2010. szeptember 28., kedd

Könnyed válasz kávé mellől

Ki hova emeli vigyázó szemét, az most mellékes, az viszont nem, hogy a Napocska.hu-n ezúttal egy egészen érdekes témát tűzött klaviatúrára Win, azaz Wentzel Viktória, az meg még kevésbé, hogy mellékelődött hozzá a facebookon egy talán nem költői kérdés, (a költőisége nem lenne meglepő, tekintve hogy Nyulász Pétertől származik).

"mikor kezdjük a nyelvtanulást?"

Menten bizseregni kezdtek az ujjam, így aztán a délutáni kávé mellé én is klaviatúrát ragadtam, noha nincs a zsebemben a bölcsek köve, viszont tartottam egy vitaindító előadást hasonló témában, illetve a sokat emlegetett íróember húgával váltott leveleinkben is sokszor előforduló kérdés, csak éppen egy másik szemszögből.
Ha otthon élnénk, én is így gondolkodnék, mint a "könnyed nyelvész", írásait olvasva a gyereknevelésről alkotott képem is hasonló lehet. Korántsem drámai fordulatként azonban a határ túloldaláról koptatom a billentyűket, így elsősorban a saját bőrömön érzem a magyar nyelvtanítási szokások minden hátrányát.Például, azt a görcsös félelmet, ami egy hosszú évig csomót kötött a nyelvemre, nem  mertem megszólalni a 10 évig tanított, aztán újabb 10 évig felejtett német nyelven.

Éppen ezért az összes létező elvemet ez ügyben, elegáns ívben kihajítva az ablakon, nekiszegeztem az ujjam a nehézség okának, azaz a férjnek, és azonnali hatállyal zeneoviba(Musikgarten) írattattam a gyereket költözés után. Fél évvel később pedig nehéz szívvel ugyan, de bölcsibe adtuk. Így aztán az óvodában csak nekem akadnak nyelvi gondjaim.
Mert a gyerekek hihetetlen gyorsan és könnyen tanulnak.

És most kisZs is bölcsibe megy, az apai szemráncolás ellenére csak novemberben, mert egy elv azért csak visszakúszott az ajtórésen. Biztos anyanyelvi, ha úgy tetszik elsőnyelvi bázis az kell.(No meg anyának is a még alig 22 hónapos kis dumamester.)

Igen, más az idegennyelvű környezetben nevelkedő gyerekek nyelvtanulása, nálunk ugye az a veszély fenyeget, hogy az anyanyelvi bázis gyengül, meg hogy fogjuk megérteni az idegennyelvű barátokat, leendő vőt és menyet, jaj ez a jövő is de közel van!

Homlok ráncolva figyeltem sokáig a Nevelj kétnyelvű gyereket! és hasonló oldalakat, de ma már azt mondom, hogy a nyelvtanulást/tanítást a lehető legkorábban el kell kezdeni.
Mindamellett, hogy alaposan át kell tanulmányozni a lehetőségeket, ha döntünk egy út mellett, akkor azt következetesen végigvigyük, mert egyrészt úgy van értelme, másrészt meg ki akarná szándékosan összezavarni a gyerekét?
Részlet a már emlegetett levelezésből.
"Viki:De én változatlanul azt tartom,hogy otthon nem hiszem,hogy több nyelvem taníttatnám 8-9 éves koráig...Persze ez csak az én véleményem-nyelvtanár barátnőm is ebben erősített(olasz) meg. 
Eszter: Én mondókákat és versikéket tanítanék neki max."

A részletekbe most nem megyek bele, utána lehet nézni az interneten, de az azért jusson eszünkbe, hogy az intézményesített nyelvtanítás kora előtt a magyarok is sokkal több nyelven beszéltek, németül például, és nem nyelvtanártól, hanem a szomszédtól, dajkától, a végvárakban a zsoldoskatonáktól, úton-útfélen, ha úgy tetszik porként ragadt rájuk jól-rosszul az idegen nyelv.

A "sógorok" meg mindig lelkendeznek nekem, hogy jaj kétnyelvű lesz a gyerek, nahát az mekkora előny, milyen jó lesz neki, mintha bizony a magyar olyan jelentős világnyelv volna! (Noha tagadhatatlanul a világ legszebb mekegős nyelve. :) )
És ami még fontosabb nem görcsölni kell megtanítani a gyereket, hanem beszélni.  Minél előbb, minél több nyelven, minél játékosabban.
Mi is beírattuk ovis angolra nagyZsét, noha ezúttal apa hajigálta azokat a bizonyos elveket az ablakon, kevésbé elegánsan, mint amennyire anyai kényszer hatására.
Mert a gyerekek hihetetlen gyorsan és könnyen tanulnak.

Nincsenek megjegyzések: