2010. április 16., péntek

Kiss Attila: Altináj

Kiss Attila könyvéről még mielőtt kézhez kaptam volna tudtam, hogy kalandregény. Nem gondoltam volna, hogy az átmeneti  500 km távolság ekkora áthidalhatatlan akadályt jelent, gyerekbetegség és két állami posta jóvoltából majd 1,5 hónap alatt érkezett meg a könyv.
Hamar kiderült, hogy tényleg kalandregény, meg persze történelmi is. Az ifjúsági regény kategória eleve adott volt. Ezzel koránt sincs kimerítve a műfajbesorolás, mert a címadó Altináj egy ló, konkrétabban egy kanca neve. Tehát állatregény is.
És a befogadó elme szükségszerűen skatulyáz, olvasás közben már folyamatos kapaszkodókat keres, hova, melyik polcra tudná beilleszteni az aktuális művet, eldöntendő annak minőségét, (ha túl könnyű a skatulyázás nem igazán jó a mű,) de legalábbis hasonítani valami már ismerthez, hogy egy kiinduló értelmezési stratégiát generálhasson a szöveg számára.
A műfaji meghatározások szinkronizálásával az „agy-olvasó-számítógép” hamar kidob néhány találatot. De erről majd a végén.
A könyv eleje lássuk be nem sikeredett gyerekolvasó barátra. Egyrészről túl szentimentálisnak találtam az apáról, pontosabban APÁról szóló megemlékezést, a végére tettem volna inkább. Oda jobban illene. Másrészről kissé Jókai Móricos a kezdés. Értem ez alatt, hogy az elején döcög még a szöveg, amíg az alaphelyzet felvázolódik. Szerencsére Kiss Attila sokkal hamarabb tisztázza, így a 3-4 oldal után elragad a stílusa. Úgy mesél, hogy a leíró részek fel sem tűnnek, csak a belső szemünk előtt peregnek, miközben az eseményeken izgulunk.
A Jókai párhuzam nem véletlen, ugyanis akárcsak A kőszívű ember fiaiban, az Altinájban is a farkaskaland után gyorsulnak fel igazán az események. Míg Csábánért és a lováért aggódunk, észrevétlenül szerzünk tudást a hét törzs szövetségéről, a keszikről, Kündüről és Dzsiláról, hadviselési, nomád állatttartási, lóidomítási szokásokról, egyáltalán a honfoglalás előtti nomád magyar életről.
Akadnak persze a kisiskolás célkorosztály számára nehezebben értelmezhető részek is. Nekem, mint magyar szakos, finnugrisztikát, és nyelvészetet hallgatott bölcsésznek ugyan nem okozott gondot a nyílt, illetve rejtett utalás a nyelvcserére, nyelvek összeolvadására, török-magyar rokonítási vizsgálatokra, de ez azért egy 7-10 éves gyereknek, vagy egy átlagos szülőnek szerezhetne nehéz pillanatokat. Szerencsére Kiss Attila eleve egy 9 éves gyerek szemszögéből ábrázolja az eseményeket, így lehetősége van a regényben a bölcs nagyapától, illetve más bölcs táltosoktól való kérdezésre, így vele kérdezhetünk mi is, másrészt remek kis szószedetet illesztett a könyv végére a legfontosabb szómagyarázatokkal.
A regénnyé bővített történelemórán, Csábán kalandjain keresztül megismerkedhetünk a hétköznapi tevékenységeken túl az ünnepnapokkal is, a nagy vásáron, ahol feltűnik Álmi(o)s is, még gyerekként. Akár indokolatlannak is tűnhet szerepeltetése, ha nem Akkus (Csábán apja) titkaiba nyerhetnénk bepillantást általa. Az egyik fekete párduc ugyanis kiszabadul, és a nagy lófuttató versenyre gyakorló fiúra támad. Akkus, aki soha nem használt fegyvert és fiát is tiltotta tőle, (amiért szegény Csábán sok megaláztatást volt kénytelen elviselni,) felkap egy íjat és egyetlen gyors, tökéletesen pontos lövéssel leteríti a párducot, majd mindenki megdöbbenésére arra kéri Álmist senkinek se szóljon az ő érdemeiről.
Csábán, aki már puhatolózott, kérdezett régóta ezúttal sem tud meg semmit apja múltjáról, nem kap válaszokat az őt oly fájdalmasan érintő kérdésekre sem. Amikor Altináj megnyeri a versenyt a nagyapa elárulja neki, hogy a győzelemmel veszítette el lovát, mert az apja el fogja adni. És valóban, amíg Csábán nagyapjával és barátjával Árikánnal, a farkasölő lánnyal, Isszik Üngür barlangjában jár, meg vadászaton, az apja eladja fia Altinájt. Csábán nem érti, és nem tudja elfogadni Akkus tettét, magyarázatot nem kap, így elindul, hogy megkeresse a lovát. Innentől párhuzamos szálon fut a történet, a főszál továbbra is Csábán útja, mellette azonban folyamatosan értesülünk Altináj viszontagságairól is.
A kisfiúhoz hamarosan csatlakozik Árikán is, ketten tartanak Altináj után, a titokzatos Korkutáj úticáljával megegyező irányba. Amikor rémületükre kihallgatják a fekete táltos és Korkutáj beszélgetését szétválnak útjaik. Árikán magára veszi a feladatot, a Kündü értesítésének és megóvásának nehéz terhét, így Csábán haladhat tovább lova nyomában. A következő társa Tas, a Korkutáj által megvakított vitéz lesz, akitől megtudja végre apja múltját, Akkus féltve őrzött titkát. Amikor azonban sikerül megszökniük Altinájjal, elveszíti Tast, és a szabadságát is. Az időben érkező apja megpróbálja őket megmenteni, de fogságba esik ő is, Csábán ráadásul megsebesül, az ellátatlan seb miatt majdnem életét veszti.
Itt ér össze a mese és regényvalóság. Csábán kedvenc története Kencséről a táltosfiúról szól, akinek segítői a hal, a róka, a vadkacsa és a kígyó az ő segítői is lesznek a történet folyamán.
Csábán a seblázba félig belehal, eszméletét vesztve átlép, no nem a Kings Cross pályaudvarra, bár tagadhatatlanul van valami Harry Potteres az epizódban, egy másik dimenzióba, ahonnan azonban visszaküldi a titokzatos erő. Ekkor érkezik meg a kígyó a gyógyfűvel, összekötve a mítoszt és valóságot.
A történet innen már egyenes. Az elvarratlan szálak pedig folytatást ígérnek, nem hiába.  Medveszív címmel folytatódik a történet a következő kötetben.
Érdekes és kedvemre való az, ahogy az alapvetően inkább fiús jellegű könyvet (kaland, történelmi regény, fiú főhőssel) Kiss Attila lányok számára is élménnyé teszi. Nem titkoltan erre szolgál Árikán szerepeltetése, érdekes, vajon ki mennyire veszi észre a finoman bontakozó szerelmet a barátság mögött.
És egyértelműen a fenti célt szolgálja Akkus története, az egyértelműen szerelmi szál, romantikus hős epizódja is. (Az már csak az én felnőtt fejemben fordult meg bizonyára, hogy miért éppen a Hatun nevet választja a női szereplőnek, ami nekem bevonzza az értelmezésbe a mostanában divatos távolkeleti szerelmi történeteket).
A címszereplő Altinájról nem igazán tudtunk meg dolgokat. Mégis az állatregények között találunk hasonlóan nagyszerű alkotásokat. Senki nem téved, amikor Eric Knight Lassie hazatérjére gondol, vagy Cécile Aurby Pollyjára, vagy a Belle és Sebastianra.
Ha a történelmi regények között keressük a párhuzamot Gárdonyi Láthatatlan embere a korszak miatt, Fekete István A koppányi aga testamentuma pedig a hasonlóan fordulatos cselekmény mellett hozzávetőlegesen pontos történelmi korrajza miatt illik ide.
Kalandregényként nekem rögtön beugrott a Földrengések szigete Fehér Klárától, és Mányi Nagy Lászlótól A Nagy Balhé a világűrben. Ott is pontosan ennyi idős fiúk kerülnek kalandba.

A Pozsonyi Pagonynak ezúton köszönöm a könyvet, (pályázni lehet rá cikkért cserébe). Katt a névre. Meglepetés!
És ezzel megnyitom a kamaszoknak szóló könyvajánlóim sorát is. Az apropója, mert az is van :D maradjon még egy kicsit titok. Hamarosan kiderül természetesen.

Nincsenek megjegyzések: