Kiss Ottó: Hinta
Kiss Ottó költő, már sok verset feltett a blogjára.
A mai nekem gombócot okozott a torkomban...
Hoztam hát a linket, olvassátok el kérlek ti is:
http://kissotto.blogspot.com/2010/03/hinta.htm
Áthoztam a verset is, mert úgy jártam vele, hogy a barátnőmmel elég komoly témáról való chatelés közben is vissza-visszatértem.
Egyszerűen nem értettem, hogy nem tolong ott mindenki? Hát nem áll meg a világegyetem egy pillanatra?
Aztán próbáltam aludni, sehogy nem ment, na gondoltam van Kiss Ottó-kötet inkább cipelem azt... most mégis itt ülök.
Rettenetesen találva érzem magam.
Vannak kegyelmi pillanatok, amikor olvasó, befogadó és vers találkozik. (Ez az írónak időnként szokott kellemetlen pillanatokat okozni.)
Délelőtt a sétánál a fiam üvöltött, mert a hintát még nem akasztották vissza, ő meg hintázni akart volna...
Volt egy hatalmas diófa a szüleim kertjében, az én hintám azon lógott...
És van valahol egy hatalmas fa, nem is látjuk, ahogy ágaival óvón ránkborul, és tartja a hintát, az életünket, fel és le. Nincs mese hajtani kell.
Persze lehet úgy, mint Pompom, aki csak ül egy szép hosszú ágon.
De ki löki a hintát lökőt? Vajon Istennek van motorja, szív-hajtásos, négyütemű?
Az anyáknak van szívmotorja, négy lapáttal: jobb pitvar, jobb kamra, bal pitvar, bal kamra... de az anyák nem a hintázó mögött állnak...
Jobb lator, bal lator, ki vallat, vallatol?
Ki emel, ki emel, ringat engemet? Tele van intertextualitással a vers...
Nem is gyerekvers.
Szeretős, szerelmes vers.
Nincs mese hintába tettek, netán önként szálltunk be, aztán löknek, fel-fel a magasba, és mielőtt a mélybe, vissza zuhannánk, megállítják a hintát, és újra fel...
Aki szerelmes, annak pont ilyen a hangulata.
Meg aztán tiszta horror is, belökik az embert a hinta alá, és jól beveri a fejét, ha éppen áll valaki mögötte.
És istenes vers is? Ki adja az erőt? Ki áll mögötted, ki vigyáz rád, amikor hintát löksz?
Ki vigyáz arra, akinek a hintáját lököd fel-fel a magasba, elérni az eget?
Mert a hintázással fejlődik a hintázó egyensúlyközpontja és az agya. A sokat hintáztatott gyerekek mozgásfejlődése jobb, az egyensúlyközpont fejlődése miatt, és hamarabb is beszélnek, mert hintázáskor általában énekel az ember. Hinta-palinta... inter meg text...
És hintáztató vers is, pont úgy jön ki az osztás (4/3-as sorok), ahogy a hinta el-vissza lendül...
Fel és le... pont, mint az élet...
"és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyázz rám s megvéd, ha kell a bajban.
(...)
ha megpillantasz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs." (Radnóti)
És kész, a hinta megállt.
Game over...
Hát így. Kegyelem? Kegyetlen?
A mai nekem gombócot okozott a torkomban...
Hoztam hát a linket, olvassátok el kérlek ti is:
http://kissotto.blogspot.com/2010/03/hinta.htm
Hinta
Amikor én beülök,
mögöttem áll, aki lök.
Azt mondd meg, ki löki őt,
honnan veszi az erőt?
Ha hintát löksz, meglöknek?
Áll valaki mögötted?
Amikor én beülök,
mögöttem áll, aki lök.
Azt mondd meg, ki löki őt,
honnan veszi az erőt?
Ha hintát löksz, meglöknek?
Áll valaki mögötted?
Áthoztam a verset is, mert úgy jártam vele, hogy a barátnőmmel elég komoly témáról való chatelés közben is vissza-visszatértem.
Egyszerűen nem értettem, hogy nem tolong ott mindenki? Hát nem áll meg a világegyetem egy pillanatra?
Aztán próbáltam aludni, sehogy nem ment, na gondoltam van Kiss Ottó-kötet inkább cipelem azt... most mégis itt ülök.
Rettenetesen találva érzem magam.
Vannak kegyelmi pillanatok, amikor olvasó, befogadó és vers találkozik. (Ez az írónak időnként szokott kellemetlen pillanatokat okozni.)
Délelőtt a sétánál a fiam üvöltött, mert a hintát még nem akasztották vissza, ő meg hintázni akart volna...
Volt egy hatalmas diófa a szüleim kertjében, az én hintám azon lógott...
És van valahol egy hatalmas fa, nem is látjuk, ahogy ágaival óvón ránkborul, és tartja a hintát, az életünket, fel és le. Nincs mese hajtani kell.
Persze lehet úgy, mint Pompom, aki csak ül egy szép hosszú ágon.
De ki löki a hintát lökőt? Vajon Istennek van motorja, szív-hajtásos, négyütemű?
Az anyáknak van szívmotorja, négy lapáttal: jobb pitvar, jobb kamra, bal pitvar, bal kamra... de az anyák nem a hintázó mögött állnak...
Jobb lator, bal lator, ki vallat, vallatol?
Ki emel, ki emel, ringat engemet? Tele van intertextualitással a vers...
Nem is gyerekvers.
Szeretős, szerelmes vers.
Nincs mese hintába tettek, netán önként szálltunk be, aztán löknek, fel-fel a magasba, és mielőtt a mélybe, vissza zuhannánk, megállítják a hintát, és újra fel...
Aki szerelmes, annak pont ilyen a hangulata.
Meg aztán tiszta horror is, belökik az embert a hinta alá, és jól beveri a fejét, ha éppen áll valaki mögötte.
És istenes vers is? Ki adja az erőt? Ki áll mögötted, ki vigyáz rád, amikor hintát löksz?
Ki vigyáz arra, akinek a hintáját lököd fel-fel a magasba, elérni az eget?
Mert a hintázással fejlődik a hintázó egyensúlyközpontja és az agya. A sokat hintáztatott gyerekek mozgásfejlődése jobb, az egyensúlyközpont fejlődése miatt, és hamarabb is beszélnek, mert hintázáskor általában énekel az ember. Hinta-palinta... inter meg text...
És hintáztató vers is, pont úgy jön ki az osztás (4/3-as sorok), ahogy a hinta el-vissza lendül...
Fel és le... pont, mint az élet...
"és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyázz rám s megvéd, ha kell a bajban.
(...)
ha megpillantasz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs." (Radnóti)
És kész, a hinta megállt.
Game over...
Hát így. Kegyelem? Kegyetlen?
Megjegyzések
Hanem most írhatnál valami vidámat is! :P
(meg aztán van ott sok vidám már, kell néhény komolyabb darab is sztem, de majd látjuk)