Janne Teller: Semmi

Rengeteg helyen lehet olvasni a könyvről, például a könyvmutin is, Veress Gyöngyitől, és engem is kisebb, ám annál nívósabb gárda próbált meggyőzni a könyv elolvasásának hasznáról. Amikor elolvastam beszélgetni kezdtünk a lányokkal a könyvmutin, eredetileg oda akartam updatelni (szép magyar szóval) a beszélgetést, de kár lenne Gyöngyi írását elrontani, szóval a korábban megkezdett bejegyzés zárásaként Marika és az én beszélgetésem szerkesztett változatát olvashatjátok.
Végeredményben, tulajdonképpen, megérte. Katarzist ugyan nem váltott ki, inkább némi csalódást, leginkább amiatt, hogy komolyan, ez minden? Némi szlenggel élve, vessetek a mókusok elé, de a közfelhördülés után ennél azért többet vártam.
Valahogy félelmetesebb, nagyobb, nihilistább igazságokat. Nagyobb, egetrengető felismeréseket. Valami nagy, valami katartikus élményt.
Mit kaptam helyette? Egyrészt igazolva látom ama Ottliktól már rég tudott igazságot.


Másrészt pedig megértettem miért és mitől érezhetik egyesek félelmetesenek és fenyegetőnek a könyvet, és érteni vélem Tandori Dezső utószavát is, amikor egzisztencialistának és nem nihilista ifjúsági regénynek tartja inkább a Semmit. Hogy Pierre Anthon Lucifer, az nem kérdés, az már sokkal inkább foglalkoztat, hogy létezik-e a kérdéseivel szembeállítható, releváns cáfolat.

És itt most kénytelen vagyok ideírni, hogy SPOILER!!! 
Azzal ugyanis, hogy a nyolcadikasok megpróbálják meggyőzni a fán ücsörgőt, akinek a személyiségéről nem sikerül tiszta képet alkotnunk, bár az kiderül, hogy nagydarab, szeplős, agresszív fiú, kételyekkel és kettősséggel teli, a szüleivel lakóközösségben (kommunában) élnek, miközben az apja infomatikusként dolgozik, vagyis az apa önmagában elég ellentmondásos figura; szóval azzal, hogy megpróbálják meggyőzni "Lucifert" eleve kódolják a sikertelenségüket.

“ Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. ”
Nem az élet értelmét kellene keresniük, mert nyilvánvalóan nincs. Hanem feltenni azt a kérdést mitől jutott a társuk odáig, hogy megingott a hite mindenben. Ki a felelős azért, hogy olyan társadalomban élünk, ami nem képes értéket közvetíteni, olyan értéket, amely túlmutat a filozófián, a relativitáson, az értelmen.
A mai kort kár azért okolni, hogy elértéktelenedett minden. A baj az, hogy ez a devalváció nem tűnik megfordíthatónak. Nem fognak tudni olyat mondani, olyat mutatni, ami a kiüresedett, végzetesen cinikus világunkban ne volna kétségbevonható.
És ebben rejlik Pierre Anthon ereje (és sarlatánsága), hogy mindenre van kérdése, mindent képes kétségbevonni, s a megkérdőjelezéssel relativizálni. A Fontos Dolgok Halmaza ugyanis az azt építőknek fontos, nem annak, akinek szánják.
Sofie tragédiájában sem önmagában a szüzessége feláldozása a tragédia, hanem az értelmetlenség.


Beszélgetés:
Eszter: Elolvastam. Változatlanul nem értem a könyv körüli hajcihőt. Mondjuk eleve sem értettem. Már akkor is mondtam, hogy Pierre Anthonnak igaza van. Azóta gondolkodom, hogy adott esetben kamaszként tőlem mit tudtak volna kérni...

Maria: Én akkor döbbentem meg elöször, amikor kiásták a kisfiú koporsóját. Aztán a döbbenet csak egyre fokozódott.

Eszter: Én azon döbbentem meg, hogy nem döbbentem meg. :) Annyira logikusan, következetesen volt felépítve. Az egyetlen meglepő az volt számomra, hogy nem bírt más befejezést kitalálni. Bizonyos szempontból érthető, de inkább kiábrándító, hogy bár újraírja az egzisztencialista kérdéseket 21. századi kamaszra fordítva, mégsem bír továbblépni a keresztény megváltásképen, és a Legyek ura jól bevált megoldásán.

Maria. Miért nem lázadt fel senki, szerintetek? Miért nem mondta senki, hogy hülyék vagytok, én kilépek. Hogy elmondom az osztályfőnöknek, mit müveltek. Ahogy Erebosban egész sokan bejelentést tesznek az osztályfőnöknek. Persze, jut eszembe, csak azok, akik nem kapják meg a CD-t, és nincsenek benne a játékban. Tényleg, össze lehetne hasonlítani a Semmit Erebosszal. Ott is hasonló a téma, hiszen a főszereplő majdnem megmérgezi a tanárt, és a játék résztvevői között vannak olyanok, akik a végén parancsra ölni is képesek.
Biztosan ti is hallottatok arról a kísérletröl az USÁ-ban, amikor az utcáról hívtak be embereket egy kísérlethez. Többen képesek lettek volna halálra ítélni parancsra olyan embereket, akiket az életben nem láttak. Ezek a regények éppen erröl szólnak. Hogy mennyire vagyunk manipulálhatók mások által.

Eszter: Mert nem megoldás a kívülről hozott segítség, és ezt ők is látják. az árulkodással saját gyerekségük mellett foglalnának állást, ők azonban a felnőtté válás kapujában állnak. Vagy megoldják a problémát, és megválaszolják a kérdést, ami az identitásukat és jövőjüket kérdőjelezi meg, vagy visszalépnek a gyermekkorba s ezáltal irányíthatóvá válnak, nem lesznek urai az életüknek.

Maria Larsson Látom, formálódik itt már a blogbejegyzésed. Mi lenne jó megoldás szerinted?

Eszter: Marika, tegnap írtam már, de nem tettem közzé. Nem tudom mi lenne jobb befejezés. Ha tudnám nem Janne Teller, hanem én lennék a szerző. :D Szerintem a könyv pont arról szól, hogy Pierre Anthon kérdései megválaszolhatatlanok, illetve csak egyéni módon válaszolhatók meg, közösségként nem. De nem hiszek abban, és a könyv ezt alá is támasztja, hogy az agresszor kiktatása megszüntetné az agressziót magát.

Maria: Nem, de lehet ellene küzdeni, és kell is.

Eszter: Emlékszel, még olvasás előtt azt mondtam Pierre-rel értek egyet. Maradtam az álláspontomnál. Változatlanul állítom, hogy igaza van. Az más kérdés, hogy Ottlik nyomán nem veszek róla tudomást, mert valójában mindegy, se így, se úgy nem lehet ezzel mit kezdeni.
 ‎"feltevésekre épült minden, az is, hogy a többi ember hozzád hasonló, felejtsd el, hogy az életed kísérleti jellegű - mert ha nem felejted el, akkor se tudsz mást kezdeni az egésszel."
Ottlik, Buda,Európa kiadó, 1993., 87.p.
Maria: Akkor ez a könyv mégiscsak jó arra, hogy újra felveti azt a témát, amit más könyvekben megtalálni, és amiket talán ma már nem olvasnak a fiatalok. Ráadásul Dániában dán környezetbe helyezi azt. Mikor ír ilyet magyar író? Gondoljátok, hogy egy dán író könyve népszerübb lehet Dániában, mint egy amerikaié! Mint egy németé, franciáé stb.  Ez így nem jó. (Mo-on.)


Eszter: Én nem mondtam, hogy a könyv rossz. Én azt mondtam, hogy a saját elvárási horizontomhoz képest csalódtam benne. :D

Maria: Igen, ez sokszor így van, amikor nagyon jónak harangoznak be valamit. De gondolj bele, hogy sok fiatal nem olvasott hasonlót.

Eszter: Persze, igazad van. Az a kérdés ezt vajon olvassák-e. Ma reggelig úgy gondoltam képtelen lennék adott esetben tanítani ezt a regényt. Már nem gondolom így. Nagyon szívesen bevinném órára.

És valóban. Időközben, ahogy forgattam magamban rájöttem, hogy hihetelenül szívesen provokáltam időnként a diákjaimat, például a felnőtteket. Egészen elképesztő beszélgetések sikeredtek ebből. Hát most nagyon kíváncsi volnék mit gondol erről egy osztálynyi diák.

Megjegyzések

Andi üzenete…
én is kíváncsi lennék, hogy a szentjohannás könyveket olvasók között, mi lenne a vélemény.
Mit gondol egy osztálynyi diák?
Eszter üzenete…
Kéne csinálni a molyon egy hasonló kihívást. :)
Andi üzenete…
nosza, rajta! :)
Eszter üzenete…
koordinálod? mert most egyszerűen nincs időm. Max. segíteni.
Andi üzenete…
nekem semmire sem, sajnos. A saját kettőmet sem mindig zöldítem időben. :S
Szilvamag üzenete…
Amikor megjelent a könyv, igazán nem figyeltem fel rá, nem is nagyon érdekelt a téma. Aztán egyre több helyen olvastam róla, mígnem Marika bejegyzése annyira megtetszett, hogy rögtön kivettem a könyvtárból. Csoda, hogy meg volt, mert nálunk szinte semmi nincs. Szóval most itt csücsül a polcon és vár. :) Igazán nagyon kíváncsi vagyok már rá. Megpróbálom majd egy tizenéves szemével olvasni a könyvet, mert ez végül végül is nekik szól.
Eszter üzenete…
f-andi, akkor ezt most nem tudjuk meg. :(

Szilvamag: nekem Máté Angi Susogó levele vár a polcon. :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János bácsi keljen fel :)

Fodor Sándor: Csipike -" az elfelejtett" meseregény

Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok