Olivier Tallec: I. Lajos, a birkák királya

Itt van az ősz, itt van újra, ezt ugyan nem Lajos írta, hanem Sándor, mindenesetre Lajosunkra is igaz, hogy az ősz, különösen az őszi szél szép, amíg... De ne szaladjunk a dolgok elébe.

Az ősz tehát szép, szeles, vessző nélkül is hiteles, de elég a rímekből, bolond lyukból bolond szél birkára való papírkoronát fúj, így lesz Lajosból számozva a birkák királya. Természetesen jogarra és trónra is szüksége van, ami egy erdő szélén legelő birkanyáj esetében nem túl nagy kihívás. 

Természetesen beszédeket is tart, és hát nem király a király vadászat nélkül, még oroszlánra is vadászik, bár az oroszlánt, mivel nem honos, importálnia kell. Az utóbbi kép megalkotásánál szerintem Tallec röhögőgörcsöt kapott párszor, sokadszor emelek kalapot a humora előtt. A királyi kert és balett láttán már szemernyi kétségem sem maradt, a fickónak nemhogy humora, de történelmi ismeretei is vannak. 

Miután a szépségre és pompára hivatkozva megosztja a népét, a birkák... nos, nem lázadnak fel ellene. Ám szerencsére új szelek fújnak, így a királyság, ahogy jött, el is száll. 

Hogy kinek a fejére kerül a korona? Pukkadtam a nevetéstől, de mivel a könyv sok nyelven elérhető, így nem spoilerezek.

Nem tudom milyen Franciaországban a történelemoktatás, végülis mindegy is, szerintem Robert Merle Francia históriája a non plus ultra a témában, már ami a francia királyokat illeti. Esetleg Druon Az elátkozott királyokja. Előbbit pont most olvastam újra.

Amúgy egy nagyon vicces gyerekkönyv. Az ovisok gurultak a nevetéstől, pedig esküszöm nem oktattam nekik francia és semmilyen történelmet.