Annamária

Ezúttal Annamáriától kaptam levelet. Köszönöm.
Feltettem egy üzenőfalat is a blogra, oda is nyugodtan írhat bárki. :D

A Százlábút igyekszem megnézni, és válaszolni a kérdésre.
Az ígért Lovász Andrea tollából kelt írást pedig itt hozom.

"Kedves Eszter!
Ma volt egy kis időm a régebbi bejegyzéseidet elolvasnom, kíváncsian néztem meg a Bartos Erikáról írottakat. Szerettem volna erről a témáról más véleményét is megismerni, mivel a már említett ovis könyvajánlóimban (az óvoda üzenőfalára önszorgalomból kitett könyvajánlók. szerk. megj.) én kerültem eddig a Bartos-féle könyveket. Saját példányunk csupán: a Kistestvér érkezik és a Bogyó és Babóca az óvodában, de négy-öt másikat, (Babócásat is) olvastunk még. Miért nem tartom igazán jónak? A te válaszaidat nem ismétlem el, íme a kiegészítéseim:
1. A kétéves lányomnál lett egyértelmű, hogy mennyire zsúfolt a képi világ. Az APG könyvekbe nem lehet belefeledkezni, mert a sokszor igénytelen szöveg mellett túl sok a kisnyuszi, csillag, holdacska. Külön-külön nem mondanám giccsesnek a rajzait, szeretnék én is legalább ilyen ceruzaforgató képességet, de összességében csicsás az egész.
2. Miért nincs egyértelműen pozitív hozadéka az idillinek ábrázolt családi életnek? Hiszen apa-anya igazi társak, három szép gyermek, nagyszülők élnek, van házi állat, mindenre, mindenkire jut idő. Egyik kedvencem a karácsony, ahol anya megfőzi az ünnepi ebédet, családtagok tökéletesen felöltöznek, megterítenek, házilag díszeket barkácsolnak, egyszerre elaltatnak/elalszanak, ajándéknak örvendeznek, énekelnek, sehol egy icipici kapkodás. Közben tudjuk, mennyire fontos a gyerekeknek jól megoldott konfliktushelyzeteket látniuk éppen saját mikroközösségükben. (Egy Bartos-interjúból kiderült számomra, hogy a Megmondalak kifejezetten azért íródott, mert az álbéke másoknak is feltűnt.)
3. A jó mese terápia. Szerintem. Éppen tegnap volt egy amolyan totális kiborulós napom, és a megnyugvós-elrendezős pillanatokig pont a meseolvasáson keresztül tudtam eljutni. Jelen esetben a Csoda és Kósza (szerk. megj. most olvasom :D ) volt az olvasmány, ami remek humorával kirepített minket az állóvízből, mert igazi közös élményt adott. A Bartos-féle történetek számomra a szerző önterápiás alkotásainak tűnnek csupán: mintha a saját maga által vágyott családot jelenítené meg, ahol szinte minden kiválóra sikerül. Ami önmagában szuper, hiszen valamennyien a jobbra törekszünk, de megjelentetett könyv(dömping) formában értékesebb lett volna a Bettelheim-féle egészséges, "elég jó" anya, szülő megjelenítése. Én úgy látom, ezek a mesék megmaradnak történeti szinten, gyerekeinknek nem segítenek, nem adják meg azt a pluszt, amiért valójában érdemes minden nap mesélni. 

És most jön kis levelem meglepő fordulata: a következő ajánlómban mégis szerepelni fog egy Bartos: a Százlábú. Kivettük a könyvtárból, a gyerekek pillanatok alatt megtanultak belőle négy-öt verset. Élvezik, ahogyan követhetik a szöveget a rajzok alapján is. Az iIlusztráció most mértéktartó, szerethető, a Zsákbamacskához hasonlóan, sőt az előző verskötethez képest fejlődött a rittmika is, választékosabb a szókincs. Képzeld, jobban élveztem a Részeg elefántnál (Lackfi). Persze olyan nem volt (ami az én szubjektív kedvencem, Kiss Ottó gyerekverseinél előfordulhat bármikor), hogy engem is megérintett akármelyik verse Bartos Erikának. Mit gondolsz a Százlábúról?"