2010. szeptember 16., csütörtök

Beney Zsuzsa: Cérnahangra - gyerekversek anyukáknak

Messziről fogom kezdeni, mert kihagytam a 100. bejegyzés feletti örvendezést, akit nem érdekelne az ugorjon a színessel kiemelt ajánlóhoz.
Hogy mégis irodalom is legyen, a nyáron volt alkalmam egyik régi professzoromnak kérdőívet kitölteni, befogadáskutatás-vizsgálódás témakörben. :)
Summa summárum újraolvastam így Kosztolányi bolgár kalauzos novelláját. (Az Esti Kornél kötetében van, tessék megkeresni.)
Na, ma úgy jártam, mint nevezett Kornél, a szomszéd bácsi (mert az új szomszédaink fényévekre vannak a régiektől, noha nem váltottunk galaxist, így aztán nem irigylem már P.Z. Werner bácsiját.) Szóval a bácsival beszélgettünk, illetve ő beszélt első fogak nélkül, extrém stájerül (ehhez képest egész sokat értettem!) én meg jó Kosztolányi-tanítvány módjára felelgettem.

Amúgy az óvodából tartottunk épp haza, és én ugyan nem találtam fel semmilyen új sportágat, mint Némethonba távozott barátnőm, de lássuk be két kismotorral száguldó gyereket megóvni az autóútra kirohanástól sem épp sétagalopp (hogy végképp képzavaros legyek).

 Összefoglalva a tehenek, a kedves ((kisZS ma kapott csokit, és az utcán odaadja az újságot, mert MEGISMER! tiszta Mo. :D) (szintén új)) postásbácsi, és a holnapi rétesezés ígérete mellé még a szomszéd bácsi no meg a 4-5 macskája igazán szép, nem beszélve, hogy amúgy Ottliktól olvasom épp a Továbbélőket lopott perceimben, ami ugye az Iskola '49-es változata, de ezt végképp hagyjuk...
Szóval kisZS ma verselős hangulatában volt és Beney Zsuzsát kapta elő a rongyosra lapozott Bóbita mellé (ami amúgy Weöres, ha lenne még olyan ember, aki nem tudja.)

Cérnahangra
Móra, 1975., 2. kiadás,  fűzött
Reich Károly rajzaival
(ISBN 963 11 0277 7)
A gyerek már hetedhéthatáron túl járt, régen autózott mikor én még ott ültem a könyv fölött.
Ez ugyanis amolyan anyukakönyv. Sok várandós, kismama meg persze óvodáskorúval rendelkező esetleg ezeket kombináló anyuka van most körülöttem, hát nekik ajánlom ezt a verses könyvet.
Meg halkan búgó-zsongó esti altató, gyerekringató, nyugtató vigasztalós könyvnek.

"Amikor alszol,
sötétség fekszik a fákon,
fekete fátyol az ágon -
álmában hallgat a szél."
(Altató)

Gyönyörű a négyes alliteráció, a megszemélyesítések a (gyermeki) képzelet számára hihetők, valóságosak. Szép a rájátszás Petőfire (Szeptember végén) és a József Attila vers beemelése nem csupán cím, hanem a szöveg szintjén is.

A Vándorút című vers minden kisfiút váró, vagy kisfiús anyuka számára könnyfakasztó.

"Csillagfürtök alatt háltál,
fáztál-e míg rám találtál?
Gyöngyszemek közt sírdogáltál,
édes kicsikém!"

A vers persze tele van közhellyé koptatott kifejezésekkel pl. sűrű árnyak sötétjében, de az egész vers során kibomló allegóriából nézve elvesztik erejüket, helyette a vers belső lényegére koncentrál a befogadás, illetve egyes kifejezések új weöresi kontextusba helyezett értelmére.
Lehet szentimentalizmus, de nekem tetszik a "Gyöngyszemek közt sírdogáltál," sor rejtett ismétlése.
A gyöngy (milyen szép is a magyar nyelv) nem véletlenül rímel a könny szavunkra, és nem véletlenül peregnek gyöngyként a könnyek, a szemantikán túl érdekesség, hogy a gyöngyhöz, mint ékszerhez, drágakőhöz hiedelemként fűződik,. hogy szerelmesek ne ajándékozzák, mert könnyekre fakaszt, szomorúságot hoz.
(Hadd citáljam ide az egyik kedves lányregényemet L. M. Montgomery Anne Shirleyét, aki bizony gyöngyös eljegyzési gyűrűt kapott az ő Gilbertjétől, mert akkor is sírunk, amikor boldogok vagyunk. Lássuk be igaza volt.)

