2012. május 1., kedd

Papírszínház bemutató

KTE Konferencia – Szombathely
Nemsokára itt is olvasható lesz a bejegyzés, de addig is:

Mindig is kicsit irigykedve néztem Kinga képeit, s nemrégiban Kata, szintén papírszínházazni kezdett. Ekkor kérdezte meg Zsuzsa, hogy tudnék-e segíteni a hozzám közel eső szombathelyi előadásban, ugyanis ők éppen Bolognában lesznek. Mivel alapvetően a kortárs gyerekirodalom új megjelenéseit és őket kellett volna bemutatni, és egy kicsit a papírszínházat a „Naná!“ helyett visszafogottan igent mondtam. Mondhatni rebegtem. Végtére is kapok egy Papírszínházat kölcsön!

Persze azonnal gyakorolni kezdtem vele, először csak itthon. Jobb, mint a diavetítés, mert nem kell
hozzá sötét - ujjongtak a kölykök -, majd a magyar oviban, ahová időnként eljárok mesélni. Kitaláltuk,
hogy a „doboz“ varázsszóra nyílik.

Közben kiderült, hogy az előadás a Papírszínházról fog csak szólni, erre azért kicsit berezeltem,
sóhajtva félretettem a kis cetlijeim a különböző könyvek, regények címével, tartalma s egyéb
jellemzőivel – jó lesz máskor - és nekiláttam képeket gyűjteni a prezentációhoz.


Eljött a nap, - kicsit túl hamar is -, kedd délelőtt 11 óra után pár perccel tehát elindultam, a másfél
órás autóút zökkenőmentesen lezajlott. Amikor odaértem a Bolyaira jellemző precizitással kint volt a
program az Aulában, viszont a Díszteremben senki sem volt. Végül némi közjáték után megtaláltuk
egymást a szervező-összekötővel. Szeretem a Bolyait, meg Szombathelyet is, a négy év
fősuli miatt mindig úgy érzem kicsit, mintha hazamennék.

A Díszteremben felállítottam a keretet, előkészítettem a képvetítést a projektoron, s némi tőlem
független csúszással indult is az előadás. Pár szót szóltam a Rainbowról, a profilról, aztán az idő
rövidsége miatt rátértem a papírszínházra. Illetve előtte a Tolerancia-sorozatról, arról hogy milyen
fontos, mennyire jól használható, kiemelve a Lilit, mint legújabb kötetet. A könyvek az előadás alatt
körbeértek a teremben, a reakciókat sajnos nem tudtam mérni, el voltam foglalva saját magammal,
pontosabban azzal, hogy egyszerre beszéljek folyamatosan ő-zés nélkül, húzkodjam a lapokat ki-be a
keretben, és kattintsak a kivetítőhöz tartozó távirányítón, amit persze diavetítésre állítottam.




Na jó, igazából láttam, hogy többen is belelapoztak a könyvekbe, tetszett és valljuk be kicsit furcsának
találták, hogy képeskönyveket mutatunk tanároknak, legalábbis azt hiszem.

Bemutattam a kamishibai történelmi hátterét, eredetét, mire használták. Közben a háttérben a
projekten menő képekkel meg is tudtam ezt mutatni.

Beszéltem arról, hogy került Európába, milyen hagyományai vannak itt, milyen variációkkal
működik például a német nyelverületen. Utaltam a magyar vonatkozásokra, megidézve Arany János
Képmutogató című balladáját.

Beszéltem arról, s megmutattam, technikailag hogy működik, hogyan vannak felépítve a mesék,
hogyan segít a hátoldal a mesében, hogy jön létre újabb, sokszor összetett kép, milyen dramaturgiai
hatásokkal lehet és kell is élni.

Elmondtam, amit Csányi Dóra mondott arról hogyan került a Csimotához a kezdeményezés, hogyan
lehet használni a kicsi gyerekeknél, a nagyobbaknál. (Félénk gyereknek térválasztó a keret stb.) És itt
nagyon sokan egyetértően bólogattak!
Továbbá, hogy növeli a kreativitást, van ehhez kapcsolódó verseny (Aranyvackor – Kisvackor), és a
tantárgyi felhasználhatóságát.
Itt jeleztek az időről, így inkább arról beszéltem még gyorsan milyen mesék vannak, mi várható még
az idén.
Sajnos kimaradt a közösségteremtő erő, a mese ereje, illetve a fogyatékkal élők oktatásában való
szerepe.

Voltak érdeklődő kérések, főleg technikai megoldásokra, és az árra vonatkozólag, még szerencse,
hogy nálam volt a rendelőlap, mert ezt természetesen eszembe sem jutott felírni, végtére is
könyvügynök se voltam még soha, de egyszer mindent el kell kezdeni, ugye?
Utána páran odajöttek, megnézték, kérdezgettek, elmesélték, hogy már ismerik, vagy éppen nem és
tetszik neki a dolog. Kaptam e-mailcím listát, és otthagytam egy csomag névjegykártyát.

Összességében szerintem egész jól sikerült, sőt a családi megbízásokat is teljesítettem (T betűs,
pöttyös) aztán hazafelé jól „eltévedtem“ így autózgattam nyugodtan, csendesen a hirtelen jött
nyárias langymeleg estében Kőszeg felé, majd haza a hullámzó „szerpentineken“.

Az ovisok pedig jelentem kívülről fújják a doboz nyitó és csukó varázsigét. De hogy miért a nyitás megy nekik jobban?!
Csak ez a fej....

Nincsenek megjegyzések: