2010. november 19., péntek

Berg Judit: Rumini - szubjektív olvasónapló

Az, hogy Bátky Pipogyája körül mit "összepipogyáskodtam", s próbáltam átpasszolni Betweenek az írás felelősségét, (aki persze "megvárt" engem, aztán sokkal jobban megfogta mégis), na az semmi, ahhoz képest, hogy ezeken az egereken már egy éve szenvedek.
Az világos, hogy ha semmit sem tudok Berg Juditról, Szarvas Mici figuráiról, Kálmán Anna rajzai akkor is végzetesen rabul ejtenek. A boldogult gyerekkoromat idézik, ha csak ránézek. De persze tudtam a fentieket.

 Szóval amikorra kézbe vettem a könyvet, azt már biztosan tudtam, hogy Berg Judit jó író. Egyszerűen abból, hogy századik olvasásra se untam se Csiribít, se Pankát. (Na jó, mostanában a vicces cukrásznál már ráncolom a szemöldököm.)
Mivel elég gyorsan olvasok, így egy este alatt végeztem is a Ruminivel, miután letettem a férjem kíváncsian nézett rám. Mondtam neki, te én ezt a könyvet már olvastam. Ültem, gondolkodtam, hol, mikor. De sehogysem stimmelt. Koppintotta volna valahonnan a szerző? Dehát honnan? És pont Berg Judit? Nem létezik, kizárt.
Toporgott az agyam jó darabig egy helyben, közben forgattam a lapokat, míg végül beugrott. Eleinte még felírogattam, hogy melyik elemet melyik könyvből származtatnám, de végül feladtam. Egyrészt nem volt türelmem a bogarászáshoz, másrészt kissé megkopott a lexikális tudásom (én még a klasszikus felvételit írtam), harmadrészt meg amúgy sem emlékszem mindenre, amit olvastam, a sokaságnál fogva.

Meg végeredményben  mindegy is, mert a Ruminit hívták már szétszabdalt meseregénynek, lehet hívni szintetizálónak, vagy akár "összeférceltnek" is, az eredetiségén (igen! eredeti), humorán akkor sem változtatna.

Arra azonban az esetleges lottó ötös nyereményemet fel mertem volna tenni, hogy az ifjúkori olvasmányaim 70-80%-a azonos lehet a szerzőjével. Egy interjúból kiderült, hogy valóban valószínűleg így áll a helyzet. Ezzel olvadozni kezdett a jéghegy, és az íróból ember lett, aminek külön örültem.
De addigra a rajongás már töretlen volt. Megszerettem ezt a csibész kisegeret, akinek a legfőbb vonzereje pontosan abban rejlik, hogy azonnal azonosulni tudunk vele.

Lehet fejlődés-, meg tengerész-, meg mindenféle regényezni. De Rumini, és a barátai egyszerűen "jófejek". Pontosan azokat a tulajdonságokat viselik, ami miatt gyerekként vezéregyéniségek lennének, és a tanárok kedvencei (vagy éppen átkai, személyiségfüggő). Akik nem jó tanulók, de talpraesettek, és a jég hátán is megélnek.

A második részről (is)  Lovász Andrea írt egy nagyon jó kritikát: ÉS
Mondjuk azzal nem kimondottan értek egyet, hogy az "egérségük" miatt válna súlytalanná a kötet, nekem például pont az egér az, ami behív rengeteg felnőtt könyvet, és ezáltal emelkedik el a történet egy kissé a fantasy-kalandregény világ helyenként süppedős, mocsaras talajáról.
Abban ugyanis mélységesen egyetértek (megint) Andreával, hogy a 2. kötetben kissé sok a "kiszolgáló személyzet", és kevés Berg Judit-i lelemény.
Zúzmaragyarmat szerepeltetése is funkciótlan, (ebben is egyetértünk) hacsak nem nézzük távolítási kísérletnek, esetleg valamiféle előzménynek (!).
Számomra a sárkány hiányán túl (sic!:) ÉS), kicsit (negatív értelemben) sorozatszagú lett a kötet.
(Hát igen, (közös olvasmányunk) Dumas is előíróval dolgoztatott pl. A három testőr, (aki valójában A négy muskétás), írásakor, és nem volt egyszerű a 7 kötetnyi folytatást kitermelni. (Maquet-nek hívták az előszerzőt))
A másik, ami viszont számomra magyarázatot ad a 2. kötet néhány fordulatára, az a fantasy irodalom. (Hadd ne takaródzam mindenféle álságos bölcsészdumával, hogy csak így úgy izé..., olvastam olyat is.) Konkrétan nem mennék ebbe bele, de ott hurcolják mindenféle helyekre a hősöket, és van a hidegnek mágikus szerepe és hasonlók.
Az megint más kérdés, ha azt elemeznénk, akkor szépen visszajutnánk a kalandregényhez, illetve Tolkienhez, meg az északi mitológiákhoz.
És most komolyan elkezdtem azon töprengeni vajon mi köze van mindehhez szegény Rumininek, de én azért érzek valami távoli rokonságot Frodóval, pontosabban inkább Pippinnel és Trufával, akik úgyis, mint hobbitok, viselnek magukon holmi nyúlszerű elemeket.Aztán Harry Potterről meg a Teszlek Süvegről, láthatatlanná tévő köpeny és hasonlók, már ne is beszéljünk.
És mindezt le merem írni azért is, mert az első kötet óta érzem a háttérben titokban összeszövődő elemeket, amelyek egy távoli utolsó kötet felé mutatnak, amelyben minden kiderül. (Bár sötét hokruxok tán nem lesznek benne, :P lesz viszont egy Rozi nevű egérlány.)

És várom a karácsonyt, esetleg postagalambot (sültet?), hogy megtudjam a 3. kötet és Galléros Fecó naplója vajon alátámasztják-e az "összeszövődés-elméletemet".

Összegezve a gondolatfutamot azt gondolom, hogy a Rumini mindenképpen jó karácsonyi ajándék, szerethető, szeretnivaló könyv. A gondolatainkat pedig messzire viszi, akár a kötet lapjain hajózunk vele, akár egy fotelben ülve próbáljuk megfejteni a titkát, vagy éppen a szőnyegen kucorogva, ahogy én tettem most, sikertelenül, de talán egyéb gondolatokat elindítva a műről.

5 megjegyzés:

Nyulász Péter írta...

lájk

Pöszke írta...

:) Köszönöm, annál is inkább mivel ezer éve nem jártál erre.

Anna írta...

Már megint segítettél: nem ismertem az ÉS-cikket eddig. Kicsit jobban értem így a gyerekeim reakcióit. Az első kötetet befaltuk, a másodikkal a felénél állunk hetek óta. Zsúfolt valahogy az egész. (Emiatt lett Cápa2, az egerekkel lehetne azonosulni szerintem is.)
A blogszülinapot most látom csak. Minden jót és sok ilyen bejegyzést!

Between írta...

Drága Pipogyatársam, Pöszke! Még nem olvastam a Ruminit, de ezek szerint minden bizonnyal fogom :-) Köszi!

Pöszke írta...

Köszönöm.

@Anna:örülök.
http://lovaszandrea.blogspot.com/
Kint van oldalt az összes netes cikke.
Én nagyon szeretem az írásait.

Between, csak B.A. meg ne tudja! :D