Halak, puzzle, és válás

     A minap, amikor a lányomra vártam, volt időm alaposabban szemügyre venni Marcus Pfister Regenbogenfisch című könyvét.

    Több helyről is hallottam dícsérni, a bölcsödében is ajánlották, így most kapva kaptam az alkalmon, és megnéztem.

    A képek szerintem inkább középkategóriásak. A szivárványhal flitteres pikkelyeitől eltekintve egy jobb kivitelezésű, átlagos kép, színvilágú könyvről van szó. Jó, kellemes végiglapozni, de nem ad semmiféle plusz érzést, a történethez nem tesz hozzá, és nem vesz el belőle. Mondhatni semleges.

    És hát a mese. Bevallom a saját nyelvtudásomon mérem egy könyv nyelvezetét. A 2-3 éveseknek szóló történet nem okozott problémát, egyszerű szavakat, kifejezéseket használ. 

    Maga a történet: volt egyszer egy szivárványhal, aki nem törődött senkivel, csak a saját szépségével. Hiába hívta a többi hal játszani, túl hiú volt, szóba sem állt velük. Egy napon, amikor egy kicsi kék hal merészen szivárványpikkelyt kért tőle, olyan gőgösen válaszolt, hogy eztán senki nem állt szóba vele. Ezzel együtt persze a csodálói is eltűntek. A csodálói elvesztésén (!) elkeseredett, csak bolyongott a tengerben, míg valakitől azt a tanácsot kapta menjen el a bölcs tintahalhoz, aki egy barlang mélyén lakik. Hamarosan odaért, a tintahal már várta, és azt a tanácsot adta neki, hogy osztogassa szét a csillogó szivárványpikkelyeit. Mikor a szivárványhal feltette volna a kérdésit a bölcs tintafelhőbe burkolózva eltűnt. (Tiszta Pythia barlangja :D )

A szivárványhal természetesen felháborodott, és nem akarta megfogadni a tanácsot. Ekkor ismét előkerült a kis kék hal, és újra pikkelyt kérincsélt tőle. A szivárványhal végül (gondolatnyi lelki tusa után) adott egyet neki. Az adománynak híre futott, odagyűlt a többi hal is, és mind pikkelyt akart. A szivárványhal a végén azon kapta magát, hogy már csak egy szivárványos pikkelye van. Kisemmizett lett, de boldog.

   A mesét nem én nagyoltam most el. Tényleg ennyi, nagyjából szövegre is, a párbeszédeket nem jegyeztem meg. 

   Bevallom nekem nem tetszik ez a végtelenségig lecsupaszított történetváz, sem a képi világ. 

A másik közelmúltbeli felfedezésem egy karácsonyi ajándékhoz kapcsolódik. Írtam már az elbizonytalanodó nagyszülőkről, és a kétes értékű ajándékokról. Karácsonyra kaptunk egy alexandrás puzzle-"könyv"-et. Állatkerti barátaink a címe. Azért adom meg az adatait, hogy kitehessem rá a wanted feliratot.

Maradjunk annyiban, hogy kimeríti az optikai és az általános környezetszennyezés fogalmát, az ilyen típusú könyvnek csúfolt tárgy.

   Persze a gyerekem szerette. Szerencsére a GMH lektora mutatott egy osztrák puzzle-könyvet. Az első adandó alkalommal betértem egy könyvesboltba, és keresni kezdtem hasonlót állatosban.

 Hans-Günther Döring: Mein schönstes Puzzlebilderbuch - Tierkinder

Arena Verlag

Ezt találtam. A téma azonos. A rossz fényképek helyett normális színvilágú, átlagos rajzok. A gagyinál is rosszabb szöveg helyett ("Az oroszlánnak sörénye van. Ő az állatok királya.") helyett apró, korrekt kis történetek. (" Brrr... az északi sarkon nagyon hideg van! Milyen jó, hogy a jegesmedvéknek vastag a bundájuk. A jegesmedvemama ma halfogásra tanítja a fiait. Aztán vidáman játszanak.") Tudom ez sem sokkal jobb, de a képről legalább lehet beszélgetni. Ami még szimpatikus, hogy az oldalak nem vastag kartonra vannak ragasztva, hanem vékony habszivacs lapra, csakúgy, mint a kirakó, aminek halvány lenyomata ott van segítségnek. 

És mivel ragasztási hibás példányt találtam, több meg nem volt belőle, így az eladó(!) leértékelte ott helyben 30%-kal, sőt még el is kísért a pénztárig. 

Itthon kb. 10 perc alatt megragasztottam, és szerencsésen lecseréltük a másikat. :)

Sokat gondolkodtam milyen könyvet tegyek a fentiek mellé harmadiknak ellenpontként. Ezt a könyvet akkor írtam föl magamnak, amikor a fenti kirakósat kerestem.

»Wo ist Papa?t«, fragt Julius. Mama sagt: »Dein Papa ist da, wo der Pfeffer wächst«. Und weil Julius ein ganz normaler Junge ist, der das, was die Mutter sagt, sehr ernst nimmt, packt er seinen Rucksack und macht sich auf die fantastische Reise nach dem Land, wo der Pfeffer wächst. Natürlich nicht alleine, es begleiten ihn sein Lieblingsteddybär Ignaz, der kleine Hund Max und der Vogel Matz. Und weil auch getrennt lebende Väter ihre Söhne vermissen, taucht Julius Vater am Ende wirklich auf, um seinen Sohn mal wieder zum Vater-Tag abzuholen.
Das Besondere an diesem Bilderbuch aber sind die stimmungsvollen Bilder von Jacky Gleich, die daraus eine poetische Geschichte zaubern. 

Über den Autor  

Jacky Gleich studierte zunächst Zeichentrickfilm in Babelsberg, seit 1995 illustriert sie Bücher für Kinder und Erwachsene und erhielt dafür u. a. den Deutschen Jugendliteraturpreis, den Gustav-Heinemann-Friedenspreis und Die schönsten Bücher der Welt. Die Künstlerin lebt mit ihrer Familie in Bad Berka. 

  
Röviden ez egy képeskönyv a válásról, illetve arról, hogyan lehet az apát megtalálni, megismerni, hogy hacsak hétvégére is, de részese lehessen a gyereke életének, és ne ott éljen, "ahol a bors nő." Engem a könyv képei, színvilága fogott meg. És eszembe jutott néhány ismerősöm, akiknek tavaly milyen jól jött volna egy hasonló képeskönyv.