2010. január 2., szombat

Bagossy László: A sötétben látó tündér

Ja kérem, ott díszelgett a karácsonyfa alatt. Nekem. Örültem, persze, de bevallom mást vártam.

Biztos ez is oka volt, hát elsőre bevallom nem tetszett. Nézegettem a képeket, nagyszemű tündér pólóban, mellé csipkekesztyűben, meg bajuszos, népi fafaragványra emlékeztető tündér, utána meg az elfuserált cipőnek tűnő, szőlőszemekkel körbevett kép... hát, félve fogtam neki az olvasásnak. A kerettörténet még csak hagyján, de népmesét újramesélni?

Eltelt egy nap, csak nem hagyott nyugodni, ott virult a fa alatt. A fiam meg gondoskodván a szilveszteri jó hangulatról elkapta a "lázas vírus"-t a lányomtól. Hát most neki olvastam. A könyv adott volt, gondoltam egy évesen altatni jó, már első olvasáskor is éreztem a belső, zenei harmóniát.
És akkor ott megtörtént a CSODA. Így nagy betűvel. A szöveg hirtelen életre kelt, a képek megelevenedtek.És összeállt a mű rendszere.
Aztán persze gyanakodni kezdtem.
http://www.pagony.hu/index.php?page=article&id=602
http://www.orkenyszinhaz.hu/foto/tunder.php
http://schneiderkeleti.blogspot.com/2009/11/sotetben-lato-tunder-ii-konyv.html
(Innen vettem a képeket.)
                                                                       
A nagyszemű tündér, meg a csipkekesztyű. Az eredetileg színházi előadásra (A nagysikerű színdarabot 2005 óta játsszák az Örkény István Színházban Pogány Judit főszereplésével. Többek között elnyerte a 2005/2006-os évadban a színikritikusoktól a legjobb gyerekelőadásnak járó díjat, 2006-ban a Gyermek - és Ifjúsági Színházak Biennáléjának fődíját.) szánt szöveg nyomtatásbeli illusztrálása nem volt egyszerű feladat.
http://www.pagony.hu/index.php?page=article&id=576 Interjú az illusztrátorral.  
http://www.pagony.hu/index.php?page=article&id=575  Interjú a szerzővel.


A szöveg többfedelűségét remekül megfogta az illusztrátor, az erős népmesei nyelvezetet és szimbólumrendszert adta vissza az általam fafaragványnak titulált figura, előrevetítve a későbbi népmesei betétet. A furcsa cipők pedig a rókák orra, a szőlőszemek meg a tündérgyerekek hm... magzatburka? Ez az egy oldal változatlanul nem tetszik. Kicsit hátrébb tettem volna nézőpontot, hogy több látszódjon a rókákból. Könnyebben értelmezhető lenne, és nem hiszem, hogy veszítene a torokszorító hangulatából, hogy mi is vár a lepottyant tündérgyerekekre.
A kedvenc képem is melléteszem az 5. dupla oldalt, ahogy a sötétben a kép sarkában ott kucorog a kicsi nevesincs tündérgyerek. Hosszú, vékony pipaszár lábakkal, kezekkel, mint egy hirtelen megnőtt kamasz, aki elveszett a világban.

Maga a történet, utaltam rá többfedelű. Keretet ad a Sötétben látó tündér, aki ott ül, és mesél. Egyrészt a saját nevének történetét, mintegy mellékesen mítoszt teremt a tündérek születéséről, neveltetéséről, és aztán az anyja ölébe kucorodó gyerek története, megörökítve az élet soha vissza nem hozható pillanatát, és a klasszikus varázsmese, a Világszép Nádszálkisasszony átirata, itt-ott szó szerint hivatkozik a Benedek Elek-féle mesére, máshol  eltávolodik tőle, egyéb mesék motívumait építve be a szövegébe.

Többfedelű azért is, mert egy másik nagyon fontos motívumot is ismétel, nyomatékosítva ezzel azt. A legkisebb testvér motívumát. Egyrészt ott van Pirinyó Minyó, a későbbi Sötétben látó tündér, aki mindig mindenben lemarad, csak neki nincs neve, s végül ő lesz a legkülönb mégis a "sötétben látó". Másrészt Tökmag királyfi, vegyük észre, hogy a nevük is hasonlít, a kicsi létükre utal mindkettő, az egyiküknek nevet, a másikuknak feleséget kell találni a felnőtté váláshoz, ahhoz, hogy komolyan vegyék őket.
Itt nincsenek nagyobb testvérek, akik kudarcot vallanak, és a kicsi jár szerencsével, Pirinyó Minyó nevének reggelre az összes testvér együtt örül, Tökmag királyfit pedig a népmesei hagyományoknak megfelelően ugratják, szekálják testvérei.
Érdekes motívum a népmesébe építve a vakond és a varázspálcája.

Kiragadnám még az erdei öregember történetéből azt a motívumot, ahogy a szomorú öreg megokolja fia törpeségét, gonoszságát, azért vált ilyenné, mert olyan rosszul bánt vele, ütötte, szidta. Intő példaként állítva magát minden szülő elé.
A királyfi útja során megváltja a törpét, visszaadja neki gyermeki alakját, s hazamegy az apjához, új esélyt adva kettejük kapcsolatának, ami valószínűleg az öregnek is megváltást hoz. Vajon a sötét erdő kivilágosodik?

Külön megtetszett, hogy a meseszövésbe a kistündér is beleszól, alakíthatja a történetet s a szereplők alakját, valódi mesélőhelyzetet teremtve ezzel (is), és hogy Tökmag királyfi nem válik azonnal hőssé, bár rálép az útra, mikor a saját combjából ad a farkasoknak a lováé helyett (ami logikus is persze, mert ha a lovat csonkítaná meg, hogy érne céljához), de aztán majd belehal a sebbe. És amikor a lekvárosüvegekből kell kiszabadítani a királylányt, meg az udvarhölgyeket, ügyetlenségből két lekvárt lever a polcról, és a két udvarhölgynek vége lesz.

A lányszabadítás sem teljesen szokványos, mert végül nem is kell megküzdeni a sárkánnyal, s nem is Tökmag királyfi győzi le, hanem Málnácska a leveleivel. Ez a sárkány nem mesebeli szörny, hanem egy boldogtalan, féltékeny szerelmes, akit belehal szerelme elengedésébe.
Nem tudom mennyire tudatos, s egyben tipikus ez a motívum. A mesekutatók régóta azonosítják a mostohát az édesanya negatív oldalával, a köznyelv meg a sárkányt az anyóssal. Vajon ez a kissé átalakult sárkánymotívum nem valamiféle kollektív tudattalanból, vagy nagyon is tudatos szerzői szerkesztésből, fakadó kifejezésmódja egy korjelenségnek, a gyermekét egyedül nevelő, és (rosszul) szerető szülőé, aki ha nem is fizikai, de lelki, érzelmi, szellemi kalitkába, "lekvárosüvegbe" zárja gyermekét, nem tudván leszakadni róla?

Hányféle szülői, gyermeki magatartás, viszonyulás gyűjtője/gyújtója ez a mű?  
- a tündéranyáé, aki az éjszakában virrasztva segíti névhez lányát, mutatja meg a felnőtté válás útját, s a megfelelő időben engedi el a kezét, hogy önmaga fejezhesse be önnön történetét.
- a rosszul szerető apáé, aki bár rosszul bánik gyermekével, talán tudatlanul, mégis szeretheti, mert a menekülő gyermek visszafordul, hazatér esélyt adva mindkettejük javulására
- a klasszikus szülőé, akinek a gyereke megfelelő korba érve elindul szerencsét próbálni, de segítséget csak a (talán szülőtől) kapott tulajdonságai révén nyer
- és a rosszul szerető, rosszul nevelő szülőé, akinek világa a gyermek elvesztésével romba dől.

Melyiket választanánk? Az illusztrátor, a szerző és a kiadó döntött, a címlapon a gyermekét ölében tartó, annak mesélő anya mellett. És aki olvassa, meséli a történetet az is.
Bonyolult, mély mese ez, ott a helye minden könyvespolcon a nép- és műmesék között.

1 megjegyzés:

Borsheka írta...

(Valahogy nagyon furcsán fest az én böngészőmben a blogod: te változtattál valamit, vagy nekem kéne?) Nagyon örülök, hogy elolvashattam élményeidet / véleményed, egészen véletlenül bukkantam most rá, mert amikor a könyv vásárlása előtt keresgéltem, sehogy nem találtam...
Utólag úgy gondolom, jobb is, mert így tiszta lappal - elvárások nélkül - eshettem neki : )
Engem már elsőre teljesen elvarázsolt : )) Csak most nincs időm szószátyárkodni róla : ( De megkönnyebbültem, hogy itt elkottyinthattam új szerelmem nevét : ))