A virtuális gravitáció hatása a befőttekre, avagy akasztják a hóhért

Meginterjúvoltak... én meg hirtelen felindulásból válaszoltam. Tehát akkor most nem kímélek titeket sem. 

Nemcsak a jó játékokat, hanem a jó gyermekirodalmat is szeretjük... Ennek apropóján beszélgettünk Németh Eszterrel, a Könyvmutatványosok gyermekirodalmi portál főszerkesztőjével arról, mi váltotta ki a gyermekirodalom iránti érdeklődését és milyen virtuális és valódi térben mozognak ma a gyermekirodalommal foglalkozó kritikusok és a recenzált könyvek. A beszélgetés során szóba kerülnek „befőttes üvegbe” eltett mondatok, végtelenül türelmes grafikusok, és egy bizonyos tó – ahogyan Eszter a mai magyar gyermekirodalmat aposztrofálta. 

Borsi Éva (smartcards.hu): A blogírás valamiféle misztikus, zárt világnak tűnik. Mint a graffiti: üzen a világnak, nyomot hagy, ám az alkotó magányosan cselekszik és nem vár visszajelzést. Számodra mit jelent a blogírás? Van köze a blogolásnak ahhoz, hogy nem Magyarországon élsz?

Németh Eszter: Én szeretem a falfirkákat.[nevet] Alapjáraton elég háklis vagyok a közvetlen környezetemre, de a graffitik érdekes módon sosem zavartak. Biztos, mert már gyerekkoromban is firkáltam a falakra, meg a füzetekbe. A blogírás egyébként úgy kezdődött, hogy pár éve megkértek, hogy tartsak a grazi magyar babaklubban – akkor még csak egy volt – előadást a gyerekirodalomról. Váltottam pár levelet Nagy Boldizsárral, a kritikusvagyok.hu-n és az online fórumos anyukák és más ismerősök felől érkezett kérés arra, hogy csináljam nyilvánosan a könyvajánlót. Legnagyobb megdöbbenésemre szinte azonnal olyan nevek iratkoztak fel a blogra, hogy majdnem abbahagytam a firkálást. Egyszóval: igen. Ha Magyarországon élnék, nem írtam volna blogot.

B.É.: Hogyan találkoztál a többi „könyvmutatványossal”, hogyan alakítottad ki a csapatot? 

N.E.: Hozta őket a szél vagy a virtuális gravitáció. Épp a múlt hétvégén kérdezték meg tőlem ugyanezt egy tanfolyamon, ahová hétvégente járok. Akkor azt mondtam, hogy véletlenül, de ezt a kérdező sem hitte el. Az igazság az, hogy amikor blogot kezdtem írni, magyar nyelvű gyerekirodalmi tematikus bloggal hárman-négyen voltak jelen a virtuális térben. Ehhez jöttünk mi Nórival (Hamar Nóri, Brünn), mint újak. Magától értetődő volt, hogy nem találjuk fel a spanyolviaszt, hanem „beállunk a sorba”. Akkortájt robbant a Facebook is, és a megfelelő emberek összetalálkoztak.

Tovább>>>

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János bácsi keljen fel :)

Fodor Sándor: Csipike -" az elfelejtett" meseregény

Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok