Szegedi Katalin: Lenka - olvasónapló másképp

Azt képzeljétek el, hogy majdnem előbb láttam a svéd Lenkát, mint a magyart. Mindenféle híradás csak arról tudósít, hogy végre megjelent Lenka, ami természetesen örvendetes esemény, mi több különleges, de szerintem az sokkal különlegesebb, hogy svédül és magyarul egyszerre jelent meg a Felis Förlag jóvoltából.
És persze Szegedi Katáéból, aki ezt engedte, mi több szorgalmazta.
Nade:

(A mellékelt képek mindegyike a http://szegedikatalin.blogspot.com/-ról származik.)

Véletlenek pedig ugye nincsenek, szóval amikor végre megnézhettem Lenkát Udvaros Dorottyától szólt a Dés László írta Botladozva című dal.
Azon kezdtem gondolkodni mennyire illik a dal Lenkához, és a képek hangulatához.
Először is a könyv szövege. Semmi sallang, semmi felesleges körmondat, kötőszó. Minden mondat a helyén van, viszi előre a történetet, közben hiba nélkül megteremti nyelvileg is az utánozhatatlan, nosztalgikus, arisztokratikusan finom Szegedi Kata stílust, azt a stílust, ami már Kata névjegye lett, s amitől, ha egy szalvétára rajzolna tompa grafittal is felismerhető lenne, hogy az az ő keze nyoma.
Az első önálló kötet az Álomcirkusz mesestílusban is más volt, akkor a nyuszipáros történetében is az egymásra találást, a felismerést mesélte el, azt hogy mindegy mi lesz az életben, nem számít, mert ha az ember felismerte ki az, akihez tartozik, akkor csak az számít. Jó mesevég volt.
Akkor még több szóval, talán (kizárólag Lenka viszonylatában értendő!) kissé botladozva fogalmazott, másképp bízta magát a szavakra, pedig a képek kifejező, érzelemmondó szerepe ott is erős volt.
Kata képei egyébként is felépítenek, összetartanak bármilyen szöveget. (lásd ÉS és Mindentvarró tű)

Most a meleg piros, narancs árnyalatain kívül eltüntette a színeket, helyenként kifejezetten hideg fehéret használ, nemcsak a kivillanó hullámpapír, de a nagy, levegős terek a képeken is a távolságtartást, a magányt és a kirekesztettség érzését növelik. Ezt erősíti, hogy a többi gyerek minden képen szoros kompozíciós egységben jelenik meg, majdnem mindig testkontaktusban, ha mégsem, akkor háló választja el a mindig a kép előterében lévő (két kivétellel) Lenkát tőlük.  Az ugróiskolás gyerekek esetében a "külön" álló (térdelő) kislány malacot rajzol, pöttyös malacot. Karikatúrát. Fehér krétával, pedig ott hever a piros is, ha azzal rajzolna megtörné a különállást, a szín használatával azonosulást, de legalábbis szánalmat fejezne ki Lenka iránt.
Így marad a fehér,  jéghideg karikatúra, gúny, és távolságtartás.

Ugyanezen a képen azonban van (volt) még két fontos motívum, a piros repülő, amit a gyerekek ujjongva bámulnak. Nem tehetek róla, nekem ez óhatatlanul behívja Exupéryt meg a kis herceget, és Baudlaire Albatrosz című versét is, annak az ígéretét hordja, hogy Lenka föléjük  tud, fog emelkedni (repül egy piros kréta (mint művészi eszköz) és egy piros labda (művészi játék, szabadság, gyerekkor?) is a gyerekek feje fölött)."Kezdetben valóban volt ott egy piros repülő a képen, de leszedtem, mert úgy éreztem elviszi a figyelmet a lényegről, tehát a könyvben végül nem szerepel a repülő" - írta Kata
Bizonyos szempontból valóban eltereli a repülő a figyelmet a gúnyról, és a karikatúráról, de nekem hiányzik a képről,  (így hogy tudom, hogy ott kellene lennie,) az a megnyugtató bizonyosság, amit aztán így a hiány által felfokozva kapunk meg a végén.
Egyrészt Lenka TUD rajzolni színes krétával is, nem csupán karikatúrát. Teremteni képes, nem csupán utánozni. Az alkotóerő magasra repíti őt is, másrészt el fog tudni emelkedni az őt körülvevő gúnytengertől (ahogy a labda is messze száll). Mégis, mégis tud majd nekünk rajzolni... ezen az elnagyolt hullámpapíron is.

Szerintem a lap alján óvatosan becsúszó kézben pedig már Palkót láthatjuk, ahogy tiltakozik, vagy éppen jelentkezik. Nem véletlen, hogy Lenka elteszi a krétákat, a gúny eszköze átlényegül majd.

© Szegedi Katalin
De Lenka botladozik tovább, a következő képen a karikák felé. A karikázó lányok is kinevetik, mint a pletykázó vénasszonyok bújnak össze, s gúnyolják ki. Érdekes, hogy ez a második kivétel, hogy Lenka a háttérben áll, de az egyetlen, ahol nem ő a kép főalakja.
Mögöttük nagy üres terek, a hiány kiált a képekről, a szereteté, összetartozásé. Egyúttal az elhatárolódás üressége is, hiszen ki akarna mások gúnyolásának árán közösségbe tartozni? Lenka biztosan nem, s - mi - az olvasók sem.
A másik kép, ami a társas magányt és elszigeteltséget, meg nem értettséget fejezi ki, s Lenka bár főalak, mégis a háttérben ül, a könyv elején található, az anya és Lenka kettőse. Érdekes kettős ez is, az anyukának egy részlete látszódik, ahogy csípőre teszi a kezét. Szimbolikus mozdulat, fenyegető, vészjósló jellegét senkinek sem kell magyarázni. Az anya vékony dereka, és karja egyszerre gyönyörű, gyengéd és elutasító. A szoknya kockái a piros csíkjaikkal ellenpontozzák szerintem a testtartást. Valószínűtlen, hogy turnűr, bár Szegedi Kata alakjait ismerve nem lenne meglepő, mégis inkább azt akarom gondolni, hogy az anyuka sem nádszál karcsú, s légies, így pontosan tudja, hogy Lenka mit él át, tudja, (mert az anyák szerintem mindig tudják,) hogy Lenkának mennie kell szerencsét próbálni, mint a népmesékben (s valóban három próbát tesz: rajzoló gyerekek, focizó fiúk, s a karikázó lányok), hogy az Álomcirkusz Pankájához hasonlóan megtalálja azt, akiben barátra ismerhet. Ettől lesz a könyökhajlatnak gyönyörű íve, benne van már a "járj szerencsével!" mozdulata.

Szerencsével jár? Elég csak megnézni ahogy Palkó berollerez a mesébe, egész testével, arcával a földön ülő Lenka felé fordul, piros nadrágot hord, szemüveges és kócos hajú langaléta fiú. Különleges ő is, mint Lenka.
Játssz nekem, játszd el azt, hogy botladoztunk eleget, mégis, mégis játszd el azt, hogy tudsz még nekem... rajzolni...
S Lenka tud, másképpen tud, mint "hajdanán" tudott a másik kislány. Szívből tud, színekkel tud, rajzaival sétál, sétál végigsétál Palkó, s a mi lelkünk minden aprócska, finom húrján.
A fiú a következő képen középre kerül, nem csupán a roller miatt jelzi a testtartása a teljes maximális nyitottságot, befogadást, hanem mert ezen a képen megtörténik a felismerés, s Lenka a krétával rámutat: TE vagy AZ! Szívem virágában a katica. Egészen más a képen a fehér, mint eddig, világosabb, melegebb, mintha kinyílna általa kicsit az ég, a kilátszó hullámpapír nap formája ragyogtatja fel az eget.
A következő képen is ott van a teljes egymás felé fordulás, de még ott van köztük a karika, ami azonban a születő bizalom, s barátság végtelenségének összekötő szimbóluma, s nem pedig egy választóvonal(kör). És a háttérben a labdázó gyerekekkel megismétlődik a jelenet, párba áll.
A következő képen pedig a megteremtődött bizalom: Lenka feláll a rollerra, Palkó mögé (milyen szépen van kódolva!, a táncban is a férfi vezet), és köröket írnak a rollerrel, a barátság köreit.

Az ezt követő képen nagyon melegek a színek, a kakaós, pöttyös bögre, az anya kicsiségében jelentéktelenné váló keze (hát igen ebben a korban már a kortárs kapcsolatok a meghatározóak), a gyógyszer, dobókocka (alea iacta est), fénykép, a piros fehér gyöngyök (könnyek), kiömlött festék, amit a kislány maga mögött hagy, piros lábnyomokat (vér) hagyva a földön, előtte piros szív alakú tócsa. Lenka nemcsak barátra talált, fel is nőtt, fel is ébredt, nem csupán az ablakot, a szívét is tárja, s a kiröppenő rajzokkal lényegét adja oda, képessé vált megmutatni magát.
Palkó egyszerű mozdulata, ahogy csónakot hajtogatva a rajzokat átlényegíti, jelzi tud újat mutatni, tudja új értelemmel megtölteni Lenka életét, s művészetét.
© Szegedi Katalin
A záróképen pedig egy kerítés tetején ülnek kézen fogva, az esőfelhő alatt pedig piros tulipán nyílik. Nem rózsa, hiszen ez (még?) nem szerelem.
De a virág nyílik, hiszen a kis herceg, bocsánat Lenka, már nincs egyedül.

Szegedi Kata, tudott megint úgy rajzolni, hogy azután, a hajnal úgy jött, mint várt vendég miközénk, mert akkor szép volt látni míg ideért, rajzolj, rajzolj... szép ez a könyv, sosincs vége, végtelenségig lehetne még beszélni róla.

És köszönöm ezt neki, úgy is mint egykori kicsúfolt kisiskolás, úgy is, mint a járj szerencsével mozdulatára készülő anya, úgy is, mint olvasó...
Más ez, mint az összes többi Szegedi Katalin által illusztrált kötet, de a zenével szólva alkoss még Kata, alkoss még sok ilyet...
Mi meg majd olvassuk, s próbálunk (f)elérni hozzá(d).

Ekultúra

Megjegyzések

Between üzenete…
Pöszke, nagyon jó ez az írás. Olyan mintha nem csak a képek, nem csak a szöveg, de az olvasó is tele lenne azzal a pirossal, ami első pillantásra csak Lenka haján látszik.
Judit üzenete…
Pöszke, árad az írásból, mennyire imádod ezt a könyvet! Én is megnéztem, sőt, ahányszor könyvesboltban járok, újra és újra megnézem, lapozgatom, ismerkedem vele. Gyönyörű!
Eszter üzenete…
Nóri: Hát, mert tele vagyunk pirossal, csak van akin látszik már messziről, van akiről meg hagymahéjként kell hántanod a rétegeket, hogy kiderüljön, aztán még mindig van alatta, s a végén már csak könnyezünk. :(

Judit, hát erről majd inkább privátban. :)
Makkai Kinga üzenete…
Nagyon szeretem ahogyan írsz, tetszik a blogod, meg minden (amolyan zabhegyezősen. A Lenka valóban zseniális! Ma vehettem végre a kezembe.
Eszter üzenete…
Kinga, NEKED elhiszem. És köszönöm.

A zabhegyezősséget külön is, rámtört a nosztalgia a kamaszkoromat meghatározó személyek után...
Makkai Kinga üzenete…
Szerintem Kata haragszik rám, mert már annyit zaklattam a Királyfival...dehát ilyen egy igazi rajongó, nem? :))) lasszan, de alaposan dolgozik, és ami kikerül a kezéből az egyszerűen fantasztikus.Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen illusztrátorunk van!
Eszter üzenete…
Nem hiszem, hogy haragszik. :) (Amit feltett a királyfiból a blogjára, attól nekem borsódzik a hátam, félelemmel vegyes kíváncsisággal várom a könyvet.)

Viszont, ha már rajongás: http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/17-pr/1773-kiss-otto-regenyreszlete

Aki még nem olvasta volna. :D
Nagy-Bán Kitti üzenete…
Eszter!
Gyönyörű, ami írtál:)! Végre volt időm elolvasni. Úgy gondolom Szegedi Kata Lenkáját ezzel még teljesebb mértékben magunkévá tehettük. köszönjük!
Eszter üzenete…
Köszi Kitti! :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János bácsi keljen fel :)

Fodor Sándor: Csipike -" az elfelejtett" meseregény

Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok