Pöttyösbögre - Történetek a Világuccából

 

eperszájú pigidzsekiben
a szerző privát fotóalbumából
no copy!!!

    Az eperszájú csukott szemmel tűrte, hogy anyus felöltöztesse, valójában még a bicikli gyerekülésében is aludt, a hideg szél csak a pilláit tudta borzolni a sálba, kendőbe bugyolált kislánynak.
    A szomszédban Sanyi bácsi és Cikimama már ébren voltak, de az eperszájú nem gondolt a kakaóhoz szükséges tejre és a kétes értékű hajnalra, amiről még nem lehetett tudni, valóban beköszönt-e. A Világucca szomszédságában terpeszkedő lakótelep ablakai mögött sötétség honolt, csak néhány konyhában égett a halvány pislogású kislámpák álmos fénye. Az óvoda rácsos kapuja sötéten ásított anyusra, amikor kiemelte a még mindig csukott szemű eperszájút és a hátsó ajtón beadta a konyhába.
    Az üzemi konyhák fémes, hideg csillogású krómlapjai élesen verték vissza az óvodai neonlámpák hideg fényét. A tűzhely és a kazán azonban már dorombolt és a csomagként egy székre ültetett kislányról lassan leoldódott a sál és a sapka. Az óra a falon hatot ütött, az ajtó kinyílt, hogy újabb bebugyolált csomag érkezhessen. Pisti szülei is korán jártak dolgozni, és ha Gitta mama volt a reggeles, a többi gyereket is az ovi konyhájában gyűjtötte össze. Mióta Mamóca beteg lett, nem volt kire hagyni a kislányt, ha anyus nappalos műszakban volt, így Gitta mama ezekre a napokra kérte magát délelőttösnek.

    Ilyenkor a kislány is hazamehetett ebéd után a lakótelepen lakó mamáékhoz, ahol Franzl papa maga mellé vette a kissezlonyra, de nem lehetett tudni melyikük aludt el előbb, pedig Gitta mama gyakran megpróbálta meglesni a párna felé félúton lezáruló szempillák rebbenését. De ez a pillanat a kezdődő hajnali derengésben még elérhetetlenül távolinak tetszett.
    A nagy, kékes gázlángú tűzhelyrózsán álló lábosból ekkor sisteregve kifutott a tej, Gitta mama sietve lehúzta, hogy a nagy porcelánkancsóba töltse a bőven mért kakaóra. Az eperszájú és Pisti összenéztek a vastag anorákjaik gallérja felett, majd ügyetlen mozdulattal letépték az egyujjas kesztyűket, hogy boldoguljanak a cipzárral és nagy üggyel-bajjal kiszabaduljanak a csizmákból is. A szemükben a bögrekoccanás hallatán megjelent a csillogás és felélénkült kalandvággyal, kapkodták a kurta lábaikat az óvoda belsejébe vezető ajtó felé. Az anorák és a többi hóbelevanc vagy ahogy Papus fogalmazott ásónyomnyi ruha, halk zizzenéssel csúszott utánuk.
    Az középső csoport öltözője esett legközelebb a konyhához, ami nagy szerencse volt, mert a folyosón még nem égett a villany, csak a konyhajtóból utánuk integető fény adott halvány derengésnyi világosságot. Kint javában sötétlett, s csak az utcai lámpák meleg fényétől árnyékot vető fák körvonalazódtak be az ablakon. Pisti meg is ijedt egy pillanatra, de elég volt ránéznie a csillogó szemmel, harisnyában surranó eperszájúra, hogy ne féljen.

    „Ha ez a tökmag, akit mindig mindenki elpáhol nem fél, majd pont neki, a középső csoport rémének száll inába a bátorsága? No, azt nem” - horgadt fel benne dac.

    Az eperszájú tényleg nem félt, az árnyékok és a tárgyak nem bántanak, és ha Pisti kekeckedik, úgy elgáncsolja, hogy tán a nyakát töri, ezt már hetekkel ezelőtt kigondolta. Rámosolygott a háromadagos fagyira, ami a jele volt és hűen őrizte a helyét, ahová most felakasztotta az anorákot és megkereste a papucsát.
    Pisti gyámoltalanul követte, az ő jele a homokozóvödör volt a kislapáttal, és az eperszájú bosszúsan gondolt arra, hogy valaki igazán elmagyarázhatta volna, hogy kell játszani velük, Pisti ugyanis verekedős volt és a homokozóban is elgyepált mindenkit vagy rájuk szórta a homokot. Az utóbbinak az eperszájú is gyakran áldozatául esett, így aztán a kislány kerülni kezdte a homokozót. A lányok miatt pedig a mászókát, a háromadagos fagyi melletti jel, a baba és a játékmackó undokbéka tulajdonosai csak később jöttek, akkor, amikor már Panni néni is az óvodában volt. A lakótelepi gyerekek rátartiak voltak, szép ruhákban jártak, amire vigyázni kellett és gyakran meghúzták az eperszájú haját, aki a Zsóóócitól örökölt pigidzsekiben és kertésznadrágban csak a copfjai miatt nem festett úgy, mint egy fiú.
    Mindezek után egyáltalán nem volt nagy csoda, hogy az eperszájúra aznap reggel rátört a komiszkodhatnék. Pisti szokatlanul gyámoltalanul és ügyetlenül akasztotta fel a kabátját, sűrűn pislogva az eperszájú felé, mintha tőle várt volna segítséget. Hanem azt hiába várta! A kislány sarkon perdült és hangos papucscsattogással elvonult a konyha felé. Az öltöző mellett aztán megállt és mukk nélkül várt, amikor Pisti elérte a benti cipőjét a kezében lóbálva a bejáratot, rettenetes ijedelemben volt része. Maga a minden mumusok aprócska fejedelme ugrott elé és a hangos huhogással rákiáltott.
    Persze az eperszájú volt a csibész, aki a jól végzett ijesztgetés után bevonult a konyhába és letelepedett a konyhai asztal mellé a székre, vágyakozó szemeket meresztve a pöttyös bögrére és a kakaóra. Hanem Gitta mama sem a fülén ült és bár pontosan tudta, hogy az eperszájú jogos megtorlást vett a rajta esett sérelmekért, azon nyomban kifordult a konyhából, hogy az addigra hangosan bömbölő Pisti segítségére siessen.    
    Hosszú percek teltek el a várakozásban, mire Gitta mama és az átöltöztetett Pisti megérkeztek. A kisfiú felmászott a székre tisztes távolban az eperszájútól, majd titkos, kaján vigyorral szürcsölte a pöttyös bögréből a kakaót. Amiből az eperszájú egy kortyot, annyit sem kapott aznap reggel. Sőt, a neki szánt kifli is, amit pedig anyus csomagolt és adott be a kislánnyal, a zacskóban maradt.

- Nem szép dolog másokat ijesztgetni. – nézett az eperszájúra fedően Gitta mama.

    Az eperszájú, aki pontosan tudta, hogy Gitta mama mennyit morog a vásott Pisti neveletlen viselkedése miatt, még a száját is eltátotta az égbekiáltó igazságtalanság hallatán. Szólni nem mert, de elkapta Pisti diadalittas pillantását. A kislány remegni kezdett a dühtől és hatalmas krokodilkönnyek gyűltek a szeme sarkában. Gitta mama ügyet se vetett a gyerekre.
Az eperszájú lecsusszant a székről és könnyes, dühös pillantással vetette oda Pistinek:

- Pisis! – azzal csendesen kiment a konyhából.

    Panni néni találta meg a csoportszoba sarkában a szőnyegen összegömbölyödve alvó eperszájút, az arcán az elmaszatolt könnyek nyomával. Mellette mesekönyv, a szurokbaba rajzánál nyitva.
    Amikor Gitta mama az óvónéni kérdésére elmondta, mi történt, Panni néni odahívta az eperszájút és ő is megdorgálta a gonosz ijesztgetésért, aztán a fölnőttek túlléptek az eseményeken, volt más dolguk is. Csak az eperszájú volt különösen csendes egész délelőtt. Az udvaron is hamar nyoma veszett. Ebéd után aztán Gitta mama lépett a csoportszobába, hogy hazavigye, de az eperszájú nem volt sehol. Lett nagy ijedelem, hát még, amikor kiderült, hogy a levegőzés óta senki se látta.
    A háromadagos fagyi is csak a papucsra és a váltás ruhára vigyázott. Az eperszájú ugyanis a levegőzés ideje alatt szépen megszökött. Odaoldalgott a kerítéshez és amikor a postás bácsi belépett, előzékenyen megtartotta neki az ajtót, majd mikor a postás már nem figyelt az utca oldaláról csukta be.
    Kissé meg is szeppent a saját vakmerőségétől és terve sem volt, mihez kezdjen a hirtelen jött szabadsággal, de azt biztosan tudta, az oviba vissza nem megy. Soha többé! Gonoszok, gondolta, és hirtelen elhatározással átment az utca túlsó oldalára, és a hóbuckához szaladt. Pont jókor, mert a postás ekkor lépett ki az óvoda kapuján, de nem ismerte fel az eperszájút, azt hitte, a ház előtt beszélgető fejkendős asszonyokhoz tartozik. Az eperszájú végül úgy döntött, hazamegy. Zsóóóci hamarosan végez az iskolában és addigra biztos lesz otthon valaki, hogy enni adjon neki. Azt persze nem sejtette, hogy Zsóóóci idén az iskolai menzán eszik és amúgy is napközis, így makacs daccal álldogált az alig tíz méterre lévő iskola előtt, amikor hirtelen megállt valaki mellette biciklivel.

- Hát öreganyádat hová tetted? – az eperszájú szeme elkerekedett Franzl papa láttán, aki már messziről megismerte az eperszájút és sietősre fogta a lépteit.

    Még a bicikli, ami addig nehezen birkózott a reggel óta megszikkadt hóval, sem makrancoskodott tovább. A kislány nem válaszolt, csak a szemébe gyűltek a könnyek. Franzl papa nem kérdezett sokat, megfogta az eperszájút és a bicikli csomagtartójára ültette és hazaballagott vele.
    Otthon aztán az addigra agyonfagyott gyerekbe belediktált leves az eperszájú nyelvét is megolvasztotta és nagy pityergések közepette elregélte a vele történt égbekiáltó igazságtalanságot. Franz papát szerencsére más fából faragták, mint Gitta mamát és Panni nénit, így nagyot nevetett az eperszájú mumuskodásán, meg Pisti ijedelmén.

- Megérdemelte. Meg öreganyád is az ijedelmet, hogy kapkodhatnak most – nevetett nagyot.

    Aztán a telefonhoz lépett és Panni nénit kérte a készülékhez. Az addigra a sezlonyon, takaró alatt már laposakat pislogó eperszájú csak elmosódó dörmögést hallott.

    Délután mire felébredt otthon volt Gitta mama is, szigorú, vékonyra zárt szájjal ült a konyhában és még mindig nem bírt megszólalni. Franzl papa sem szólt, ebbe a világvégi csendbe érkezett meg Papus.

- Otthagytad a Mamócát? – robbant ki az eperszáj rémülten.

- Agyon is csapna, ha nem vinnélek haza a nagy ijedelem után – nézett keményen az eperszájúra.

- Felöltöztetem – szólt csendesen Franzl papa, Gitta mamából pedig kitört az addig visszafojtott zokogás.

- No, ne sírj már, Gitta, a Panninak is lehetett volna több esze, csak egyet szóljon neked, bemegyek az óvodába, be én! – állt meg Papus az ajtóban.

    De Gitta mama csak sírt, végül az eperszájú megelégelte a fölnőttek tehetetlenségét és megveregette a síró vállát:

- No jól van, ne sírj, látod, nincs semmi baj! – azzal átölelte.

Estefelé aztán Cikimama jött át a szomszédból és jól megnézte anyust az asztal felett.

- Azt a kislányt meg majd én elviszem az óvodába, amikor felkel!

Hanem ezt már az eperszájú sem bírta szó nélkül.

- És a pöttyösbögre, meg a kakaó?

Cikimama elmosolyodott és egy pöttyösbögrét húzott ki a köténye alól.

- Megszökni meg nem kell. Akár ki is nyithatod a szád, ha igazságtalanság ér! Te, világuccai világcsavargó.