2011. szeptember 12., hétfő

Sven Nordqvist: Pettson és Findusz

Felénk Pettersonként vonult be a köz-, azaz a csemetetudatba. Hangoskönyvvel kezdődött az ismeretség, folytattuk a filmekkel, s úgy jött a könyv.
Általában véve jobban szeretem az ilyetén variációk közül a könyvet. Most azt kell mondjam kezdem érteni Brigi barátnőmet, aki hangoskönyvekkel és videóval kezdte a gyerekeit megismertetni a költözésük előtt a rájuk váró idegen nyelvvel. De a nyelvoktatáson túl Sven Nordqvist meséi csak úgy, megnézni is jók.
Fel is olvastuk, a könyvtárban volt egy, a kakasos, magyarul, de az fele olyan élvezetes sem volt. A német hangoskönyvhöz nagyon eltalálták a hangokat. Eleinte - én a felnőtt -, majd megőrültem mi a franc az a mucklas, kérdeztem a férjem, ő se tudta, a gyerek se tudta. Délután aztán versenyeztünk ki találja meg előbb a világhálón, lefőztem kérem az informatikust. :D

Este pedig megnéztük rajzfilmen, s kollektíven odaragadt a család a számítógép elé.
Boldog békebeli történet, a világtól elzárt tanyán, a természet lágy ölén éldegél Petterson, akihez Frau Anderson, a szomszédasszony beállít egy Findusz, zöldborsó konzerves dobozzal. Így lesz a benne lévő kismacska neve Findusz. Amikor Findusz kicsi volt, és eltűnt... ez a sorozat kezdődarabja, a többi rész nem épül egymásra, így bármilyen sorrendben olvasható/nézhető.

Egyszerű, tiszta mese. Nagyapa és az unokája, izé, macskája.
Nem csupán az élettér, a történetek, életmód, életvezetési elvek is jól körülhatárolhatóak. Nincsenek nagy bonyodalmak, van viszont kaland, kincskeresés - mi is az igazi kincs? -, nagy álmok, s boldog ébredések.



Minden mesének van tanulsága, de cseppet sem didaktikusak, Findusz minden nap tanul valamit az életéről, a környezetéről. Sok mindent szeretek a Petterson és Finduszban, főképp azt, hogy teljesen azonosulhatóak az alakjai, ja, és hogy borzasztó provinciális.
Pettson: Idős, magányos bácsi, aki remekül ellátja magát, de pipázik, rigolyás, nem szeret úszni, nem igazán kedveli az egyébként nem túl szimpatikus szomszédját, amolyan kutya-macska barátságban vannak. Idegenekkel általában undok, és egészen be bír gorombulni, ha valaki átlépi a territóriuma határait.
Findusz: igazi gyerek, az internet, tévé, s médiatérnyerés előtti vidéki kiskölyök, pukkancs, akarnok, hízelgő, imádnivaló, csintalan, olykor kimondottan vásott. Pont mint egy óvodás. És nagyon tud örülni, a pillanatnak él. Jelszava a carpe diem. Előképe Pipi Landgström és főleg Nils Holgerson. Nilsnek a piros sapka az ismertetőjegye, Findusznak a csíkos nadrág.
A tyúkok: albán tyúkok, nem vagyok tyúkszakértő, így nem tudom, hogy ez valami általánosan jobban tojó tyúkféle, vagy a svédekre jellemző külföldiek iránti látszattolerancia könyvbeli megjelenítése-e, (szerintem simán olyan tyúkja volt amúgy Nordqvistnek, és annyi - közben megnéztem, elvileg ilyen fajtájú tyúk nincs is, na tessék!). Mindenesetre a tyúkok jófejek, igazi baromfiudvar, s nyugodtan lehet alatta érteni a vidéki nénikék szeretetteljes kifigurázását is. Amúgy tényleg teáznak, kötnek is, és amolyan pótnagymamái Findusznak.
Gustavson: na ő az a szomszéd, akinek a kertje mindig zöldebb, s ráadásul ezt tudja is magáról.

Ahogy néztük a filmeket egyrészt örültem, hogy végre valaki a hóbortos szomszédainkról, - nekünk is van - a vidéki életről, a mi gyerekkorunkról, hétköznapi történésekről, nem agyonturbózott, komoly vagy mondvacsinált problémákról beszél, hanem csak úgy a hétköznapi létezésről.

Jó, persze lehet mondani, hogy Petterson az egyedülálló apák hőse, meg hogy ez tipikusan apukatörténet, de ne legyünk igazságtalanok, apameséket legeslegjobban úgyis a mi Lackfink tud. (Domboninneni mesék, meg a szerkesztett kötetei pl. Autósmesék.) De akkor még szóba se hoztuk May Szilviát és Prikler Évát az ő Imbusz mesterükkel, amit még az én ezermester, és nem épp meseolvasásról híres apukám is szívesen olvasott fel!

Innen le lehet tölteni a részeket.

A többit meg amúgy is megkérdezte Boldizsár az interjújában, meg Marika is leírta, szóval aki nem olvasta őket most tegye meg.
Aztán pedig nézzétek meg a videókat.