És ami miatt az idén először intézményesített gyerekek szüleinek ajánlom az a Hogyan vártalak?
A vers persze a várandósságra utal, de az óvodából, bölcsödéből hazatérő gyerekünk kérdésére is meg lehet felelni a számomra Radnóti Hasonlatok című versét  idéző szöveg soraival:

"Azt kérdezted tőlem,
hogyan vártalak?
(...)
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -"

De megkérdezhetjük az óvodába menőtől:

"Barnul a pettye, elsárgul, lehullik
a falevél.
Messze sodor majd, merre sodor majd,
madárka a szél?"
(Pillangóm)

Vagy madárvonuláskor:

"Észreveszed árnyadat,
nem süt, bársony sugarával
csöndben simogat a nap,
útra kelnek, messzi útra,
felnőttek a madarak."
(Ősz)

Az Eső című vers megint csak a Szeptember végénhez hasonlít, csak éppen abban, hogy az utolsó két versszak nélkül szebb lenne. :D Igaz, Beney Zsuzsánál nem jós vers, és nem is szép, szimplán elrontja szerintem az első két versszak szépségét, de nem kötelező őket felolvasni.

"Kopog, kopog az eső, fényes
síkos a járda,
pattog a gesztenye, parázslik a sarkon
kormos kis kályha.

Suhog az eső, reggeltől estig
a lámpa pislog,
a sűrű ködben rossz odakint most,
jó idebent most."

Szép az áthajlás az első verszakban, ahogy a fényes szó így nem csak a járdára, hanem a fényes barna gesztenyére is előreutal. A pattogó gesztenyéről, és a kályháról pedig előhívódik a kipirult arcú versihlető, pocsolyában ugráló esőkabátos kisgyerek.
A kormos kis kályha pedig az anyukáknak jelent tán még nosztalgiát. (Vagy az Ausztriában élő "Kastanienbratfestezőknek".)
A második versszak rossz félríme előrevetíti a megbicsaklott versszöveg szerencsétlen képbe fordulását, talán keresgélni kellett volna még, és nem engedni az első ötletet kötetbe szerkeszteni.

"Éjszaka: alszik az ének,
a hang és a fény, csak a mesék
élnek, nőnek a várak,
és fölöttük csillagos ágak,
csillagpalotákkal az ég."
(Éjszaka)

Megkockáztatom itt hibázott a képszerkesztő, mert az Altató című vers illusztrációja és ezé fordítva sokkal jobban passzol.
Ha az anyukák felrévedtek a zsongásból azért ne csodálkozzanak, ha a gyerekük már hetedhét határon túl autózik, máshol jár. Vagy éppen elaludt, ha az altatás volt a cél.
A kötet fenntartom inkább anyukáknak szól, vagy altatáshoz alkalmas a maga líraiságával.

És ha már szubjektivitással kezdtem elárulom, hogy nemcsak a csillag lett jégcsap, hanem a kezem is, pedig se tél, se este, sőt még igazán ősz sem.
Bár ezzel Sándorunk (Petőfi) vitatkozna, meg a diófa is a kertben, mert szorgalmasan hullatja a leveleit, no meg a diót. Így aztán könyökömre dőlök, beburkolózom a no nem a leplembe, plédembe, amit stílusosan anyukám horgolt még jó régen nekem. (sic!)
És ha már "leSándoroztam" Petőfit folytatom az ehhez bátorságot adó Ottlikot, ő vitázik vele így a Budában, noha a Továbbélők merőben más, mint az Iskola. Túlírt helyenként, mert az Iskola varázsát számomra a sorok közötti hallgatás az adja, ahogy ezt anno az elején emlegetett professzorral összeismertető TANÁRom megállapította rólam meg Ottlikról...


Hát ennyi szubjektivitás jutott a 100. helyett a 102. bejegyzésbe.

Nincsenek megjegyzések: