Velem mindig történik valami...

Személyes bejegyzés, ámde nem könyvmentes. 

Kölcsönösen a rajongásig szeretjük egymást a törpekorú és méretű munkaeszközeimmel, újabban a napi második kávém egy csorba, műanyag bögrében érkezik, ami csordultig van. Kávé helyett szeretettel. Nyilván, mint mindennek, így ennek a csiribiri-bóbitás szeretetnek is vannak mellékhatásai. A kis kópék, szöcskék és fruskák abszolút fertőzöttek lettek gyerekirodalommal és minőségi gyerekkönyvekkel. 

Közben mindenféle egyéb változás is történt (munkahelyen és privát egyaránt), így esett, hogy a problémák elöli menekülőutam nem csupán a saját kiskorú utódaimra ragadt át, mint most kiderült, (a pénztárcám nagy bánatára,) hanem a kópék, szöcskék és fruskák számosságára is. Ráadásul a kollegina is osztozik (más, nemkevésbé értékes irodalmi irányból) a szörnyű kórban. Így aztán elirodalmasítottuk a közös teret és időt, olyannyira, hogy megelégelve a rendszertelenül és követhetetlenül kikölcsönzött ovis és magánkönyvek nyomonkövetését, felcsaptam könyvtárosnak. Heti egy alkalommal pár órára ott fognak tobzódni a szülők és a kópék, szöcskék és fruskák, hogy két hétig otthon is olvashassák az eddig összegyűjtött és remélhetőleg mostantól rohamos gyarapodásnak induló ovikönyvtárat. 

Az ötlet olyan lelkes fogadtatásra talált, hogy a kópék, szöcskék és fruskák halálosan meg vannak sértődve, ha a kezemben lévő könyvből nem vagyok hajlandó felolvasni. arról meg, hogy a kezemben folyamatosan könyv legyen a felmenőiekkel karöltve hatalmas lelkesedéssel gondoskodnak. 

Játékot az oviba, játéknap? Ugyan már, könyvet és könyvtárnapot!