minden egyes alkalommal hívni kell, megmutatni neki a képeket, és olvasni, mesélni, rajzolni.
Egy éves kor körül pedig el lehet kezdeni az ágy mellé ülős, összebújós esti mesélést.

És a "hivatal", ami nincs. 

1967 óta április 2-a vagyis Hans Christian Andersen születésnapja a Nemzetközi Gyermekkönyvnap. A könyvnapi események célja hogy olvasásra bátorítsa a gyerekeket és felhívja a figyelmet a gyermekirodalomra.
Évenként másik IBBY Nemzeti Szekció kap lehetőséget arra, hogy szponzorálja a Könyvnapot. A Sekció meghatároz egy témát, majd felkér egy ismert írót, hogy fogalmazzon üzenetet a világ gyerekei számára, és egy ismert illusztrátort, hogy tervezzen az üzenethez illeszkedő plakátot. Az így szerkesztett anyagokat az IBBY különböző módokon használja a szervezet megismertetésére. Egyes Nemzeti Szekciók a média segítségével különböző gyermekkönyvnapi programokat szerveznek az iskolákban és a könyvtárakban. Mások egész könyvhetet szerveznek az alkalom köré.
•    2001-ben Magyarország volt a Nemzetközi Gyermekkönyvnap "házigazdája".
"A könyvekben minden benne van" című üzenetet Janikovszky Éva írta, a plakátot Rényi Krisztina tervezte.

Gyerekkönyvkiadók

A Pagony ma a legismertebb, könyvesbolt és könyvkiadó a gyerekkönyvek terén. Maga az üzlet is kedves, hangulatos, gyerekbarát, jók a rendezvényeik is. Az online könyvesbolt is igényes, jól tervezett, jól működik, jók a kritikáik, kritikusaik, a véleményükre lehet építeni, nagy olvasótáboruk van, hozzászólásokkal, nem tudni persze mennyire beépített emberekkel. Kár, hogy a budai Kispagony megszűnt.
Hasonlóan jó könyvesbolt az Anno mesebolt, mivel a közelben laktunk láttam, ahogy készült. Még sajnáltam is a jó kis rövidáru boltot a kedves nénikkel, aztán mikor megláttam mi készül már örültem. Sokszor megfordultunk ott, szép, igényes gyerekkönyveket és gyerekjátékokat árulnak. Kedves kis nosztalgiavilág, ezt tükrözi a honlapjuk is.

Móra kiadó, szerintem nincs, akinek legalább egy könyvük ne lenne tőlük. Elkezdték újra kiadni a már klasszikussá vált gyerekkönyveket, úgyhogy megint van pl. Vackor.

Naphegy Kiadó adta ki a számomra kedves Böngésző sorozatot otthon, és ők jegyzik a művészi mesekönyvek sorozatot is.

Hasonló igényes könyveket fémjelez a Csimota kiadó is.

Az Egmont kiadóval és a General Press-el áll még mellettük, mint gyerekkönyvekkel foglalkozó kis kiadók, akik próbálnak igényes könyvelet kiadni. Mindegyiknek megvan a saját profilja természetesen. Érdemes nézelődni köztük.

Folyóiratok közül magasan kiemelkedik a Csodaceruza. Maga a folyóirat is remek, de hihetetlenül jó a netes honlapjuk is. Lehetőséget ad blogírásra is, érdemes megnézni a blogíróikat, sok tippet, könyvkritikát lehet olvasni tőlük.
Megemlítendő a Fordulópont, a Cimbora, Kincskereső, és a Dörmögő Dömötör is létezik még. Utóbbit vettem meg a gyerekeknek, kicsit csalódtam, de valószínáleg csak a nosztalgia miatt.
Könyvkiadók még
Animus Kiadó
Beszélő Szem
Cerkabella Kiadó
Ceruza Kiadó
Ciceró Könyvstúdió
http://www.csimota.hu/Geopen Kiadó
General Press Kiadó
Harmat Kiadó
Holnap Kiadó
Könyvmolyképző Kiadó
Nemzeti Tankönyvkiadó
Pont Kiadó
Preticon Könyvkiadó, Scolar Kiadó, Tesloff és Babilon Kiadó, V ivandra Kiadó

Természetesen a könyvekhez nemcsak kiadó, hanem illusztrátor is kell.

“Az illusztrációk, melyekben a gyermekek megmerítik az olvasott vagy hallgatott szavakat, nem másért, mint a gyermekekért vannak. Ez az első és egyben legfontosabb szempont, amely ugyan - így kimondva legalábbis - magától értetődőnek tetszik, megfelelni neki mégis oly kevesen képesek. A gyermek közelsége azonban - azon túl, hogy mérhetetlenül inspiráló - megkönnyíti az alkotói szabadság határainak belátását is. “http://www.csodaceruza.com/cikk_panka.htm

Volt már szó a képekről, és filmekről.  Nagy az illusztrátorok felelőssége, talán még nagyobb, mint az írőké, a mai szépség, külsőségorientált világunkban gyakran ennekl alapján vásárolnak az emberwek a gyereküknek könyvet. Bevallom a legújabb kedvenc könyvünket én is így kezdtem nézegetni.
Rengeteg jó illusztrátor van, és alapvetően meghatározzák egy könyv arculatát, hangulatát, segítik, vagy gátolják a befogadást, kiegészíthetik, árnyalhatják a jelentést.  Ha rossz az illusztráció, akkor a könyv is veszít az értékéből.
Érdemes rámenni a GYIE blogjára, ott meg lehet ismerni a legújabb illusztrátorokat, munkáikat, világukat, és nézegetni kinek a stílusa áll hozzánk közel.
Én nagyon szeretem Pásztohy Panka munkáit, Agócs Íriszét, hogy régebbit is mondjak, Reich Károly, vagy Sajdik Ferenc. Szépek Szegedi Katalin és Takács Mari alkotásai is.
És még sorolhatnám vég nélkül, de ez már egy másik előadás témakezdete lehetne.

Köszönöm a figyelmet.

Nincsenek megjegyzések: