2010. március 19., péntek

Nógrádi Gábor


Magyar kortárs ifjúsági írót nagyítóval kell keresni, olyat, aki ráadásul népszerű is, és értéket is közvetít pedig nagyítóval sem nagyon lehet találni. Míg színvonalas kortárs gyerekirodalomban azért nem állunk rosszul, addig az előbbi műfaj kritériumainak alig-alig felel meg valaki.
Ha betévedünk egy könyvesboltba, könyvtárba három alkotó művét teszik nagy valószínűséggel csak elénk. Berg Judit, Böszörményi Gyula és Nógrádi Gábor munkáit. Ha jobb helyen járunk akkor azért odakerül még Szijj Ferenc és Darvasi László, Békés Pál esetleg Kamarás István  is.
A felsorolt alkotók közül Nógrádi Gábor, aki a valóság talaján marad. Hősei maguk is hétköznapi kiskamaszok, akik a mindennapok világában mozognak, és ha történik is velük varázslat, az nem teremt másik varázs-, mesevilágot.
Könyvein érezhető, hogy jól ismeri a korcsoportot akiről és akinek ír, és napi kapcsolatban van velük. Hogy mennyire napi ez a kapcsolat, arról érdemes meggyőződni, a hitetlenkedőknek pedig kipróbálni, Nógrádi Gábor honlapján a Vendégkönyvben.

A Marci öröksége című műve nemcsak az első általa írt mű a gyerekkrimi műfajában, hanem újdonság abból a szempontból is, hogy a www.folytasd.hu oldalon olvasásnépszerűsítő céllal 2007-ben heti két alkalommal folytatásokban jelent meg. Minden fejezethez három kérdés kapcsolódott, és az író saját bevallása szerint az olvasói hozzászólások kis mértékben befolyásolták a történet alakulását is.
A regény sikerességét jelzi, hogy Nógrádi Gábor azóta két másik krimit is írt, amelyek egymáshoz illeszkedve egy sorozat kezdő darabjai. A bátyám zseni és Az öcsém zseni regények egyszerre jól megírt krimik, és szólnak a testvérviszályról, szerelemről, barátságról és generációs konfliktusról egyaránt.
A különböző generációk, korcsoportok között megjelenő konfliktus problematikája egyébként is kedvelt témája Nógrádinak. Jó példa erre a 2000. év IBBY-díjas, majd 2002.-ben az IBBY nemzetközi ajánlólistájára is felkerült Petepite című alkotása. És persze a regény párjaként hirdetett Az anyu én vagyok!
A Petepitéből 13 ezer példány fogyott el. Így jó reklám a valóban a párjaként definiálható Az anyu én vagyok! című könyv számára. Annál is inkább, mert a megszerzett és kialakított bizalomra alapoz, és nem okoz csalódást. A tudatos stratégiai tervezést mutatja, hogy a két könyv illusztrátora Cakó Ferenc a második könyv borítótervét a már sikeres Petepite mintájára tervezte, már a külső megjelenéssel is hangsúlyozva a belső hasonlóságot.
Nógrádi Gábor a másodikként született regényt tartja jobban sikerültnek, én nem szeretnék állást foglalni, annyi tény, hogy az Anyu én vagyok! cselekménye pörgőbb, sodróbb lendületű, mint a nyugodtabb, a lelki folyamatokat mélyebben ábrázoló Petepitéé.  Ebben valószínűleg nagy szerepe van a hasonlóságnak a Petepite alapszituációja és Nógrádi Gábor életrajza között. Egyrészt édesanyja korai elvesztése, másrészt televíziós, forgatókönyvírói pályafutása miatt, végül két fiú apjaként könnyebben belehelyezkedhetett a szereplői helyzetébe, mint az elvált anyáéba és a fiús stílusú kislányéba.
A cselekmény feszítettsége az anya-lánya regény esetében adódik a cselekmény rövidebb időtartamából is. A regény ideje nem egész 3 nap, míg az apa-fiú regénynél majdnem egy hét.
A regények hasonlósága továbbá, hogy az alaphelyzet bemutatása után a személyiségcserét eredményező átváltozás következik. Ezt a Petepite esetében egy üzletember nagybácsi (előképei a sámánok, táltosok, ahogy a világ részei között utazik, feltűnik és eltűnik) generálja megjelenésével, ahogy a történet végén a visszaváltozást is, míg Az anyu én vagyok! főhőseit Tata, a kísérletező, feltaláló nagyapa cseréli össze. A regény vége itt is tartogat meglepetést. Tata ugyanis direkt nem cserélte vissza Mesit és édesanyját, az öregek bölcsességével meglátva a lehetőséget a kamaszkori szükséges eltávolodás káros mértékűségének megakadályozására.
Míg Pite és apja közé az anya elvesztése miatti gyász, és főleg az apa magába zárkózása verte a szakadékot, addig Mesi és anyja közé a kamaszkori természetes leválasztódás mellett a válás, és a két szülő közötti konfliktus anya-gyerek kapcsolatára vetülése ékelődött.

3 megjegyzés:

Nyulász Péter írta...

Ez szuper!
Mert meggyőződésem, hogy Nógrádi Gábor nagyobb figyelmet - avagy inkább komolyabb elismerést - érdemelne!

Pöszke írta...

Szerintem is.
Köszi. :D

Melissa írta...

Örülök, hogy végre írtok Gáborról. Ha svéd gyerekkönyvíró lenne, sok-sok elismerést kapna a svédektöl. És biztos vagyok benne, hogy könyvei az eladási sikerlisták élén állnának.