2014. november 20., csütörtök

Csendesen, halkan...

Ez az a pillanat, amikor, ugyan csak halkan, de megjegyzésem van.
Meg (egy kicsit) elegem a mindenféle tankönyvbotrányokból, költők körüli hajcihőből.
És úgy jártam, mint KJÁ, akit ráadásul nagyon szeretek, mint költőt és gondolkodót, hogy háromféleképp lett elegem.
Mint gyerekirodalmár, mint szülő és mint tanár is.


http://librarius.hu/2014/11/19/kommentaradatot-inditott-el-gyerekgyilkos-anya-tortenete/

Hosszú fejtegetések és magyarázgatások helyett két dolog:
Forrásmegjelölés nélkül minden hiteltelen, hiszen a mondás is úgy tartja: messziről jött ember azt mond, amit akar.
Tanulmányozhatom a fát az erdőben, lehet az fenyő, de ennyiből kijelenteni, hogy egy fenyvesben állok, ha a többi fa kivétel nélkül tölgy?
Nem szabad elveszni a részletekben, globális, összefüggő képet kell alkotni.
Csak hát az idő, kutatás, figyelem.
Ítélkezni, előítéleteket mozgatni könnyebb.
Igaz.

A másik dolog, és ezek már a kérdéseim:
- hány szülő kapcsolja át a tévét a híreknél?
- hány szülő kapcsolja át, halkítja le az autóban a rádiót a híreknél?
- hányan dobják a kuka mellé, az utcán a szemetet?
- hányan néznek félre, ha hajléktalant, síró gyereket/felnőttet vagy más erőszakot látnak az utcán?
- hányan szitkozódnak a szabálytalanul vezetők miatt hangosan?
- hányan fogják be a gyerek szemét az utcán az erotikus/pornográf reklámok láttán?

És végül, hányan tudjátok mi a különbség az auditív (hallott) és a vizuális (látott) tartalmak, képek érzékelése, agyi feldolgozása rögzítése és belsőnkre, belső képalkotásunkra gyakorolt hatása között?


×××
A kép egyébként Jacob&Wilhelm Grimm: Családi mesék c. kötet (Kalligram, 2009, ford.: Márton László, Adamik Lajos) 418. oldaláról származik.

Nincsenek megjegyzések: