2010. október 28., csütörtök

Debrecen- élménybeszámoló

Sokan kérdezték milyen volt Debrecenben. Mivel önző vagyok, így itt számolok be. Ez tényleg csak élménybeszámoló, a tapasztalatokról, tanulságokról majd egy következő bejegyzésben.
Gyerekirodalomról nincs benne szó!

Debreceni Nyári Egyetem
Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben
Grundtvig felnőtt tanulói műhely

Élménybeszámoló (1)
amelyben azért nem kell mindent komolyan venni...


Reggel fájó szívvel, könnycseppeket morzsolva felültem a vonatra és kitartóan unatkoztam Budapestig, ahol Kelenföldön az a szerencse ért, hogy némi bőröndcipelés után alacsonypadlós, zónázóvonattal mehettem át a Délibe. Ott vettem bkv jegyet, meg harapnivalót, és az elemekkel küzdve, meg az erős nosztalgiámmal (két évig laktunk az Attila és a Mikó sarkán) elbatyogtam az Annoba. Éppen kezdtek simulni a ráncaim, mikor megjött Boga, és elcipelt a kiadóba (a bőröndre vigyáztak a boltban!), ahol kaptam kávét és végre kezet szoríthattam Sz. Katával, aki sajna épp távozóban volt.

Summa summárum egy kiadós beszélgetés után átmetróztam a Nyugatiba, ott ültem egy kört a vonaton, IC létére jó koszos meg büdös volt, de végülis kényelmesen leértem Debrecenbe, ahol vettem egy térképet, ennek örömére jól el is tévedtem, viszont megnéztem minden oldalról a Nagytemplomot.
Odaértem, beregisztráltam, jól szervezett volt, egyből visszaadták az útiköltséget is, tetszett a hatékonyságuk.
Szobakulcs, hurcolkodás, vissza a terembe.
Az egyetem bemutatkozott, nézegettük egymást az emberekkel, találgattuk ki kicsoda.
Vacsorára aztán ki is derült, én mivel amúgy is a svéd szekció révén kerültem oda egyértelműen hozzájuk (Ágihoz és Lacihoz) csapódtam.
Mire mindennek vége lett, már mindenki dőlt, mint krumplis zsák, csak én kopogtam még fel a szomszédom úgy éjfél körül enyhe szívrohammal, de kiderült, hogy ráaludt a távirányítóra, szóval szellem sehol, csak a tévé ébresztett.

Másnap városnézés volt, megnéztük az egyetemet, de a könyvtárba sajna nem engedtek minket be, cserébe találgathattunk ki kerül a két üresen maradt helyre a híres emberek közé (Arany, Hatvani, Ady stb.)
Nyári egyetem, helyes kis zug, papírtöltögetés, vissza a városba. A Nagytemplomot csak kívülről néztük meg, viszont a kollégiumot belülről is jó alaposan. A könyvtáras teremőr türelmét pedig ezúton is elismerés illeti, Attilával agyonbombáztuk szegényt a kérdéseinkkel, de fájdalom volt látni annak a nagyszerű könyvgyűjteménynek a pusztulását.
Ezek után láttunk még a népnyelv által giccses szökőkútnak becézett szökőkutat, címert, és végre az éttermet. Nagyon kedves pincérekkel, akiktől a következő hét végén majdnem könnyesre sikerült búcsút vettünk.
Délután aztán sütiztünk, kávéztunk, könyvesboltoztunk, utóbbit sikertelenül, majd rohantunk Prof. Dr. Tverdota György előadására.
Kár volt rohanni, mert ugyan irodalomtörténészként jó olvasni (egyetemi ködös emlékek alapján), de hungarológusnak hát hm. Megtudtuk, hogy az emberi tudás véges, az előadás meg felejtős.
Utána sokkal érdekesebb volt Pogány Emese igh. előadása az Unióról és a tolmácsképzésről.
Este vacsoráig a svéd részleg felével kiderítettük, hogy Debrecenben Magyar Napló nem kapható, az árusok zömének fogalma sincs az Írószövetségről, és a legjobb könyvesbolt a Líra. Napló ott sem volt. (Apropó Laci, átküldöd akkor azt az írást?)
Vacsoránál a magyar nyelvtanulókkal ismerkedhettünk, izgalmas volt, időnként egyszerre kellett tört magyarul, franciául és németül értenem. (Súlyos lelkiismeretfurdalásaim is támadtak az osztrák ismerőseimmel szemben. :P )
De a megpróbáltatások gyorsan felejtődtek némi bor és beszélgetés hatására.

Szombaton "beköltöztünk" a Kölcsey Központba, ahol a rendezvényszervezésről hallottunk egy nagyon profi előadást, és rengeteg dolgot megtudhattunk a virágkarneválról, hiszen mindezt Bódor Edit, programszervező tette. Utána Ács Mártától hallhattunk egy szintén remek előadást a protokollról, magyar konyháról.
Délután Kölcsey Központ bejárás volt, néhányunknál tériszonnyal fűszerezve, ugye-ugye a világos színű padló. :P Majd tovább bővítettük a tudásunk, és az előadók amúgy is végtelen türelmét a délelőtti témákban.
Aztán én a magam részéről ejtőztem, majd visszamentünk a Központba, ahol nem a Talamba ütőegyüttest, hanem a majoretteket láttuk, ami önmagában nem volt rossz, csak 30 éves volt a csoport meg a zenekar, és egy rádiós műsorvezető volt a konferancié, kb. 50-nél feladtam a "30 éves a... " mondat számolgatását. Viszont a majorettek ügyesek voltak, és az ünnepségre hazaérkezett  Schell Judit színművésznő is.

Vasárnap a Vojtina Bábszínházba költöztünk be. Délelőtt egy bábkészítő foglalkozást néztek meg a többiek, én itt renitenskedtem, mert leültem az egyik asztalhoz, és mivel a székszomszéd kislány hagyta, így asszisztáltam neki a bábkészítéshez, az anyukája meg addig csinálta az öccséét.
Azt akkor nem mesélem el, hogy kifelé menet potyogtak rendesen a könnyeim, amit főleg a saját manóim hiánya okozott, no meg az érzés, hogy de el vagyok én tévedve az életben, és de szívesen odaszegődnék akár széknek is. Szóval ebéd után gyorsan visszasiettünk Ágival, így mi láttuk a Szalma Edit kiállítást. Aztán a többiek énekeltek (én egyre kijjebb csúsztam a székkel, és hagytam a könnyeim csorogni, naná, mert persze pont az Érik a szőlőt énekelték, amit én is szoktam itthon, ha érik, ha nem, tekintve, hogy ez az egyetlen népdal, amit a nagyjából tisztán el bírok énekelni.)
Aztán megnéztük az Égen-földöm mese c. bábelőadást.  A levezető beszélgetés után pedig többen is kérdeztük vissza lehet-e menni. :D
Este vacsora után vetélkedő volt, az aktivity mindenkinek tetszett és jól összerázta a csapatot. Köszönet érte a lebonyolítóknak. :)

Hétfő délelőtt eldaráltuk a prezentációinkat, délután töriórát néztünk a Fazekas Gimnáziumban, majd német szekcióval bevásároltunk a Lírában gyerekkönyveket. Az ajánlattévő, túlbuzgó eladó szerepkörét jómagam töltöttem be. Mondanom sem kell az én kezemhez is odaragadt néhány könyv. :D
Vacsora Hajdúszoboszlón volt, ahol az est végére, a megállapítás mellé, miszerint a magyaros, tájjelegű vendéglátás terén van még mit fejlődni, aktivityt rögtönöztünk, mindenki nagy megelégedésére. (Legalábbis senki sem panaszkodott). :P

Kedden a Tímárházban volt a székhelyünk, ahol ezúttal dr. M. B. előadásába kotnyeleskedtem bele, mint ügyeletes renitens, így az 1900-as századfordulótól sikeresen eljutottunk napjainkig, viszont a professzor úr előtt sehogy nem bírtam letagadni szegedi bölcsész mivoltomat. :D Így hihetetlenül izgalmas, érdekes előadást hallhattunk, és igen, mások is élvezték!
Körbenéztük a múzeumot, ebédeltünk, aztán az anyukák betértek a Fajáték játékboltba. Délután pedig a többünk által is mesebeli suszterként felismert (tudjátok a Suszter manói című meséből) bácsi vezetésével bőröztünk, sípot faragtunk.

Este pedig míg a nagy többség Bacsó A Tanú című filmjét nézte, addig a svéd szekció és én A tetovált lány című filmet nézve svéd finomságokat kóstolgattunk. A film jó volt, az édesség is, és a beszélgetés utána hajnalig úgyszintén.
A két-három jelenetnyi gyomorfekély már múlóban. :D

Szerdán egy hihetetlenül intelligens (el is felejtettem a nevét :( ) fiatalember tartott előadást a kortárs filmről, tényleg a kortársról és tényleg jót.
Utána meglátogattuk a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárat, ahol naná, hogy renitenskedtem, így külön körbe lettem vezetve, minden kérdésemre választ kaptam (jártam már ezelőtt is megyei könyvtárban, de csak mint olvasó, mielőtt még vki meggyanúsít), sőt ígéretet segítségre is.
Délután a Nyíregyháza-Sóstói falumúzeumba kirándultunk, de az idő mintha tudta volna, hogy utána a Zsindelyes Pálinkafőzdébe megyünk, jól átfagyasztott minket. A Pálinkafőzdéről a vacsora elsőosztályúságát leszámítva nincs mit írni, mindenkinek a képzeletére bízom.

Csütörtökön a csoport korán kelt, és drámapedagógia bemutató foglalkozásra ment. Én pedig, (igen, igen, mint ügyeletes renitens, és drámapedagógus) a Vojtina Bábszínházba. Délelőtt az ovisokkal nézhettem meg a Hamuban sült pogácsa című dramatikus játékot, ez három meséből tevődött össze, felbonthatatlan szimbolikus egésszé. Aztán a színházban maradtam, megismerkedtem Szalma Edittel, de erről már írtam máshol.
Délután ugyanezt az előadást láttam fogyatékos nézőkkel.
A vacsoránál még nemigen tudtam beszélni a hatásról.
Jó is volt utána a Szekeres Adrienn koncert, visszazökkentett a valóságba.

Pénteken délelőtt a táncházakról hallottunk egy előadást, előtte pedig kupaktanács volt a hogyan használjuk fel a tapasztalatokat, milyen együttműködési utakat látunk címszóval.

Ebéd után elbúcsúztam, aztán kivillamosoztam a debreceni pályaudvarra, ahol döbbenten konstatáltam, hogy péntek délután három óra van, iskolaidő. A vonat késett, mikor felszálltam volna rá a bőröndöm fél kereke kitörött. Az útitársaim végigették az utat, nálam persze csak víz volt, és én ültem a sarokban. Pesten Zuglóból átbuszoztam a Keletibe, ahol aztán csak álltam és vártam, hogy kiírják honnan megy a vonatom. Szerencsére nem az utolsó percben tették, így sikeresen felszálltam, kerék ide vagy oda.
Persze megint belül ültem, egy mogorva figura mellett, de végül hazaértem, a gyerekek össze-vissza rohangáltak örömükben, a fiam, aki időközben megtanult páros lábbal ugrani, percenként felugrott majd fenékre ült, a többit fedje homály.

Nincsenek megjegyzések: