Nyári olvasmányok 1.

Kissé kaotikusra sikeredett a nyár, leginkább sehova nem írtam semmit.
Most, hogy a gyerekek intézményesítve vannak, elkezdem sorra venni, mit olvastunk, olvasunk, és miről fogok aztán írni szeptember folyamán, míg itthon lopom a napot.

Lássuk tehát visszafelé:

L. I. Lázár, Rejtőző kavicsok című regényét olvastam legutoljára, így szeptember elején egészen rossz döntésnek bizonyult, mivel a főszereplők diákok, no, meg a magyartanár. A kicsit idealizált, nekem talán sok helyen túl romantikusra sikeredett, a kötet mindenesetre elérte a kívánt hatást. A szívem szakad meg a katedra után újra. Részletesebb ajánló hamarosan.



Szóval gyorsan be is szereztem Christoph Marzi könyvét: Piper und das Rätsel der letzten Uhr, ami nyaralós  könyv ugyan, mert egy kislány unalmasnak induló nyaralása körül zajlik, de iszonyú jó humora van. Philippel kezdtük olvasni az utolsó héten.

Most majd Samuel Benchetrit: Rimbaud und die Dinge des Herzens című könyvéne szeretnék nekilátni, Charly, a mamáját keresi Párizs egyik elővárosi negyedében, miközben elmeséli a gondjait, barátságait, az életét. És amikor nem talál válaszokra, kedvenc költője, Rimbaud, egy titokzatos versének sorai közt talál menedékre... Hát, kíváncsi leszek.

Közben kipiáltam a LasszeMaja Nyomozóiroda első kalandját, a Gyémántrejtélyt, Kertész Edina A rejtélyes kulcsát is. Jó volt mindegyik, reci később.

Sokadszor is kiolvastuk Tasnádi Emese Városi legendáit, egyszerűen megunhatatlan, mondjuk a Julijuli és a Csomótündér (Gimesi Dóra) óta, én már mindenre fel vagyok készülve.
(Bár Janikovszky Már iskolás vagyok címűjét, azért még én sem olvasom fel egy szuszra. )



És egy egészen különleges könyvvel fejezem be. Olyan: megláttam, megfogtam, hazahoztam típusúval.
Im Garten der Pustenblumen, Noelia Blanco és Valeria Docampo. Az illusztrátort már régebb óta ismerem, A nagy szógyárat is ő illusztrálta, összetéveszthetetlenek a vörösei. Róla pedig még nagyon régen Réka mesélt, hogy kerek legyen a történet.
Egyszer a szélmalmok völgyébe, tegyem hozzá a Don Quijote-félék közé megérkeztek a Tökéletes Gépek, amik segítettek minden tökéletes megélésében, így az emberek elfelejtették a saját vágyaikat, álmaikat. Csak a varrónő - aki nem ütött le senkit, nemhogy hetet -, emlékezett az álmára, egy nap egy különleges ruhát szeretne készíteni.
Egy este, amikor már mindenki aludt, sétálni indult. Ekkor találkozott a madáremberrel, egy emberrel, aki repülni, a felhőkön táncolni vágyott. Elhatározta, hogy szárnyakat varr neki, ez lesz az ő álmának beteljesítése. Sokáig keresgélt, útmutatókat olvasott, tanulmányozott minden leírást, amit csak talált. Míg végül eszébe jutott, hogy a pitypangok kertjében talán rátalál a megoldásra.  Elfújt hát egy ernyőt, majd követni kezdte. Másnap reggel a völgy lakói különös zajra ébredtek. Újraindultak a szélmalmok!
Senkinek nem volt többé szüksége a Tökéletes Gépekre, a kis szabólány pedig átadta a különleges szárnyakat a madárembernek, aki így megvalósíthatta saját kívánságát: táncolhatott a felhőkön...


Megjegyzések

banditgirl üzenete…
Ahhhh, azonnal haza akarok menni az irodabol es a kertbe ulni ezekkel a konyvekkel, foleg ezzel az utolsoval. Koszi, hogy megint elrepitettel valahova az almok koze!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János bácsi keljen fel :)

Fodor Sándor: Csipike -" az elfelejtett" meseregény

Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok